| [ISKOLÁK--------] Őrmezői Kutyaiskola (üzenet: 353, Kutya) |
|
|
|
Ügyességi szeminárium
Időpont: 2010. szeptember 11. 9-17 óra között
Helyszín: Népszigeti Kutyaiskola
Előadó: Vámosi-Nagy Nóra (K99 pontindex első helyezett, a K99 vizsgarendszer alapítóinak egyike)
Részvételi díj: 8.000.- Ft
Jelentkezni a www.kutyasuli.hu honlap űrlapján lehet.
A K99 vizsgarendszer ügyességi ágazata új színt hoz a kutyasportba. Máshonnan már ismert feladatokat kell kicsit másképp végrehajtani és néhány teljesen új feladvánnyal is találkozunk. Az ügyességi ágazat hatféle feladatból áll: apport, akadály, kézjel, irányítás, megállítás, szagazonosítás. A kilenc szinten az egyes feladatok egyre növekvő elvárásokat állítanak kutyának és gazdának egyaránt. Az első három szinten viszonylag könnyen túljutunk, de aztán a négyes szinttől kezdődik az igazi kihívás.
Az egynapos szeminárium célja, hogy a gazdik az ágazat összes feladatát megismerjék, azok tanítását elsajátítsák és kutyájukat ez alapján a vizsgákra sikeresen felkészítsék, felvezessék, vagy másokat segítsenek ebben a folyamatban.
A tanfolyamot a Tükör módszer jegyében szervezzük, azaz tanításhoz a klikkerképzést használjuk, így azoknak ajánljuk elsősorban, akik a klikkeres tanítás alapjait már ismerik.
Enikő+Trixi
Népszigeti Kutyaiskola
www.kutyasuli.hu
"Ő a legjobb barátom, mellette vagyok a legjobb ember." |
sziasztok,
az alapfokú tanfolyamot a Népszigeti Kutyasuliban végeztük el, de a haladót szeretném az Őrmezőn. ha az első foglalkozáson nem tudok ott lenni, mert elutazom, akkor már csak arra a tanfolyamra érdemes beiratkoznom, ami november kezdődik?
köszönöm, Saci
|
Terveink szerint ugyanakkor indulnak tanfolyamok Őrmezőn, mint a Népszigeten.
Dátumok itt:
http://www.kutyasuli.hu/tanfolyamok
A szeptember 4-i tanfolyam Őrmezőn már majdnem tele van, úgyhogy a 18-i dátumra kacsintgassatok, ez egy délutáni turnus lesz, 15-16.30-ig tartó foglalkozásokkal.
A héten a telefonos megkeresésekre is én fogok jelentkezni, ha a Gábort hívnátok is.
Remélem, tudom a válaszokat :)
Enikő+Trixi
Népszigeti Kutyaiskola
www.kutyasuli.hu
"Ő a legjobb barátom, mellette vagyok a legjobb ember." | |
[előzmény: (347) Zöld Z, 2010-08-23 14:54:58] |
Sziasztok!
Szeptembertől a klub mikor lesz?
http://www.dr-h.org/ |
| Köszi. | |
[előzmény: (346) Enikő+Trixi, 2010-08-23 14:30:29] |
Akinek tetszik a Vakkanto.hu webáruház, lsz nyomjon rá a golden bolt szavazás gombjára a főoldalon. Egy nap egy szavazat adható le, még pár napig. Hálás köszönet!
Népszigeti kutyaiskola
Vakkantó Webáruház |
Sziasztok,
Le tudná valaki írni, hogy az idei évben mikor fognak indulni az alapfokú és középfokú tanfolyamok? Az egész év érdekelne, köszi
ZZ | | [válaszok erre: #351] |
[előzmény: (346) Enikő+Trixi, 2010-08-23 14:30:29] |
A szep. 4-i kurzus délelőtt 11 órától kezdődik. Beiratkozás valamivel korábban lesz.
Egy-egy foglalkozás 1,5 órás, vagyis 11-től 12.30-ig Tiétek lesz a pálya és az oktatók!
Enikő+Trixi
Népszigeti Kutyaiskola
www.kutyasuli.hu
"Ő a legjobb barátom, mellette vagyok a legjobb ember." | | [válaszok erre: #347 #349] |
[előzmény: (345) Moni74, 2010-08-18 13:02:36] |
Sziasztok,
A szeptember 4-én induló kezdő tanfolyamról már lehet tudni, hogy mikor fog kezdődni? Egy óra milyen hosszú szokott lenni? | | [válaszok erre: #346] |
|
| |
| 344. Szamóca [Lugasgyöngye Holly]
|
Válasz erre | 2010-08-17 12:30:41
[11.] |
| |
| 341. Enikő+Trixi
|
Válasz erre | 2010-08-10 08:26:16
[13.] |
Őrző-védő szeminárium 2010. augusztus 28-29-én a Népszigeti kutyasulin.
Kezdés 9.00-kor, zárás 17.00 körül.
Előadó: Korom Gábor
A szemináriumról:
Kutyás problémáink egyik központi kérdése a kutya viselkedészavarainak kezelése, megelőzése. Ezeknek a zavaroknak egyik megnyilvánulási formája a fajtársakkal és az emberekkel szembeni agresszió, a rosszul felismert veszélyhelyzetek. Ennek legfőbb oka a kutya ösztönenergia keringésének zavara, a nem megfelelően kialakított életmód. Az őrzővédő-munka gyógyító mechanizmusai révén járul hozzá a kutya egészséges energia-keringéséhez. A szeminárium elsődleges feladata e mechanizmusok bemutatása. A tükör szemléletű őrzővédő-munka leghangsúlyosabb eleme a kutya kézben tarthatósága, a gazda kontrolljának biztosítása.
A szeminárium témái:
* a kutya ösztönélete
* az ösztönadottságok fejlesztése – bujkáló ösztönök
* az ösztönprés
* az „ösztönkorbács”
* az ösztönkifáradás
* az energia-keringés fizikai szimptómái
* az energiaáramlás blokkolásának élettani hatásai
* az ember ösztönlénye
* az emberi hatások a kutya lényében
* tudatosítási technikák
* szituációs felkészítés
* őrző-védő munka az „életmód” szempontjából
A gyakorlati foglalkozásokra saját kutyát lehet hozni, de ezt előre jelezni kell a tanfolyami szervezőnek, hogy a program összeállítását előre megtervezhessük.
Jelentkezni a www.kutyasuli.hu honlap űrlapján lehet.
Enikő+Trixi
Népszigeti Kutyaiskola
www.kutyasuli.hu
"Ő a legjobb barátom, mellette vagyok a legjobb ember." |
Felhívás
Tisztelt Sporttársak!
2010. augusztus 14- én szombaton az UNIVERZOO Mogyoródi komplexumában 13.00 órai kezdettel Versenykutyák edzéselmélete címmel szakmai előadás lesz, melyre várunk minden olyan érdeklődőt, aki mélyebb ismereteket kíván szerezni a sportkutyák versenyre történő felkészítésével, formaidőzítésével kapcsolatban.
Előadó: Kovács György 11-szeres magyar válogatott, az ORFK OKI kinológiai főtanára
Részvételi díj: 2000 Ft.
Jelentkezés: Árkosi József
06-30-222-92-58
Ha bármi kérdés merül fel, várjuk Pü-ben vagy telefonon!
www.flydogs.hu
Ha valaki szeretne korongot, kérem E-mailban (disc@flydogs.hu) címre írjon. Folyamatosan összeírunk rendeléseket, és meghozatjuk közös csomagban.
Disc Dogs! Rock - magyar nyelven letölthető ismertető és oktatókönyv. |
| |
| 338. Brigi&Bruno
|
Válasz erre | 2010-07-28 20:29:39
[16.] |
ügyesek voltatok a fókuszban!!! nagyon kerek volt a riport, gratula a bemutatócsopinak
Anita&Brigi&Echo
www.kutyamania.hu | | [válaszok erre: #339] |
[előzmény: (337) norcsii, 2010-07-28 16:30:13] |
| |
| 336. Enikő+Trixi
|
Válasz erre | 2010-07-28 09:11:19
[18.] |
Ösztönkezelési szeminárium Korom Gábor vezetésével 2010 aug. 7-8. -án a Népszigeti Kutyaiskolán
Milyen lény a kutya? Milyen ingerekre reagál, és hogyan? Mik a félelmei, milyen elvárásai vannak? Hogyan kommunikálnak egymással a kutyák? Hogyan alakul ki a falka?
Aki szeretné megismerni a kutyáját, tükörbe kell nézzen. Szembesülnie kell a ténnyel, hogy a kutya viselkedése (akár félelmei, akár dominanciája) a gazda elvárásai, nevelési hibái szerint alakul, tehát a gazdát tükrözi.
A Tükör módszer ösztönkezelési technikái segítségével igyekszik rávilágítani arra, hogy mennyire fontos a megfelelő viszony kialakítása a kutyával. A helyesen leosztott kutya-gazda szerepek segítik a viselkedés-problémák megoldását, oldják a kutyában felhalmozódott feszültségeket, javítják a kutya- gazda és a kutya-kutya közötti kommunikációt.
A szeminárium betekintést ad az ösztönkezelési technikák elméletébe és gyakorlatába. Szakmai felügyelet mellett szeretnénk a résztvevőknek is lehetőséget adni a látottak kipróbálására.
A gyakorlati foglalkozásokra saját kutyát lehet hozni, de ezt előre jelezni kell a tanfolyami szervezőnek, hogy a program összeállítását előre megtervezhessük.
A részvételnek nincsenek szakmai feltételei, minden érdeklődőt várunk szeretettel!
Jelentkezni a www.kutyasuli.hu honlapon található űrlap kitöltésével lehet.
Enikő+Trixi
Népszigeti Kutyaiskola
www.kutyasuli.hu
"Ő a legjobb barátom, mellette vagyok a legjobb ember." |
Igen, most nyáron csak hétköznap van óvoda.
üdv,
Kresi
http://ormezoi.kutyasuli.hu/
www.koborka.hu
http://gallery.site.hu/u/Kresi/gazdikeresok/ |
| Sziasztok! Nyáron csak szerdán esténként van ovi, vagy a szokásos hétvégi időpontok is megmaradtak? | | [válaszok erre: #332] |
|
Holnap megyünk a kutyaoviba!
|
| [ISKOLÁK--------] Őrmezői Kutyaiskola (üzenet: 353, Kutya) |
|
|
|
|