A boldogság és a kultúra (üzenet: 1, Tudomány) |
|
|
|
Ritter Teodor
|
1.  Elküldve: 2005-07-22 17:02:56, A boldogság és a kultúra
|
[1.] |
Kedves Csíkszentmihályi Mihály!
Válasza kellemes meglepetésként hatott rám. Annál is inkább, hiszen már a negyedik levelemmel próbáltam felhívni a figyelmét munkámra, amiből különös módon éppen az arcvonások és jellemvonások kapcsolatára vonatkozó felvetéseim késztették reakcióra. Pedig ami a maga kutatásaihoz igazán közel áll, az nem ez, hanem az, amit a boldogsággal és az érzelmekkel kapcsolatban mondani tudok, s különösképen az ember kulturálisan alsóbbrendű és felsőbbrendű természetére irányuló vizsgálódásaim. Egyelőre nem terhelem az idejét részletkérdések hosszadalmas elemzéseivel, hanem nagy vonalakban felvázolom azt a világnézetet, amelyhez sok évnyi gondolkodás során Öntől függetlenül jutottam el:
Az érzelem alanyának azt nevezem, aminek fenntartásáért az érzelem létrejön. Az érzelem tárgyának azt nevezem, amire az érzelem az alany fenntartásáért válaszol. Az érzelem végzőjének azt nevezem, amiben (akiben) az érzelem létrejön. Ha valaki az iszlám híve és ezért gyűlöli a keresztényeket, akkor gyűlöletének alanya az iszlám gondolatvilága, tárgya a keresztények csoportja, végzője pedig ő maga.
Az érzelem alanya sokszor maga az érzelem végzője, illetve az érzelem végzője az érzelem alanyát akkor is a szelfjébe vonja, ha az nem nyilvánvalóan ő maga. Az iszlám hívője az iszlám gondolatvilágát magával azonosítja, holott az nem nyilvánvalóan ő maga. De ha valakit meglöknek és ezen felháborodik, akkor a felháborodásának alanya a felháborodásának végzője, vagyis ő maga a maga nyilvánvaló testi valóságában.
A boldogság egy olyan szeretet, aminek tárgya az alany számára előnyös dolog és különösképen az alany számára előnyös dolog előnyössége.
A boldogság a túlélési optimum érzelmi visszajelzése. A boldogságban egyesül az, amit az érzelmek pszichés felhangoltságának tekinthetünk (a laza arousal) és az, amit az érzelmek mentális felhangoltságának tekinthetünk (az alany és a tárgy közötti távolság csökkentésére való törekvés). A boldogság tehát a felhangoltság legtökéletesebb változata, amit a biztonságosnak tekintett élethelyzetekben érzünk.
Mint minden élőlénynek, az embernek is alapvető törekvése a túlélés. Itt azonban vegyük figyelembe, hogy az ember sok mindent be tud vonni a szelfjébe, olyannyira, hogy képes meghalni (a saját nyilvánvaló lényét megsemmisíteni) vallásáért vagy egyéb olyan ügyekért, amelyeket önmagával azonosít, s mint önmaga túléléséért harcol értük. Az ember érzelmei ilyenkor olyan alanyokkal rendelkeznek, amelyek túlmutatnak a szűkebb értelemben vett önmagán (a saját testén).
Mivel minden ember alapvető törekvése a túlélés, ezért minden ember alapvető törekvése a boldogság elérése. Az pedig, hogy egy kultúra hány embert és mennyire tesz boldoggá egy olyan nézőpont, amiből a kultúrák egymáshoz viszonyítva alsóbbrendűnek és felsőbbrendűnek tekinthetők. Egy kultúra alsóbbrendű vagy felsőbbrendű aszerint, hogy mennyire felel meg az ember általános természetének. Tehát a boldogságra törekvésnek és mindazoknak az ösztöneinknek, amelyek meghatározzák, hogy mi tesz boldoggá bennünket.
Külön kell választani a boldogságot a boldogság látszataitól, illetve fel kell ismerni azokat az eseteket, amikor egy adott ember boldogsága az adott ember és/vagy mások számára nagyobb mértékű szenvedést idéz elő. Tudni kell továbbá, hogy bizonyos helyzetekben a boldogsághoz csak szenvedésen át juthatunk.
Gyakran hallhatjuk azt az állítást, hogy relatív, hogy kit mi tesz boldoggá. Ebben van annyi igazság, hogy különböző embereket különböző dolgok tehetnek egészségesen boldoggá. Van aki a matematika iránt érdeklődik, más filozófiával foglalkozik, megint más az emberi kapcsolatokban találja meg a boldogságot. De ugyanez az állítás alattomos frázissá válik, ha a boldogság látszatait védik vele vagy azokat a boldogságokat, amelyek maguknál nagyobb szenvedéssel járnak együtt.
A kultúrában különböző magatartásokkal találkozhatunk, amelyeknek van egy kulturálisan alsóbbrendű és egy kulturálisan felsőbbrendű változata. Ezekre a magatartásokra és változataikra a magyar nyelvben számos kifejezés található. Közülük néhányat sorolok fel most a magatartás : alsóbbrendű változat - felsőbbrendű változat rendszer szerint. Ott ahol nem találtam a magyar nyelvben létező kifejezést a *** jelet vagy körülírást használtam.
társulás : alkalmazkodás - együttműködés
*** : egyénieskedés - egyéniesedés
csoport : banda - közösség
átadás (szexualitásban is) : felkínálkozás - önfeláldozás
átvétel (szexualitásban is) : elfogyasztás - befogadás
munka : gürcölés - alkotás
kikapcsolódás : szórakozás - kedvtelés
pénz bevételére való törekvés : kapzsiság - ***
pénz megtartására való törekvés : zsugoriság - takarékosság
pénz kiadására való törekvés : tékozlás - ***
gátolt dolog : tabu - ***
tisztelt dolog : totem - ideál
mintakép : bálványkép - eszménykép
*** : keserűség - szomorúság
*** : vidámság - boldogság
*** : kielégülés - beteljesedés
*** : gyönyör - üdvösség
kötelesség : megkötöttség - elkötelezettség vagy elhivatottság
függetlenség : szabadosság - szabadság
közömbösség : közöny - nyugalom
érdeklődés : kiváncsiskodás - kiváncsiság
*** : gyávaság - óvatosság
*** : vakmerőség - bátorság
*** : tagadás - cáfolat
A fenti fogalom sorokon kívül még más hasonló fogalom sorokat is találhatunk, s minden egyes fogalom sor elemzése külön terület, ami behatóbb vizsgálatot tesz szükségessé. A legújabb kutatásaim például azt mutatják, hogy a keserűség nem pontos ellenpontja a szomorúságnak, annak ellenére sem, hogy a két érzelem hasonlít egymáshoz és mégis különböző.
A gyávaság ellentétes a vakmerőséggel még akkor is, ha a kettő időnként átcsap egymásba. Az óvatosság viszont nem ellentétes a bátorsággal, hiszen ugyanaz a cselekedet egy szempontból és egy vonatkozását tekintve egyidejűleg lehet óvatos és bátor. Az óvatosság és a bátorság középutat képez a gyávaság és a vakmerőség között, amiért a gyávaság - óvatosság és a vakmerőség - bátorság párosokból létrehozhatunk egy gyávaság - óvatosság / bátorság - vakmerőség hármast. De ugyanezt figyelhetjük meg a zsugoriság - takarékosság és a tékozlás - *** párosokkal kapcsolatban is, ahol a két páros a zsugoriság - takarékosság / *** - tékozlás hármasba rendezhető. Az ilyen hármasok képzése mögött mindig a megkötöttség - elkötelezettség / szabadság - szabadosság hármas áll, aminek titkát már régen megfogalmazták abban a mondásban, hogy nem az az igazi szabadság, amikor szabadok vagyunk valamitől, hanem az, amikor szabadok vagyunk valami számára. Amikor ugyanis szabadok vagyunk valami számára, akkor a szabadságunk együttjár a valaminek való elkötelezettséggel, míg ha csak szabadok vagyunk valamitől és semmi számára nem vagyunk szabadok, akkor az állapotunk összességében véve a szabadosság.
A társadalom számos területén szenvedéshez vezet az, hogy nem különböztetik meg egymástól a kulturálisan alsóbbrendű és a kulturálisan felsőbbrendű embereket. Amikor az állam szociális bérlakásokat épít, akkor azokba a "rászorultság" alapján sokgyerekes alpári családokat telepítenek, akik rövid idő alatt tönkreteszik az épületet. Miközben a "kevésbé rászoruló" embereknek esetleg nagyobb szükségük lett volna a kultúrált életkörülményekre, amelyeket meg is őriztek volna. Amikor valakit börtönbüntetésre ítélnek, semmi nem írja elő, hogy az ártatlan személyiségű embereket (akármit tettek is) el kell különíteni az alattomosan agresszív bűnözőktől. Amikor a választásokat tartják, akkor sem a kulturálisan felsőbbrendű emberek szerzik meg a hatalmat a kulturálisan alsóbbrendű emberek felett, hanem azok, akik a legügyesebben manipulálják a népet és a befolyással rendelkezőket. Sokszor azért, mert világnézetük alapvető összetevőiben ők is az átlagosan alacsony kulturális szinten állnak. Az egészséges társadalom az lenne, ahol a gazdasági - politikai hierarchia a kulturális hierarchiát követné, s egy új arisztokrácia (a pszichológiailag legtökéletesebbek kasztja) irányítaná a tömegeket.
Az arcvonások (nem az arckifejezések) és a jellemvonások (nem a hangulatok) erősen korrelálnak egymással. Ebből adódik, hogy a kulturálisan alsóbbrendű és a kulturálisan felsőbbrendű emberek szétválasztásánál nem kis mértékben hagyatkozhatunk a jellemvonások arcvonások alapján végzett felmérésére. Egy listát kellene összeállítani a különböző arcfelépítésekről és a hozzájuk tartozó jellemvonásokról, ami alapján az emberek többsége rutinszerűen elhelyezhető lenne a társadalomban.
Az intelligencia és a jellemvonások (mint azt az iker - vizsgálatok is megmutatták) főként a genetikai adottságok függvényében fejlődnek ki. Ha viszont ez így van, akkor feltételezhetjük, hogy az egyes emberfajok intelligenciája és jellemvonásai épannyira különböznek mint a külső ismertető jegyeik. Ennélfogva az egyes emberfajok kulturális különbségei nagy mértékben vissza kell, hogy vezethetők legyenek az egyes emberfajok genetikai adottságaira.
Az egyes emberfajok genetikailag determinált kulturális különbsége nem csak inkompatibilitást (illeszkedésre való képtelenséget) eredményez ezek között a kultúrák között, hanem alsóbbrendűséget - felsőbbrendűséget is jelent. A közép - európai cigányok kultúrája összességében alsóbbrendű (több szenvedést rejt) a fehér értelmiségiek kultúrájával szemben, mégha a fehér értelmiségiek között lehetnek is olyanok, akiket például a butasággal társuló karrierizmusuk megkínoz.
Ha a bemutatott összefüggések felkeltették az érdeklődését, készséggel küldök néhányat a tanulmányaim közül, amelyekben a fent említetteket részletesebben is kifejtem. Válaszát várva:
Ritter Teodor, 2005.07.07.
|
| | |
(TÉMANYITÓ) |
|
|
|
|
A boldogság és a kultúra (üzenet: 1, Tudomány) |
|
|
|
|
