Tegnap megnéztem a District 9-t, és nálam simán az év legjobb flmje.
El se hinné az ember, hogy alig 30 millióból készült. A fele ilyen áldokumentumfilm stílus, a másik felében már beindul az akció, de ott sem száll el.
A zene remekül működött a filmben, viszont ez a 29 perces album egy vicc, amikor a közel 110 perces film alatt szinte végig szólt a score.
john frizzell - whiteout: bár minden akciózene ilyen lett volna az utóbbi időben... azt nem mondhatom őszintén, hogy végig tartotta a kezdeti lelkesedést, de abszolút érezni, hogy egy ideje már a szakmában van, mert remek rutinmunkát végzett. kellő lendület vegyül ízléses mennyiségű elektronikával, jók a dallamvezetések, kifejezetten kellemes meglepetés. műfaján belül átlagosnak lehetne mondani, ha mostanában el lennénk látva jól megalkotott akciózenékkel, de hát sajnos ez nem így van. egy übererős 10/6.
mychael & jeff danna - lakeview terrace: az ilyen zenék vesznek engem meg kilóra. lassú, monoton, varázslatos, melankolikus, sejtelmes, álmodozó, mégis feszült és nyugtalan. semmi fakszni, hallottam már ilyet nem kevésszer, mégis bármikor bejön. nekem ezek a score-ok az én MV/RC-im. persze nincs kiadva, mert minek is, kell a nyersanyag a 'gamer'-re meg a 'halloween II'-re. anyátokat. 10/9.
tyler bates - halloween II: na ezt viszont tényleg teljesen felesleges volt megjelentetni. egyáltalán nem is értem, amikor ilyen ijesztő a helyzet lemezeladási tekintetben, akkor erre miért van szükség? sem a franchise nem kamatoztat belőle, sem a filmzenerajongók. ez egy stabil egypontos album.
nem tudom, hogy jött ki nálad a négy pont a 'gamer'-re :) ha a "simon's house", a "the thorax bar", a vállalható, de sima töltelék-"i think it, you did it", vagy az igen érdekes hardcore "blood ball" egyenként kap egy-egy pontot, akkor talán nálam is kijön a négyes, egyébként ez úgy szar, ahogy van. és hogy sammy davis jr mi a túrót keres a legvégén, azt talán a film tudná megmagyarázni, de ilyen áron asszem sosem fogom megtudni :D
az még önmagában kevés. nem árt, ha tudja is, hogy miről beszél. például az internetes kommentelési lehetőséggel is az a baj, hogy hirtelen mindenkinek mindennel kapcsolatban megalapozott tudása van.
Eh, nem kell kritikákat olvasni. Én is leszoktam róla nagyon hamar. A minap pedig hangosan elkezdtem röhögni, amikor véletlenül a szemem elé került, amit a Filmtracks írt a Bicentennial Man-ről. (Amúgy hozzáteszem, nem ismerném fel mind a tíz korábbi darabját benne jóemberünknek, mert általában nem jut eszembe keresni. )
lilike szereti megemlíteni kritikáiban a filmzenét. általában kb 1, max 2 mondatot szán rá ami annyiból áll hogy vagy szar volt vagy "a kevesebb több lett volna" című közhely vagy "olyan john williamses". ez utóbbit azért szokta használni mert esetleg felfedezett egy dallamot a zenében és kb 1 szerzőt ismer aki JW, és ő dallamos zenéket szokott írni. gusztustalan kis féreg aki az életet sem érdemli meg:) huh, még a cikket se olvastam de ha már meghallom a nevét, felmegy bennem a pumpa:))
Eccerű emberek. Találó megnevezés. Akkor remélem nekik hamarosan kiadják a Mutánsok a gyilkos robotok ellen, amely során sok ember szenved kínkeserves, véres halált, de a bögyös szőke megmenekül, mert ő golyóálló című kiválóságot is...:))
[előzmény: (13855) Bíró Zsolt, 2009-09-21 08:29:14]
Pedig a Moon számomra elég erős zene lett. Talán kedvelem Mansell stílusát, de nekem nagyon bejött, mind a hangulata, mind a dallamai...
Nos, kedves origós cikkíró, hallotta-e csak úgy önmagában a Fountain szerinte hatásvadász zenéjét? Szeretem az ilyen mebereket, akik csak köpködni tudnak megalapozott tudás nélkül...
[előzmény: (13854) Bíró Zsolt, 2009-09-21 08:26:46]
A felülről lövöldözős jelenet alatt Morricone Secret of the Sahara című zenéjének egyik tétele szólt, mégpedig a The Mountain című hosszú track-nek a csúcspontja, de a másik jelenetre már sajnos nem emlékszem.
Ezek közül emlékeim szerint egyik sincs az albumon, de be lehet szerezni 'innen-onnan' egy fanmade soundtracket, amin minden kimaradt szám rajta van.
Ez tipikusan az az eset, hogy ha elérhető egy teljesebb album mint amit kiadtak, akkor véleményem szerint azt nem bűn megszerezni.
Csak ez tart vissza a cd megvásárlásától, mármint a rövid játékidő.
A Basterdsben sztem két nagyon hatásos zene is volt, az egyik asszem akkor, mikor az elején megy a lövöldözés felülről mutatva, a másik meg mikor a német a csaj mellé áll az étteremben. Utóbbinál valami feszült cucc szólt, az nagyon el lett találva. Ezek rajta vannak?
Gábor, azt írja a Moonról origós kedvenced:
Viszont remélem, hogy a következő filmjének, a Mute-nak nem Clint Mansell (Darren Aronofsky hatásvadász cimborája) írja majd a zenéjét, mert ezeket a vonósokat el kéne felejteni. Megint csak a fika kedvéért van megemlítve egy filmzene, ezt annyira szeretem. Persze inkább betétdalok illenek egy űrfilmbe, vagy dogmás kézikamera mellé zene pedig kizárólag akkor, ha azt a szereplő hallgatja.
Az én hétvégi zenei maratonom résztvevői ők voltak:
Mutant Chronicles:
A szerző újonc mivolta ellenére egy teljesen vállalható akció-horror zenét tett le az asztalra, melynek persze akadnak üresjáratai, de ennek ellenére egy erős hetest simán megér.
9:
Ez szintén az előbbi osztályzatot kapja, habár mint azt több oldalon is írták, sajnos nincs egyénisége a zenének. Hiába felelős Danny Elfman a témákért, sokat nem hallani belőlük. Mégis rövidnek éreztem az album 43 percét.
Alien complete:
Két év után végre polcra tettem Goldsmith bácsi egyik legnagyobb zenéjét, mely joggal érdemelte ki ezt a titulust. Ijesztő, feszült, és mégis helyenként meglepően pihentető. Ilyen az, amikor egy igazi legenda komponál horrormuzsikát.
Természetesen max pontos mind a zene, mind pedig a csodálatosan kivitelezett kiadvány.
Inglorious Basterds:
Tegnap néztem meg a filmet, és utána egyből meghallgattam az igen rövidke albumot.
Tarantino ismét jól válogatta össze a dalokat, de ez a 36 perces kiadás szégyen, amikor 50-60 percet simán össze lehetett volna rakni a filmben még elhangzott számokból.
Mindenesetre a válogatás is egy erős hetes.
Esett már szó pár hete a veterán komponista sokéves kihagyás utáni ígéretesnek tűnő visszatéréséről. A zenét nagy erőfeszítések árán sem tudtam vásárlás előtt meghallgatni, így ez egy ismeretlenül megvett CD lett - mondjuk a szerzőt tekintve nem vállaltam nagy rizikót.
Hát mit mondjak? Nálam az év egyik legjobbja ehhez nem fér kétség. A jazz műfaj kedvelőinek igazi csemege, de aki ódzkodik ettől a stílustól szerintem ez az album még azt is megfogja. Könnyed, játékos, precízen kidolgozott örömzene. Az egyik tétel ici-pici James Bond-os hangulatát leszámítva hibátlan.
Hétvégi zenei maratonom legnagyobb meglepetése a Donnie Darko második részének zenéje lett. Életemben nem hallottam még Ed Harcourt nevét, de ezután megjegyeztem. Leginkább úgy jellemezhetném ezt a zenét, hogy valami ilyesmi születne, ha Clint Mansell saját stílusát hol Brian Eno-éval, hol Despla-éval keverné össze.
Eredetileg csak átpörgetésre szántam az albumot, és az első fél perc alapján ezt is kellett volna tennem, vagyis nem kezdődik túl jól a zene, de aztán nagyon is beindul. Némely track (Dark Clouds 1-3, End Credits) komolyan zseniális a maga műfajában, de a nagyon hosszú játékidő, és a rövid tétek miatt halovány részei is vannak. Sokaknak az első rész score-ja alapmű, melyből talán egy dallamot emelt át Harcourt, de lehet, hogy csak a két zene hasonló stílus miatt gondolom ezt íg. Mindenesetre semmivel sem marad el a Donnie Darkoétól ez az aláfestés sem. Pontokban kifejezve a hetes és a nyolcas között van valahol.
Elküldve: 2009-09-23 21:25:36, 
