Utána jön csak az igazán jó rész, te boldogtalan... Kezdd már el egyszer a másik végéről is, hogy azt is halljad, mert csak azután lehet véleményeket alkotni, ha tényleg végigpörgött, és nem akkor, ha már a negyedik tracknél kihajítjátok a lejátszóból, és ez bárki más bármely más alkotására is vonatkozik.
Nekem az idei évből, ha már a rom-kom műfaja került szóba, Randy Edelmantől a Leap Year egy nagyon meggyőző teljesítmény. Azt hiszem Laci dicsérte a múltkor, és csak egyetérteni tudok.
Na ezt én is untam, mert az eleje az egy nagy összeollózás, van benne minden, amit már eddig hallottunk Zimmertől. Én a közepétől kezdtem el beletekerni, de aztán a The Edict Of Nantes-tól már lement végig. Mondhatni, ettől a tracktől egy nagyot fordul az album. A lassú, merengős drámai részek szerintem elég szépre sikerültek, de az albumot szeretni és újrahallgatni ettől függetlenül sem fogom. 10/6
Viszont, ami Jackmannek névtámogatás, az Zimmernek névamortizáció. :)
Akkor valljuk be hogy nem volt ma túl jó napod ! :) Az Avatar-os sorok nagyon tetszettek főleg a bevezetése , a Sherlock Holmes-nak meg örülök hogy végre már tetszik valakinek, mert eddig csak a rosszat olvastam / hallottam róla, annak ellenére hogy nekem rohadtul teszik
nem áll pedig távol tőle ez a stílus, szegről-végről a "sleepwalking", a "the shipping news" és a "lucky you" is azok, a "sweet november" például az egyik kedvencem (kár, hogy nincs rendes kiadás belőle), és valahol a korai "max and helen"-t is idesorolnám. megy ez neki, bár nálam ebben a műfajban értelemszerűen más ül a trónon :D
takarítás közben átpörgött pár lemez, de meglehetősen türelmetlen voltam azokkal, amelyeknél mondjuk a negyedik-ötödik tétel környékén feltűnt, hogy idegesít. ím:
(nobli, kérlek, ugorj legalább három sort)
avatar: a lóf"+!%/ se tudja, minek tettem egy újabb kísérletet, kicsit olyan érzésem van már itt a fórum-terápiás kezeléseken, hogy valahol én rontottam el a dolgot, mindenesetre valahol legmélyen arra gondoltam, hogy biztos eljön majd az avatarral való közös találkozónk. hát nem jött el, nagyjából pont odáig jutottam, mint az összes eddigi próbálkozásnál - hatodik tétel közepéig.
george fenton - you've got mail : én azt hittem, valami kis kellemes romkom-muzsika lesz, ehelyett nem is gondoltam volna, hogy létezik ebből a típusból rémidegesítő fajta is. szokásos egyszerű, törzskönyvezett és fajtiszta harmóniák, dögunalom, ráadásul az egésznek a hangulata az első pillanattól fogva idegesített. az első betétdalig bírtam, és ha nyitva lett volna az ablak, már biztosan egy 86os busz elé dobom. 10/4.
john frizzell - teaching mrs tingle : már korábban kénytelen voltam beismerni, hogy egészen korrekt kis muzsika ez, de most megint csont nélkül végigpörgött. kicsit baljós, fenyegető hangulatú, de energikus zene, feketekomédia-szagú megoldások, viszont egyáltalán nem kényelmetlen hallgatnivaló. talán mert ritkán hallgatok ilyet, vagy mert az ember az efféle harmadvonalbeli muzsikákat automatikusan kikerüli, nem tudom, de egy lájtos 10/7-et megállapítok neki, annak ellenére, hogy tudom: semmi különös nincs benne.
bear mccreary - dark void : ezek a zenék már rég lehagytak engem (ha önző akarok lenni, akkor a magam szemszögéből úgy mondanám: szándékosan lemaradtam mögöttük). zavar az elektronikus összhatás, zavarnak a témák, néha több lüktetést érzek egy sima bőgő-pizzicatoban, mint ezekben a ritmusképekben. nem nekem való, na. ötödik tétel környékén feladtam.
erwann kermovant & axelle renoir - 36 : több tényező együtthatása késztetett ennek az albumnak az újrahallgatására, az elsőt az iménti szösszenetből fakad, muszáj voltam gyorsan hazai vizekre evezni. másodsorban kinéztem az ablakon, és szállingózott a hó, ettől pedig rettenetesen elkeseredett lettem, komolyan gyűlölöm már a hideget és a telet. nosza, egy "lélekemelő" francia score, melyről úgy éreztem, hogy a bordeaux-i borokkal ellentétben nem különösebben nemesedett azalatt a pár év alatt, amióta a polcomon tudom. pár tétel kifejezetten jól sikerült, de a varázs nem következett be, nem úgy, mint mondjuk a "one hour photo" esetében (valamiért önkéntelenül is állandóan párhuzamot vonok a két lemez között). ettől függetlenül stabil kuncsaft marad, de egy picit most csalódottan vettem tudomásul az utolsó track utáni csöndet. 10/7.
hans zimmer - sherlock holmes : ó, igen. amennyire nem tudtam vele mit kezdeni film nélkül, úgy háromszori mozis megtekintés után egyenesen követeltem az újrahallgatását. mivel napokon belül hivatalosan is közzéteszem részletes véleményemet a score-ról, sokat nem akarok róla beszélni, elöljáróban viszont annyit, hogy képtelen lennék más zenével elképzelni a filmet, sőt, bizonyos helyeken már kifejezetten vártam, hogy megszólaljon a könnyen megjegyezhető motívum. ráadásul a jelenetek jobb megismerését követően már sokkal összetettebbnek érzem az egész lemezt is, úgyhogy hosszú idő után végre újra zimmer-albumot veszek. értékelés kottásjelekkel nemsokára ;)
Na én is végeztem vele :) Nem kell mondanom hogy 10/10 mivel a dobok, a csörgés, a dübögés a gyengém, vonósokkal kombinálva ! Ezért is Powell számomra a legjobb. Mindig úgy várom a zenéit mint a Messiást :D Egyébként egy pár filmnek felfedeztem benne a motívumait. Főként a United 93-ból és a Stop - Loss-ból hallottam pár hangjegyet, de ezt csak egy-egy track-ben szóval nem kíséri végig az egész albumot a "koppintás". Ugyanilyen szeretettel várom a "How to train your dragon" -t is :) Csak így tovább Powell fiú !
Kíváncsi leszek, hogy mikor tűnik fel a neten az első track "Alice, Alice"-e után beillesztett "Who the fuck is Alice?" kiegészítéssel ellátott változata.
Hiába, én Youngot legjobban az ilyen könnyed zenéi miatt szeretem. Az eddigi vígjáték és jazz zenéiért odavoltam, ez sem kivétel. Remek dallamok, kellemes hangszerelés. Bravó!
:)))
Szóval abszolút egyetértek. Vibrafonra, zongorára és gitárra épülő, nem kimondottan vígjátéki zene, leginkább azt mondanám rá, hogy olyan, mintha valami optimista kicsengésű romantikus filmé lenne. Eredetiben is meglesz, és amíg ilyen különböző filmek követik egymást a szerző pályáján, cseppet sem kell tartani az eljohndebneysedéstől.
10/8
The Green Zone:
Nem rossz, de ezt már a Bourne 1-2-3-ban hallottuk Powelltől. Azért mégis jó néha egy kicsit másféle akciózenét is hallgatni, mint a tipikus RC dallamokat. 10/7
Henri 4:
Én nem éreztem unalmasnak, bár tény, hogy tuti nagyrészt Jackman szerzeménye. Azért több trackben is érezni az erős zimmeri vonásokat. Hol kellően drámai, hol pedig akciódús, nekem bejött! 10/7
Love Happens:
Hiába, én Youngot legjobban az ilyen könnyed zenéi miatt szeretem. Az eddigi vígjáték és jazz zenéiért odavoltam, ez sem kivétel. Remek dallamok, kellemes hangszerelés. Bravó!
10/8
kimondom én helyetted is: rémszar. mindezt úgy h "köztudottan" imádom zimmert, zsinórban a 2. zenéje ami számomra a béka segge alatti mércét üti meg. kérdés valóban h mennyire az ő zenéje és mennyire a jackmané, mindenesetre a neve ott van és szar.
Elküldve: 2010-03-07 21:44:38, 
, a Sherlock Holmes-nak meg örülök hogy végre már tetszik valakinek, mert eddig csak a rosszat olvastam / hallottam róla, annak ellenére hogy nekem rohadtul teszik 
(Ne haragudjatok, de én most ezt most milliószor jobban vártam mint bárki azt Avatar-t) 
