Az elérését tudjuk, hogy értettem. Eddig még egy deleted score se tűnt el teljesen. Amikor meghallottam, hogy lepattant a stábból egy két napig színvak voltam. Már az év elején tudni lehetett, hogy Elfman mire készül és eddig gótikus sötét elborult területen még nem alkotott rosszat, szerintem ha abból indulok ki amit írtak a zenéről, saját művei közül a Sleepy Hollowhoz lehetett hasonlatos. Talán valahogy majd meglehet szerezni...
Nem a Jazz és a dalok miatt pontoztam így le, hanem mert a zene nagyon gyenge volt, vagyis annak éreztem. Végig az Enchanted jutott eszembe, de még az is jobban sikerült, pedig az nem számít egy erős Menken zenének. Néhol doyle zenei világa villant be, de csak egy pillanatra, aztán ross cincin lovagja.
A Disney zenék ugye korszakról korszakra mást jelentenek, az adott film sem egy akkorra durranás, hogy most nem tudom milyen zenét kellett volna írnia Newmannek, de úgy éreztem végig paneles a zene, ismert hozzávalókból főz, egy témát se tudtam kivenni, gyakorlatilag bármelyik Debneys romantikus vígjáték zenei aláfestése is lehetett volna. Ebben a 4-5 számba tettek countryt, szeszbarlangos jazzt, tangót stb és lágy érzelmi szinezetű számokat, de nem volt egy igazán erős érzelmi megnyilatkozása a szerelmi vonulatnak. Mikor az említett számot hallgattam, azt éreztem ez beindult, de aztán észbe se kaptam és vége is volt. A dalokat csak futólag hallgattam meg, de úgy tudom azokat is Newman írta.
A kérdésedre válaszolva, ez zenei világát tekintve, vagy hangulatát tekintve valóban Disney, de színvonalában, erősségében nem, persze most nem feltétlen az elmúlt öt tíz év pixar kollaborációs, vagy pixar által gyártott disney filmekre gondolok hanem a kezdetektől mondjuk kb 2003-ig. Az Alice in Wonderlandtől a Herculesig elképzelhetetlen lett volna egy megfoghatatlan főtéma nélküli rajzfilmzene, sajnálom ha nem hallottam volna ebben a zenében.
Látom, hogy manapság nem preferálják a filmszakmában a téma központú zeneszerzést, de bizonyos értelemben, a nagy átlag számára a zene csak így megfogható.
Na igen, minden majdnem mindegyik zeneszerző esetében elő lehet venni ezt az önismétlés dolgot, de Hornernek annyira egyedi jellemzői vannak, hogy nála ezt kikerülni sem lehet. Egyébként nem emiatt nem nyerte el a tetszésem a score, hanem inkább a második felében bekövetkező jelentős üresjáratok miatt.
Én még nem igen gondolkodtam el komolyabban, hogy milyen is az idei lista, de tény, hogy nem volt erős. Meglepetés volt a Star Trek Giacchinotól, illetve az, hogy megjelent a back to the future. Ha másért nem is, ez utóbbi miatt mindenképpen emlékezetes marad számomra 2009 a filmzenék szempontjából.
Nem lerágott csont, hanem tény, ahogyan tény több más zeneszerzőnél is. Viszont - és most nem azért, hogy védjem - igényesen csinálta és úgy, hogy az még a megbocsájtható kategóriába tartozzon. Lehetett volna még pofátlanabbul.
Én is a második track közben kezdtem el egy kicsit aggódni, hogy ha ez végig ilyen lesz, akkor ez nem az én albumom. És hát végül beindul a dolog, de ennek ellenére sem nyerte el a tetszésem az Avatar.
Tudom lerágott csont, de akkor is leírom, hogy túl sok az önismétlés benne. Meg én sem vagyok nagy kedvelője az efféle (talán) afrikai kórusoknak, illetve az óceániai szigetvilág népzenéjéből merítkező zenéknek. Szóval néhol kifejezetten idegesítő az Avatar. Azonban van hangulata, és rettentően igényes zene, szóval nálam hetes.
Kb. júliusig semmi bajom nem volt az idei felhozatallal, de sajnos az év második fel rendkívül lapos lett. Ebből az időszakból a The Informant!, ami volt olyan szintű zene, hogy meg is vegyem - pontosabban úgy vettem meg, hogy nem is hallottam, szóval itt a megelőlegezett bizalom ért révbe. Aztán még a G.I. Joe, amit egynél többször is meghallgattam, illetve Silvestri karácsonyos zenéje is lepörgött egy párszor. A New Moon pedig összességében nem, csak részleteiben tetszett, illetve az Ameliat tudnám megemlíteni az év második feléből, olyan zeneként, amit érdemes újra meghallgatni. A Where The Wild Things Are pedig inkább a dalos albummal kerülhet fel az összegző listámra. Szóval most én is azt kell, hogy mondjam: ez nem volt egy erős év a filmzenék szempontjából.
Hát igen a HP6 kapcsán nekem is ez a bajom. Az ötödik részben nekem még működtek Hooper elképzelései, de az új részben már tényleg sok a hatásvadász elem, plusz az előző zenéből lett átemelve a témák nagy része. Viszont legalább minőségi a kivitelezés, mert ugye tucatnyi hatásvadász zene jön ki évente, amik többsége pedig rém igénytelen minden tekintetben.
Azt azért had kérdezzem már meg, hogy a 2-3 pont a stílusnak, vagy a konkrét zenének szól-e? Ha ugyanis a jazzt nem kedveled, akkor oké, megértem, hogy csak ennyi. Bár én az olyan zenéket, melyek általam nem kedvelt stílusban születnek nem is értékelem, mert ugye eleve kevés pontról indulnának, szóval minek pontozzam, ha valószínűleg bennem és nem a zenében van a hiba. Ha viszont nincs bajod a jazzel, akkor meg nem értem, hogy miként jöhetett ki a 2-3 pont. Mert ez az album ennél azért jóval értékesebb, már ha objektíven állsz hozzá.
A score-rész szerintem sem olyan erős, ugyanakkor ezt a dalok remekül ellensúlyozzák. Írod, hogy ez nem Disney-szint, ezzel nagyon nem értek egyet, mert szerintem egy újabb Menken-féle, tisztán musicales rajzfilmzenének már nincs létjogosultsága - legalábbis lerágott csont lenne. Ugyanakkor néhol erősen hajaz Menken stílusára a score, tehát ebből a szempontból sem értem, hogy ez miért nem Disney színvonal.
A The Princess and the Frog helyszíne pedig New Orleans, amihez a jazz, a dixi és a rhythm and blues illik. És ezeknek az alapjai pedig szépen vissza is köszönnek a score-ban és a dalokban is. Pont olyan mértékben, ahogy az egy mesefilmhez szükséges. Ráadásul ez az a filmes stílus, amiben a leginkább szükséges a cselekmény zenei megjelenítése, ebből fakadóan fordulhat elő az, hogy egy téma elindul, majd elhal. Ez kellett ugyanis a filmhez. Ráadásul, ha valami ennyire dallamcentrikus, vagy mondhatnám úgy is, hogy sokszínű, akkor arra sincs lehetőség, hogy úgy vágják össze a filmben szétaprózódó zenei részeket, hogy azok egységes egésznek hassanak. Meglehetett volna azt is csinálni, amit Thomas Newman vagy John Powell albumain hallunk, hogy 30 trackbe van szétszabdalva a score, viszont akkor meg ezért reklamálnánk. :)
És őszintén szólva erősen el kell gondolkodnom azon, hogy ki jöhetne szóba a zeneszerzők közül Randy Newmanen kívül, aki jobban megoldotta volna a feladatot. Shaiman talán még az, aki elég otthonosan mozogna ezekben a stílusokban, és kellően bohókás is egy rajzfilmhez. Csak hát őt meg a Disney nem alkalmazná.
Nálam az első helyre azok a zenék kerültek be, amiket előre vártam, avatar, angels&demons, HP6 ezeket már jóval előre vártam, azok a zenék amik szintén idén születtek, de nem olyan ismertek, általában később csapódnak le, talán jövőre.
A hiány viszont érezhető a szakmában, Williams most pár évre visszavonult, ahogy látom, Elfman Wolf Man-je gondolom csak jövőre lesz elérhető valamilyen formában, de még így is tudnék egy két említésre méltó kisebb zenét az év pozitívumai mellé tenni, pl Agora, Star Trek, Duplicity, Defiance, T4 erős Elfman lojalitással, Moon, Inglourious basterds, 9 (szintén Elfmanes segédlettel), Agora, Amelia (Gabriel Yared)
és kíváncsian várom a Lovley bonest, a Sherlock Holmes-t, de az év kb így alakult.
Amik vívódás nélkül csalódásnak számítottak:
Wolverine, G.I. Joe, Transformers 2,
Nem értem Randy Newmant, miért nem képes már végre egy normális score-t megírni, mert hallható, hogy életképes témák elindulnak, aztán gyorsan el is halnak. A zene nem éri be a Disney zenék színvonalát, egy gyengébb Debney romantikus vígjáték szintjén van, pedig végre reménykedtem, hogy majd most Randy Newman megmutatja, se baj majd legközelebb. Az albumra több score kellett volna, mert azt hiszem 4-5 számban lezavarták. A The Frog Hunters/Gator Down volt talán említésre méltó szám, a végén lévő tangós részlet pl tetszett, de így is csak 10/2-3 körül mozog.
Elküldve: 2009-12-12 18:36:39, 
.jpg)
