ebben a hurt lockerben mit láttak a díjazók azt nem értem. még a jarhead is kábé 2 fokkal jobb nála pedig az se valami nagy film:) meg elvitte a legjobb hangvágás díjat? jézusom ezek hülyék, vagy nem látták sem a star treket sem az avatart?:D
giacchinónak gratula! (origó persze ismételten meg sem említi a filmzenei díjat )
Nem tudok százfelé figyelni. És nem kínai palotás, hanem koreai. De az is depresszív volt, miután már háromszor meghallgattam. A Gyűrűk Urát meg nem külön hallgatom, mert a filmről leválasztva a fülem nem vette be, hiába ültem végig mind a hármat. És ha én elmegyek külföldre, nagyon hamar elkezd az agyam ordítani, hogy de menjünk már haza. Így van berendezve. Az Avatar meg marad 10/46. Igen, tízből negyvenhat, és nem fordítva.
Amúgy megint a kék csokornyakkendője volt rajta, mint a Golden Globe-on. (Igen, nekem szabad.)
mi az a művészet, ami miatt nálunk is akár több előadást lenyomnak egymás után minden évben, és (tíz)ezrek nézik tízezrekért?
Most nem lebecsülni akarom őket, mert ebben azért
van teljesítmény (bár ha leszámítjuk a helyszínt, ugyanott leszünk), de mi a jó abban, hogy egy színpadon néhányan egyszerre püfölnek műanyag hordókat? Ezt tényleg lehet egy órán át nézni? Személyes tapasztalatok?
Ez a díj igazából nem is zavar. Itt legalább akkor is volt teljesítmény a szerző mögött, ha a zene nem lett túl emlékezetes, csak a film miatt került a képbe. Még mindig jóval inkább megérdemli (még ha nem is tartozik a kedvenceim közé, csak 1-2 zenéje tetszik), mint a kétoscaros kukahuszár. :)
Hát de mi meg mennyit mondjuk, hogy hallgass mást is Horneren kívül (mert ez ugye nem lenne megcsalás), aztán még az első trackig sem jutsz el semmivel, nem hogy a negyedikig. :)))
(Kivéve a LOTR, meg a kínai palotás, amit különben meg fogok hallgatni.)
A végével jól összefoglaltad, én valami olyat akartam írni, hogy idővel visszaüthet, hogy mindenhol ott van a neve. Van, amikor érdem, de mi van, ha véletlenül valami Ótvarsson-zenénél bukkan fel, aztán nem is hallotta? :)
Most pörgött le másodszor a Green Zone. Hááát, talán a hetest lemódosítom hatosra, ugyanis dallam az nem sok van az 50 perc alatt. A rengeteg dob, és ütőshangszer emelik ki az átlag RC alkotások közül, hiszen ezekhez mindigis nagyon értett Powell.
Ismét gratula Giacchinonak.
Bár az Upot kb. egyszer hallgattam végig, de az eddigi teljesítményéért bőven megérdemelte a szobrot.
Nem mellesleg kb. ő volt az egyetlen komolyan értékelhető jelölt.
Hiába imádom Hansot, a Sherlock Holmesnak köze nincs az Oscarhoz, igaz ez Hornerre is, aki alkotott már ezerszer jobb zenét.
Végszóként azt még meg kell jegyeznem, hogy bár Zimmer az abszolút No. 1 kedvencem, mégis az Avatart sokkal többször hallgattam meg a Holmesnál.
tulajdonképpen az első és igen komoly reagom az az, hogy márpedig pillanatnyilag igencsak boldog vagyok, és ennek semmi köze az avatarhoz :) a másik, hogy legalább ötször hallottam a másik felét is, de komolyan mondom, hogy még életemben nem hallottam olyan zenét, amely a hetedik tételtől számítva vált volna kedvencemmé. nem csak hornertől nem, senkitől sem. maximum a bartókokat tudnám ide sorolni, mert ott általában mindig az utolsó húsz perc jön be igazán, de hát akkor is. ezek programzenék, szándékos és célzott érzelmeket kifejező művek, itt nekem nincs húsz percnyi türelmi időm egy album esetében sem. ráadásul ha az első húsz perc totális érdektelenségben elhal, akkor ott már engem a világ leghozzáértőbb embere sem fog tudni meggyőzni, hogy márpedig ez egy zseniális kompozíció, csak sok türelem kell hozzá. még a sokszorosan összecsapottnak ható "king kong" esetében is vannak meggyőző jelek az első felében ahhoz, hogy a végére tényleg egy remek kis muzsika kerekedjen ki belőle, de hát pont ezért mondtam a háromlemezes változatnál, hogy talán ott majd meglesznek az igazán jó tételek is, mert előfordulhat, hogy a hivatalos album egész egyszerűen pocsékul van összeválogatva ahhoz, hogy elérje a kellő hatást (ilyennel találkoztunk már elégszer).
ugyanakkor száz szónak is egy a vége: ahogy már korábban is írtam, többször is a végére jutottam, de hiába. ha annyira meggyőzött volna akár egyetlenegyszer is a második fele, akkor nyilván nem gondolkodnék el a huszadik percnél azon, hogy lényegében miért is ne hallgassak valami mást. ettől persze semmit nem veszít az értékéből azok számára, akik ebben találták meg teljes zenei mannájukat, de hogy mást ne mondjak, sztravinszkij "petruská"-ját voltam kénytelen egy héten keresztül kábé harmincötször meghallgatni, ami sokak szerint egy kiváló muzsika, de hogy engem a sokszori hallgatás ellenére sem nyűgözött le egy pillanatig se, az azt jelenti, hogy azt a zenét sem nekem írták. ilyen marha egyszerű az egész. és ettől én egész biztosan nem leszek a büdös életbe boldogtalan ;)
ja a másik amin még ma sikerült felb*sszam magam: barátnőmmel terveztük hogy hétvégén elmegyünk megnézni a shutter islandet moziban. na gondoltam hogy akkor gyors meglesem mégegyszer jútyúbon a trailert. katt, és a bemutató nézése közben lecsúszott a szemem az első kommentre véletlenül. 1 mondat volt csupán, kb 4 szóból állt és LELŐTTE A FILM FŐ POÉNJÁT! majdnem kivágtam az ablakon a monitort:D
nem tudom hogyha emberi időben lenne a gála akkor mennyien néznék itthon, nyilván többen mint hajnalban. de annyira gusztustalan már ez a pénzéhes világ h az vmi félelmetes. ami hordozna magában vmi értéket azt eszük ágában sem közvetítik mert nem néznék elegen, nem hoz elég pénzt a konyhára. győzike pedig élvezi a főműsoridőt és ami a legszomorúbb h nem véletlenül, mert nézik is. bármennyire is drága az oscar közvetítési joga, nem hiszem h az rtl belerokkanna a kifizetésébe. ha már a mónika sós "szétbaszlak bazdmeg"-es megszólalások miatt többórás elsötétedéseket kibírják anyagilag. áh, kár is felkúrni az agyam ezeken a ma már evidens dolgokon...
amúgy én ma nézem a gálát amíg bírom, szeretem nagyon baldwin papát, kíváncsi vagyok mit nyomnak 2en:)
ja és most pörgött le egy zimmer kollaboráció zanellivel és még egy 3. arccal akinek a neve most nem jut eszembe ->the pacific
nagyon tetszett, viszont iszonyatosan lassú folyású zene ami magában nem baj, de a több mint egy órányi játékidő így nekem kicsit sok volt. de így is megy a pacsi zimmeréknek 10/7
Ha minden jól megy, szerintem itt meglehet majd nézni! Sok sikert Hornernek, még akkor is ha tudjuk, hogy kb hajnali 3-4 között a pofánkra fagy majd a vigyor!
Engem már meg sem lep a magyar televíziók dilettantizmusa. Megértettem volna, ha 3-4 éve gondolták volna úgy, hogy nem közvetítik már az Oscart, akkoriban tényleg lapos volt egy kissé a műsor. De a tavalyi show után nem igazán értem, hogy miért döntöttek a közvetítés megszüntetése mellett. Az idei díjátadón a műsorvezetők személye is meggyőző, és a köszönőbeszédeket is megnyirbálták, tehát a szokásosnál pörgősebb műsor várható. Ráadásul a jelöltek között ott az Avatar, amit boldog-boldogtalan látott, minden rekordot megdöntött, gondolom emiatt az emberek kíváncsiak is, hogy nyer-e.
attól függetlenül h mindenkinek megvan a fórumon a véleménye az oscarról és talán nem is mindenkit érdekel a dolog, de a magam részéről felháborítónak tartom h a világ legnagyobb filmeseményét nem közvetíti egyetlen magyar adó sem.(én még csak most szembesültem a ténnyel) online streameken persze aki feltalálja magát az könnyedén meglesheti de aki nem ért az ilyenekhez az lesheti a pro7-en, amit ahogy látom minden szolgáltató levett a csomagjából kivéve a digi tv-t. gratula rtl klub, végülis a győzike főműsoridőben sugárzása valóban fontosabb...bár azt is megértem hogy nem lenne jó a nézettség meg mégis nehéz szponzort találni egy majd 6 órás műsorra ami hajnalban megy de azért ez mégis nonszensz.
Hú engem rettenetesen idegesít ez a néha bekiáltó 'Alice, Alice' dúdolás. Tényleg egyből az jutott eszembe, hogy valaki majd besuttogja, hogy 'who the fck is Alice!' :)
Összességében nem rossz, de vannak zenék amik valamiért idegelnek. Ilyen volt az IQ Goldsmithtől amiatt a kis dalocska miatt. Kb. az első szám felénél már lőttem is ki a winampot.