hawaii-polinéz asszonykórus, ez jó De szerintem ez ott volt a filmben.
Nekem amellett, hogy tetszett a zene úgy ahogy van, kissé hiányoltam a nyitó számban hallható éneklési formát, pont amivel kezdődik,az eléggé sajátosra sikeredett, még talán nem is nagyon hallottam ilyet, az első számban hallható témával együtt, ami az űrhajó repülése közben szól, szóval ezek visszatérhettek volna. Azt mondják sokat vágtak ki a filmből, bővített lesz a dvd- ami mégtöbb zenét jelent ha minden jól megy.
[előzmény: (15216) Bíró Zsolt, 2010-01-24 22:42:14]
Az alternatív zenei újság, a Wan2 e hóban késztetést érzett rá, hogy elemezze a Crystal nevű zenekar Gregorian című albumát (volt már lufthansás albumuk is, úgy jön ez ide - DE NEM HALLOTTAM :D). Ez olyasmi perverzió lehetett, mint nálam A kis Vuk. Vicces cikk, van benne feladvány is:
Vajon melyik szó/kifejezés nem található meg a lemezen a következők közül: eső, forró karodba zársz, távol, hajnal, szopjál le, őrangyal, napfény járja át, mellettem ébredj, ragyog rám, álom? Gondolom a "mellettem ébredj" a helyes. :)
Érdekes egyébként, hogy ennyi hozzászólás egy zenéről sem született itt, mint az Avatarról, például a Batman Beginsről sem, pedig az legalább még jó is volt.
A filmet még nem láttam, csak a zenét hallottam, szóval azért Lufthansa-kórus, mert a belinkelt számot annak a reklámjában hallottam először. Ez a hawaii-polinéz stb. jellegű asszonykórus.
Viszont ezt így egyenesen égő már ennyiszer felhasználni, mert egy nagyon jellegzetes (hangsúlyozom: szerintem q idegesítő :D) dologról van szó.
Épp ma hallgattam újra a The Forgettent, ez még mindig kiváló és eredeti score, meg nem mondanám, hogy ki a szerzője. Lehet ezt így is. Vagy itt van Philip Glass, aki olyan zenéket rak le, mint a The Hours vagy az Orion, amelyek minimalisták és mégsem azok, azaz ha elhúzna végre ettől a dögunalmas türürürü-türürürü-türürürü-tűtű-tűtű-türürürü-türürürü-türürürü-tűtű-tűtű -től, már nem is érezném azt, hogy mennyire kényelmes fickó.
Avatar (2009): James Horner
Crazy Heart (2009): T-Bone Burnett, Stephen Bruton
Fantastic Mr. Fox (2009): Alexandre Desplat
Sex & Drugs & Rock & Roll (2010): Chaz Jankel
Up (2009): Michael Giacchino
Picit ez is ideillik:
Best Sound
Nominees:
Avatar (2009)
District 9 (2009)
The Hurt Locker (2008)
Star Trek (2009)
Up (2009)