Persze, ez is lehetséges, de ha már most elkezdik kinyírni, nem hiszem, hogy 6 évig még üzemeltetni fogja a ONE a C, D, E MUX-okat, az több évnyi ráfizetés nekik...
Hacsak nem arra várnak, hogy átálljon a DTH szolgáltatás a Eutelsattal kötött megállapodás szerinti új, egyelőre még ismeretlen műholdas pozícióba és tervezett műholdra (az is még pár év) és akkor akit még lehet, átterelnek oda a földfelszíni technológiáról...
A napokban volt hír, hogy a britek is fontolgatják a DTT lekapcsolását 2034-ben, mikor is lejár a jelenlegi koncesszió... Nem lenne meglepő, ha nálunk is "lelőnék" minimum a kereskedelmi muxokat 2032-ben, vagy az egészet...
Az 51 ezer (már ha tényleg ennyi) ugye a meglévő előfizetői bázis, akik már rendelkeznek valamilyen szerződéssel, vagy a régi MindigTV Prémiumos konstrukcióval, vagy a ONE-féle TV Basic csomaggal. Na most, ha a honlapon szereplő 6600 forintos ár (ami korábban, ha emlékeim nem csalnak 4600 volt) csak listaár a kínált 32 csatornáért, akkor ez elrettentő egy érdeklődő számára, szóval nem biztos, hogy bárkit is meg fog kérdezni, van-e bármilyen kedvezmény ha előfizet rá. Ha pedig ezt az árat egy nap érvényesíteni akarná a szolgáltató a már meglévő szerződéseken is, akkor hamar lenullázódik az előfizetői tábor, mert ennél már a műholdas is sokkal jobb választás ár/érték arányban, ha tényleg nincs vezetékes alternatíva.
Piaci vátozások
A 2020-as 95 ezres Mindig előfizetők, mára 51 ezren maradtak-
2021. júliusi DTH előfizetői számok
DIGI 236676
Direct One 212645
Telekom 196623
mára 344 ezerre apadtak.
Az IPTV előfizetők 1 millióról, 1.4 millióra nöttek.
Egyre kevesebb előfizetőnek kell fentartani a szolgáltatásokat.
Na igen, pont ezt akartam piszkálni; nem érintve a technológiai előnyöket v. hátrányokat.
Nekünk az exDigi kerül kb. annyiba mint ez; annyi különbséggel, hogy valami 100 körüli csatorna van és nem csak 32. Kényszermegoldás lehet, ha valaki ezt választja....
Egyébként egyfelől dícsérendő, hogy az egészséges életmód felé terelik az állampolgárokat - ne nézz tévét, menj inkább a szabadba vagy olvass -de nem értem mi ebben az üzleti modell? Amit megvesznek mindent tönkretesznek, a műholdas szolgáltatást is lebutították kinálatban és minőségben is amikor elvették a HD adókat. Érthetetlen ami itt történik, mintha ez bosszú lenne.
Gyakorlatilag nem drágult, csak nincs kedvezményes ár már rá, mert a listaára tavaly év eleje óta 7600.-Ft, és 1000.-Ft az epack kedvezmény.
Úgy látszik úgy árazzák be hogy véletlenül se akarjon senki se elofizetni
Gerecse hatósugarában a 41-es csatorna működik ? Nálam nulla.
A többi innen sugárzott csatorna (26,29,38) ugyanakkor vételezhető az eddigi megszokott Jelerősség / minőségben
Lehet amiatt küldött modult, mert mondtad neki hogy a tévében szeretnéd használni :(.
Egy conax modulba bedugva a kártyát minden maradhatott volna a régiben, nem kellett volna átszerződni.
Nekem még szerencsére simán rátették a kártyára az One csomagot és mondták is hogy mivel saját eszközt használok nem kell bérleti díjat fizetni. Ha átszerződsz hozzájuk akkor az ő csatornalistájukat kapod, nekem egy kártyára 1 év hűséggel és e-számlával: 4.600Ft
Az is lehet hogy neked amiatt sikerült így mert 3 kártyát tett egy előfizetésbe vagy nem volt annyira képben az ügyfélszolgálatos vagy így egyszerűbb volt neki...
Szerencsére én segítőkész ügyfélszolgálatost fogtam ki, mindent tisztáztunk a szerződés előtt.
A 2023-as atlétikai VB-re ígérgetett a Székely (M4 főnök), hogy mennyi technikai újdonság lesz, ami meg fogja emelni a közvetítések színvonalát, stb. stb....
Aztán nem lett semmi.
Pedig a HBBTV funkciót ilyen események közvetítésekor fel lehetne használni adatok lehívására, táblázatok, eredmények, videók és még sok minden más közlésére. De nem használják, sőt a legutóbbi időig ki volt írva, hogy "kísérleti" a szolgáltatás
3 MindigTV kártyám van, az új TV-t szerettem volna box nélkül használni kártyával, de egyikre se tette rá a ONE a szolgáltatást, hanem küldött Cam chipes modult havi 700Ft bérletér, sőt az eddigi MindigTV alapcsomagomat (70 csati) havi 3400Ft volt, módosította Basicre és csak 40 csati maradt havi 5300 Ft-ért. Na ez az átvágás.
@gy [Ezt a hozzászólást újraszerkesztették: 2026-02-01 10:27:00]
Beltérik: Medi@link ML 6500S2T2C/CryptoBox 800UHD/Ustym 4K Pro Twin S2X/GT Media V7 Pro/GT Media V8 UHD. Fejek:Inverto ULTRA Single Universal HGLN/Inverto HOME Pro Twin. Tányérok: 1 darab Kiskecskeméti/1 darab Bozsér (100cm)
Igen valóban, én tegnap vettem észre, hogy hiába nyomom a piros gombot.
Beltérik: Medi@link ML 6500S2T2C/CryptoBox 800UHD/Ustym 4K Pro Twin S2X/GT Media V7 Pro/GT Media V8 UHD. Fejek:Inverto ULTRA Single Universal HGLN/Inverto HOME Pro Twin. Tányérok: 1 darab Kiskecskeméti/1 darab Bozsér (100cm)
Minden az antennán múlik, meg megtalálni azt a helyet a szobában, ahol van vétel. Egy BiCirkle antennával van esély erre, mert alapból nagy nyereségű antenna. Nálam padlástéren 60 km-ről is jó a vétel.
A kérdésed elég régi, nem tudom megoldódott-e azóta a a vételed. Sok mindennel próbálkoztam én is szobai vétellel, de ezek az erősítős kütyük nem váltak be. Viszont az egész hullámra méretezett BiQuad, vagy inkább a BiCirkle antennák nagyon jó eredményt hoztak. Meglepőn nagy nyereségűek, ezért erősítő sem kell a jó vételhez. Ma is több helyen működnek, kifogástalan vétellel, nálam és a barátaimnál.
Ez is csak 1 jelzés, rosszul van beállítva.
Pl. azt is így állítják be, hogy 1 csatorna kódoltnak mutassa magát. És ennek semmi köze ahhoz, hogy valóban van-e rajta kódolás... (Gondolok itt főleg a műholdas tartalomra.)