Szerintem a karaktertesztet nagyon jól megcsinálltuk.
Sajnos amint látjátok nem túl gyakran vagyok net közelben. Hacsak nem válltoztatok munkahelyet nem is nagyon lesz ez másképp.
| | |
| | |
Én például már azelőtt, hogy köremailben megkaptam a felhívást, jeleztem, hogy szívesen részt vennék, segítenék valami ilyesmi létrehozásában (jó, mondjuk nem neked, és az is igaz, hogy én eredetileg újságban gondolkodtam). A felhívást több helyre elküldtem, más segítséget tőlem senki nem kért. Ez nyilván az én hibám, amiért nem mentem kopogtatni az illetékesek ajtaján, hogy itt vagyok, segítenék. Úgyhogy ezúton most (jobb későn mint soha alapon)jelezném, hogy létezem, és ha kell valamiben segíteni a jövőben, szóljatok. Pl. ha hallok róla, akár én is körlevelezhettem volna a megjelenés hírét.
Egyébként kérdeztem, hogy mikor lesz az évkönyv, de akkor még semmi pontosat nem lehetett tudni. Ez kb. a Bp. CACIB idejében volt, és olyat kérdeztem, aki tudomásom szerint mindig tájékozott szokott lenni.
Hirdetni nem hirdettem valóban, és a júniusi klubösszejövetelen se voltam. én.
KIEMELNÉM, HOGY A FENTIEKET NEM SZEMREHÁNYÁS VAGY KRITIKA CÉLJÁBÓL ÍRTAM - HA VALAKI MÉGIS ILYESMIT VÉL FELFEDEZNI BENNE, AZ PUSZTÁN A VÉLETLEN MŰVE! Csak szerettem volna elmondani ezeket, minthogy némileg találva érzem magam.
Sajnos, írásban nem mindig adható jól vissza a beszélő szándéka, aminek sértés lehet a következménye, még ha nem is akarjuk.
A továbbiakban csatlakoznék Yoyóhoz.
| | |
Hu ez igen. Most hogy visszaolvasok, muszály beleszólnom.
mielőtt az évkönyvhöz hozzászólnék jöjjön egy indiai bölcsesség:
HIRTELEN ÖRÖMÖDBEN NE ÍGÉRJ SENKINEK SEMMIT, ....HA HIRTELEN HARAG ÉR NE MONDJ SENKINEK SEMMIT AZONNAL!
ÉN A KÖVETKEZŐKÉPPEN LÁTOM.
A hírdetés lehetősége sok emberhez eljutott, volt aki élt a lehetőséggel volt aki nem.
Szerintem egy jó őtlet én éltem is vele mivel az oldalt én magam tervezhettem meg a hírdetésekre. Ha akartam volna akár egész oldalas fotóval is hírdethettem volna.
Szerintem nagyon jó áron.
A klubb tagokból áll ahhoz hogy jól működjön mindenkinek bele kell adija a magáét. Nem várható el hogy csupán 4-5 ember viseljen minden kommunikációs terhet.
Most a Timi van ezzel megbízva mivel othon van.. De legtöbbünk dolgozik és a kutyázás csupán egy hobbija nem ér rá a számítógép előtt űlni. Én is nagyon nehezen veszem rá magam.. a levélírásnál még nem jutottam tovább.
a honlapom sem frissítettem.
Timi elkésett az infromációval. De már pótolta ha minden igaz.
Az évkönyv csak azoknak ingyensen korlátozott példányban akik hírdettek benne.
Bárki hírdethet aki klubbtag.
Móni munkája és utánjárása van benne és nem kevés saját pénze hogy elkészült. Mert nélküle többszörös áron készülhetett volna csak el.
Csak azok számára tünt titkosnak akik nem jártak utánna.
Én kint voltam az Európán itt bárki kaphatott belőle.
Én adtam is el a saját plusz példányomból szlovénoknak.
Én egy hibát véltem csak felfedezni azt hogy nem került fel idejben a honlapra az évkönyv elkészülte. De ez már orvosolva van.
Ez az évkönyv sok helyre fog eljutni én nem bántam meg hogy hírdettem benne.
De be kell vallanom és is a határidő után 3 héttel adtam be. Az APK évkönyvről ezért már le is csúsztam.
Jövőre mindkét évkönyívben akarok majd hírdetni.
|
nagyon nem kerestem a könyvet,
végül ha kicsivel több energiát fektetek be, már biztos hozzáfértem volna. pl ha telefonon keresem.
csak lehetne kicsit több PR a könyvhöz, de ez csak javitó kritika akar lenni. illletve valóban ki lehetne tenni egy egy asztalt, vagy ketrecre kipakolni könyvet (ahogy Árkosi Józsi tette, az ő új könyve ott volt a Derbyn látható helyen kirakva )
illetve ha kaptam volna/kapok példányokat, akkor kiviszem máshova is, ahova megyünk (pl Kassa, Carei cac etc...)
de a munkáért, azt nem vitathatja senki. csak a jó dolgokat sok lenne felsorolni, rövidebb az apró javitanivalót szóvá tenni. | | |
Szerintem ez a második és az utoldó hozzászólásom is egyben ezen a fórumon, szerintem itt senki nem akart senkit bántani, legfőképpen csesztetni, fel lehet fogni építő kritikának is.
Az meg az én hibám, hogy a Bp. CAC és derby egyik napján sem láttam a ring mellett az évkönyveket, elismerem. De Kriszta, hogy lehet, hogy te sem láttad? Ti legalább a ring mellett tanyáztatok. Na mindegy, nem lényeges. Nem gondoltam, hogy ekkora probléma, hogy leírtam/tuk a véleményemet.
Az meg direkt jó, hogy most már rend van a fejemben, úgyis mindig akkora benne a káosz.
De legalább megkapom az évkönyvet a legközelebbi kiállításon. Köszi érte Móni! | | |
Mint ahogy mondtam is már, én téged csak azért vettelek elő, mert te vagy az egyetlen a csapatból, aki hírdetett is az évkönyvben, és meglehetősen problémamentesen hozzá is jutott a saját példányaihoz.
Míg a többiek, nem hírdettek, és nem is kérdeztek, aki meg kérdezett, azt én navigáltam tovább, vagyha volt nálam ép, akkor adtam el neki. (itt már túlléptem azon a körön, aki itt most panaszkodott, mert én ennél jóval több emberrel beszéltem, és kapott tőlem is, vagy vittem neki 1 példányt de csak annak aki kért, és szólt.)
Lucky-Luke Collie Sheltie Kennel | | |
Téma zárónak még annyit: Értelek én téged is Mónika..Ezt Timivel jól kiveséztük, jót elvitatkoztunk...Szerintem a többségnek csak annyi a kifogása, hogy egy szimpla e-mailben, vagy szájhagyomány útján nem, vagy viszonylag későn kapott infót az évkönyv megjelenéséről. Ennyit kifogásoltam én is..( bevallom, a napi kapcsolatok miatt a klub honlapon kerestem volna utoljára a megjelenés hírét. Feltételeztem, "szólnak"...Az, ki hogyan jut hozzá a SAJÁT példányához, magány ügy valamilyen szinten. És, szerintem nem akart TÉGED sem csesztetni senki, ezért én kissé kiakadtam a kirohanásodtól. Én nem teljesen úgy értelmeztem ezeket a hsz.at, ahogyan Te is, ezért is a 3353 válaszom..Neked sem ártana néha 10 ig számolni...vagy tovább kicsit..
Bocs, a hosszúság miatt..pedig mondta a Timi, hogy nem is nekem szántad.. De, ha már a vélemyény nyilvánításnál tartunk...
THE SOUTH'S STAR SHELTIE KENNEL | | |
Még annyit, ami kikívánkozik . folyton azt hallom, adjunk öteletet, stb..de minek, mikor úgysem mérvadó....Ezt még Dragon Gold észrevételéhez szánom..na, ennyi! Nem vitatkozni készültem, de én sem szeretem ha madárnak néznek, azt nincs is szárnyam....
THE SOUTH'S STAR SHELTIE KENNEL | | |
Timi! Én nem akartam ebbe a lenti hsz-nál jobban belefojni..de nem értem, most miért pécéztél ki..nem írtam semmi egyebet, mint azt, hogyan értesültem a megjelenésről..És valóban ekkor szóltunk, hogy az enyémet Mysticével juttasd el. Ezzel nincs is semmi baj..De ne legyek már villámhárító, csak mert észre vételem volt. Amúgy nem teszem többet, mert úgy tűnik, az én fejemben is rendet kell tartani, csak mert leírtam a gondolatomat.! Kezd úgy tűnni, ilyet nem lehet tenni, úgysem lehet igaza senkinek! ( illetve csak egy "valakinek".)De mivel úgy látom, rajtam kívül másoknak is van hasonló " véleményük" az ügyben, kissé megnyugodtam..De esküszöm csendben maradok, ha száz ellen támadást kapok ezért a hsz.ért akkor is...Szóval bocs, hogy nem értek egyet sok mindennek..és bocs, hogy nem méltóztattam felfáradni a a klubnapra a nekem járó évkönyvekért,,azért ez kissé vicces lenne, és remélem nem is gondolta senki komolyan.
Egy a tény: ha valamilyen formában hamarabb kapunk infót a megjelenésről, biztos nem ez történik. És ragozhatnám, de tényleg nem teszem. ( tudom, kész munkában könnyű hibát találni, de nem ez volt a célom..)
THE SOUTH'S STAR SHELTIE KENNEL | | |
Igen már frissítve, és eddig is meg lett volna, ha nem tornyosul a munka a fejem felett.
Egyébiránt Jojó te ha jól rémlik úgy kaptad, hogy mikor Mystic kérte akkor rád is gondoltunk, és tulképp kérés, szólás nélkül küldtük neked.
Bár elötte mikor beszéltünk róla, még ötlet se volt hogy jut le hozzátok.
Lucky-Luke Collie Sheltie Kennel | | |
egyéb iránt pedig már fent vannak a friss információk a klubhonlapon.......KÖSZÖNET ÉRTE TIMCSI
Dragon Gold Collie Kennel
www.dragongold.hu | | |
Kriszta szerintem téged a Timike odaküldött hozzám kint Nagyváradon évkönyvért, de nem jöttél..aztán ott lett volna a pesti cac, a derby, vagy szombathely is ahol hozzájuthattál volna - mint ahogy bárki más
Dragon Gold Collie Kennel
www.dragongold.hu | | |
a plusz példányokat eddig sem és ez után sem kapja ingyen senki - pontosan veztetve van kinél mennyi van és mindenki elszámol majd ami nála van
Dragon Gold Collie Kennel
www.dragongold.hu | | |
apropó Állatkert, egy barátnőm állatgondozó és ő vitte be oda, de ezek szerint onnan már el is fogyott, aminek nagyon örülök, majd küldök még
Dragon Gold Collie Kennel
www.dragongold.hu | | |
és még valami: abban maradtunk anno júniusban a Kakas Timivel hogy becsenneli a fedlapot és felrakja a netre hogy mindenki lássa, rendelhessen, stb. - gondolom ez is megtörténik hamarosan; erre mondták rögtön ott egy páran, hogy csinálnak a saját honlapjukról linket is rá
Dragon Gold Collie Kennel
www.dragongold.hu | | |
szeretnék rendet tenni pár ember fejébe:
1. volt még Júniusban egy nyilvános klub összejövetel, ahová MINDEN KLUBTAGUNKAT SOK SZERETETTEL MEGHÍVTUK ÉS VÁRTUK, aki eljött, az első kézből ott megkapta a példányait. ott kicsivel "többen voltunk mint a pár ember", és jéééé, mindenki meg volt elégedve;
2. aki nem kapott ott, annak az ismerősei, barátai, tenyésztői vállalták hogy eljuttatják, aki még így se, az rajtam keresztül kaphat;
3. az Európa kiállításon ott volt, Mexikóba küldtünk ki, a megjelenése óta az összes hazai cac és cacib kiállításokon kapható volt, külfölre visszük, külföldi tenyésztőkhöz eljutott (de nem tilos még küldeni akinek akartok);
4. annál közelebb és feltűnőbb helyen mint a bírálati kör bejárata még én sem tudom tenni, legfeljebb majd magamra aggatom hogy lássátok rendesen;
5. a meoe-ba a klubelnökünk fogja bevinni, de egyéb elfoglaltságai miatt erre még nem került sor;
6. azt írtuk "terveink szerint" amibe beletartozott volna sok minden, de mivel néha még minimális segítséget sem kaptunk a klubtagjainktól, ezért módosult kényszerből néhány dolog;
7. nem ingyenes senkinek aki nem hirdetett benne és nem jár sem jogosan sem alanyi jogon;
8. elég rosszul tűröm a kritikát olyanoktól, akik nem hogy hirdetőket, befektetőket nem szereztek, 1 percet nem dolgoztak vele, 1 építő ötletük nem volt hozzá, de még SAJÁT MAGUK EGYETLEN EGY OLDALT SEM HIRDETTEK
9. szóval aki engem ez ügyben keresett, annak én még nem mondtam nemet de tudni kell hogy én senki után nem fogok mászkálni - tudjátok hol lehet elérni, és kérek is mindenkit hogy ezzel kapcsolatosan bármi problémája van nyugodtan hívjon fel
Dragon Gold Collie Kennel
www.dragongold.hu [Ezt a hozzászólást újraszerkesztették: 2007-07-26 13:38:03] | | |
Ha volna tapsolós smiley, ez a hozzászólás megérdemelné.
Egyébként engem még nem is az izgat annyira, hogy 1000 Ft., hanem az, hogy nem tudtunk a megjelenésről. Most mennyibe került volna ugyanolyan köremailt küldeni, mint amikor keresték a hirdetőket?
Ezek után az sem csoda, ha a másik klub tagjai kiakadnak, hogy nem juthatnak hozzá...mikor még a mezei HCSC tagok sem .
| | |
ez a kiirás még most is ott van a klub honlapon, vagyis ha bárki erre hivatkozva kéri az ingyenes példányt, akkor jogosan kéri.
jó volna a klubhonlapra feltenni a firssitett információkat.
... a kiadvány nem kerül árusitásra, bárki ingyen hozzájuthat majd...
én is kérhetnék egy példányt, de nem akarom lehúzni ezzel a klubot. | | |
Sajna igazad van a megjelenéssel kapcsolatban, elég titokzatosra sikerült. Én is, más is a szolnoki kiállításról kaptuk a fülest, hogy egy másik klubtagunknak már a kezében van! Na ekkor sos lecsaptunk a tényre, és kértük a példányunkat. Amit én is elvártam volna: legalább értesítés kör levélben ( mint más ügyek kapcsán..), hogy tudjuk, legalább megjelent, végre! Tehát nem csak 1-2 ember nem tudott róla...A következő dolog nekem is meglepi volt, hogy 1 ezres darabja..Ez valóban nem ingyenes terjesztés. Az más dolog, hogy a plusz példányokat a hirdetők úgy mond ingyen kapják..de ez más tészta szerintem is. Kicsit nehézkesre sikerült a dolog, de hátha a következő már zökkenő mentesebb lesz, és mindenki tanul valamit....
THE SOUTH'S STAR SHELTIE KENNEL | | |
Sziasztok!
Eddig még nem írtam erre a fórumra (általában a lundehundosba írkálok) de szólt egy barátnőm, hogy évkönyv téma van. Én klubtag vagyok és hirdettem is de én sem láttam még kívülről sem. Persze nem kérdezgettem mindenkit meg, hogy éppen kinél van, gondoltam mivel az lett írva, hogy még az állatkertben és a MEOE székházában is elérhető lesz. Azóta voltam az állatkertben is de ott sem volt
De legalább jó lett volna, ha kiállításokon találkozok vele és úgy gondoltam, hogy ki lesz téve egy asztalra és látható helyen lesz.
Ja, az ingyenességről:
a felhívásban mintha ez szerepelt volna:
"Egy speciális katalógus-jellegű kiadványt készítünk, amely terveink szerint idén tavasszal több ezer példányszámban jelenik meg, valamint itthon és külföldön egyaránt INGYEN elérhető lesz. A kiadvány tehát nem kerül árusításra, bárki ingyen hozzájuthat majd. A kiadvány terjesztését a klub irányítja és biztosítja az elérhetőségét:
a hazai országos és nemzetközi (CAC és CACIB) kiállításokon,
- kiemelt külföldi rendezésű, nemzetközi kiállításokon,
- kihasználva klubunk jó kapcsolatait, több külföldi collie, sheltie, corgi tenyésztőnél Európa szinte minden országában,
- Európa Kiállításon,
- Világkiállításon,
- az International Collie Society rendezvényein,
- az ország kiemelt kutyakozmetikáiban, állatkereskedéseiben, felszerelési boltjaiban, állatorvosoknál, állatmenhelyeken, állatkertjeiben,
- a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének székházában (1116 Budapest, Tétényi út 128/b-130.),/a MEOE-nek több mint 10.000 tagja van!/
- valamint a Hungária Collie-Sheltie-Corgi Klub székhelyén (2151 Fót, Vörösmarty út 50.) és tagjainál.
Remélem azért valamelyik kiállításon végre megnézhetem, nagyon kíváncsi vagyok rá.
| | |
Pardon, ez nem az átlag tag.
| | |
|