Számomra kicsit Silvestri is olyan lett mint Debney. Iszonyat nagy zenéket írhatna, de leragadt az ilyen tingli tangliknál. Persze a Night at the museum se rossz, de egy Van Helsing, Predator szerű zenét jobban preferálnék.
Remélem a GI Joe ütni fog, bár az ilyen nagy filmek zenei cd-je általában rövid (ld. Star Trek), szóval én egy olyan 40-45 perces lemezre számítok.
A Night at the Museum 2 olyan mint elődje: aranyos hallgatni való, de semmi kiemelkedő. A régi témák újakkal vannak kiegészítve. Silvesrti gyógyszere a "The Tablet"-ben borult el - persze jó értelemben. :))
Emlékszem, hogy a Corvinba nem engedtek be a T2-re, mert hogy kicsi voltam. A nagympapám akart elvinni engem és öcsémet, mert Schwarzi film volt és menő plakátja. Mivel a jegyárus nem adott jegyet, alternatívaként a Bartók moziban megnéztük a Micsoda nőt.
[előzmény: (12205) Bíró Zsolt, 2009-05-09 06:20:58]
ezzel teljesen egyetértek annak ellenére is hogy a DV-kód nálam egy igen erős 10/8as score. ne add fel, halgasd meg mégegyszer, nekem 3. hallgatásra érett be 8asra és szándékozom még adni neki egyet a film után.
Én mindegyikőtök hozzáállásából átveszek egy kicsit. Szerintem is jó album, de nagyon sok visszautalás van. Jóval keményebb, mint az elődje, gyakorlatilag a korábbi témákat variálta át és erősítette fel. Nem tartom annyira letisztultnak, mint a Da Vinci-t. Persze az első track szenzációs, de ez is kevés ahhoz, hogy jobban bejöjjön, mint az elődje.
A csíkos pizsamás fiú közben és után viszont ült mindenki megkövülten, és még a felirat alatt se mert pisszenni se senki.
Különben meg teljesen igaz, aki dumálni akar, menjen sétálni a parkba, aki meg filmet nézni, az maradjon csendben. (Már nem is emlegetve azt a lehetőséget, hogy adott esetben van, aki a film közben a zenét is hallgatni óhajtja.)
Tegnap este megnéztem a Star Treket, szerencsére minden tekintetben eloszlatta félelmeimet, sőt túl is teljesítette az elvárásokat. Végre egy franchise, melynek feltámasztása nem lett vérciki (mint sajnos Dr. Jones, és a Star Wars esetében).
Remek az új legénység, mindegyik figura kiválóan teljesít, sőt még elődeik játékából is átemelnek valamit. A zenéről sem tudok rosszat mondani annak kivételével, hogy aljasul rövid a cd. A film 2 órája alatt szinte végig szól a zene, de mindenesetre egy 60-65 perces korongot is ki lehetett volna adni. Ejnye varése, ejnye!
Amúgy a film nálam 10/10, egy rossz szót nem tudok szólni rá.
A zene pedig 10/9, hisz ritkán hallani ilyen bombasztikus, energikus filmzenét a szintik mellőzése mellett manapség,
Event Horizon/Halálhajó-ra is vittek be 6 év alattinak tűnő gyereket. A magyar címből ugye jól átjön, hogy egy családi kalandfilmről van szó feltehetően.
Zenéről és zenészről szóló film, tehát a szólóhegedű előtérbe tolása érthető ebben az inkább komolyzenéhez közelebb álló score-ban. Viszont épp emiatt végig olyan érzésem volt, mintha a szomszédban gyakorolna valaki, és az album ezeken a pontokon egyenesen idegesítővé válik - például a The Voices Withinben, ami ráadásul kornyikálással van súlyosbítva.
10/6
(természetesen érdemei elismerése mellett satöbbi, satöbbi, mert aki kajálja az ilyesmit, az biztos felismeri a művészi értékeit is ennek a zenének, nekem sajnos nem ment)
Mark Isham előző pár zenéjét vagy utáltam, vagy közömbös volt, úgyhogy ideje volt már összekapnia magát. A Crashből készült sorozat (másodmagával jegyzett) score-jában nagyjából sikerült felvennie az ott lerakott fonalat, és ez lesz is jobb talán még hetesnél, a Crossing Over esetében viszont simán megvan a nyolcas: egy többnyire csöndes, visszafogott, melankolikus album, amiben egy gitáron van a hangsúly, az elektronika pedig igyekszik a háttérben megbújni.
nekem, mint elvakult zimmer-ellenzőnek az első track kifejezetten bejött. hideggel értek egyet, tovább nem érdemes hallgatni az albumot, ez a nagyjából hat és fél perc valószínűleg lefedi az egész 'angels & demons'-t, és mindemellett köröket ver a 'da vinci code'-ra. zimmer pontosan azt csinálja, amit az elmúlt tizenöt évben tökélyre fejlesztett. egy leheletnyit hozzátett, túllépve a számtalan nevenincs követőjén, jelezte, hogy még simán az iparban a helye. ez a tétel remek muzsika, az album első fele nekem picit sok, mint ahogy gondolom az lesz mindenkinek, aki nem feltétlenül gondol zimmerre úgy, mint napjaink legnagyobb zeneszerzőjére. az viszont tagadhatatlan, hogy a jelenkor legnagyobbjai közül ő volt az egyetlen, aki úgy tette le ezt a tételt (gyk: I160 BPM), hogy egyrészt rajta van a tagadhatatlan névjegye, másrészt egy pici pluszt is beletett az egész zenei hozzáállásából, amit mondjuk williams vagy horner legutóbbi művei kapcsán nem nagyon tudunk elmondani (JNHt szándékosan kerülöm, nálam ugye egyértelműen ő viszi a pálmát, négyükön kívül pedig szerintem nincs aktív A-listás komponista jelenleg hollywoodban...).
még azért egyszer nekirugaszkodom az album második felének is (őszintén megmondom, hogy a 'black smoke' közepén rajtam kívül álló okok miatt muszáj voltam félbeszakítani a hallgatást, de addig is úgy tűnt, hogy az első tétel veri az első albumot is, és többé-kevésbé koronája a mostaninak. azért vár rám egy komplett újrahallgatás, mindenesetre annyit le kell szögeznem, hogy negyedannyira nem éreztem magam kényelmetlenül az első öt tétel alatt, mint bármelyik batman-zene hallgatásánál - vagy urambocsá, az elmúlt öt év zimmer-zenéinek bármelyikénél. és ez jó előjel erre a darabra.
Elküldve: 2009-05-09 21:06:16, 
