Nálam már hetek óta lemegy (minimum) napi egyszer a lejátszóban a Sherlock Holmes. Nálam a film és a zene is 9/10. Én csak két számot hiányoltam az albumról: az egyik az egyik bunyó alatt hallatszik (nem a The Dubliners számra gondolok), a másik pedig a hajogyárban játszódó akciónál. De ezekért azért bőségesen kárpótol a remek főtéma (ami egy kicsit Jack Sparrow témájára emlékeztet) valamint az a több mint 18 perces akció szösszenet a végén.
Waltz az aki szinte biztosan elviszi az Oscart is, mert ha jól tudom eddig majdnem mindent elvitt ezügyben, még talán a BAFTA hátra van.
Zseniális volt a kettősség a karakterében, ahogyan mézesmázosan elcsevegett aztán egy pillanatra rácsapott arra a gyenge pontra amit a 15 perces dialógus alatt kipuhatolt, ilyenkor teljesen megváltozott az arca, eltűnt a bájvigyor maszk, egyszóval ez tényleg kétségtelenül jogos volt.
Arról pedig, hogy milyen kicsi ez az ország, én is pont ma kerültem kapcsolatba a Holmesal. Eddig nem hallgattam meg a zenét, ma, kb fél órája fejeztem be és azt kell, hogy mondjam ennél jobb indítás nem is kell 2010-re. Irdatlan erővel söpör be valami totál új Zimmertől, amit már sokan vártak, kérdés persze ki gondolt pont erre, engem már az első szám egyből megvett. Legutóbb Zimmertől a Modern Warfare 2 ment, nos azt nem sikerült megkedvelni, nem is filmzene tudom de ez messze meghaladja. Hiányzott már neki valami váltás és, hogy más irányba is megmutassa tehetségét. Az első számot kb mintha Elfman szerezte volna, (vagy a többiek )de végig jó. 10/9 mert rövid. 2010 jól indul.
ellenben hogy mennyire mások vagyunk, tessék ismét bizonyíték. fél órája jöttem ki a 'sherlock holmes'-ról, és évek óta ez az első olyan film, amire azonnal rávágtam, hogy bármikor újranézem. sőt, bár az albumot nem fogom meghallgatni, zimmer (és a többiek) zenéje egészen rendben volt mellette. nálam kerek 7es film és zene is.
Ó. Hosszú évek keresése-kutatása után végre van valaki, immáron négy és fél éve, akiben teljesen meg tudok bízni, és se jelszó, se belépőkártya nem kell neki, sőt, lesem a sarkig nyitott ablakban, hogy mikor jön megint, erre ti elüldöznétek otthonról kalandot kergetni... Még ilyet... :-)))
Örülök, hogy Christoph Waltz megkapta a legjobb férfi mellékszerpelő díját a Becstelen Brigantykban nyújtott alakításáért.
Nagyon nagy volt benne. A nyitó jelenetet már többször is megnéztem, és hát az a felcsendülő Ennio Morricone... Szóval igazságos volt ez az elismerés.
szolid analógia: ha minden nő várakozna sarkig nyitott kapukkal, nem lenne szükség becserkészésre, előjátékra. azért ez nem ennyire egyszerű. egy jó zenét nem várni kell, hanem hagyni, hogy magától eljusson a lelkem közepéig. ha meg tudja oldani, nyert, ha állandóan rá kell segítenem, akkor azért kétszer is meggondolom, hogy legközelebb próbát teszek-e vele.
a 'the happening'-ig a shyamalan-zenéknek adtam egy különös szeánszot, hermetikusan elzártam magam a külvilágtól, és úgy hallgattam őket végig. ott tényleg sarkig nyitva voltak a kapuim, említett darabra azonban kábé a liftnél kihívtam a biztonságiakat. azóta hét lakatra zárva, oldja meg mindenki a feljutást, ahogy tudja.
Hát hemopoietikus őssejt vagyok én??? Különben is, az is egyszer csak eldönti, hogy T-limfocita lesz-e belőle, vagy eozinofil granulocita, és az vissza nem fordul... :-)))