Hát erre bizony kíváncsi lettem volna normális albumként, de feltételezem, a dalok mellett nem volt igény 13 percnél hosszabb score-ra. Egy ilyesmi jellegű album 10/8-at kapna tőlem.
Ezt meg már elsőre is nagyon untam, le is állítottam, aztán csak átpörgettem. Majd még végighallgatom valamikor. Balfe után ezúttal Jackman kapott egy kis névtámogatást, gondolom, 90% az ő munkája.
De ha Zimmer-zenének vesszük, az ő munkásságában már kifejezetten jellegtelen (ennyi alapján egy ötöst kaphatna).
A szokásos Martinez-stílus, a háttérben a leggyönyörűbb hangú hangszerrel, a szerző védjegyével, a hang drummal. Elfogultságom ellenére is azt kell írnom, hogy 10/6, mert másodjára már kicsit unalmassá válik. A film (nem tudom, mi ez) jeleneteinek biztos ad egy kis szomorúságot mindenesetre, mert összességében azért szép zene.
Még az jutott eszembe, hogy 1994-ben, mikor még CD-lejátszóm se volt, megnéztem a Speedet, és kazettán megpróbáltam utána beszerezni a score-t (akkor még nem tudtam, hogy ez a neve:). Mivel kazettán nem láttam, csak a válogatást, de azt tudtam, hogy nekem nem az kell, bementem valami kis, körúti lemezboltba (gőzöm sincs hová, emeletre kellett felmenni), hogy rákérdezzek. Ott azt mondták, hogy hagyjak ott X összeget előlegnek, és beszerzik kazettán - éppen csak nem jelent meg kazettán, ha minden igaz. Ezt nem tudtam persze, de nem akartam pénzt ott hagyni. Szóval valószínűleg így nem lettem átrázva egy nem is létező Speed-kazettával. :)
Egyébként szerintetek ilyet hogy mer ilyen nyilvánosan csinálni egy magát komolynak álcázó cég, illetve a fő kérdésem, hogy miért nem ütötték meg a bokájukat eddig? Feltételezem, hogy nem a Se7en az egyetlen ilyen lehúzás.
http://www.monstersinmotion.com/cart/soundtracks-item-list-s-c-12_85/seven-soundtrack-cd-howard-shore-p-3281 MiM-ék még mindig árulják, én meg épp most ajándékozom oda egy haveromnak. Még CD-m is alig volt, mikor megrendeltettem, annyira nem voltam képben, hogy átrázás, mert meg sem jelent külön a score.
De ha valakinek kell, akkor már 19 dollárért odaadom, igény szerint a színes fénymásolt lapot (borító akar lenni) is kicserélem egy másikra, amin csak a trackcímek vannak (azt hallottam, így értékesebb lesz. :))) És egye fene, ennyibe belefér, hogy a normál tokot lecserélem slimre.
1. 'You Don't Dream in Cryo" (6:00)
2. Quaritch Speech (1:45)
3. First Look (1:31)
4. Real Legs? (:24)
5. Jake Enters His Avatar World (5:31)
6. Into The Na'vi World (:47)
7. Thanator Chase 1 (3:12)
8. Thanator Chase 2 (1:53)
9. Pure Spirits of the Forest (4:12)
10. Jake Meets The Na'vi (10:22)
11. Na'vi Hometree Chant (:14)
12. Na'vi Hometree Chant 2 (:10)
13. Jake Sleeps (:47)
14. The Plan (:59)
15. The Plan (from cue 4M1) (:35)
16. The Village / Jake's First Ride (1:51)
17. The Floating Mountains (End) (1:48 )
18. The Floating Mountains (Middle 1) (:57)
19. The Floating Mountains (Start) (1:32)
20. Becoming One of "The People" (2:52)
21. Night Iridescence (2:03)
Disc 2:
1. Climbing Up Iknimaya (2:50)
2. Jake's First Flight (5:41)
3. Intro (:34)
4. Great Leonoptryx (2: 40)
5. A Man of My Word (:53)
6. Mated For Life (4:11)
7. Scorched Earth (3:18 )
8. Quaritch Pulls The Plug (2:55)
9. No Reasoning (1:13)
10. Quaritch Speech (from cue 1M4) (:22)
11. Quaritch (4:19)
12. The Destruction of Hometree (6:38 )
13. Shutting Down Grace's Lab (2:37)
14. Escape From Hellgate (3:13)
15. Help for Grace (2:01)
16. Bonding with Leonoptryx (:37)
17. Funeral Chant (:24)
18. Prayers for Grace (2:45)
19. Grace's Death (2:07)
20. Gathering all the Na'vi Clans for Battle (4:49)
21. Quaritch Takes Over (1:19)
Disc 3:
1. Battle Plan (1:19)
2. Jake Prays to Eywa (1:48 )
3. War (9:17)
4. The Battle Continues (1:23)
5. Quaritch Down (5:08 )
6. Fight To The Death (4:53)
7. A New Beginning (3:09)
8. Jake's First Flight (End credit edit) (1:59)
9. Gathering All The Na'vi Clans (End credit edit) (1:31)
410 dollárnál tart négy nappal az aukció vége előtt.
*mindjárt előveszi azt a nyolcvan percet, ami jutott neki*
Eddig se szerettem a története alapján ezt a színésznői Oscar-esélyes Precioust, de most, hogy megnéztem az előzetesét, ez csak hatványozódott. Én elhiszem, hogy vannak, akiknek semmi szerencséjük az életben, de filmen ennyi csapással sújtani valakit a leggyomorforgatóbb hatásvadászat, épp csak nem féllábú a nő, egy rákos kutyával, akibe reménytelenül szerelmes. Mundruczó Kornél-díjat a rendezőnek!
Igen sajnos vannak annyira jó filmzenék amiket ki sem adnak... Én pl. a "Thick as Thieves vagy The Code" c. filmmel jártam így, hogy megnéztem, és már az első 10 percben felkaptam a fejemet arra a marha jó latinos filmzenére akit egyébként Atli Örvarsson szerzett, de sajnos azóta sem adták ki