Az a baj, ha valakit nem érdekel a zene, akkor azzal sem foglalkozik, hogy occsójért eladja vkinek. Gondolom náluk van az a gondolat, hogy "érjék be azokkal, amiket jelenleg meg lehet venni". :)))
Ááá nem fogják. Ha jól emlékszem a Disney/Buena Vista forgalmazta ezt a filmet, akiket meg láthatóan nem érdekelnek a filmzenék. Az, hogy Giacchinotól az Up nem jelent meg CD-n már több, mint pofátlanság. Ilyenkor jobb lenne, ha lemondanának a jogokról, vagy eladnák egy kisebb összegért, de ennek az online vagy sehogyse kiadásnak nincs értelme.
Persze, Horner, Williams, ők kemény feladatok - de ide vehetném akár Silvestrit és Zimmert is. Azt, hogy hogyan lehet elérni őket, és mennyi idő szükséges egy int egyeztetéséhez, eléggé változó dolog: némelyikhez sok idő, s szerencse kell azért, hogy sikerüljön, van, ami elsőre működik, és van, amelyik megkeresésünkre még válaszra sem méltatnak.
Akkor megint van mire várni :D Addig meg elképzelem a Building The Raft c. számot mondjuk az Iris c. film alá. (Na jó, nem bántjuk azt a filmet, all-time kedvenc Horner zenéje hozzá)
Nem tudtam, hogy kiadták cd-n is őket, én online vettem meg, elnézést a félretájékoztatásért :) Magyarországon kapható volt?
Hát Zigman tényleg nagyon beleszürkült a mezőnybe. Most nyáron is kijött két zenéje, melyet romkomokhoz írt, semmi baj velük, de nem keltették fel bennem a vágyat, hogy újra meghallgassam őket.
Horner-ről azt hallottam például, hogy ő kifejezetten csendes, visszahúzódó típus. Amúgy hogy lehet elérni a zeneszerzőket interjúért? (Tudom, hogy a Varése-s Robert Townson nem zeneszerző, de őt pédául hogy lehetne?)
Zigman Therabitiája tényleg zseniális, imádtam én is, a film is jó volt. Lockington-nak meg sok szerencsét és remélhetőleg tartja a színvonalat.
Nekem a Journey to the ... csak a City of Ember után tetszett meg, és az előbbinél nálam még inkább igaznak bizonyult, hogy kell hozzá a film.
A City of Embert a két téma nagyon jól viszi előre, és bár tényleg igaz kissé sokszor felhangzanak, de ennek elég egyszerű oka van. A szerzőnek alig volt ideje, hogy megírja a zenét. De minderről bővebben is olvashatsz majd hamarosan. :)
Lockington mindkét eddigi ismert filmzenéjénél megcsillogtatott olyat, amit kevés új szerző tett mostanában. Témát tud írni, a szimfonikus zenekarhoz is elég jól ért, az elektronikus elemekkel is okosan bánik, a jelenetek hangulatát is jól elkapja, tehát nem egy tehetségtelen valaki. Azonban sok szerző van, akik mindezen képességek birtokában van, és mégsem lett belőle nagyon ismert szerző. Én örülnék neki, ha Lockingtont sűrűbben alkalmaznák.
Nincs elszállva magától, de egyébként a nagyok közül se mind megközelíthetetlen. De ez persze beállítottság kérdése.
Én arra leszek kíváncsi, hogy a jövőben hogy alakul a karriekre - és a hozzá hasonló szerzőké. Két évvel ezelőtt "felfedeztem" magamnak Zigmant, aztán valahogy a Flicka és a Terabithia után eltűnt. A Jane Austen sem rossz zene, de az iméntiekhez képest nem annyira megával ragadó. Ugyan ez érvényes a Pridera és a Martian Childra is.
Kritika még valóban nem készült a szerző műveiről, de tavaly készítettünk vele egy interjút pont az utazás a föld középpontja felé apropójából.
Én a szikravárost láttam, és azalatt jól működött a zene, viszont előtte hallottam önállóan, és annyira nem jött be. Még egy nekifutást megérne, az tény.
City Of Ember (A magyar címről ne is beszéljünk inkább, bár nem akkora fejlövés, mint a Shaun Of The Dead esetében, de megint kitettek magukért) Lockington első munkája tetszett, ezt már kiveséztem ugyebár, úgyhogy nagyon vártam, hogy vajon tudja tartani a szintet, vagy sem. A zene előbb ért el hozzám, mint a film, igazából azt sem tudtam miről szól, de mindegy. Természetesen ez a zene sem lett fizikailag kiadva, de ismét online megvehető (Valószínű a producerek még nem látnak akkora potenciált zeneszerzőnkben). Ez az album is 24 számot tartalmaz, 71 perc hosszúságban. Nos nekiálltam hallgatni, és bizony megállapítottam, hogy sajnos ez nem sikerült túl jól. (Azt gondolom, hogy az a 71 perc túl hosszú, rengeteg üresjárat van, és az egyetlen, amúgy jól sikerült főtéma is annyiszor van használva, hogy hamar meg lehet unni) Szóval összességében, úgy éreztem, hogy eléggé jellegtelen a score. De aztán hála az égnek és Lockington-nak azért két csodát azért mégis összerakott, bár tulajdonképpen mindkét szám ugyanazt a dallamot tartalmazza, csak másképpen hangszerelve, de hatalmasat üt. Ez a két szám pedig a 18-as Clockworks és a 23-as Escape To Sunrise, mindenképpen érdemes meghallgatni. Említésre méltó darabok még: Assignment Day, First Day (nagyon szép fuvolafutamokkal, ezek szerint Lockington szereti eme hangszert.) valamint a zárótétel a One Last Message. Azán megérkezett a film is, és a zene teljesen átértékelődött, filmmel együtt egész jó lett. (A film sem annyira vészes, egyszer nézhető kis agyrohasztó) Így az értékelés felcsúszott a 7-es értékre a 10-ből.
Szóval összesítve, szerintem Andrew Lockington egy nagyon tehetséges szerző, ha sikerül kilépnie a családi kalandfilmek skatulyájából, és megmutatná hogy más stílusban is rátermett, fogjuk mi még emlegetni a nagyon között. Ha Horner-t, Williams-et, vagy Howard-ot nem is, de egy Zimmer-i szintet simán el fog érni.
Kérdések a szerkesztőkhöz. Nektek mi a véleményetek? Lesz belőlük kritika, mert szívesen olvasnék egy hivatalos véleményt is ;)
PS: Egyetlen problémám volt csak mindkét zenével. Valószínű a hangkeverés nagyon gyér, de konkrétan a kórust alig hallani, mintha nem is lenne. (Pedig van) A Nyírfácska Nyugdíjas Énekkar erőteljesebben tud énekelni az aszófői agusztus 20.-ai ünnepségen. És tessék megnézni a Little Manhattan-t! :D
Mivel úgyis olyan sok az ontopic hozzászólás mostanában, mit szólnátok egy Andrew Lockington kombóhoz? :)
Eddig nem nagyon láttam itt (vagy csak béna vagyok és nem találtam) újonc zeneszerzőnk munkájáról kritikát, úgyhogy vettem a bátorságot és összedobtam egy rövidet.
Haladok sorrendben, úgyhogy a Journey To The Center Of The Earth-el kezdeném. A 3D verzióról sajnos lemaradtam, úgyhogy maradt a dvd, és hogy is fogalmazzak finoman, elég közepes egy film, tele hatalmas baromságokkal, de mit várhatnánk egy történettől, amiben a Föld belsejébe masíroznak néhányan. Jelen esetben hárman, Brendan Fraser (akit ugyebár nem kell bemutatnunk.) Josh Hutcherson (ebből a gyerekből lesz valaki, a Little Manhattan kötelező darab tőle, és mondom úgy, hogy Lars von Trier, Aki Kaurismäki, Lukas Moodysson és Steven Spielberg a kedvenc rendezőim.) és Anita Briem (Izlandi csajszi, csak a „vizuális petting” faktor miatt került a filmbe) Szóval a zene. Fogalmam sem volt ki az az Andrew Lockington, mindenesetre már az első megnézésnél észrevettem, hogy zenét szerezni azt bizony tud. (És javítsatok ki, ha tévednék, de nem Remote Control-os, úgyhogy bizony vannak még zeneszerzők akik tudnak akció és/vagy kalandfilmzenét komponálni, akik nem tartoznak a fent említett futószalag gyárhoz. Akad elektronikus segítség mindkét albumban, de alig észrevehetően). Az album nem jelent meg cd-n, csak online vásárolható meg. A „kiadvány” 24 számot tartalmaz 65 percben, és minden a filmben hallható zenei anyagot tartalmaz (Kivéve a stáblista alattit, de az két már létező számból lett összekeverve). Az első szám a Journey Theme címet viseli, amiben már rögtön megismerhetjük a remek főtémát. Utána viszonylag nyugisan csordogál a zene, egészen az első csodáig, ami a 13.-as számot viselő The Center Of The Earth. Lágy fuvolával és hárfával indít, amibe szépen becsatlakozik a nagyzenekar és a kórus is. Varázslatos. A 15.-ös szám az igencsak spoiler tartalmú címet kapó Goodbye Max, szintén nagyon szépre sikeredett (bár film alatt én eléggé nyálasnak találtam) Elérkeztünk a csúcsponthoz, a 16-os számú Building The Raft -hez. A főtéma van variálva millió módon és valami hihetetlen energiával bír. Olyan futamok hallhatóak, hogy ha valaki nem mondaná, hogy ez tényleg az első nagyköltségvetésű projektje a szerzőnek, bizony simán azt gondolnám, hogy valamelyik nagyágyú szerezte volna. E szám után a zenekar nem pihen egy percre sem, bár tartják a színvonalat rendesen, a lezárás is tökéletesre sikeredett. Összesítve én egy 10-est simán adok a 10-ből, attől függetlenül, hogy vannak benne gyenge részek is, de sokat árul el az a tény, hogy minden nap legalább egyszer meghallgatom…
:)
Ennek kapcsán már beszereztem a Sunshine-t is és hasonló módon működik ott is a dolog. De nekem nagyon bejönnek az ilyen "módozatok" (is). De jó, hogy lesz írás, mert már kerestem a napokban.:)
erről nekem lesz egy írás valószínűleg, film alatt igen rendben volt, de valahogy ez a ki-berángatósdi nekem külön hallgatva nem jött be annyira. az ennyire szélsőséges hangulatváltogatásoknál hajlamos vagyok azt gondolni, hogy összecsapta a munkát, semmint hogy tudatosan dolgozott így.
Még egyszer meg kell néznem, amúgy is érik már egy ideje. De szerintem azok az ufók azután jöttek ide, hogy az emberiség kihalt, és tanulmányozzák a bolygó előző lakosait. És a kiskölyök tartalmazott annyi információt, ez a terv sikerült is... (De ha újranéztem, okosabb leszek)
Hallgatom a John Murphy-The Last House On The Left Score-t, és azt érzem, hogy JM egyszerűen minden következmény nélkül ki-be rángat az egyik hangulatból a másikba és nem tudok neki ellenállni. Nagyon különleges.
Elküldve: 2009-08-25 23:40:23, 
