Menj innen, különben megbánod nagyon!
Hiába kezeden sok festett karom,
egyetlen agyaram összessel felér.
Tűnj el, hogyha kedves eredben a vér!
Nem értesz a szóból. Mosolyogsz reám.
Leguggolsz, és beszélsz halkan, tétován.
Mondhatsz te akármit, nem számít nekem.
Tágulj végre innen, ne kezdj énvelem!
Morgásom másokat messzire ijeszt.
Te nem félsz, érzem jól. Hát ki érti ezt?
Drótkerítés görbül mancsaim alatt,
nem soká bírja már. Menj, hordd el magad!
Távozol. Na végre! A hátam sajog.
Néhány friss emléktől bőröm úgy zsibog –
ugráltam, s felszakadt pár heg itt meg ott.
Sebaj, a fájdalom enyhébb, mint szokott.
Eltelt egy nap, itt vagy. Ezt nem hiszem el!
Mi a fenét akarsz, mondd, mégis mi kell?
Dühíteni jöttél? Sorsom kacagod?
Kezedben húsdarab. Szám elé dobod.
Gyorsan behabzsolom, de résen vagyok.
Most jön majd a verés, már mindent tudok.
Gazdám is ezt teszi, csak ő láncra köt,
s miközben korbácsol, hangosan röhög.
Gyűlöllek téged is, megmarnám bokád –
ám köztünk drótháló, nincs utam tovább.
Újabb nap, megint jössz. Szendvicset hozol.
Verés nincs, kajádon velem osztozol...
Nem értem, de eszem, hiszen éhezem.
Csak gazdám ne lássa, hogy épp vétkezem;
gyanítom, rúgással kínálna érte.
Most viszont jóllakom. Ez már megérte.
Megszokom hangodat, várom, mit hozol.
Néha még morgok rád, de már nem komoly –
te is tudod, látom, kuncogsz kedvesen.
Egy napon felém nyúlsz. Nem ellenkezem.
Furcsa, új érzés ez. Kezed simogat.
Zavartan lépek el, nézem arcodat,
s visszahúz valami, tartom a fejem.
Fülemet vakarod, duruzsolsz nekem.
Az idő elröppen. Úgy mennék veled...
Valahányszor itt hagysz, szörnyen szenvedek.
Nyavalyás kerítés! Megszököm, meg én!
Ismerős kiált rám, oda a remény.


Elborzadsz láttomon. Alvadt vér borít.
A drótháló alján deszka szigorít –
alatta kiásni sajnos nem lehet.
Sírdogálok halkan, vágyom a kezed.
Arcodon könny pereg, mondasz valamit.
Nem értem, mint sokszor, most sem szavaid,
nyüszítek, mert elmész, s én itt maradok.
Poshadt vizem iszom, fekszem, jajgatok.
Visszatérsz, kezedben szerszámot hozol.
Kerítésemhez lépsz, gyorsan dolgozol:
elpattan a komisz drót számos helyen,
s a lyuk nől, nagyobbra, mint busa fejem.
Hívsz. Megyek! Boldogan vonszolom magam.
Ugye, most elviszel? Tényleg vége van?
Mögöttünk elmarad lassan börtönöm.
Eztán nyugodt álmod felett őrködöm.

A ma reggel sem volt másabb mint a többi, bár gazdáim kétszer is kijöttek hozzám az udvarra. Álltak felettem, és beszéltek egymás között ..mit mondjak, tanácstalan lettem. Mit beszélhetnek a fejem felett? A főgazdi egyszer csak nyakörvemmel, pórázzal érkezett és magához hívott. Nem nézett rám, gondterhelt volt. Nem olyan, mint amikor sétálni indulunk. Betettek abba büdös dobozba, amit ők kocsinak hívnak. Na, már megint szúrni és böködni fognak, meg a számban kotorászni. Engedelmesen feküdtem a büdös doboz hátsó részén, az ilyesmit egyszer egy évben ki szoktam bírni. De az idő telt, és én éreztem, túl messze megyünk az udvaromtól. Nagyon ideges lettem. Nagy sokára megálltunk egy nagy zöld kapu előtt. Én annyira megijedtem, hogy ki sem akartam szállni, de főgazdi igen mérgesen ráncigált ki az autóból. Bevonszolt hiába kapaszkodtam mind a négy lábammal a betonba, és hiába sírtam és hiába ugráltam fel a főgazdihoz és nyalogattam a kezét egy olyan helyre, ahol zöldruhás emberek és nagyon furcsa szagok voltak. Egy kis asztalnál az egyik zöld ruhás írt egy nagy könyvbe, majd kivette a főgazdi kezéből a pórázt, és bevitt engem egy terembe, ahol csupa rács volt minden, és hangosan ugattak kutyák. Hideg, nedves betonon találtam magam. A ketrec, amibe becsuktak épp akkora volt, hogy két lépést tudtam megtenni. Volt benne egy műanyag ágy. Orromat a rácshoz nyomtam, és néztem a szemben levő ketrecben gubbasztó kiskutyát. Kérdeztem tőle:Hé kishaver, hol vagyunk?A kiskutya rám nézett, nem szólt, csak tüdeje szakadtából köhögni kezdett, és rázta a fejét. Befeküdtem a sarokba, és hallgattam a többieket. Egy mély hang azt mondta: Haza akarok menni, gazdi, hol vagy? Egy gyenge hang azt mondta: Fázom nagyon, vigyél be a szobába!Egy másik sírt: Nagyon kell pisilni, engedj ki!Egy harmadik hang azt nyöszörögte: Jön a babám, segítség, orvost hívjatok, jön a babám! Egy negyedik azt zokogta: Meghalt a kisbabám.Én csak hallgattam, és nem értettem semmit.

Hosszú évek óta ugattam a postást, a motorosokat eddig mindig megdicsértek. Hát egyszer-egyszer átmentem ahhoz az édes szomszéd szukához, de éjfél előtt otthon voltam, abból sem volt nagy balhé. Miért zártak most akkor ide, ahol a kutyák sírnak? Nem voltam válogatós, örültem, ha kaptam vacsorát, nem ástam ki a főgazdi szépen ültetett virágait, és az ajtót sem kapartam, megértettem én, hogy az udvar az enyém, és nem a konyha. Miért hagyott itt most engem a gazdi, ahol félelemszag van? Elnyomott az álom. Azt álmodtam, gyerek vagyok, és amikor a mamámnál laktam, jött a főgazdi, felemelt, megölelgetett és azt mondta, milyen szép kiskutya vagy, hazaviszlek, a mi kutyánk leszel.

Egyszer csak arra ébredtem, hogy iszonyú hideg vízsugárral locsolják a ketrecem betonalját. Bemenekültem a műanyag ágyikóba. Hoztak ennivalót, de olyat, amilyet még sosem láttam.

Jött egy fehérköpenyes ember, és a ketrecek között járva azt mondta: őt, őt, őt és őt.

Aztán injekciós tűvel megszúrta őket. És sosem hallott sóhajok hangzottak a teremben. Halálszagot éreztem. Nem volt kedvem enni. A szembe kiskutya köhögött, délben már nem hallottam a hangját és nem mozdult. Gazdi gyere értem!

A szembe kiskutya nem mozdult, hiába szólongattam. Később láttam, elvitték. Úgy, mint a többieket az injekció után. Hoztak a helyére egy sírós másikat, aki reszketve kucorodott be a sarokba. Ő zokogva mesélte: Mielőtt idehoztak, a kisgazdi mondta nekem, nem is gondolták, hogy ilyen nagy kutya lesz belőlem. A kisgazdi szülei nem akartak engem, de kisgazdi nagyija azt mondta, karácsonyra kell ajándék a gyereknek. Igaz, a kisgazdi sem foglalkozott sokat velem, sokszor bepisiltem, pedig kértem, hogy vigyenek sétálni, de nem vittek. Tegnap egész nap egyedül voltam, és este amikor hazaért a kisgazdi mamája, éktelen haragra gerjedt, amikor látta a pisit és azt kiabálta: viszlek a sintérnek.

Szóval, sintérnek hívják a helyet, gondoltam. Még sosem hallottam ezt a szót.

Egy reggel jött egy helyes lány, beszélt hozzám, mondta, hogy semmi baj kutyus, majd csak jönnek érted.

Aztán egy hét múlva is jött. Megint megígérte.

Teltek a hetek, már a negyedik is, de nem jött értem senki. Fáztam, alig mertem pisilni, kakilni ,engem úgy tanítottak, hogy a kutya nem csinál a helyére. Néha emberek jöttek az utcáról, és mondták a zöldruhásnak, hogy kutyát szeretnének. A szembe kiskutya nem kellett nekik, mert mondta a zöldruhás, hogy a kiskutya nem szobatiszta. De azért voltak, akik elmentek. Volt akit a zöldruhás vitt el , éreztem a halálszagot, hallottam az utolsó sóhajt. Volt akit más emberek vittek, úgy mondták, haza. Hozzám soha nem jött oda senki ,igaz én sem mentem a rácshoz, nem a gazdám látogatott meg.

Érzem, hogy nincs mire várnom. A gazdám nem jön értem. Nem értem, mi rosszat tettem, miért kellett ide kerülnöm, hogy hetekig ne futkoshassak, ne érezhessem már messziről az idegen szagát, hogy ne köszönthessem a hazaérkező gazdámat Mit tettem? Nem fogja megmondani nekem ezt már senki. Fáj mindenem. Éhes sem vagyok. Csak fáradt és fázom. Nem tudok tovább várni, bocsáss meg gazdi, nem várhatlak meg...utolsó sóhajommal is csak annyit kérek, ne haragudj rám, nem csináltam semmi rosszat.

Kivert kutya

Csapzott bunda, szomorú szempár
Hogy tehetted velem, édes gazdám?

Üveges tekintettel az út mellett hever,
Levegőért kapkod, szíve alig ver

Hirtelen felugrik, panaszosan nyüszít,
Napok óta vár, szíve vérzik

Már tudja biztosan: nem jön vissza érte,
Szívét szorítja a rémület bilincse

Fejét mancsára hajtja, nincs tovább,
Még egy utolsó sóhaj és a szív megáll

Szeméből lassan elszökik a fény,
Elillan végleg megannyi régi kép

Egy boldog kisfiú egy kiskutyát ölel,
A két jó barát vidáman szökell

Pöttyös gumilabda, foci, bújócska

Nagy séták, teli tál, meleg szoba

Izgatott indulás

Utazás

Egy fájó huppanás

Egy távolodó autó

Keserves

Várakozás

Az a kisfiú felnőtt s éppen arra járt,
Nem érzett semmit, nem is látott mást,
Csak egy mozdulatlan, öreg, korcs kutyát

Nem tehettem mást (magyarázta)
Ki kellett dobnom, nem illett a villámba!