jó, legyen mégiscsak ötös. meg kellett néznem, mennyi van még belőle, és kiderült, hogy még el sem érkeztem a közepéig. a tizenkétperces tételt már el se kezdtem.
ezeket a zenéket azért szeretik felülértékelni, mert idén szinte alig érkezett ehhez hasonló, a 10-15 évvel ezelőtti zenék hangulatát idéző darab. semmi extra, nagyon nem is kíván második meghallgatást, egy alacsonyabb nívójú elfman-zenéhez tudnám hasonlítani. nekem szimpatikus volt hallgatni, pont amiatt, mert hibátlanul mondja fel a leckét a nagy elődök eszközeiből, de hiányzik mellőle a fűszer, és az sem segít rajta, hogy érezhetően nagyon kevés zenésszel lett felvéve, a mai technika pedig lehetővé tenne utólagos, de mindenképpen diszkrét dúsítást. nálam hatos.
Erről is akartam írni tegnap, és odáig el is jutottam, hogy leírtam ebben a zenében semmi elfmenes megoldás nincsen. :) Aztán nem túl dicsérő szavak jöttek volna, de éreztem, hogy kell még egy esély a zenének, így inkább az újbóli meghallgatás mellett döntöttem. :) Végül egy erős hetesnél maradok vele kapcsolatban.
[előzmény: (13936) Bíró Zsolt, 2009-10-04 14:46:09]
Vannak azért jó albumok idén is, bárki bármit mond. Ez az S. Darko is ilyen. Nem fogjuk emlegetni évek múlva is (ebből a szempontból nézve ez az év sem erős), de "ma" hallgatva simán 8-as. Nekem még jobban is tetszik, mint a testvére. :)
Gyanítom, én sem fogom tudni elkerülni, hogy 3D-zzek belátható időn belül. :)
Leon felvetése jó: egy ekkora gigantikus összegbe kerülő mozit tényleg csak relatív "pár" moziban fognak tudni bemutatni? Sztem a reklámkampány egy idő után elfelejtődik, tehát mivel az emberek nem vesznek két hónapra előre mozijegyet, azért a Titanic szájhagyományos reklámja nem fog itt működni (már ha jó a film), ha hosszú idő múlvára tudsz csak jegyet venni. Így meg a mozikban hogy jön vissza az ára? Na nem mintha ezen annyira aggódnom kéne. :)
Nagy meglepetés, mert semmi elfmaneset nem találtam benne, inkább Young kisvárosi countrys muzsikáihoz áll a közelebb.
Örülök, hogy nem vmi betétdalos album végén kapott két tracket ez a zene. Sajnos ez is csak félórás, ahogy az lassan megszokottá válik.
10/8
Nagyon aranyos album így elsőre, jó ötlet volt nem dalokat válogatni.
Itt meg az énekesnő zenekara, ez a szám nekem bejön, főleg jó hangosan:
http://www.youtube.com/watch?v=F5_pPDkx2qk& Mekkora ötlet már az a vérengzés így megvalósítva. :)
Az a húszévesekhez közel álló dal egy részlet erejéig ott van a honlapon. Hát mit mondjak, biztos azért, mert elmúltam húsz, de sztem ez olyan, mintha valami hatéves, megasztáros kislány dala lenne. Ugyanakkor a szöveg meg simán elmenne egy Bëlga-számba is, legalábbis én végigvigyorogtam, bár gondolom nem ilyen célra készült .
Igen, elég sok trágya 3D-s olcsó próbálkozást is lehetett eddig látni, egy két igényes azért volt, az Avatar valóban egy olyan film, amit azért sokaknak ki kell próbálni, de ha tegyük fel szeretné kb 300.000 ember megnézni, az hogyan tudja mind 3D-ben, van annyi 3D-s mozi Magyarországon? Vagy 2D-ben is megy majd?
Drakeamarthal egyet kell értenem, én is így látom a 3D-t és én szerencsére a Titanic 3D-t láttam először, és az győzött meg. Amikor pl a lent használt robot karja olyan mintha a képedbe akarna mászni, az egy más víziót ad, de a lényegi érdeme, ahogy itt le is lett írva, beemel a térbe, ez akkor érezhető a legjobban amikor Bill Paxton és azt hiszem Cameron is beszállnak és merülnek le a kis tengeralattjáróval, ott vagyunk velük abban a szűk térben, szóval az általam is vallott közhidelemmel ellentétben nem is az az érdeme, hogy kijön feléd, hanem, hogy te mész befelé a vászonba, a Harry Potter első 10 perce is elég f@sz@ volt így de arról még egyikünk se tud nyilatkozni, hogy egy nagyszabású komoly film, ami többnyire maradandó emlék, humoros, van hangulata, amire emlékszünk, (egyáltalán hogyan emlékszünk majd rá) ami megindít minket és amihez hozzá szoktunk 2D-ben, hogy fog működni végig 3D-ben? Nem lesz e sok, idegesítő vagy nem e fordul a dolog maga ellen? Nos ezek miatt stresszelhet Cameron, mert úgy igazán nagyban stb még senki sem csinálta, én a Véres Valentint se láttam, annál azért jobban megtetszett a technika, hogy ilyenekkel kelljen megszeretnem, de van benne lehetőség és tényleg új teret ad a történetnek, kicsit olyan lesz a film mint egy performance előadás, te is a részese vagy, veled együtt történik, Decemberben kiderül miként működik ez. Nekem a legtöbb Pandorán játszódó jelenet továbbra is átlag animációs filmes 3D-s gyanús és a rajzok maguk nem jönnek be, Mesterházi Lilli egyetlen felvállalható gondolata az volt, hogy egyszerűen a navik nem szerethetőek, de messzemenően nem osztom ezt se, csak majd esetleg ha láttam a filmet. Horner szerintem egyébként az Apocalypto felé fog elmozdulni, van egy ilyen érzésem.
Lehet, hogy nem jók az értesüléseim de eddig úgy tudtam az Avatar olyan megvilágosodottakat jelent mint Buddha, Jézus, Zarathustra stb.
Akkor most már Navi CGI Worthington is.
A 3D elég érdekes dolog, nem hiszem, hogy általánosítani kéne a belőle készült filmeket.
Az biztos, hogy egy alapvetően ratyi filmet, mint a Véres Valentin nézhetővé tud tenni.
Viszont a 3D-s élmény nem csak annyiból áll, hogy néha kijön egy kéz a vászonból, vagy egy csákány az arcodba vágódik. Épp ez az új 3D-s technika lényege, hogy mélységet ad a vászonnak és úgy érzed, benne vagy a filmben (vagy mintha egy ablakon keresztül a való világot néznéd). Szerintem az Avatar (aminek azért ez a címe, mert a sztoriban főszerepet kapó ember/na'vi lényeket így nevezik, érthető okokból) lehet az első film, ami nem cirkuszi látványosságként használja a 3D-t. Az eddigi nyilatkozatok és vélemények alapján nem tolják erőszakosan képedbe, hogy nesze paraszt, háromdé, itt egy nyíl a képedbe... Úgy érzi az ember, mintha ő is ott lenne Pandora dzsungeleiben.
Szóval azt ajánlom, ha eddig idegenkedtetek is a 3D-s filmektől és magától a technikától (amit ilyen filmek, mint a Véres Valentin, a Rágcsávók meg a Végső Állomás után nem is csodálok), az Avatarral tegyetek egy próbát :)
Na ezt nekem is el kellett olvasnom. :) A zene rész különösen tartalmas, de mielőtt ezt bevágnám, íme egy gyönyörű mondat a film igényes honlapjáról:
"Az EMI kislemezen adja ki a film ezeket a dalokat és nagyon remélem, hogy a Viva és a Danubius is átveszi a szerintem kitűnően sikerült Hooligans számot."
És hát a zenéről meg ezt lehet tudni:
"Többrétegű a film zenéje, egyrészt van egy fiataloknak szóló zenei vonal, aztán a Gesztesi Karcsi (aki zongora-szaxofon szakon végzett) és Bajor Imi által énekelt számok megszólítják a középgenerációt is. Stefanovics Angéla egy bővérű, szexis play-back királynőt játszik a filmben és a discoban énekelt dala szerintem szintén közel áll a húszévesekhez. Kálloy Molnár Péter zeneszerzői tehetsége és aktív zenész gyakorlata is sokat segített a felvételek közben."