Sziasztok!
Biztos észrevettétek, hogy nem nagyon erőltetem mostanában a fórumot, igazából semmilyen ízem-részem nem kívánja most sem. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem is olvasom, néha esténkét beleolvasok, de annyira felesleges időtöltés, hogy hamar abbahagyom.
Most viszont kicsit önző leszek, mert mégis ide fordulok, mert szeretnék felírni egy tanulságos történetet, amelynek igazából nem itt lenne a helye, de nem is új a story, nem is akartam itt szellőztetni, de a történet főhőse olyan gusztustalan módszereket használ, hogy nem tudtam kihagyni.
A történet ott kezdődött, hogy volt egy "barátom" - legalább is én úgy kezeltem, sőt mesteremnek, nagyon felnéztem rá. Vettem tőle kiskutyát 2005-ben 70 ezer Ft-ért, amit a legjobb tudásom szerint felneveltem, és azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy a kutya a kezem alatt ki tudta teljesíteni a potenciálját, sikert sikerre halmoztunk, amit a tenyésztője végig úgy kezelt, hogy ez az ő érdeme, én lehetek neki hálás, mert ilyen kutyát ADOTT (el) nekem. Igen Rádzsámról van szó. Rádzsa az egyik kiállításon, 2007 éjszakai CAC Debrecen, ahol fajtacsoportgyőztes lett, olyannyira megtetszett Harcsás Mártának, nem is maga a kutya, hanem a viselkedése, hogy ragaszkodott hozzá, hogy a tisztelt tenyésztőnél készülő kennelbemutató műsorban szerepeljen, mert javíthatja a fajta negatív megítélését szocializáltságával és határozott, domináns megjelenése ellenére kiegyensúlyozottságával, tiszta agyával. Persze később a tenyésztő Úr ezt is úgy állította be, hogy ő szólhatott volna bárkinek, de ő nekem szólt, tehát ezért is lehetek hálás neki.
Aztán látván, hogy elég ügyesen vezetem fel a kutyámat és értek is a kutyák vezetéséhez - papírom is van róla - felkért, hogy segítsek neki a Poznani világkiállításon kutyákat felvezetni. Egy feltételem volt, hogy a kiállításig minden kutyával amit felvezetek tudjak kettesben lenni, sétálni, gyakorolni, barátkozni. Szukákról volt szó természetesen. Nem nagy tetszés váltott ki, minden kutyával egy-egy alkalmat kaptam, de kb. 20 perc után mindig csörrent a telefonom, hogy vigyem visszafele a kutyákat, ne nagyon bóklásszak velük. Aztán a kiállításon végig a kauk körénél voltam, kb. 30 perc kimenőt kaptam, a BIS csarnokban, ahol elkaptam egy két ázsáit. Ebben még Marcipici is meg tud erősíteni, igaz tényleg jó hangulatú túra volt, de ez is úgy lett beállítva, hogy ingyen elvitt engem mozizni, holott szerintem megdolgoztam neki szerintem.
Ezt követően hosszas őrlődés után úgy döntöttem, hogy csak tőle veszek egy kis szukát, holott ekkora már több másik tenyésztővel is barátságot kötöttem, jó viszonyt ápoltam, köztük sok fórumossal. Így KAPTAM meg 2008-ban nagyon-nagyon baráti áron 120 ezer Forintért Aishát, akit a húgomnak Marisnak vettem, aki szintén nagyon jó "baráti" viszonyba került ekkora a tenyésztő Úrral. Aishát ugyan abban a szellemben neveltem, mint Rádzsát. Ő is sok szép eredményt ért el kiállításokon, és ő is ugyan úgy meg lett szűretve dp.-re, mint Rádzsa, aki könyök és csípő mentes. Sajnos Aisha csípője terhelt - egyik oldalt sincs 85 fokos - de szögmérés nélkül is látszik rajta, hogy ezt nem lehet megmagyarázni. Egyből a szűrés után hívtam a tenyésztőt, hangsúlyozva, hogy semmilyen fajta követelésem nincs, csak szeretném, ha tőlem tudná meg, mert nem fogom véka alá rejteni, mint ahogy nem is tettem még ide is felírtam. Az első gondolkodás nélküli válasza az volt, hogy "elbasztátok!" holott nagyon jól tudja, hogy úgy etetés, mint mozgatás terén megfelelően vannak a kutyáink ellátva, szerintem ezt nektek nem kell bizonygatnom. Ja és a könyöke mentes Aishának, szóval csak a hátulját basztuk el
Egyszer csörgetett telefonon - mindig vissza kell hívni - hogy beszéljük meg. Mondtam neki, hogy nem szükséges, nekem nincsenek garanciális követeléseim, de ő ragaszkodott hozzá. Felajánlotta, hogy jelképes összegért ad nekem kiskutyát, de én nem éltem vele, nem is hiszem hogy fogok venni többet kiskutyát, elég nagy lutri. Akkor azt mondta, kiválasztunk egy növendék, felnőtt kutyát, megszűretem, ha megfelel, megegyezünk. Ráhagytam. Nem sokkal rá csörgetett - visszahívtam - mondta, hogy vigyem el Aisha anyját, most tüzel, fedeztessem be Rádzsával, legalább lesz egy kis pénzem a kutyázásból, állítólag szűrt, 98 fokos a csípője.
40 ezer Forintért adta volna, de nem tartottam rá igényt. Aztán gondolkodtam a dolgon, és eszembe jutott, hogy nála van Umka, aki bár színében nem illik Rádzsához, de típusában, szerintem igen, Hadzsi, Leopold féltestvérek Gaplanról, jó pár lennének.
Megkérdeztem a válasz természetesen az volt, hogy szó sem lehet róla, ne sértegessem. (annyi pénzt adtam volna érte, amit Aisha annyáért kért, 40 ezret. Persze Umka nem annyit ér, de ő akarta annyira rendezni ezt a dp. ügyet) Akkor mondtam neki, hogy fedeztessük be Umkát Rádzsával, adjon belőle egy kiskutyát és részemről rendezve a dp. ügy. Na jól ki lettem nevetve. Akkor mondtam hagyjuk.
Aztán megint fehívott, hogy Umka tüzel. 3-szor marad már üresen, most együtt van Huronnal, ha most is üresen marad, ideadja. Umka üresen marad megint így 2010 májusában MEGKAPTAM Umkát 90 ezer Forintért úgy, hogy ha egy éven belül lesz alom, akkor adok vissza egy kis szukát, ha nem, akkor adok még 50 ezer Forintot.
Magyarul, ha a baráti áron '08-ban 120 ezer Forintért KAPOTT számos kiállításra benevezett, felvezetett és ott nyertes kutyám dp.-jéért garanciálisan 90 ezer Forintért KAPOK egy meddő szukát, akkor fizessek 50 ezer Forintot. Addig a tkv. marad nála.
Azért emelem mindenhol ki, hogy KAPOK, mert mindenhol, a fülem hallatára a főnökömnek is azt hangoztatja, hogy szerencsém van, mert jó kutyákat KAPTAM tőle.
Belementem, nem volt más lehetőségem.
Megjegyzem T.Z-vel is volt egy megállapodásom kis szukáról, na az baráti volt, csak az élet közbeszólt ugye.
Banu Tibi sem akarta eladni Hanát, aztán nekem eladta 2009-ben 80 ezer Forintért úgy, hogy akkor találkoztunk először. A nagy aranykoszorús "barátom" meg is sértődött, mondván, hogy ennyiért ő is adott volna kiskutyát. Annyira szánalmas.
Aztán Umka hozzám került, a story innentől nyílvános. Rádzsa helyett Hasham Turkmen Kala volt a terv, amelyről a nagyúr végig le akart beszélni, ragaszkodott Rádzsához. Úgy gondoltam ennyi pénz és ilyen - szerinte végtelenül korrekt - feltételek után megválaszthatom a kant. Aztán Lubi lett a befutó, hát én voltam a szemébe a világ legnagyobb hülyéje. Mindenhonnan azt hallottam vissza, hogy hallom "már megint hülyeséget csináltál" idézvén a nagy tenyésztőt. Holott - és ebben majd Patrik megerősít - elég sokat ostromlt egy Lubimmal való fedeztetés miatt.
Aztán mint tudku az alom élete, első hetei elég sok nehézséggal és tragédiával volt kikövezve, idegileg, fizikailag, anyagilag lenullázódtunk.
Patrik a fedeztetésért nem kért pénzt kiskutyát szeretett volna. Nem akarok nyilvánosan segget nyalni, de jó pédázza a két ember közti külömséget, hogy Patrik már akkor szólt, hogy lemond a kiskutyáról, amikor még 3-an voltak. Boszporuszi Úr természetesen a végletekig ragaszkkodott a kiskutyához hallani sem akart másról.
Aztán úgy döntöttem, hogy igazságtalan lenne bármelyikükre nézve, ha a másiknak adnék kutyát, így úgy döntöttem, hogy eladom az amerikai érdeklődőnak, menjen minnél messzebre, az ára felét Patriknak, a másik felét a nagyúrnak adom,és ha a nálam maradt kutya érdemes lesz rá visszafedeztetek neki, megegyezünk, pénzt nem kérek érte. Az persze nem volt kétséges, hogy az egyik kiskutyát megtartom. Patrik közben kitaposta, hogy az amerikába kerülő kutyának 2 éves korában egy adag spermáját visszaküldjék.
Na és itt kezdődött az igazi konfliktus. Természetesen Zováthnak - most már kiírom a nevét, mert meguntam a jelzőket - nem volt elég az 500 euró + fedeztetés (több is), neki a kutyám Ahur kellett. Mondván felrúgtam a megállapodásunkat, mi szerint jövök neki egy kutyával, ha lesz alom. Ő végig jót tett nekem, elvitt a világkiállításra, szerepeltetett a TV-ben, segített.Hiába mondtam neki, hogy ne rúgjon már a földön fekvő emberbe, ne fokozza már a nyomoromat, ne vigye el ezt az egy kiskutyát, adok 500 eurót + a fedeztetések ugye. Gondolkozzon logikusan itt lakok tőe 15 km-re, a kutya úgy fog felnőni ahogy kell, mkozgatva etetve, nem láncon, kennelben hízlalva. Kiállításra lesz hordva, nálam megkap mindent. Lesz egy tenyészkanja, amit én tartok. NEM. Ő már nem fog utazgatni. Mondtam, hogy viszem én, viszem a dokimat is. NEM. (Persze Jakuzért csak utazott, tehát ez is csak kifogás volt) Aztán mondta, nem akar összeveszni, adok neki 1000 eurót és vihetem a tkv.-et. Ekkor már én nevettem rajta. Aztán lement 800-ra de ekkor már annyira meggyűlöltem mint embert, hogy inkább legyen tkv. nélküli Ahur. Az volt a baja, hogy nem hallgattam rá, és nem Rádzsával fedeztettem - holott még az elején felajánlottam neki, hogy fedeztessük be Umkát Rádzsával, akkor nem volt jó, mint ahogy ha nem lenne ilyen szarevő, fillérbaszó kutyagyáros ő is Lubimmal fedeztetett volna.
Most az a legújabb kitalálmánya, hogy ő, amikor felajánlottam neki az 500 eurót + fedeztetéseket, ő azonnal igent mondott, de én visszakoztam, valamint, hogy Umkát nem garanciában adta el nekem, hanem azt ő eladta nekem. Ezeknél a beszélgetéseknél Maris is mindig ott volt, bármit mond Zováth ez az igazság.
Umka legutóbb, mikor tüzelt hátraszökött, Aishával szépen le is rendezték egymást, de Rádzsával azért összeragadtak. Csak azért hagytam, mert így ha Umka vemhesül, akkor májusig, azaz egy éven belül szül, ha a jó Isten is úgy akarja, akkor marad meg kiskutya, tudom Zováthot rendezni abból a párosításból kiskutyával, ami miatt végig baszogatott és lezárhatom ezt a képtelenséget. CSAK MIATTA hagytam, hogy létrejöjjön ez a párosítás.
Na most csodálkozzatok, neki ez sem jó, neki az első alomból jár kiskutya, holott végig hülyézett, baszogatott Lubim miatt, átvertem, nem tartottam magam a megállapodásunkhoz. Isten a tanúm, erről az első alomról nem volt szó. Nem kell neki Rádzsától kiskutya, azt csinálunk amit akarunk, de tkv.-et csak akkor adja ide, ha Ahurt viszi. Megjegyzem több helyről hallottam vissza, hogy nem is kell neki Ahur, a kocsi vonóhorgára köti úgy húzza, levideózza és elköldi a videót nekem.
A másik nagy baja az, hogy egyszer éjszakás voltam és utána hívott én meg beleásítottam a telefonba, valamint egyszer nem értem rá, nem voltam otthon és nem tudtam fogadni amikkel én őt megaláztam. No comment.
Most már nem is akarok, nem is tudnék neki fizetni, legutóbb 50 ezret ajánlottam fel neki, persze elhajtott. Aztán átmentem hozzá, hogy közöljem vele a RádzsaXUmka párosítást. Telefont nem vette fel, amikor elmentem hozzá a kertben volt. Nem köszönt vissza, rám sem nézett, csak flegmán kiszólt, hogy ne haragudj nem érek rá. Kérdésemre, hogy mikor jöjjek, hátat fordított és bement.
Aztán hallom a klubebéden nem hazudtolta meg magát, és azóta is kampányol. Telefonon képés letagdani mindent. Legutóbb végleg kiverte nálam a biztosítékot kicsit kiabáltam vele, ki is nyomott. Azóta nem is csörget, most Marist zaklatja, persze vele úgy beszél mint egy kutyával, egy 20 éves lánnyal kemény.
Azok után amit telefonban nekik összehazudozik, szertném ha tudnátok, hogy Zováth bármit is mond az az igazság amit én most leírtam minden más hazugság. Ismertek milyen vagyok, meg ismeritek - sokan nálam sokkal jobban és régebbóta -Zováthot is döntsétek el majd kinek hisztek én sehol nem fogom az én igazamat bizonyhatni.
A közelgő klubbkiállításon biztos fog movskolódni, de engem jobb lesz ha kikerül.
Kedves leendő ázsiatulajdnos, aki vásárlási szhándéktól fűtve böngészgeti a fórumot is ha rám hallgatsz messzire elkerülöd a Boszporuszi Naptűz kennelt és Zováth Mihályt.
Bocsánat hogy ilyen mértékbe és ilyen dologgal leterheltem a fórumot, de talán páran okulnak a hibámból.
Tiliczki Imre
|