Pszichológus Budapest

Királyné Szentkuti Katalin pszichológus
E-mail: katalinszentkuti@gmail.com
Tel.: 0620-299-3886

Bemutatkozás

Királyné Szentkuti Katalin vagyok, pszichológus. 2009-ben diplomáztam az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, szervezet - és tanácsadás pszichológia szakirányokon. Tanulmányaim során fél évig ösztöndíjas program keretében a Kölni Egyetem hallgatója is voltam. Egyetemi éveim alatt többféle tevékenységet végeztem a pszichológushallgatók számára létrehozott szakkollégiumban, illetve a Pszichodiák Alapítványban. A Magyar Családterápiás Egyesület tagja vagyok.

Munkatapasztalatom rendkívül széleskörű: dolgoztam alapítványi és iskolai közegben, jelenleg pedig multinacionális környezet vesz körül. Klienseim között vannak/voltak látássérült emberek, kamaszok, fiatal felnőttek, munkavállalók és vezetők. Eddigi pályafutásom során sokféle témában segítettem a hozzám fordulóknak, a krízisfeldolgozástól a párkapcsolati dilemmákig, az iskolai bántalmazástól a munkahelyi konfliktushelyzetekig.

Minden ember életében előfordulhat olyan helyzet, amelyben úgy érzi, az eddigi problémakezelési módjai nem működnek, a környezetében élő emberek tanácsai nem segítenek, vagy egyszerűen csak változtatni szeretne az életén, mert nem jó az és úgy, ahogy van. Ilyenkor megjelenhet az igény a külső segítségre egy olyan szakember személyében, aki semleges, aki másfajta nézőpontból tud rátekinteni életünkre, viselkedésmódunkra. Pszichológusként természetesen nem tudok senki helyett döntéseket hozni, sem konyhakész megoldásokkal előállni, de teljes figyelmet, őszinte beszélgetést, elfogadó légkört tudok nyújtani, ahol az ember szembenézhet saját működésmódjával, új nézőpontokat ismerhet fel, új helyzetkezelési módszereket tanulhat meg, és ez által élete harmonikusabb, kiegyensúlyozottabb lehet.

Pszichológiai munkámat szupervízió mellett végzem, szupervízorom Kondorné Dr. Orosz Ágnes (www.pszichoterapia.net)

Pszichológus Budapest

Linkek

Kövessen

Pszichológus Budapest

Királyné Szentkuti Katalin
Napszikra Életvezetési és Terápiás Stúdió
1063 Budapest, Bajnok u.1. fsz.3. (kapucsengő: 14)
Telefon: 0620 299-3886
katalinszentkuti@gmail.com

PSZICHOLÓGUS BUDAPEST Királyné Szentkuti Katalin © 2015 | Minden jog fenntartva. | Tárhelyszolgáltató: Netboard Bt.