Regisztrál :: Profil :: Beállítás :: Tagok :: Keres :: Szavazógép :: Csoportok :: Segítség Vissza :: Főoldal 

 Ön is hirdessen itt! Részletekért klikk: ide! Összes banner! :: Saját banner! 
 Hozzászólások: 9261210/121 Témák: 17559 Tagok: 108956 Legújabb tag: PeterDX Online: (86/1
 Név: Jelszó:  Eltárol  Elfelejtette jelszavát?
    / 2 
Lista: 
Kép:
Smile:
  
 Poeta doctus (üzenet: 34, Vallás, filozófia)
 
 34. Jebukrito  |   Válasz erre2012-02-04 17:46:41 [1.] 
Most búcsúzom!


Egyszer hajdanán, valamikor gyermekkoromban, apu nekem azt mondta, hogy minden embernek van egy olyan tulajdonsága, képessége, amellyel kimagaslik a többiek közül. Ezt, én’ „akkor” úgy értelmeztem, hogy bizonyára nekem is van legalább egy olyan szuperképességem, hogy világot, vagy világokat fogok döngetni/döntögetni vele, csak meg kell keresnem, hogy valójában mi is lenne ez a képesség. Persze, ez nem egy mondatba sűrített tanítás volt részéről, hanem egy (testi) születésétől – (testi) haláláig megtapasztalt, elfogadott, és (részemről) főként irányomba érkező üzenet. Nos, mindezt ezidáig kerestem, és mostanra ért csak el tudatomig az a tanítás, amit is Ő beszédeivel, viselkedésével, történeteivel próbált elém festeni, akár akarva, akár akaratlan – de, ami biztos, mindig a legteljesebb, és legönzetlenebb szándékkal. Beér(r)rt! Köszönöm. Neked is Anyukám, hisz csorbíthatatlan érdemed fűződik mindehhez. Ajjjjjj, ha beszélni tudnék róla…

(Ez a világ, Mennyország lenne).

Már, vagy tíz éve, hogy megtértem, hogy valami mást kezdtem el keresni, mint mit e világ elém tárt. A pontos dátumra nem emlékszem (sőt az évekre sem), de hát ez az én’ fizikai testem kiváltsága. Sajnos nem egy professzor, de azért nagyon szeretjük egymást:) Szóval, összeomlott a rossz alapokra épült házam, így, újra kellett kezdenem az építkezést. Kellett hozzá tégla/kitartás, kellett hozzá kötőelem/hit, hogy elindulhasson az építkezés. Aztán sok-sok mindent kellett még olvasnom, látnom… hogy megtapasztaljak, sok-sok mindenen kellett átmenjek ahhoz, hogy abból a sok mostból, a mostba érjek. Voltam már minden, akár ebben az életemben is. Voltam kő’szívű, voltam jó illatú, mint egy virág, voltam gaz, haszonnövény, voltam házi kedvenc, és haszonállat is… Lettem ember (hús-vér), s váltam emberré (szellem és lélek). Mindezeknek lennem kellett egy életen belül megszámlálhatatlanul, hogy a végére érhessek evilági pillanatomnak. Úgy érzem megleltem magam. A legutolsó újjászületéseim: nemthomi/ee, Gameboo, Jebukrito. Mostanra pedig itt az új, aminek még neve sincs, vagy épp csak visszatértem az alapokhoz? Nos, ez majd kiderül:)

Aggodalomra/örömre semmi ok, ez nem egy öngyilkos utolsó bejegyzése:) még, ha esetleg olybá is tűnhet valakinek. Egyszerűen azok a közléskényszerek múltak el belőlem, amelyek ily módon törhettek csak felszínre – ha mást nem, engem építvén…

Kívánok mindenkinek minden jót! Éljen úgy, ahogy eddig tette, formálódjon úgy, ahogy eddig formálódott, mert minden bizonnyal számára az a legtökéletesebb út.

Békességgel: én’
 33. Jebukrito  |   Válasz erre2012-01-29 19:25:44 [2.] 
[flipv]http://www.youtube.com/watch?v=n9XXalt0k28
 32. Jebukrito  |   Válasz erre2012-01-29 17:33:19 [3.] 
Az alkohol…

Szeretem az alkohol hatását, mert képes felemelni egy felsőbb szintre, ahol is a világi hívságok már leperegnek rólam. Megszűnnek a testi fájdalmak, elcsendesednek a problémák, és mindenféle csomót és bogot kiegyenesíthetek, feloldhatok általa. Lehet, hogy Nagy Sándor is így volt annakidején a kardjával, mint most én, mondjuk a finom vörösborral:) Tudom, kívülről sokszor sutának tűnhet a test, amely ezzel a szerrel hosszas szerelembe esik, mégis azt kell mondjam, hogy olyan kapukat’ még egy „józan” ember sem nyitott meg előttem, mint azok, akik szintúgy nélkülözhetetlennek vélik ennek az Isteni csodának az áldásos hatását. Na, de még mielőtt azt hinné valaki, hogy mindenkit az alkoholizmusra buzdítok…

Igen, láttam, látom, tapasztaltam és tapasztalom is még mindig, hogy-hogyan dönti nyomorba az emberi testeket ez a fajta életút’. Mégsem ítéltem még el egyetlen sorstársamat sem ezért, mert mindenegyes alkalommal – még ha a beszélgetések olykor nem is tűntek túl értelmesnek – azt kellett látnom, hogy e szer hatására ők is képesek kapukat’ nyitni. Méghozzá nem is akármilyeneket! Sokan, tudatmódosító szernek hívják, ami talán nem is nagyon jár messze az igazságtól, mégis azt kell mondjam, hogy szerintem inkább csak tudatélesítő, lélekformáló, és kapcsolatformáló erővel bír. Persze csak akkor, ha hagyják neki. Ugyanis az alkohol olyan, mint egy nagyító tükör. Pontosan azt a gondolatot, vagy érzést nagyítja fel, ami is irányába érkezik. Hát igen, ezért is van az a sok kocsmai verekedés:) Nah, nem is szívesen járok kocsmába emiatt, inkább itthon iszom meg a magamét, hogy ne tudja elterelni a figyelmem semmi arról a dologról, amit is fel szeretnék nagyítani, vagy éppen megjobbítani önmagamban, segítségül hívva ezt a lehetőséget. Nekem használ. Szinte révülök, amikor levetkezem általa ezt a világot. A gondolataim – amik egyébként amúgy is – a békesség, a megértés, az elfogadások felé orientálódnak, ezek eleve adottak számomra, így mikor ezek felerősödnek bennem, akkor hirtelen egy teljesen más világban csöppenek. Nos, ez az én’ igazi énem, ezt keresem manapság, akár alkohol nélkül is. Nagyon messze van a földitől, pedig két lábon – néha azért a felezőt és a terepfokozatot is be kell kapcsolni:) – állok rajta, viszont a homályos tükröt serényen, mint egy angyal képes tisztává varázsolni…

Csattanót nem véletlenül nem írok. Azt majd megtalálja ebben az írásban az, akit megérintett:) Megtalálhatja ebben is, de én inkább azt mondom, hogy keresse a saját életében. És, ha esetleg az alkohol, számára elítélendő és borzongató, akkor próbálja megkeresni azt a mondanivalót, amit a józan életű test/lélek/szellem is keres, és amiért ideszületett, hogy tapasztaljon és lásson...


Tisztelettel: J.
 31. Jebukrito  |   Válasz erre2012-01-25 17:18:25 [4.] 
Egy gondolat az igazságról!


Sokat, és sokszor töprengtem azon, hogy mi az igazság? Ezer és ezer féle megoldást rágtam végig magamban. Megvizsgáltam a saját igazam jobbról, balról, megvizsgáltam felülről és lentről is, megvizsgáltam szinte minden általam ismert irányból, és rá kellett döbbenjek, hogy nekem mindig igazam van! Megpróbáltam hát a középutat is, és akkor sem lett más a végeredmény. A középút azért jó, mert az ellenérveket is pontosan azzal a vehemenciával próbálja megérteni, mint az innen-onnan érkező, önmagunk igazságát féltő és védő láncolatokat, igazságokat. Szóval, igazam van. Ez ténykérdés számomra:) Gondolom ezt te is pontosan így érzed kedves olvasó. Ha nem, akkor valószínűleg önbizalom-problémákkal küszködsz… (nos, ezt majd talán egy lélekbúvárral kell megtárgyalnod az elkövetkezendőkben - hacsak… :) De, mégis rá kellett ébredjek, hogy az én igazam, hiába igaz, ha bármely más embertársamnak is pontosan ez az eredmény jön ki önvizsgálata végkifejleteként. Pedig nem is értünk egyet. Akkor hány igazság létezik? Ha azt mondjuk, hogy egy – mivel Egy az Isten – akkor minden bizonnyal a probléma gyökere nem csak a másikban, hanem önmagamban is keresendő. Sőőőőőt, rá kellet ébrednem, hogy ezt a világot nem tudom úgy formálni, hogy ripsz-ropsz megváltoztatom, mert ezt a világot csak egyféleképpen lehet jobbá tenni, változásra bírni, ha magamban kezdem meg a gyomlálást. Tudniillik ha nekem és neked és neki, sőt mi több, mindenkinek igaza van, akkor ez az emberi igazság bizonyosan tele van valamiféle nem odaillő burjánzással. Sokan ezt egónak hívják, én maradnék az én’ kifejezésnél. Mi is lenne velünk enélkül az én’ nélkül? Nos, talán nem is lennénk „manapság” életképesek ezen a földön, ezért hát ezt nem is tartom rossz dolognak. A kérdés még is felmerül az emberben, hogy akkor mi a franc értelme van ennek az egész igazságosdinak? A választ hosszas vizsgálódás után ott találtam meg, ahol a (mai tudásom’ szerinti) legvégén kerestem: Magamban. Először is megvizsgáltam a tudásomat’. Lassan-lassan rá kellett ébredjek, hogy én’ tulajdonképpen nem tudó vagyok, hanem csak szerényen olvasott, látott, hallott, érzékelt, tapintott, szagolt… dolgokat és történéseket, szivacsként magába szívó létező. Ugyanis azt, amit ma tudok, azt minden bizonnyal valamikor, valahol hallottam, láttam, érzékeltem… Tehát, nem belőlem származnak, csak jövevények. Jövevényszavak, jövevényképek, jövevényízek, jövevényformák, jövevénygondolatok és érzések… azok, amik a mostani énemet kialakították. Ezek a maguk idejében mind igaznak, jónak, elfogadhatónak bizonyultak, hiszen saját lelkiségem, azaz érzelemvilágom által megvizsgált és megtartandó téziseken alapultak. Csakhogy, ha a világban körülnézek, akkor minden embertársam, sőt, minden élet, amellyel én’ eddigi életem folyamán találkoztam, ugyanezt a képletet vázolták fel önmagukban. Ajjajjajjjj! Akkor ez most, jó, vagy rossz? Szerintem jó, csak hogy megint igazam legyen:) A problémák ott kezdődnek, ha ezt az igazságot’ mi mindenek felett valónak érezzük. Mármint a sajátunkét. Mert, nem létezhet végtelen számú igazság, amikor csak Istennek van Igaza! Tehát, a végső igazságkeresésünk valahol Őkörülötte/Őbenne keresendő, ami azért is nem lehet számunkra túl nagy feladat, mivel Ő ott Van’ mindenben és minden körül…
Na, de még mielőtt nagyon belebonyolódok egy gondolati szövevényembe, csak annyit mondanék egy kurta zárásként, hogy bizony, ezek szerint nekünk, mindannyinknak igaza van! Lehet, hogy ezzel a kijelentéssel, pont Istennel hadakozunk, Istennek tartunk emberi’ szemináriumot, de hát mit számít mindez?! A végén úgy is találkozunk az Abszolút Igazsággal nem:???

Na, ugye, hogy Igaza Van:?


http://www.youtube.com/watch?v=uqh_kWyj_iM
 30. Jebukrito  |   Válasz erre2012-01-17 09:01:34 [5.] 
Kiút!

Tüzetesen megvizsgáltam e világot,
Mit adhatott megéltem - jót, s rosszat egyaránt.
Láttam a kezdetét és létének végét,
Bűvös működési elvének láncolatát.

Lenyűgözött szépsége, bántott vadsága,
Majd jött a beletörődés, s az elfogadás,
Éltem-éltem tovább, tudva sosincs vége,
S, hogy a halállal nem szűnik meg eme varázs.

Volt, mikor úgy véltem, változtatnom kell rajt,
Hogy ne legyen rossz, hanem minden csak jó legyen.
De megláttam, mit e homályos tükör rejt,
S, hogy a Teremtésedben nincs hiba Istenem.

Egy lépcsőfokkal ismét feljebb léphetek,
Tudva, hogy e bipoláris világ én’ voltam.
Látom már. Egyé Veled csak úgy válhatok,
Ha végiglépdelgetem ezt a skálát sorban.

Nem lehet e világot megváltoztatni!
Ki szebbet akar, ne vágyjon vissza a földre.
Mert nem lehet itt oly magot elültetni,
Melynek ne lenne szüksége sötétre, s fényre.

Amelynek nem kell a hideg és a meleg,
Vagy ne válna hasznára eső és szárasság…
Mert míg a lélek ezen világban ballag,
Bizony szükséges számára ez a kettősség.

Kiutat csakis a feltámadás hozhat,
Felébredés ebből az anyagi mámorból.
Lelked a hetedik fokon így átléphet,
S, megszabadulhat gravitációs álmától…

2012-01-17
[center]
 29. Jebukrito  |   Válasz erre2012-01-10 13:19:00 [6.] 
[url]http://mek.niif.hu/04700/04754/mp3/index.html
 28. Jebukrito  |   Válasz erre2011-12-31 05:02:48 [7.] 
Mikrokozmosz!

Az Én, mint minutus mundus él e földön,
Látva napot, holdat és a csillagokat.
Némelyünk számára ez ugyan még börtön,
Amelyben rabságban él az Istentudat,
De, a szabadulás egyre közelebb ér,
Ahogyan megnyílik ez a végtelen tér,
S, láthatóvá válik az a felismerés,
Hogy homályos tükörként él eme varázs.
Mi magunk vagyunk az univerzum szíve,
És bennünk élnek a mindenségalapok.
Felszínes énünkön a föld minden színe
Megismerésre vágyó pompában ragyog.
Várja, hogy lássunk benn egylényegűséget,
Hogy azonosulhassunk a mennyei éggel,
Hogy meglássuk magunkban a teljes egészt,
És a mikro-létben élő, makrokozmoszt.
Bárhová is nézz, csak egy részedet látod,
E világban minden alkotóelemed.
S, ahogy lényed látja az univerzumot,
Úgy tekint ő is vissza a te éltedre.
Teremtettségből létező tényező vagy,
Mert minden alkotásnak egy a forrása.
S, ahogy az esőcsepp is mind-mind földre hull,
Egyszer magad is megérrsz, az aratásra.


2011-12-31
 27. Jebukrito  |   Válasz erre2011-12-28 07:05:41 [8.] 
Benned, s kívüled…

Bármerre is tekingessenek szemeid,
Folyamokká duzzadt patakokat látnak.
Érzések és ismeretek kavalkádja
Viszi őket előrébb e matériában,
Egy megfogalmazhatatlan cél felé.
Magasság és mélység tereli lényüket,
Jobbra-balra kanyarogva a medrükben,
Egyre bölcsebbé, fenségesebbé válnak,
S az útjuk végén egy nagy torkolathoz érve,
Összeérnek a lelkek tengerével.
Édes és sós találkozása ez a hely,
Hol lassú mozgásuk, látszólag megszakad.
De, innen fentről bizony tisztán látható,
Hogy nincs megállás, s ha minden egyé is olvad,
Az Isten malmai, tovább őrölnek…
A körforgás, mi e világot jellemzi,
Soha véget nem érő újjászületés.
A tengerből pára és köd lesz, majd felhő,
Mit a szél a hegyek fölé sodor, ha megnő,
Hogy ismét elhullajthassa könnyeit.
S, a cseppek kis patakokká válnak megint,
Rálelve ismét ugyanarra az útra,
Melyen az idők kezdetétől vándorol,
S, hol tengerbe ömlik, hol egy udvari kútba,
Hogy szomját oltsa az ember-fiúnak…
Aki majd szabadulást hoz el számára,
Mert szellemét s lelkét Istennek ajánlja,
Hisz mit vágyott e földön, már rég elérte,
A tudást, mit csak kaphatott, már mind megélte,
S, többé nem fogja már e varázslatnak.
Ami kint az bent, ami lent, az fent vagyon.
Önmagadba nézve e kozmoszt láthatod,
A teljes rendezettség szabályos elvét,
Mely majd téged az ismétlődésektől megvéd,
És hazarepít utad végeztével…


2011-12-28
 26. Gameboo  |   Válasz erre2011-12-26 16:18:42 [9.] 
Neked!

Ha egy csepp érzelmem e világra fordítanám,
Elégne.
Harc nélkül, veszekedés és ítélkezés nélkül,
Meggyúlna.
Lángra lobbanna Saját képmásod csodálatán,
Miközben Te Békességed sugároznád Atyám:
Általam.
De, én nem vagyok képes erre a feladatra.
Lehet oktondi vagyok, vagy épp csak kicsit balga,
Még is tudom, nem véletlen róttad rám keresztem…
Igyekszem.
Vállaimon nincs nagyobb teher, mint társaimén.
Bármelyikre pillantok, az jut eszembe: Testvér!
Nem felebarátom, hisz Megmondtad már rég nekem,
Csak akkor hívom így Testvérem, ha nem szeretem…
Igazán.
Már rég megértettem eme leckémet Én’ Uram!
Harcoltam, küzdöttem, majd békén jártam utamat.
Hogyan is mondhatnék Neked olyat, hogy: Feladom,
Hisz az ellenkezője a legnagyobb szózatohm’.
Köszönöm.
Köszönöm, hogy nem mindig Adtál igazat nekem.
Köszönöm, hogy végigjárattad ez utat velem,
Köszönöm Neked, Megérinthetetlen Istenem.
Segített.
Harmincnyolc évem, az örökéltem tükörképe.
Kerestem a válaszom, míg megtaláltam végre…
Meglepett.
Már tudom. Ha szellemem csak piciny tükrét adom,
Segítek.
Tudom, ha nem erőltetem, csak hagyom hatni,
Építek!

Általad,
Teveled,
S, Tebenned.
Legyen így, ha másképp kevés vagyok hozzá Uram.
Engedd meg, s Én’ megfutom minden utam… Ígérem!

2011-12-22
 25. Jebukrito  |   Válasz erre2011-12-11 12:44:27 [10.] 
Egy’ napom Istennel…

Felriadok álmomból, macskakaparást hallok.
Zsófi cica éhes, s mivel ez zavarja, harcol.
Küzdd az idegeimmel, s ha az órára nézek,
Tudatosul bennem: Alig múlt el fél egy.
Nekem négykor kellett volna felkelnem te beste!
Nem pedig akkor, mikor a legmélyebb az este -
Persze nem pont ezekkel a szavakkal okítom,
Legyen elég most annyi, hogy inkább csak üvöltök…
Nos, megérti a leckét, mivel nem vagyok gyengéd,
Meggyőződésem, hogy most világgá szalad ismét.
Tudniillik ez koránt sem a legelső eset,
Hogy Zsófi hajnalban zaklat egy keveset.
Fátylat rá… Mégis csak egy macska… Mért haragudjak?
Lecsukódik szemem, az álmaim várnak újra…
Várnak, de úgy tűnik, hogy most még hiába várnak,
Mert a szomszédban is elszabadultak a vágyak.
Csipi, ki kutyaként érkezett e világra,
Minden baját beleugatja az éjszakába.
Persze napközben mindig csendben van az ebadta.
Vajon most mért csahol? Csak nem a holdat ugatja?!
Jó sokáig tűrök csendesen, tán abbahagyja.
Oszt’ rájövök, hogy ez a fajta, nem az a fajta…
De legalább akkor úgy ugatna, mint egy kutya!!!
Miért azt mondja, hogy: Nyik-nyik-nyik…? Ez olyan fura.
Magamra rántom a ruhám, amíg elmélkedek,
Tudom, hogy mitől halkul el ez a fenegyerek.
Van egy lapos kavicsdomb a hátsóudvaromban,
Ha egy marékkal átdobok, aludni megy nyomban.
Ismét beválik e régi, körmönfont taktika.
Csipi szépen aludni megy, ebben már nincs hiba,
Lábaim önkéntelenül a ház felé visznek,
Miközben az érzelmeim győzelmi tort isznak.
Lerugdalom magamról mind a kinti gúnyámat,
S, zsibbadtan és fáradtan, nekidőlök az ágynak.
Végre ismét a kereveten vagyok. Alhatok…
A hasamra fordulok, sóhajtok egy jó nagyot,
És pont, mikor a testem álomba szenderülne,
Három óra ötvenkilenc, elmúlik örökre.
Hogy lehet ilyen hangos egy ilyen pici óra???
Ha most esett volna, biztos ki(…) a hóra!!!
De, ő ezzel nem törődve továbbdudorászik,
Ezért inkább felkelek, nehogy a falra másszak.
Na de sebaj! A legfőbb erényem a békesség.
Ez bíz’ egy nagyon nehezen megtanult képesség,
Ámbár, mit eddig leírtam nem igazolja ezt,
Azért tudom, hogy mélyen belül fog, s el nem ereszt.
Kissé bágyadtan a negyedik kávét szürcsölöm.
A jobb kezemben a hetedik cigi füstölög.
Érzem, hogy egészséges életmódot folytatok,
Majd eme gondolaton kuncogok egy keveset.
Mosakszom, fogat mosok, megetetem a kutyát…
Közben Gárfild… (áh bocs) Zsófika is megjön: Vivát!
Úgy látszik a kilencből maradt még pár élete,
Remélem nem ez az utolsó lehelete.
Ő is csak én vagyok, ahogy minden e világon,
Még ha olykor-olykor meg is szakítja az álmom.
Most viszont indulnom kell, nincs tovább maradásom,
Vidéken nem potyognak ölünkbe az állások.
Ugyan mit mondhatnék a késedelmem okáról?
Tán beszéljek nekik egy kutyáról, vagy macskáról,
Melyek felborították az időérzékemet?
A válasz úgy is az lenne, ki van rúgva, mehet!
Inkább nem kockáztatok, a kocsihoz ballagok.
A szélvédőről lekaparom a jégvirágot,
Beülök és beindítom az alvó Fiatot.
Egyből duruzsolni kezd, bár köhög egyet néha,
Kérlek ne add fel küzdelmed öreg harcos még ma!
Nem teszi. Nem olyan vasból faragták a lelkét,
Ha emberként létezne, biztos barátja lennék,
Hisz hasonló a hasonlóval, mindig is megfért!
Pontosan húsz percre lakom a munkahelyemtől.
Ezalatt, ezernyi gondolat száll ki fejemből,
S, míg autóm halad, én néha oly messze járok,
Hogy felülről nézve látom az egész világot.
Látom az alvó házakat, a kihalt tereket,
A hazatérő őzeket a vasalt földeken,
Majd egy ködfoltban megszűnik fényszóróm világa,
Lelassítok és folytatom tompítottra váltva.
Most csak a szaggatott csíkokat látom. Számolok:
Vajon mennyit látok belőlük? Egy-kettő-háro….hm,
Ám mire végeznék a leltárral, megint tiszta,
S, szemem ezt a megnyugtató látványt újra issza.
Lassan végéhez ér ez a csodálatos húsz perc,
Mikor odaérek, pontosan öt-negyvenöt lesz.
A munkaidő úgy repül el, mint egy sas madár.
Van úgy is, hogy cammog, mint egy ökör húzta batár,
De, a mai napon mindenkinek jó a kedve,
Nem bántja az órát az unalom ólomterhe.
Észre sem veszem, s máris haza fele baktatunk.
Vastestvérem és én, most ismét együtt utazunk,
Falva azt a húsz-egynéhány kilométert rendre,
Tudva, hogy semmi sem lohaszthatja le a kedvem,
A ház előtti hídon megállok. Újra itthon!
Zsófi égnek meredő farokkal vár rám, éhes.
Bafi örömköröket ró az udvarban, rémes.
Ilyenkor veszélyes ez a hetven kilós buksi,
Mert bíz’ ekkora súllyal nehéz úgy futni,
Hogy az összetákolt csatornámat ne súrolja…
Most sem sikerült neki, ebből vad párbeszéd lesz.
Súgd már meg kérlek, mit vétett neked az-az eresz?!
Lapít egy kicsit, de szerelme erősebb felém,
S, hogy higgyem is, egy hosszú nyálcsíkot töröl belém.
Feladom. Hiszen erről szól szinte minden napom,
Teljesen mindegy, hogy verem, vagy simogatom,
Ha egyszer örül, lehetetlen megfegyelmezni.
Sietős léptekkel próbálok a házba menni,
Talán így megúszom a további nyálcsatákat.
A konyhában kihűlt állapotban vár a kályha.
Vacogok, tüzet csiholok, ismerős neszt hallok,
Valami nyávog és kaparja az ajtólapot.
Vajon ki lehet? Na, gyere be te éhenkórász,
Nesze itt a vacsorád, de ne várj tőlem kolbászt.
Egy darabig még próbálkozik, aztán feladja,
Végül teli hassal kiengedem a szabadba.
Végre csend van, csak Bafi nyüszítését hallani,
Úgy tűnik, még egyszer szerelmet akar vallani.
De szegénykém most is ő húzta a rövidebb gyufát,
Kiszólok: Házat őrizni vagy, fogd be a (..)ád!
Fürdés, fogmosás, fekvés. De szép is ez az élet!
Szunya előtt még felrémlenek a mai képek,
Megvizsgálom őket újra, végigrágom mindet,
Talán néha harcias volt tőlem egy-egy mondat…
Imám csak egy ígéret, melyet Istennek teszek:
Holnap már a mainál sokkal békésebb leszek.
Szemem lecsukódik, egyé válok az ágyammal,
Köszönöm Uram, hogy ily szépen bánsz a fiaddal…

…Felriadok álmomból, macskakaparás hallik.
Álmos pillantással szemem az órára sandít,
Szép lassan sikerül a számlapra fókuszálnom,
Egyre idegesítőbben villognak a számok.
De már látom, Látom, LÁTOM! Alig múlt fél három ∞

Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeemmmm!!!


2011-12-11

[Ezt a hozzászólást újraszerkesztették: 2011-12-11 13:04:38]
 24. Jebukrito  |   Válasz erre2011-11-16 20:24:44 [11.] 
Érzelmek…

Hangulatim tükrében élem az életem.
Néha csendesen, néha nagyon is féktelen…
Figyelem magam. Egyik pillanatom borús,
Míg a másik derűs, s egy cseppet sem szomorú.
Miért váltogatják egymást ily sebességgel?
Miért kell meglátnom magam e kettősségben -
Miért?! Miért nem lehetek mindig csak boldog?
Talán nem egyszerűbbek lennének a dolgok?
Óh, a gondok, a gondok, a gondok - a gondom…
S, azokat bíz’ én nem szeretem.
Mégis, egykedvűen mantrázzák az én nevem,
S, egyfolytában azt sugallják: Itt vagyunk, gyere!
Ne félj tőlünk, csak add oda bátran mindened!
…Nos, morfondírozok… Vajon, kell-e ez nekem?
Ez lenne az Én’ örök-éltem netovábbja,
Hogy még több gondot szülök abba a világba,
Mely már így is roskadásig van tele-vele?
…Nem hiszem, hogy a nagy’ feladatom ez volna.
Tán hozhat ennél sokkal szebbet is a holnap,
Mely megregulázhatja bensőm...
…És Én’ csak várok és figyelek. Ez kell nekem.
Minden nap egyre tisztább és fegyelmezettebb.
Tudom, lassan elérem azt az állapotot,
Amelyben mindig csak Én’ és Én’ és Én’ vagyok,
Hiszen nem él ezen a világon senki más,
Mert nem létezhet rajtam kívül oly entitás,
Mely ne önmagam lennék… Így a boldogságom,
Majd a vele váltakozó nyomorúságok,
Feléleszthetik a bennem szunnyadó békét.
Értem már! Ez tehát a végcél…

2011-11-16
 23. Jebukrito  |   Válasz erre2011-11-08 09:09:04 [12.] 
Egy belsőember (Én’) intelmei…

Ember! Neked rakéta kell, hogy elhagyd a világod!
Nekem elég egy gondolat, s már is oly messze járok,
Ahová gépeid soha nem érhetnek el,
Mert nem oly energia hajtja őket, mi ehhez kell.
Csak elképzelek egy világot és máris ott vagyok!
Bármelyet, amely érzéseim szerint szebben ragyog,
Mint a most legfényesebbnek vélt galaxisod…
És te még is azt hiszed, hogy Én’ a rabszolgád vagyok?!
Fogságban tartasz, elnyomsz, tépdesed a szárnyaimat.
Ellenemre uszítod evilági vágyaidat,
S, reméled, hogy ezzel magasabbra szállsz, mint Én’…
Csak vigyázz! Az időd véges, és hamar véget is ér.
S, majd mikor szemeid lehunyod, ismét meglátsz engem!
Ott állok majd mögötted, tebenned, és veled szemben,
Így rájössz, hogy kit rabláncon tartottál Te vagy.
Hogy Te voltál az összes érzés és minden gondolat,
Melyet oly buzgalommal tapodtál a föld porába,
Amire nem figyeltél, hanem szebb dolgokra vágyva
Elhanyagoltad a valódi gazdagságod -
Mert szebbnek véltél egy sárba ragadt árnyékvilágot…
Nos, akkor már késő lesz mindezt megbánnod magadnak!
Amit gyűjthettél volna, mind ott hagytad az anyagban,
Így, ha szükséged lesz arra, ami lemaradt,
Ismét porszerű árnyékká kell öltöznöd Én’-magam.

2011-11-08
 22. Jebukrito  |   Válasz erre2011-11-06 10:05:13 [13.] 
Egész-ség!

Minden - ség’, valaminek az állapota.
Lehet örök(…) végtelen(…) vagy egész(…) csoda!
Ha megleled magadban ez imád-ságot’,
Átadhatod valakinek fele-séged’…
S, ha ő ezt elfogadja adományodként,
Mert meglátja a benned ébredő Napfényt,
Akkor a lény, mit magadból neki adtál,
Erősebben fénylik majd minden csillagnál,
Hogy megosztott Én’-ed végre egyé váljon,
Hogy ne legyünk oly sokan eme világon,
Hanem olybá válva szálljunk, mint egy madár,
Amely számára nem létezik határ,
Mert amit a Jóisten egybeforrasztott,
Azt az ember szét nem választhatja soha!
Hisz adott feled válik egésszé veled,
Pontosan azzá, ami is volt valaha…

2011-11-05
 21. FeketeNegró  |   Válasz erre2011-11-06 05:38:07 [14.] 
Én vagyok!

Amikor jönnek a gondolatok Lelkem mindig felragyog!
Szét veti Isteni Fénye, mikor eljön végre.
Végre! - Hol voltál eddig mond? - Te Isteni fény,
Te, aki hozod viszed a gondolatom,
Mely néha felrobban bennem, mint egy atom,
Részekre szakadnak, majd örömre fakadnak,
Szebbnél-szebb szavakra akadnak - bennem!
Hiszen bennem van az egész teljesség!...
A Szeretet - Igazság - Békesség.
Isten lakhelye, mely mindig felragyog!
Hiszen az ajtó mögött - Isten és Én vagyok!

2011 november 6.

torzo52
[előzmény: (20) Jebukrito, 2011-11-05 07:27:36]
 20. Jebukrito  |   Válasz erre2011-11-05 07:27:36 [15.] 
Én’

Érzések és gondolatok fészke a testem,
Jönnek-mennek bennem, alakítanak engem,
De vajon honnan, és kitől érkeznek hozzám?
Hallván-hallom, és látván-látom Én’ őket,
Megszámlálhatatlanul özönlenek, jönnek,
Egyre csak tágítják lényem birodalmát…
Tán az egész mindenséget elhozzák nekem?
Tán elfér a fészkemben az én Istenem?
Így legyen!
Hisz fészkem csak a Tiéd Én’-Uram!

2011-11-05
[válaszok erre: #21]
 19. Jebukrito  |   Válasz erre2011-11-03 06:28:18 [16.] 
Nem történt semmi. Éljen dec.9:)
[előzmény: (18) FeketeNegró, 2011-11-02 21:58:06]
 18. FeketeNegró  |   Válasz erre2011-11-02 21:58:06 [17.] 
Köszönöm a jó kívánságot!
Ne haragudj, elfelejtettem megírni,de nem ekkor van a születésnapom, csak ezt a verset azon a napon akartam betenni a topikba. Azaz december 9-én.
Bocs, hogy félreérthető volt!
[válaszok erre: #19] [előzmény: (14) Jebukrito, 2011-10-30 21:44:51]
 17. Jebukrito  |   Válasz erre2011-11-01 11:48:50 [18.] 
Végjáték!

Meguntam, hogy fáj, hogy hasogat,
Hogy rongyosra tépi a testem
a fájdalom!
Értelmetlen dolog halászni,
Ha az, mit felhúzol a mélyből’,
csak - szánalom!
Szánalom, mit magadra terítsz,
S, ami odabent nagyon feszít…
…már nem vágyom!
Megkerestem az Én’ utamat!
Lábadozva bár, de még talpon,
Sikerült magamnak megadnom
Mindazt, mit e világ tükrözött –
Én’-em felé!
Így megláthattam a tudást is,
Ami olyan, mint az alcohol…
Lényemnek nagy erőt ad ha kell,
S, csak ez a világ ítéli el…
…mert Ő nagy - Ohm!
Ha tévednék, karmám továbbvisz!
Csak ha érted, akkor kövess, hisz
azt akarom,
Hogy éltem egyé váljon Veled…
Nevem alatt/felett legyen a Neved,
s, Én’ majd hagyom…
Minden Napom’ - (ohm)…
Így, Akiben Én’ élek, Az majd:
Benned is Ragyog(6)-ha kellek,
ha: Akar-Ohm(d)!

2011-11-01
 16. Jebukrito  |   Válasz erre2011-10-31 12:36:09 [19.] 
Legyen így, ahogyan mondod,
De, soha ne legyen bűnöd’ – gondod.
Mert a bűn nem létezik, az mind csak lecke,
Melyet Én’-ed tanul meg itt: A végtelenben…:)
 15. FeketeNegró  |   Válasz erre2011-10-31 11:59:05 [20.] 
A vers írásod veszem górcső alá, nincs mit szerénykedned testvérem!

Szívhez szóló, pengeti lelki húrjaim.
Megmutatja, még meglévő bűneim.
S, olyan jó hogy vagy Te nekem,
Testvérem az Úrban! - Köszönöm Istenem!
[előzmény: (14) Jebukrito, 2011-10-30 21:44:51]
 14. Jebukrito  |   Válasz erre2011-10-30 21:44:51 [21.] 
Boldog születésnapot Testvérem, és köszönöm ezt a csodálatos verset. Örülnék, ha máskor is megörvendeztetnél lelki tükreiddel. (mondjuk: minden egyes versed után???:)))

Ha kérhetném:)

Isten Éltessen továbbra is!
[válaszok erre: #15 #18] [előzmény: (13) FeketeNegró, 2011-10-30 14:51:34]
 13. FeketeNegró  |   Válasz erre2011-10-30 14:51:34 [22.] 
A kabát.....
Mikor Tőled Isten - Eleve elrendeltettem,
S általad e sárgolyóra leszülethettem,
Fehér tiszta volt az a kabát, mit viseltem,
De mára aztán - Nagyon is megviseltem!

Születésem után, ahogy múltak az évek a napok,
Ahogy nőttem, egyre - másra jöttek a gondolatok.
Volt, közte jó is, jobb is, de közte sok gonosz,
Ez az, mi az embernek sok gondot okoz.

A fehérből szürke, majd fekete lett.
Rengeteg bűnt magára vett.
A végére olyan nehéz lett ez a ruha,
Amit már, nem bír el az embernek fia.
Letenném én már ezt a nehéz ruhát,
Viselje most már más is tovább!
Ma éppen, ötven kilenc éves ez a darab,
Kinőtte már, a benne élő - meggyötört rab.
Volt, amikor éheztem, könnyeztem, véreztem.

Volt,amikor éreztem, volt amikor kérdeztem,
De miért? - Sokszor nem jött - nem volt válasz!
Ma már tudom. - A bűn az! - Ami, tőled elválaszt.
A bűn az, ami akkorára tudja építeni azt a falat,
Hogy már nem látni át, s nem hallani hangodat.
Azt a hangot, amit mindig is kerestem,hallani véltem,
Mikor a bűntől elestem, s tőled feloldozást kértem.

Amikor nékem szabad akaratot adtál,
Azt hittem, végleg - magamra is hagytál!
De, mára - már biztosan tudom!
Végig velem voltál - ezen a göröngyös úton.

Egyszer, leteszem e földi kabátot,
Ezt az elnyűtt, rongyos, gyászos ruhát.
Szeretne e Lélek hazamenni, haza - ,s meglátni,
Végre! - Ennyi idő után, most már Teremtő urát.

Menni, menni! - Majd Istenben megpihenni.
Vele eggyé válni - Örökké eggyé lenni.
Mi lehet ennél szebb és drágább dolog?
Hisz a Világegyetem, benne, s körülötte forog!

2011.október 29.


torzo52
[válaszok erre: #14]
 12. Jebukrito  |   Válasz erre2011-10-29 05:34:52 [23.] 
Véges világ’

Ember! Te, ki rettegve járod utad,
Ki kíváncsi vagy, keresel, és kutatsz,
Mond: Miért féled e világ égését?
Megmondatott: Nem múlik el nemzedék,
Mely ne látná, hogy eljövend majd a vég,
S, hogy aki mindvégig kitart, üdvözül!
Mégis, amíg te az utadat járod,
S, rajta merengve álmodsz lélekálmot,
Önnön lényed felébredését féled?

Lásd meg hát:

A vég-világa csupán egy ébredés,
Utad egy darabja, melyen hazatérsz -
Vissza, a végtelenség mezejére…
Mit megszereztél e matériában,
Hasznára lesz majd a világosságnak,
Amelyet önmagadban gyújthatsz lobra,
S e fényben látsz majd, ámulsz és csak ámulsz,
Mit nem láttál, most szemed elé tárul…
S felrémlik minden, mit feledni véltél!

2011-10-29
 11. Jebukrito  |   Válasz erre2011-10-15 12:42:46 [24.] 
Halál?

Csak a holtak temetik el halottjaikat.
Az élőkben továbbél minden eltávozott!
Elmébe és lélekbe fészkelt emlékeken,
Minden már elutazott’, mély nyomokat hagyott.
Felvillannak gondolatban és érzésekben,
Átugorva teret, s időt, ablakot nyitnak
A mindenséget megmozdító végtelenre,
Tudod, csak a por lesz porrá… Az Ember’ örök.
Isten hasonlatossága elmúlhatatlan!
Nincs, mi Létezését semmissé tehetné!
Lénye nem mérhető súlyban, pénzben, szavakban,
Csak a magad által értelmezett alakban,
Mely feltartóztathatatlanul tör a fény felé.

2011-10-15
 10. Jebukrito  |   Válasz erre2011-10-15 08:26:51 [25.] 
ÉlElem’

Minden gondolatoddal egy világot teremtesz.
Görgesd e kereket, s megérted, mit jelent ez!
Minden érzelmed egy emberi sors születése,
Melyet éned él le valahol a mindenségben.
Lehet ezen a földön és ebben az órában,
De lehet, hogy egy elképzelhetetlen világban…
Melyekről emberi fogalmak nem beszélhetnek,
Hisz teremtményeid más dimenziókban járnak.
Isteni éned éltét éled ezen a bolygón,
S, ahogy e matéria hat rád bent, úgy hatsz te is rá minden ponton.
Így, amikor a belső vándorutadat járod,
Bejárhatsz rajt végtelen-sok párhuzamos álmot,
Melyeken mindig újabb és újabb csodák várnak,
Ahol tán nyomát sem látod sem húsnak, sem vérnek,
Mert ott a gondolatok az érzelmekben élnek,
S együtt, elképzelhetetlen sebességgel szállnak…
Teremtsél hát magadnak minél több békességet,
Hogy ne kelljen többé az eljövendőtől félned!
Hogy tudd, minden tudás, amit itt magadhoz veszel,
Valamikor, valahol, ismételten Te leszel.
Egy újabb sorsban, egy teljesen más valóságban,
Megéled majd ismét, mit teremtél e világban…
Sorsod a kezedben, rajtad áll mit kezdesz vele!
Csitíts hát lelkeden, s gyere – gyere, Élj most… vElem’!

2011-10-15
<span style="color: black; background-color: black"></span> [spoiler]
[Ezt a hozzászólást újraszerkesztették: 2011-10-15 08:34:57]
 Poeta doctus (üzenet: 34, Vallás, filozófia)
 
    / 2 
Lista: 
Kép:
Smile:
  

Új hozzászólás írása
  Név :   Jelszó :
  Mail :
  Üzenet:

 Betűszín:  Háttérszín:
 Árnyék:      Parázslás:
BBcode On/Off.    Betűméret:
Url/Kép autokonverzió On/Off.
Aláírás beszúrása
  Kép feltöltés: [Feltöltési max. file méret (byte): 20000]
    Írja be ide a képen látható biztonsági kódot:
Smiley kódok teljes listája
Az oldal 0.015661954879761 másodperc alatt generálódott.

  Cégadatok  |   Felhasználási feltételek  |   Adatvédelem  |   Általános Fórum Szabályzat  |   Médiaajánlat  |   Segítség Partner oldalak
  Netboard Bt. © 2001-2013. E-mail