Akárhogy is, de legalább csinált egy maradandó dolgot. Látod, Zsolti is rögtön rávágta, hogy "aki elccseszte a himnusz". Benne van a köztudatban - más kérdés, hogy nem így akarták. :))))
A The Bridge to Terabithia előzetese is ilyen volt, Csupó Gábor ki is akadt rajta. Szimpla kis családi filmről van szó, aminek a végén van egy kevés fantasy-szerűség. Na most a trailert meg úgy vágták meg, mintha valami Narnia-féle film lenne. Ilyenkor azért azon nézők reakciójára is kíváncsi lennék, akik jócskán pofára esnek ilyen esetben.
A trailer zenék ekkora mértékű térhódítása, emlékeim szerint a The Two Towersnél alkalmazott (egyébként zseniális) Lux Aeterna feldolgozás, a Requiem for a Tower után kezdődött el. Ezt is legaláb 15 filmnél felhasználták azóta, elsőre még ütött is, de mostanában már ki figyel fel rá?
[Ezt a hozzászólást újraszerkesztették: 2009-05-17 16:33:30]
Kíváncsi voltam nagyon a véleményedre. :))
A tegnapi nap elmaradt eskvői programom okán végül én is lementem meghallgatni. A JW-féle második rész egyértelműen kellett amiatt, amit mondtál (popularitás). Az SW már tényleg sok volt, ezt öcsémék is megjegyezték a végére. A zenekar kicseszettül jól játszott, csak az első kéát tétel - Karib és Titanic- éreztem azt, hogy a rezesek és az ütősök csúsztak, mintha jégen lettek volna - bár a Titanic akciórészei teljesen rendben voltak.
Amit a közönségről mondtál, jogos felvetés. Beszélgettem az eyik ilyen intézkedő nénivel, hogy kb. 2000 hely van és nagyjából 1500-an jöttek el, tehát egész jó arány, pláne, hogy Miskolc. Amit sajnálta, hogy Király Viktor mindhárom dal után vastapsot kapott, a zenekar pedig csak a Scilndler, az SW és az egész végén kapott ilyet. Ennyit ér KV? Hát igen...
Összességében jó volt, és volt egy-két merész dolog is - pláne az, hogy a Jurassic Parkból a második rész főtémája volt, nem a mindig előhozott első részé -, a francia filmek ("Ászok ásza, "Magas szőke férfi felemás cipőben", "Jákob rabbi kalandjai") pedig iszonyatosan szép színfoltok voltak. A közönség is kultúráltan viselkedett és a hazánkra jellemző popcorn-szendvics asztal is elmaradt, ami külön öröm volt.
ezt én se írhattam volna szebben (a festményes analógiákat külön köszi) a trailer zenékről. 100 % egyetértek.
még annyit tennék hozzá, hogy amikor a Star Trek trailerében nem tudom hanyadszorra hallotam azt a tipikus, patetikus, melodramatikus cue-t akkor majdnem rókáztam már. nekem ez a hatásvadászat már sok. sose jegyzem meg ki írja őket, a star treknél Tyler volt eredetileg az egyik, volt is belőle balhé, hogy a traileres gyerekek áthangszerelték, de a honlapjukon már elfelejtették a saját nevük mellett Tylert is feltüntetni. én amúgy az egész trailer műfaját felemás érzelmekkel kezelem. mint vágó tudom mennyi meló van vele, meg marketingszempontból fontos, de állandóan ezek a fajta zenék (a tropic thunder ezek kifigurázásban is zseniális volt), a kib. villogtatások, aztán Mr. Voice, aki az utóbbi 5 évben hálistennek a mainstream filmek trailereiből azért eltűnt nagyjából. meg az is, hogy egy csomó filmben kevés a jó jelenet és ellövik a trailerben az összes patront. vagy mikor van egy intellektuális film (pl frost/nixon vagy body of lies) és akkor a trailerben meg úgy akarják eladni hatásvadász elemekkel, mintha szombat esti buli film lenne, amire a csajoddal mehetsz. nem azt mondom, mind szar, van pár jó. a terminator salvation trailerei pl egész jók voltak most.
Léleknyugalommal lehetett volna John Williams-estnek is nevezni, tekintettel arra, hogy a koncert második felében már csak és kizárólag az ő nagyszerűségei szóltak.
Kezdésnek a Karib-tenger kalózai-t hallottunk, amelyet ugyan nem tudok az eredetijével összevetni, de nagyon eredetinek hangzott. Összességében igencsak kitett magáért a zenekar, és sikerült még a Titanicot (JH ennyivel volt megtisztelve) is leutánozni szintik nélkül majdnem ugyanolyanra.
Énekelt Király Viktor is, mégpedig a Házibuli, az Armageddon és a Ha a férfi igazán szeret című filmek betétdalait, nem is volt rossz, annak ellenére, hogy én nem igazán szimpatizálok vele.
Ennio Morricone a Misszió című filmje erejéig bukkant fel, az viszont nagyon szép volt. Kicsit azért érdemelt volna többet is.
A Gyűrűk Ura, mint olyan, elő sem került, és ez masszív csalódást okozott a számomra.
Az est második fele pedig, amint már mondtam, John Williamsé volt, úgymint Harry Potter (három tétel), Schindler listája, E.T., Csillagok háborúja (öt tétel), Jurassic Park. A Csillagok háborújának öt tétele már kifejezetten megártott. (Úgy egyáltalán, nagyon sikerült már belegárgyulnom John Williamsbe, mert a ráadás is az Indiana Jones volt, de akkor a legvégén lejátszották a My Heart Will Go On eredetit, és az némileg helyrebillentette a lelkivilágomat.)
Namármost, az összeállításon semmit nem kell csodálkozni. Ugyebár olyan filmeket, mint a Csillagok háborúja, Schindler listája, Harry Potter, E.T., Jurassic Park, Indiana Jones, a hülye is ismer, az is dudorássza a zenéiket, aki nem akarja, tehát ezt még a magyar népnek is el lehet adni, pláne, ha minden zenéből a legharsányabb tételeket válogatjuk össze. (Mellesleg ez a Titanic esetében is igaz volt, mármint a harsányság.) Ha még ehhez eljön Király Viktor, és elénekel három betétdalt, azt is olyanokat, melyeket szintén ismer még a hülye is - én is ismerem a Reality-t a Házibuli című filmből, és a When A Man Loves A Woman-t is (haha) - tökéletesen beveszi a magyar gyomor is a műfajt. Aminek a lényegétől, valljuk meg, azért még egy kicsit odébb vagyunk.
Ráadásnak még Stohl András is ott volt konferálni, úgyhogy ilyen maszlagba csomagolva talán már tényleg "átmegy".
Következő kérdés, hogy vajon a majdnem teljesen tele sportcsarnokba hányan jöttek azért, mert filmzene, hányan jöttek azért, mert Miskolci Szimfonikus Zenekar, és hányan jöttek azért, mert Király Viktor. Elképzelésem van az arányokról, de ezt most inkább hanyagoljuk.
A zenekar minden dicséretet megérdemel, csodálatosan játszottak, és amennyire csak tellett tőlük, úgy, mintha az eredetit hallanánk.
És ha lesz még hasonló Filmfónia, a karmesterbácsinak kéretik elmagyarázni, hogy John Williams-en kívül még van egypár zeneszerző Hollywoodban, közülük is tessék válogatni.
Az meg sajnálatos módon tény, hogy igen, lehetne indulni Titanic-Rettenthetetlen-Zorro-Viharzóna-Szenvedélyek viharában-Egy csodálatos elme-Az 54. hadtest-Star Trek II-Aliens kombóval is, de akkor a sportcsarnokban kb. öten lennénk.
Ha előre tudom, hogy John Williams ekkora töménységben lesz, lehet, hogy nem megyek el, de azért mégsem bántam meg.
(A szerencse az, hogy ha lesz még Filmfónia, ezeket a filmeket már ciki lenne még egyszer adni, szóval akkor talán előkerülhet a Rettenthetetlen és a Gyűrűk Ura is, a Narniáról már nem is beszélve.)
Nekem a főtéma különösen tetszett, és szinte arra épült az egész dolog, kivéve amelyik nem, azoknál olyan érzésem támadt, mint ha a Call of Duty 4 főmenüjében járkálnék.
Semmivel sem jobbak, mint egy átlagos RC-maszlag, így azokat sem értékelem nagyra. :) De JNH legtöbb munkája, pláne az utóbb egy évtizedben, egy teljesen más szint, nem egy kategória ezekkel.
Ha a Wolverine Tony Scott videoklip szerű filmjéhez íródik semmi probléma nem lenne. Lehet, hogy még hatos is lenne, mert ebből a szempontból jobb, mint a Man on Fire. Viszont ez egy szuperhősfilm, amiben nincs semmi, ami indokolta volna az efféle hangzásvilágot. Ráadásul elég híres ez a széria tehát megérdemelt volna többet is, de ilyen zenét semmiképpen sem. Az Iron Man vagy a Transformers azért jobb szerintem, mert azok nincsenek széttorzítva, túlcicomázva agyatlan elektronikus effektekkel.
Egyet is értek veled, meg nem is. A többsége valóban egysíkú. De nagyon sok egyedi alkotás van köztük. Nekem pont a Globus az ami annyira nem jön be. Azt hiszem 3 zene van benne, ami tetszett így felújítva. Minőségi alkotások szerintem ezek a fajta zenék. Mennyivel jobb egy RC-s újabb maszlag? Vagy egy újabb JNH erőlködés. Semmivel.
Azért is nagyon jók, mert "tömény" zene, nincs benne átkötő rész, amit mondjuk egy film megkövetel. Megjegyzem az Immediate és a Two Steps zenéi önmagukban is megállják a helyüket. X-Ray is, de ott van bőven silány alkotás is.
Meghallgattam az Angyalok és Démonokat is, és felemásak az élményeim.
Film alatt max pontos zene, minden hangjegy illett a képekhez. Az album már hagy némi kívánnivalót maga után. Túl sok a mélyhang, nem ritkán torzulnak is a tételek egyes részei emiatt. Az album szerkezete se a legpompásabb, valamint túl rövid. Lehetett volna még 15-20 percet rádobni, a filmben ugyanis végig szólt a zene. Remélem hamarosan jön egy teljesebb kiadás mint a POTC vagy a Batman esetében.
A Science and Religion szép tétel, de inkább a film ismeretében, ha anélkül hallgatom meg, valószínűleg a felénél elaludtam volna. Tényleg a 160 BPM és az 503 a két legjobb szám.
Film alatt a zene 10/10, albumon 10/7.5