Tegnap hallgattam a változatosság kedvéért, egy Amar albumot a Moi Van Gogh címűt. Az album háromnegyedét inkább egy francia nyelvoktató CD-nek éreztem, mivel folyamatosan dumálnak ! Ami van benne zene az javarészt a Home-ból volt kiszedve, de az album végén van 8-10 zene ami már tényleg zenének mondható és nem pofázásnak :) Felesleges volt Amar nevével címezni az albumot, a narrátor nevét kellett volna bazinagy betűkkel ráírni, Amarét pedig max. zárójelbe
Igen van egy két laikus ember a környezetemben, aki hallotta már a 2010-es zenéit is, és azelőtt a Bourne zenéket is. Azt mondta nekem hogy "jó jó ez, de a Bourne az eddig verhetetlen !" Nagyjából én is ezen az állásponton vagyok, de a Sárkányosból a "This is Berk" az valami fantasztikus track szerintem :D
A ráhangolós brutálnyitány, ami vissza is tért a Shutterben, marha jól működött. Később jött valami zörgés, röhögtem is, hogy na, biztos ez a Penderecki. Itthon meg nézem, hogy a nyitány az. :)
Persze ez csak a szabályerősítő kivétel, attól még ugyanúgy a halálát kívánom.
Egyébként Howard Shore csinált egy még jobbat, érdemes meghallgatni: Panic Room - Caution/Flammable. Az is jól illett volna oda.
ja elnézést, nem olvastam figyelmesen. azt hittem a green zone-ra reagáltál:)) de végülis mind1, mert a lényeg ugyanaz, neked se tetszett:) a dragon-os még hátravan...
[előzmény: (16017) Kulics László, 2010-03-22 20:29:09]
na mostmár merek egy picit spoilerezni mert látom láttátok már páran:)
nagyon vártam a végén a duplacsavart ami számomra zseniálissá tette volna az amúgy is marhajó filmet. szóval hha mondjuk kiderült volna hogy ő tényleg rendőr és odabent a diliházban szarrámosták az agyát a gyógyszereikkel és csak elhitették vele h ő egy beteg aki már régóta odabent van.
aztán lehet h csak én szerettem volna túl nyakatekertté tenni, de nekem ez lett volna a 100%os befejezés:)
nekem se jött be annyira...olyan HGW-s scott-filmhez összedobott zene érzését keltette bennem. nyilván nem a stílus, hanem fantáziátlanság:) ééés közben már pörög is a to the roof:)
[előzmény: (16017) Kulics László, 2010-03-22 20:29:09]
Vannak benne jó részek, de sokszor Shrek-utánérzésem volt. Mindenesetre jobb, mint a Green Zone, az nálam végleg kiesett. Én kérem szépen a Bourne-os Face/Off-os Powellt vissza. :)))
Ez tényleg egy akkora nagy katymasz ! Harmadjára futottam neki tegnap este, és nem bírom sehogy sem befogadni, azért ez ritka :( Nem is pontozom inkább :D
Éppen most hallgatom a Marco Polo-t Amar-tól és a "Part VIII"-ban létezik hogy magyarul énekelnek olyan 12 másodperctől kezdve ? "Zöld a hegy és a szerencse, jövés-menés..." Hallgassátok már meg, ha van rá időtök Főleg te Zsolt ha neked megvan. Egyébként tényleg elég alternatívra sikeredett az album, de nagyon egyedi, kifejezetten tetszik :)
Akinek nem tetszett a "Green zone", az hátast fog dobni a "How to train your dragon"-tól állítom ! (legalábbis én azt dobtam, mikor így egészbe meghallgattam ) A főtéma az valami hihetetlenül jó és olyan remekül kombinálja Powell több számban is... Ja és most már annyi zenekar van benne amennyit nem szégyellt, de persze azért nem maradnak el a jól bevált dobok sem legnagyobb örömömre Ezt feltétlen hallanotok kell ! :)
[Ezt a hozzászólást újraszerkesztették: 2010-03-21 06:25:55]
Ma egy kicsit hellraisereztem:
Hallraiser - Christopher Young 10/10
Hellbound: Hellraiser II - Christopher Young 10/9
Hellraiser III: Hell on Earth - Randy Miller 10/9
Imádom a meghitt, kellemes hangvételű hétvégéket. :)))))))))))
A miskolci rendezvényen más is ment a szokásosokon felül. És az igaz, hogy ilyeneket bele kell tenni, mert az átlag érdeklődőből több van, mint az elvakult fanokból.