A boldogság mókuskereke (üzenet: 1, Tudomány) |
|
|
|
Ritter Teodor
|
1.  Elküldve: 2005-02-20 16:22:59, A boldogság mókuskereke
|
[1.] |
Két levél "a boldogság mókuskereke" elmélettel kapcsolatban
Kedves Sándor!
Keserűen panaszkodtam neked az egyébként is kevés jövedelmem visszaesése miatt, mire te valami olyasmit mondtál, amiben a bölcsesség zavarosan keveredett a butasággal és az alpári ravaszsággal.
"Beteges dolog az, hogy ennyire fontosnak tekinted a környezetedet. Ha csak egy fél évvel ezelött megkérdezi tőlem valaki, hogy mikor vásárolok magamnak lakást, nagyon dühös lettem volna. De már nem. Soha nem voltam olyan boldog, mint amikor kollégiumban laktam. Ha most választanom kellene, hogy egy szép nővel lakjak együtt egy csúnya lakásban, vagy egy csúnyával egy szép lakásban, gondolkodnom sem kellene melyiket válasszam. A tárgyaknak kisebb a jelentősége mint az emberi kapcsolatoknak. A munkatársaim nagyon fontosnak tartják, hogy milyen ruhákban járnak, milyen a mobiltelefonjuk... Minek? Ha összehasonlítanám vagyoni helyzetem az övékkel, én is idegösszeroppanást kapnék."
a. Beteges dolog az, hogy a lakásom berendezése kényszeresen és görcsösen foglalkoztat, de nem az, hogy a lakásom berendezése foglalkoztat. Az viszont, hogy a lakásom berendezésével kényszeresen és görcsösen foglalkozok, részben az attól való félelmemből ered, hogy az alacsony jövedelmi szintem miatt nem, vagy csak nagyon hosszú idő alatt tudom megvásárolni a szükséges lakberendezési tárgyakat. Szerepet kap ennek a kényszerességnek és görcsösségnek a kialakulásában az is, hogy kiszámíthatatlan emberek között nőttem fel, és ezért az azonnali cél - elérésre törekszem, továbbá az is, hogy az emberi kapcsolataim hiánya folytán a környezetem kellemességeit csak a tárgyi környezetben kereshetem. De ha a társadalom megfelelően működne, és én megkapnám, ami a képességeim és szükségleteim folytán jár nekem, akkor valószínűleg hamar túltenném magam ezeken az igényeimen.
b. A 90-es évek elején egy író megállt egy utazási iroda elött, maga elé tett a földre egy dobozt, majd felemelt egy transzparenst, ezzel a felirattal: "Kanári szigetek-i nyaralásomra.". Voltak akik nevetségesnek vagy dühítőnek látták, hogy miközben tömegek veszítették el korábbi létbiztonságukat, neki ilyen igényei támadtak, melyek megvalósításához ráadásul a többi ember részvétét próbálta felhasználni. Mennyivel volt azonban igazságosabb az, hogy közben a meggazdagodott vállalkozók valóban elutaztak a Kanári - szigetekre? Nem lett volna több értelme annak, ha ez az író utazik el oda, mintha egy étterem vagy egy hentesüzlet tulajdonosa? Egy meggazdagodott vállalkozó számára egy ilyen utazás csak a státusz jelzése és némi cirkuszi vigasság, az író azonban olyan érzelmeket és gondolatokat tapasztalhatott volna meg utazása során, hogy attól személyisége valóban magasabbrendűvé válhatott volna, s ez talán az irodalmi termékein is meglátszott volna.
Ahoz, hogy a lakásomat az általam minimálisan elfogadható szinten rendezzem be, körülbelül 4 - 500000 forintra lenne szükségem, amiben a mosógép és a hűtőgép épúgy benne van, mint a szobabútor és a számítógép. Hányan élnek ma akárcsak itt Magyarországon, akik ezt a pénzt 2-3 hónap alatt megszerzik? És hányan vannak közülük, akik képességeik és szükségleteik alapján kevésbé méltóak erre mint én? Magad mondtad, hogy nem is olyan régen még téged is dühített kizsákmányolt helyzeted. Időközben megtört ellenállásod, most pedig ugyanazt az alattomos játékot játszod, amit azok a rabok, akik társuk lázadását az őröknél is hamarabb törik le.
A tehetetlenségedre emlékeztetlek, arra amiért megveted magad. Lázadásom olyannak tűnik számodra, mintha megaláználak vele, hiszen az általad szégyenletesnek tekintett gyengeségedet ismered fel benne. Ezért tartod irreálisnak igényeimet, nem pedig azért, mert az érvelésedben megjelenő szeretet és bölcsesség önmagában véve alkalmas lenne arra, hogy irreálisnak mutassa azokat.
c. Az emberi kapcsolatok bizonyos határok között valóban fontosabbak a tárgyi környezetnél. Ha választanom kellene, hogy a barátaim között haljak éhen az etióp forróságban, vagy egy amerikai középosztálybeli családban kényszerítsenek öngyilkosságra, akkor persze mindegy lenne a választás. Ha választanom kellene egy gazdag, de emberileg üres és elfajult, vagy egy pénztelen, de tanulságos és romantikus élet között, akkor magam is az utóbbit választanám.
Csakhogy sorsunk stratégiája nem ilyen egyszerű, mert egyfelől a tárgyi környezet sivársága tönkre tudja tenni az emberi kapcsolatokat is, másfelől pedig a tárgyi környezet szépsége nem zárja ki az emberi kapcsolatok szépségét. Én éltem már nagy nyomorban és nagy magányban, és bár helyzetem azóta mindkét szempontból fejlődött, még mindig nem vagyok megelégedve körülményeimmel.
d. Nekem a tárgyi környezetem legkevésbé a pénzügyi státusz jelzését jelenti. Sőt mestere vagyok annak, miként kell alacsony költséggel csodálatos dolgokat vásárolni. Miközben szerzeményeimet mutogatom a vendégeknek, általában éppen ezek az alacsony költségű dolgok azok, amiknek az árát külön kihangsúlyozom, esetleg nekik is ajánlva a vásárlás lehetőségét, ha az még fennáll. Nekem is fontos tehát a tárgyi környezetem pénzügyi vonatkozása, de nem azért, mert a vagyonommal hivalkodni próbálnék. Hanem az ésszerűség kívánata miatt, és azért, mert szűkös lehetőségeim között olyan vásárlások is hatalmas erőfeszítéseket tesznek szükségessé, amelyeken mások, gazdasági szempontból legalábbis könnyedén átsiklanak.
e. Tapasztalatból tudom, mennyire megváltozott az életem, amióta az önkormányzattól új lakást kaptam egy 2004-ben felépített házban, s ebbe néhány dolgot vásároltam is. Vegyük a mikrohullámú sütőmet! Ez egy Schneider márkájú, grilles és digitális készülék, amihez újonan sikerült hozzájutnom, mindössze 13000 Ft-ért. Amíg nem vettem meg, a főtt ételeket sokszor hidegen ettem, mert nem volt valami nagy kedvem külön a melegítés miatt mosogatni a teflont. Most csak egy gombnyomás, egy perc múlva már meleg is az étel, nekem pedig van időm a tanulmányaimmal foglalkozni! Nem is szólva a formatervezéséről, melyhez hasonlóan fenségessel eddig egyetlen, általam látott mikrohullámú sütőnél sem találkoztam. Szebb ez a mikrohullámú sütő, mint a legtöbb modern szobor, amit kiállítanak, hiszen a művészetet megmérgezi a divat, a korrupció és a protekció, míg a nagyobb gyártócégek úgy tűnik, üzleti érdekeltségükból adódóan a valóban zseniális művészeket foglalkoztatják formatervezőként.
f. Nem hiszek túlságosan abban a világnézetben, amit egyes pszichológusok a "boldogság mókuskereke" néven ismert elmélet köré gyártottak. Eszerint az elmélet szerint minél több van valakinek, annál többel kell rendelkeznie ahoz, hogy boldog legyen, méghozzá arányait tekintve annál többel többel. Az elmélet szerint, ha az összes vagyonunk 10000 Ft, boldoggá fog tenni, ha az 1000 Ft-al megnövekszik, de ha az összes vagyonunk 1000000 Ft, akkor már csak 100000 Ft tehet ilyen boldoggá.
Bár az elméletben van igazság, primitív dolog azt az élet - stratégiát kialakítani belőle, hogy "Ne kívánj többet, mint amid van, mert úgyis hiába hajszolod a boldogságot! Helyette add lejjebb az igényeidet!". Ha valakinek történetesen a kultúrált környezetre van igénye, megoldás-e az, hogy ha erről lemond? Ha valaki a képességei alapján kitünő matematikus lehetne, de fizikai munkát kell végeznie, amiként azt Harsányi tette, akkor lehet-e valóban boldog, ha lejjebb adja a tudatos igényeit, vagy a személyiségéből magából következik egy olyan szükséglet, amit ha nem is ismer fel, be nem teljesedése szenvedéshez vezet? És mégha valóban boldog is, csak a boldogság és a boldogtalanság az, ami számít, vagy az intellektuális alsóbbrendűség és felsőbbrendűség közötti különbséget is figyelembe kell vennünk? Mi a bizonyíték arra, hogy ha valakinek egy adott területen több van, akkor ezen az adott területen mégtöbbre van szüksége (akár az elképzelései, akár a valós szükségletei szerint) ahoz, hogy boldog legyen?
Pontosan tudom, hogyan élnék akkor, ha korlátlan pénzügyi hatalommal rendelkeznék, tehát csaknem olyan lehetőséggel a tárgyi környezetem formálására, ami a műszaki fejlettség adott állapota mellett egyáltalán elérhető. Többek között lenne egy hipermodern technológiával felszerelt barlangom, benne egy világító halakkal teli tóval, és egy zeneteremmel, ahol holografikusan előállított tündér alakok keringenének elöttem, a megfelelő elektronikus zenére.
Szenvedek-e attól, amiért nem tudom mindezt megvalósítani? Valamennyire bizonyosan, ám az így létrejövő szenvedésem, mértékét tekintve össze sem hasonlítható azzal, amit az váltott ki, hogy 11 éven át egy romos bérházban kellett élnem. Talán ha sok embernek lenne korlátlan pénzügyi hatalma, akkor szenvedésem nagyobb lenne, de pusztán erre nem vezethető vissza alacsony mértéke. Hiszen ma is sokan vannak, akik modern villákat építenek valahová a hegyekbe vagy egy vízesés fölé, s mégsem szenvedek annyira ennek hiányától, mint a mostani környezetem hiányától a romos bérházzal szemben.
Térjünk vissza a mikrohullámú sütőre! Amíg nem volt mikrohullámú sütőm, addig szenvedtem attól, hogy nincs. Szenvedek-e most attól, hogy nem lehet az internetre csatlakoztatni, mint egyes modern háztartási eszközöket? Különösebben nem. Bár az internetre csatlakoztatható mikrohullámú sütő mint a tudományos és műszaki fejlődés szimbóluma, vagy mint a bennünket segítő, egyre intelligensebb gépek tudatának előidézője kellemes lehet, akkora különbség közte és a mostani mikrohullámú sütőm között számomra nincs, mint a mostani mikrohullámú sütőm és a semmi között.
Van különbség aközött, ki mit mekkora különbségnek fog fel. Egy olyan ember számára, aki a használati tárgyaival próbál kitünni, az internetre csatlakoztatható mikrohullámú sütő, mely még kevés embernél található meg, és az én mikrohullámú sütőm között óriási különbség lenne, hiszen az egyikkel kitünhetne, a másikkal nem. Nem így van ez azonban nálam, aki az igazságra és a szépségre törekszem, a tárgyi környezetemet pedig nem tekintem többnek asszisztenciánál, a tudományos területen kifejtett tevékenységem mögött. Nagyon szenvedek attól, ha a szürke vakolatot kell néznem magam elött, ám ha a környezetem bizonyos kultúrális szintet elér, onnantól kezdve már másodlagos figyelmet kap.
Nem mond ennek ellent az, hogy szenvedek a környéktől, ahol lakom. Amikor új lakásba költöztem, már abban a pillanatban tudtam, hogy bár a lakás megfelelő nekem, a tágabb környezete nem. A költözés után azonban a lakáskörülményeim változásának ténye olyan boldogságot okozott, ami az érzelmek szintjén elfedte ezt a problémát. A változás ténye felett érzett boldogságom azután elmúlt, hiszen a boldogság ezen változata valóban elmúlik, nem múlt azonban el az a boldogság, amit a lakáskörülményeim a kényelmi - esztétikai hatásukban, és nem a más lakáskörülményekhez való viszonyítás révén idéznek fel bennem.
A boldogság mókuskereke elmélet akkor igaz, ha valakit maga a növekedés tesz boldoggá vagy vidámmá. (A boldogság mókuskereke elmélet a felhangoltságot nevezi boldogságnak, ami egyaránt lehet boldogság vagy vidámság.) Ilyen esetekben valóban egyre több és több kell a felhangoltsághoz, habár vannak olyan területek, ahol ez nem elérhetetlen. Ilyen terület például számomra a tudományos kutatás területe, ahol mind újabb és újabb, és mind tisztább és tisztább elméletek jönnek létre bennem. Az étkezés területe azonban nem ilyen, hiszen ott egy bizonyos mennyiségi és minőségi határon túl már nem mutatkozik érdeklődésem.
g. Több mint egy évtizeden át éltem egy régi bérházban, és szenvedtem az ottani körülményektől. Miért éppen most darálja fel személyiségemet a lakberendezés problémájával való kényszeres és görcsös foglalatoskodás, amikor kedvezőbb körülmények között élek mint korábban bármikor? Azért, mert most a minimálisan elfogadható lakáskörülményeket elérhetőbbnek látom, mint korábban bármikor. Abban a lepusztult lakásban mit változtatott volna néhány bútor vagy háztartási eszköz? A lakás alaphangulata minden törekvésemet meghiúsította, az pedig, hogy magát a lakást felújítsam, sokkal több pénzbe került volna, illetve sokkal nagyobb gyakorlati érzékkel kellett volna rendelkeznem hozzá, mint amim volt. De mégha felújítottam volna is a lakást, az akkor sem érte volna el az általam minimálisan elfogadható szinvonalat, nem is szólva magáról a házról, amiben a lakás volt. Most viszont minden hónapban tudok venni valamit, amivel ha lassan és csak fokozatokban is, ám mind közelebb kerülök elképzeléseim megvalósításához. Az elmúlt évben körülbelül 150000 Ft- ot költöttem ilyen célra, s minden egyes lakberendezési tárgy megszerzése egy - egy felhangoltsági hullámot idézett elő nálam.
Nem arról van szó tehát, hogy pusztán mert több van nekem mint korábban, azért még többre van igényem, hanem arról, hogy mert több van, eléggé elérhetővé vált az, amire mindig is volt igényem, ahoz hogy harcoljak érte.
Ritter Teodor, 2005.1.2.
Kedves Csányi Vilmos!
Mondott néhány dolgot egy olyan problémáról, amit az adott pillanatban nem tudtam áttekinteni. Késöbb gondolkodva rajta, a beszélgetésünk alatt megjelenő sejtésem tudatos okfejtéssé állt össze, s több érvet is találtam világnézetével szemben.
Nem először találkozom ezzel a világnézettel. Megvan az a vonzereje, hogy kevesen vallják magukénak, s ezért, továbbá néhány valóban elfajult tendencia elutasítása miatt bölcsességnek tűnik. Számomra mégis úgy jelenik meg mint a valódi bölcsesség tévedések vagy éppen hazugságok közé ágyazása.
"Az anyagi kultúra fejlettsége, az ipari termékek által megnövelt kényelem nem általános emberi igény. Amikor gyerek voltam folyóvíz már volt, de melegvíz még nem. Magunknak kellett melegíteni a vizet, és mégsem szenvedtünk ettől, hiszen ez volt a természetes. Az okozna szenvedést, ha mindaz elveszne, ami ma kényelmet ad nekünk."
A melegvíz hiánya mindig okozott valamennyi szenvedést az embereknek. Ha ez nem így volna, nem tértek volna át a melegvíz bevezetésére, és nem maradtak volna meg annál évtizedeken keresztül. A melegvíz bevezetése nem valamiféle divathóbort volt, hanem olyasvalami, amire még az ősembernek is szüksége lett volna. Az más kérdés, hogy az ősember még elképzelni sem tudott egy mai fürdőszobát, sőt ha hozzáférhetett volna, szocializációja lehetetlenné tette volna annak használatba vételét. Az ürüléktől azonban ő is undorodott, a meleget is kedvelte, meg is szomjazott, mindezekre a problémákra pedig a fürdőszoba megoldást nyújt.
Ezt ne tévessze össze azzal a másik felhangoltsággal/lehangoltsággal, ami attól függ, hogy a melegvíz elérhető-e a mások számára, vagy hogy a melegvíz elérhető volt-e korábban a számunkra! Ha egyszer már megtapasztaltuk a melegvíz kellemességét, akkor nagyobb mértékben szenvedünk elvesztésétől, mint ha ki sem próbálhattuk volna, de ez nem azt jelenti, hogy a melegvizes technológia nem egy ősidőktől létező igényre adott választ. Mint ahogy az sem jelenti ezt, hogy ha körülöttünk már mindenkinek van melegvize, akkor inkább szenvedünk a melegvíz hiányától, mint egyébként. Ebben az esetben a melegvizet elérhetőbb közelségben látjuk, mintha meg sem jelentek volna az előállításához szükséges eszközök, és az ösztöneinknek engedelmeskedve, a közelsége miatt fokozottabb intenzitással igényeljük. Illetve ne feledkezzünk meg egy másik alapvető ösztönünkről sem, a státusz elérésére való törekvésről, ami egy ilyen helyzetet mint az alacsony státuszunk jelzését tesz szenvedéssel kísértté.
"A nyarat erdős területen, egy hat négyzetméteres épületben töltöm, melegvíz nélkül. Mégsem szenvedek."
Egy amerikai írónő a balkáni hadszintérre utazott, ahol az ott élő emberek életét tanulmányozta. Valaki megkérdezte tőle: "Nyolc hónapja nem fürödtem. Tudja mit jelent ez?". Mire ő: "Honnan tudnám? Hat hónapja fürödtem utoljára!". Valamiről megfeledkezett ez az írónő. Arról, hogy önként mondott le a felhőkarcoló tetején lévő lakásáról, miközben a másikat rákényszerítették a nyomorra. Az ő számára a balkáni háború olyasféle veszélyt jelenthetett, mint egy hegymászónak a Himalája. Mint költséget vállalta a szenvedést, hogy tapasztalatokat szerezhessen, s a tanulságokat könyvelte el magában nyereségként.
Amikor maga egy hat négyzetméteres, melegvíz nélküli épületbe költözik, akkor azt nem azért teszi, mert hajléktalan, tehát a kényelmesebb környezet elérhetetlensége és a társadalmi státusz alacsonysága nem nyomasztja, sőt, még magas rangot is tulajdoníthat magának, részint egy bölcsnek tekintett létforma felvételével, részint pedig azzal, hogy a vagyonról való átmeneti lemondásával a vagyon természetességét, a magas státusz annak természetessége miatti semmibevételét jelzi. Ez tehát egy haszon lehet a maga számára, mely ellensúlyozhatja a kényelmetlenségek költségeit. Haszon lehet továbbá az, hogy talán bizonyos gyermekkori emlékeket idéz fel ezzel a létformával. Haszon lehet maga a természeti környezet is, habár ehez magának aligha kellene lemondania a komfortról. A költségeit ezzel szemben csökkenti, hogy az ősemberrel ellentétben nem a fagypont alatti hidegben kénytelen nélkülözni a melegvizet, hanem irányítás alatt tartja a nélkülözéseit, s csak addig engedi azokat elmenni, ameddig nem haladják meg hasznát. Arról sem szabad elfeledkezni, amit hangsúlyozott, hogy másként szocializálódott mint a mai fiatalok. Gyermekkorában nem látta maga elött a melegvizes rendszereket, amiért aztán a korábban említett okokból nem is szenvedett annyira a hiányuktól. Így könnyebben elviseli a hiányukat most is, de nem feltétlenül azért, mert nincs rá szüksége, hanem mert a hiányukkal kapcsolatos régi, csökkent frusztrációja lép működésbe (a csökkent frusztrációt előidéző kognitív környezettel). Végül pedig a hideg víznek minden kellemetlenségével együtt kedvező élettani hatásai is lehetnek, hasonlóan ahoz, ahogy Finnországban a forró szauna után sokan kiülnek a fagyba, s ettől boldogabbnak érzik magukat. (A felhangoltság - lehangoltság problémáját a hidegvíz - melegvíz problémán keresztül vizsgálni ugyanakkor azért nem a legértelmesebb, mert ha ismereteim helyesek, a hőmérsékletre adott biológiai reakció függ a gyermekkorban tapasztalt éghajlattól.)
Régóta tervezem már, hogy ha elég jelentkezőt találok, néhány barátommal közösen felépítek egy kunyhót, valahol egy rejtett helyen, az egyik erdőben. Ezt vagy nagyrészt természetes elemekből, helyben talált fatörzsekből, stb... próbálom felépíteni, vagy éppen ellenkezőleg PVC csövekből, műanyag lapokból, hőtükrökből és napelemes lámpákból. De melegvíz semmiképen sem lesz benne, legfeljebb egy esővízgyűjtő tartály, amiből kedvező időjárás esetén langyos víz fog folyni. Terveim szerint akár napokat is eltöltök majd ezen a helyen egyfolytában, miközben tudom, a kifejezetten hideg víz használatával szemben összességében véve szivesebben állítanék be egy kisebb vízművet egy zuhanykabinnal. Mindez arra utal, hogy a komfort jelentőségével kapcsolatban az önétől eltérő számításokat végzek, az azonban mindkettőnkben közös, hogy a melegvíz segítségünkre van, s ennyiben felhangolttá (boldoggá vagy vidámmá) tesz.
"Ott számítógépet is csak egy egészen kis teljesítményűt használok."
Miért használja egyáltalán? Még egyetemista korában sem lehetett számítógépe, tehát nem mondhatja, hogy szocializáltsága folytán kényszerül rá. Inkább arról lehet szó, hogy a számítógép nélküli írás költségei annyira fokozottak, a rejtett hasznok pedig annyira csekélyek, hogy ebben az esetben már annyira sem éri meg nélkülözni a gépeket, mint a melegvíz esetében. Amíg nem volt számítógépe, addig bizonyos szempontból épenúgy szenvedett ettől az állapottól, mint most szenvedne, mégha más szempontból nem is szenvedett, hiszen fel sem fogta, hogyan lehetne másként. Ismét a Természettudományi Múzeum kiadványát idézem: "Ha ősünk természetesnek is vette, alig hihető, hogy harmóniának érezte a dermesztő hidegeket, az éhínségeket, a járványokat, gyermekének pusztulását. Ha nem lett volna vele elégedetlen, akkor nem kereste volna a nagyobb biztonságot, nagyobb kiszámíthatóságot, előreláthatóságot (azaz szabályozhatóságot), ami felé egész civilizációnk halad.".
Ritter Teodor, 2005.1.2.
|
| | |
(TÉMANYITÓ) |
|
|
|
|
A boldogság mókuskereke (üzenet: 1, Tudomány) |
|
|
|
|
