Hát nagyon remélem hogy jól sikerült. John Powell-től nem várok gagyit Bár mondjuk jobban várom a Green Zone zenéjét mint a jégkorszakot, de meglessük azt is. :) Nah meg persze majd egyszer a Bourne 4. De hol van az még..... :((((((
na meghallgatom ezt a young victoriát mert olyan sok szépet jót mondtatok róla:) első track teljesen jó, de egy vicces dolog van benne. a kórusos rész mintha a bl himnusza lenne:))))
Én is így látom. Szerintem egy Angels and demons-Harry Potter 6-Avatar hármas egyensúlyozhatná az egész évben megélt csalódásokat. Ami nekem kicsit szépséghibája az Angels and demons-nak így utólag, az az, hogy nem tették fel a cd-re a gyűrű összetörős részt, pedig szebb mint az atomütköztetős, de hát ez van, ettől függetlenül az év eddigi legjobbja, a valóban (nekem mindenkép) csalódás Terminator, Wolverine, Transformers 2 mellett.
Néhány tételt meghallgatva tényleg nem hangzik túl maradandónak, az első rész jobb volt, viszont azt nem hiszem, hogy 44 percben csupa gyenge tételt választottak, és a maradék 70-80 perc zene az igazán ütős.
Úgy tűnik akkor ez is feliratkozik sokaknak az éves csalódások listájára. Számomra eddig a Terminator volt ilyen darab amit nagyon vártam.
Hála az égnek a 2009-ben várt legnagyobb durranás nem lufi volt. Az Angels and Demons kiváló muzsika, amit már tucatszor hallgattam végig, és cseppet sem unom. Az is egy olyan helyzet, hogy a 150 perces filmben szinte végig szólt a zene, mégis úgy hiszem az 54 perces album jól lefedi a dolgot, nem hiányolok sokmindent, 1-2 rövid cue kellene még, de semmi égbekiálltó.
Mindenesetre jó munkát hoztak össze. Kíváncsian várom már az új HP zenét, bár ahogy az idei tendencia mutatja, most pl a Transformers 2-vel is, a csalódások évét éljük.
Valóban gyenge. Az első tétel után mondjuk néztem, hogy miért e nagy lehúzás, de a többit hallgatva megértem. 10/4. Van benne két-három jó tétel, de ennyi. Nagyobb mérvű drámaiságot nem éreztem a zenében, mint az előzőnél, inkább azt, hogy próbált sötétebb, vészjóslóbb lenni, de valahogy nem jött össze neki a dolog.
Hát a TR2 zenéje még söralátétnek is gyenge. A szokásos béna katyvasz...
Steve, ami nem megy, azt nem kéne erőltetni. Lehet, hogy kiváló apa vagy, a legjobb férj, a legkedvesebb gyermek, lehetsz jó horgász is, a Mcdonaldsban a hónap dolgozója, sőt, a grillpartik közkedvelt figurája is, de a zeneszerzést hagyd meg azokra, akik értenek is hozzá...
A nem hivatalos, de legvalószínűbb álláspont azzal kapcsolatban, hogy Ross miként került a HP2-be az az, hogy Williams megírta zene döntő hányadát, de idő hiányában a felvételeknél már nem lehetett jelen. Így négy nagy egységbe dolgozva megkapta Ross a zenét, pontosabban Williams kottáit, amit több társával együtt meghangszereltek, majd Ross hozzáigazította a képekhez és felvezényelte az zenei anyagot. Ez látszólag nem nagy munka, de egy "száraz", főként zongorán megírt kottából igazából a hangszerelés és a karmesteri munka során lesz igazán ütős nagyzenekari mű. Így egy hangszerelő-karmestert nem szabad lebecsülni, sokszor miattuk lesz egy score olyan, amilyen (Pl. Sahara). Ezért fontos, hogy a HP2 esetében külön hangsúlyozzuk Ross-t. egyébként Williams ragaszkodott, hogy iylen hangsúlyos helyen szerepeljen a neve az albumon és a stáblista alatt is.
Valóban nem tetszik túlságosan az első rész aláfestése, de szerencsére egy folyamatos fejlődésen ment keresztül, a filmmel együtt, a zene is. Így a harmadik és a negyedik rész lett a legjobb, talán Doylé a legjobb.
Hooper egyébként szerintem egy nagyon színes zenét írt a HP5-höz, csak ő meg sok dallamot elpazarolt, de nekem azzal sincs semmi bajom.
Nekem egyébként Hooper munkájával sincs semmi bajom. Film alatt kifejezetten jól működik a score, de önállóan is megállja a helyét. De erről is majd bővebben kifejtem a véleményemet. :)
Változó, hogy mennyi idegi készül egy hosszabb írás, ez most nem igényelt olyan sok időt. A váza kb. három óra alatt megvolt, az alakítgatása, formálgatása kb. még hármat igényelt. Viszont van, illetve lesz olyan hosszabb írásom is, amin már hónapok óta ülök - de erről szerintem bármelyik szerkesztőtársam tudna mesélni. :))
Remélem majd hozzánk is eljut ez a film valamilyen legális formában is. Elég nagy hírverést csináltak neki a forgatás elején, aztán meg nem kapott túl nagy nyilvánosságot a bemutató után, pedig több helyen is dicsérik.