az indexen van cikk, amiben szó esik a guantanamo-i amerikai katonai támaszpontton elkövetett kínzási módszerekről:
"...Alkalmazták azt is, hogy a rabokat hangszigetelt, sötét cellákba zárták vagy a cellákba szerelt hangszórókon horrorfilmek zenéjét üvöltették, hogy ne tudjanak aludni."
Ez itt többeteknek öröm lenne, nem kínzás. Elképzelem Attilát és Lacit, ahogy mosolyogva ülnek a cellában, a kínzóik meg értetlenkedve állnak kint :))))
Ezzel a szép piros folyadékkal én sokat szoktam álmodni, és amióta leukémiákkal foglalkozom, beszélgetni szoktam a sejtjeimmel, melyek keringenek benne fel-alá.
(Nem tartok hematológia-órát, mert szín off lesz.)
bizony az. tizenév távlatából olvasom most újra, szerintem áltiskolásként még nem igazán fogtam fel, miről is szól - nem véletlen, hogy egy sorra nem emlékszem belőle. viszont azt a néhány "véres" oldalt átugrottam :)
zseniális regény. úgy köt le végig, hogy gyakorlatilag egy szereplője van és nincs benne párbeszéd...
akkor SK még tudott írni. az újabb könyvei szinte olvashatatlanok...
én megfogadtam, hogy ha 2012ben mégsem lesz vége a világnak, és a maják bebukják (bár ez ugye ordas nagy kamu, mert egyszerűen csak akkor ér a végére a naptáruk, és jóeséllyel átfordul újra az elejére), akkor elballagok egy teljes kivizsgálásra, még úgy is, hogy stabilan horizontális pozícióban vagyok, amikor vért vesznek tőlem, és tulképpen már a gondolattól is ájulás kerülget. arról nem is beszélve, hogy rendszerint akkor érzem magam mindig betegnek, ha be kell mennem egy rendelőbe. allergia révén többször tiszteletemet kell tennem a tüdőgondozóban, hogy gyógyszert irassak fel, általában odamegyek tünet nélkül (némi tüsszentés előfordul), és ülök a rahedli hörgő, krákogó, turházó delikvens között egy órácskát. ennyi idő pont elég, hogy rosszul legyek.
milyen vicces (mondjuk nem az), hogy épp a 'bilincsben'-t olvasom, ahol főhősnőnk *SPOILER ON* [ezt most tanultam arnoldtól :D] gyakorlatilag a saját vérét használja fel kenőanyagnak, hogy kiszabadítsa magát a karperecből *SPOILER OFF*, és oldalakon keresztül szép részletesen körbe van írva, hogy mennyit veszít, az mit és hogyan áztat el, mindeközben épp mit lát, mit érez... ágyban fekve konkrétan majdnem elájultam egy kurva könyvtől :))
Az ám a szép feladat, rábeszélni az embert, hogy elmenjen az adott esetben nem éppen kellemes vizsgálatokra, amikor az égvilágon semmi tünete nincs, hiszen a rák nagyon sokáig "nem fáj"... Amikor meg már igen, akkor már mindegy...
Tényleg nem bántani akarom, csak most olvastam, hogy Peter Cushing prosztata rákban halt meg, Sydney Pollack rák, Roy Scheider rák, ezeket csak most tudtam meg, de reggelig lehetne sorolni, egyszerűen nem értem, hogy nem tudnak 1 napot rászánni, pedig biztos volna miből, és mégse... Főként, ma mondták Swayze azért iszogatott, tehát máj, hasnyálmirigy és szájüreg alapból veszélyeztetett.
ezek után már csak azt várom, hogy Ping-Pong TV játékból mikor lesz film. tudod, amikor két vonal a képernyő két oldalán és ütögeted a három pixelből álló "labdát" :)
(Bele lehetne menni, mely rákokról tehet az ember saját maga, és melyekről nem, de nagyon off lenne. Perspeciel én leukémiákkal foglalkozom, melyekről senki nem tudja, hogy miért teremnek egyszercsak ott.)
Jujj, de gonosz valaki. És azt nem is említetted, hogy a nyertes hajó kapitánya egy Keravil vásárlási utalványt kap az admirálistól meg egy Videoton Color Star Tévét...:)))
[előzmény: (13809) Bíró Zsolt, 2009-09-15 12:20:42]
Peter Berg, a Hancock rendezője filmet akar készíteni a Torpedó társasjátékból Battleship címmel. Ebben vaktában kellett lövöldöznünk az ellenfél négyzetrácsos tengerén úszkáló flottájára, Dévényi Tibi bácsi a betelefonálós változatával sokkolt minket a 90-es években. A rendező Peter Berg (Hancock) lesz. Ma kiderült, hogy Jon és Erich Hoeber (Vakító fehérség) írják a film forgatókönyvét, amelyet úgy jellemeztek, hogy egy epikus tengeri ütközetekkel megspékelt akciókalandfilm lesz. 2011. július 1-jén lesz a bemutatója.
Ez a baromság azért előttem van. Az adott naszád kapitánya bemondja a koordinátákat, kilövik a torpedót, és talált-süllyedt. Ha véletlen nem találják el a másikat, ő következik. A legnehezebb az L-alakú hajók eltalálása lesz. Jól van, tényleg meglesz az Aknakereső hollywoodi változata is előbb-utóbb.
Nos: kimásoltam a hivatkozást, megnéztem külön ablakban a képet. Bezártam, és ezután bejött a kép a hsz-odban is. Utána kitöröltem az előzményeket, meg minden ilyesmit, frissítettem, és innentől megint nincs ott semmmi.
Akkor a szokásos rejtélyes dolog: az a baj, hogy nálam nem látszik semmilyen kép, a Tru Bloodnál meg a Hallónál viszont igen. De most belemásztam a szerkesztésbe, és tényleg ott a hivatkozás a hozzászólásodban. :)