Most hallgattam meg Lennertz-től a tavalyi Adam című film zenéjét. Hát nyúlt mindenkitől, akitől csak tudott. Nem szeretem azt, amikor beúszik valami ismerős kis dallam, amit már majdnem be is azonosítanál, de hirtelen másfelé indul el, mint amire számítasz. És amikor egy zenében sok ilyen van, az már nem véletlen.
[előzmény: (15004) Bíró Zsolt, 2010-01-07 01:30:54]
Ebből egyedül a Javascript szót tudtam beazonosítani a többi kínai:)
Én is nézegettem az álláshirdetéseket és állandóan olyan szavakba ütközök hogy analítikus gondolkodás meg ilyenek. Kissé nevetségesek a hirdetések helyenként:)
"A blog.hu csapatába keresünk rutinos, LAMP környezetben tapasztalatot szerzett OOP PHP fejlesztőt MVC szemlélettel, Javascript, XHTML és CSS ismeretekkel. Java illetve ExtJS tudás előny, de nem feltétel."
egy komment:
"Ezt felolvastam a feleségemnek... asszem ma már nem lesz rá gondom"
Ilan Eshkerinél folytatódik a közepes de szép zenék gyártása, a Young Victoria rendelkezik valami egyszerű idillel, bájjal, de a téma a szokott módon nem kitalálva nincs, hanem elkapva, variálva, azt hiszem ez az új generáció nagy hibája a filmzeneszerzésben. Egyszerűen elúsznak a főtémák, ha vannak, pedig ezesetben ha a meglévőt még jobban ráhúzza a nagyzenekarra akkor egy szavam se lett volna, de azért így is szép.
(Szigorúan hajnali séták alatt ajánlott nyugis zene, azalapján amit eddig hallottam belőle.)
ituneson asszem elérhető. de sztem a világ legnagyobb baromsága zenék terén hogy a leöltésért fizessek. ha vmit megveszek az legyen kézzelfogható. vagy ha már fizetek akkor legyen lossless és küldjenek a pénzemért egy írható cd-t is:))
[előzmény: (15004) Bíró Zsolt, 2010-01-07 01:30:54]
igazi katonai zene, valószínűleg az egész zenekar a felvételek előtt megivott 2 vödör redbullt:) egy nagy energiabomba. azonban a folytonos zakatolás miatt picit monotonná válik de így is adok rá egy 10/7-et. lennertztől ez a 2. zene amit hallok(meet the spartans), eddig egyikre sem lehet különösebb panaszom.
ó igen :) békarajongóknak, és angolul remekül tudóknak külön ajánlott joecartoon, főleg ez a nagypofájú béka, aki fittyet hányva a körülményekre, igen komolyan aláz:
Már csak a hangok is. :)
Meg engem arra a hétköznapi balfaszkodásra emlékeztet (nem lehajol és kidobja, hanem a doboztetővel akarja megoldani), amibe sztem mindenki belefutott már, hogy mondjuk lusta, és inkább betekeri a csavart az olló hegyével, ha az van kéznél, mint hogy elsétáljon a csavarhúzóért, amivel pedig gyorsabban meglenne. (Személyes példa volt egy vinyórögzítő csavar kapcsán:))
Morriconés jellegű westernzene, popos-szörfös stílussal keverve, 1971-ből. Vagy pofátlan, vagy bátor volt a szerző, de a zene nagyon jól hozza elő a képeket a film nélkül is.
10/8
Emberünk szerezte James Cameron egy nem olyan jó filmjének zenéjét különben, csak ott már Púdernek hívták. Az együttműködést továbbiak nem követték.
Egy általam gyakran látogatott fórumon tették elérhetővé chris lennertz 2007-es the warhawk c. játékának zenéjét. mivel hullafáradt vagyok az első trackig jutottam, de holnap mihelyst időm lesz rá végighallgatom az albumot. betonkemény nagyzenekari műnek ígérkezik.