Leíratkozott felhasználó

20. Elküldve: 2012-02-19 05:29:15 [.] Én örvendek veled Éva s szerintem más is. Ellenben van egy nagyon jó írás, amit idehozok. Jobban mondva 2. BAGTYIJAR Tagság: 2009-07-17 06:41:23 Tagszám: #76206 Hozzászólások: 5070 155. Elküldve: 2012-02-17 11:55:18 [44.] EZ NEM JÓ....az nem jó....az ott még rosszabb ... így nagyon messzire el lehet jutni, vagis sehova a rendkivüli agyi adattságok miatt (konkrétan nem kell tanítani őket különböző feladatokra) ez majdnem "univerzális" fajta... és Turkmeniaba öket nem csak csobánok használják, nem csak bunyókra szelektának... ők csobánnak a házát is védenek... Pásztorkutya - ez egy szakma..ami majdnem nem köthető konkrét fajtához mi is az a jó pásztorkutya ????? BAGTYIJAR kennel CAO honlapja FRISSÜLT Skype: bagtyijar s a Válasz rá.: nivekogre Tagság: 2009-08-17 12:16:38 Tagszám: #76949 Hozzászólások: 310 156. Elküldve: 2012-02-17 12:31:14 [43.] Ez egy korábbi cuccomból való, talán a válasz is benne rejlik, felvetésedre. "Talán, már korábban hivatkoztam egy svéd tanulmányra, ami azt volt hivatott eldönteni, hogy hol háziasították a farkast, hol jelentek meg az első kutyák. A kutatócsoport az általuk a Földön fellelt összes kutyafajta, típus genetikai állományát 10 csoportra osztotta. Azt feltételezték, ahol mind a tíz jelen van ott történt a kutya domesztikációja. Ezt a területet a jelenlegi Kínában, a Jangce folyótól délre találták meg. Szempontunk a közép-ázsiai juhász szempontjából, nem is ez a lényeges, hanem az, hogy a tíz genetikai csoportból Közép-Ázsiabán még 7, Európában már csak 4 található meg. Hogy miért fontos ez. Ha összevetjük azt, hogy Közép-Ázsiabán ezt a 7 genetikai csoportot két „fajta” között kell megosztanunk, addig Európában a 4-et több száz között (a yorkitól az ír farkasig), szükségszerűen látszik, hogy az európai kutyák nagy fajtagazdagsága, és azzal ezzel együtt járó külcsínbeli változatossága, a közép-ázsiai kutyákhoz képest milyen keskeny genetikai variabilitáson alapul. Közép-Ázsiában eredendően találunk agárszerű vadászkutyákat (tazi, a hegyekben tajgan), amelyek az európai vadászkutyákhoz képest sokkalta generalistább módon, az agarászat mellett alkalmazva voltak akár disznós, akár solymász kutyaként, tulajdonképpen mindenes vadászkutyaként. Természetesen Európában az itt említett vadászati formákra, mind-mind külön speciális fajtákat tenyésztettek ki. A közép-ázsiai juhász gyűjtőnévvel illetett kutyák feladata sem pusztán a nyájőrzés volt, ezek közül a kutyák közül kerültek ki azok az ebek, amelyek a nyájat védték a nagyragadozóktól, rablóktól, nomád pásztorokat, karavánokat kísérve, mint a lakok sokkal inkább helyhez kötött őrzői, az esetleges harci, hadi, nagyvadvadász kutyák. Gyakorlatilag azokat a feladatokat látták el, amelyeket Európában az egyes országok pásztorebei, massztifjai, dogjai, szelindekjei, bikafogói. (Hiszen ezek őseit is e nagy testű közép-ázsiai kutyák között kell keresnünk) Tulajdonképpen Közép-Ázsiát egyfajta géncentrumként képzelhetjük így el. Nyílván a vadászkutyákhoz hasonlóan, a nagy testű ázsiai kutyák tenyésztése sem történt annyira speciális módon az egyes feladatokra, mint az Európában történik. Szükségszerűen nem is mindegyik egyed alkalmas minden feladat maradéktalan ellátására. A korábban felvázolt nagy genetikai variabilitáson alapuló, kutyák heterogén almaiból lettek az egyes feladatokra az éppen leg alkalmasabbnak vélt egyedek megtartva. Természetesen a kutyák többsége nomád nyájak mellett teljesített szolgálatot, így a kutyák zömének ezeknek a feladatoknak kellett megfelelniük értékmérő tulajdonságaikban is. De hiba lenne azt hinni, hogy az ezektől elütő egyedek szükségszerűen keresztezések eredményei, mert bizony a „fajta” az európai szemmel kissé szélsőségesnek tűnő kilengéseket, a korábban említett okok miatt magában hordozza. Az már más kérdés, hogy sajnos ezeket a tulajdonságokat rögzítendő, felerősítendő napjainkban már rengeteg keresztezéssel találkozhatunk masztiffokkal, dogokkal, egyéb harci ebekkel, európai hegyikutyákkal, stb. Sajnos ezek a tendenciák más ázsiai, balkáni fajtát is érintenek, gondolva a kaukázusiakra, sárhegyiekre, kangalokra. (Bár itt jegyezném meg, hogy a kangalok esetében közismert malak fogalma sem mindig a kangal-massztif keveréket jelentette, a fogalom maga sokkal régebbi, mint hogy európai fajta egyáltalán Törökországba eljutott volna. Az almok nagyobb termetű, nagyobb csontú egyedeit nevezték így, amelyek pásztorebként alig, harci, hadi kutyaként jól beválhattak.) A nyájak mellett felnövő kutyák szinte páriaként élték mindennapjaikat, így méreteikben sem térhettek el szélsőséges módon az adott terület kutyaféle ragadozóitól (az ősüktől, a farkastól), hiszen azonos élettérben, azonos természeti viszonyoknak kitéve, hasonló táplálékon osztozva a szélsőséges eltérések nem maradhattak volna életben. Nyílván a 80-100 kilós kolosszusok fel sem tudtak volna hasonló körülmények között nőni, nem lettek volna képesek a nyájakat, karavánokat kísérni, szélsőséges viszonyok, domborzati tényezők között napi szinten több tíz kilométeren keresztül. Az ilyen kolosszusok a lakok őrkutyáiként, hadurak harci, hadi kutyáiként maradhattak életben. (Mint ahogy nehéz elképzelni napjaink, de akár a száz évvel ezelőtti komondorról is, hogy méreteivel, szőrköntésevel azonos, a honfoglaló nomád őseink kísérőjével. Hogy letelepült, viszonylag kis területet bejáró tanya és nyájőrzőként képes funkcionálni már sokkal életszerűbb számomra.) Hogy miért fontos ez? Napjaink hazai (de nemcsak hazai) közép-ázsiai juhász tenyésztésében hihetelen káosz, koncepciótlanság uralkodik. Tudomásul kell vennünk azt, hogy a „fajtát” kiragadva eredeti környezetéből, elvesztve eredeti szerepkörét, az óhatatlanul átalakul. Aki szívügyének tekinti az eredeti nomád, pásztor feladatokat ellátni képes kutyák megőrzését, tűzi ki maga elé a legnehezebb feladatot. Gyakorlatilag a mai Magyarország területéről a nagyragadozók kiirtásra kerültek, s a félnomád állattartás lehetősége sem adott. Az eredeti szerepkört legjobban „modellező”, bár legyünk őszinték mégiscsak más természeti viszonyok között, még Erdélyben van létjogosultságuk ezeknek a kutyáknak. Az ott működő képes kutyák utódai szenvedhetik a legkisebb csorbát az eredeti csobán kutyákhoz képest. Sokak számára mérvadó e kutyák harcokban való részvétele, sikerei. Az tény, hogy hajdanán, Közép-Ázsiában népi ünnepélyeken a pásztorok is verekedtették legjobbnak vélt nyájőrzőiket, mint ahogy tették ezt a Kaukázusban, Törökországban és a Balkánon is. Ez egy nagyon szigorú szelekciós nyomás az adott fajtákon, hogy tényleg csak a legéletképesebb egyedek tudtak fennmaradni a szélsőséges viszonyok között, a nyájak mellett, s az így életben maradt legjobbaknak is számot kellett adni tudásukról a viadalokon. De önmagában nem jelenti azt, hogy egy jó bunyós kutya óhatatlanul jó pásztoreb is. Ehhez a viadal önmagában nagyon kevés. Szemmel látható, hogy volt Szovjetunióbeli közép-ázsiai és kaukázusi államaiban a nyolcvanas évek elejétől divatba jött viadalra tenyésztő kenneleiből kikerülő kutyák milyen változásokon mentek át mind belbecsbeli, mind külcsínbeli értékeikben az aboriginal pásztorkutyákhoz képest. Hiába a szüleik még a nyájak mellől kerültek ezekbe a tenyészetekbe, az utódok már nem, mint pásztorkutyák voltak kezelve, mérve. Sokkal kiegyenlítettebb körülmények között éltek, nőttek fel, mint őseik a nyájak mellett. Korán sem voltak kitéve úgy a természet viszontagságainak, a sokszor kegyetlen és igazságtalan szelekciós tényezőknek. Így óhatatlanul olyan kutyák is a tenyésztésben maradhattak, amelyek pásztorkutyaként nem, ellenben jó „matektanárként” megállnák a helyüket. A pusztán kiállítási kutyákra pedig túl sok időt nem pazarolnék, mivel a jelen európai viszonyok mellett az ő megmérettetésük a lehető legegyszerűbb, s persze így itt eshet az alma legmesszebb a fájától. Ezért fontos eldönteni, hogy kinek milyen értékek fontosak, s ki miben látja a fajta jövőjét. Ebből a szempontból egy nomád, kísérő pásztorkutyaként lehet az afganisztánból idekerült kutya a csúcsok csúcsa, még ha papírjai nincsenek is, ha működik. Hasonlóan matektanár szerepkörében, egy esetleg „csak” kaukázusi volkodav is lehet ász a maga nemében, ha ott hozza a tőle elvártakat. De azt hiszem joggal várható el egy közép-ázsiai juhásztól, hogy ne csak a kiállítási ringek világában legyen otthon, újfundlandi lelkülettel, egy kissé egzotikusabb külsővel. " [előzmény: (19) Éva&Smafu, 2012-02-16 15:26:43]