A Dragonball film valóban gyenge, a rajzfilmsorozathoz nem sok köze van. Csak arról tudok nyilatkozni, mert azt néztem gyerekkoromban. Én is sokszor ezt érzem, amikor a film alatt elhal a komponista lelkesedése, mert rájött, hogy az amit ő elképzelt a forgatókönyv alapján az mégsem egyezik a nyersanyaggal.
tegnap újabb bizonyítékkal szembesültem, ami a jó komponista rossz zenéjének kérdését eldönti. negyedmagammal pusztán mulatságból megtekintettem a "dragonball - evolution"-t, és bár megpróbáltam magam valamelyest átadni a kultusznak, ez a film annyira szar, hogy egész egyszerűen szót sem érdemel. tyler zenéje szinte ugyanilyen kaliber, gondolom, mint rajongó, azonnal aláírt, majd miután sorra készültek el a jelenetek, jött rá, hogy mekkora trágya, és szépen lassított a komponálási tempón. mert hát van egy olyan főtémánk, amit szerintem egy negyedórás cigiszünet alatt megírt, ezt visszaismétli vagy huszonötször (mekkora fantázia...), a küzdősportokat imitáló jelenetek alatt inkább csak dübörgél valami, persze okosan felturbózza minden hatásvadász elemmel (kórus, pl), de hát minek...? ennek folyományaképp tehát nincs miért haragudni rá, beleugrott egy projektbe, amiről később kiderült, hogy fostalicska, ergo minek erőltesse magát bármi komolyabb mű létrehozásán? a film egy nagyon gyenge 10/3 (bár tulajdonképpen a reális az lenne, ha egész egyszerűen nullát adnék rá, de hát láttam a "transmorphers"-t is, ami pedig megadja az alaphangot...), és a zene sem több ötösnél. a stáblista alatt megszólaló ritmuskép kapcsán pedig muszáj leszek előkeresni goldsmith "the shadow"-ját, mert élek a gyanúperrel, hogy a kettő egy és ugyanaz.
ja, és az albumon van egy fasza kis breakbeat szösszenet, ennek a filmben nyoma sincs...
Hát igen, mert azt vesszük a CheValiers De Sangreal a Da Vinci kód albumról azt jelenti a Szent grál lovagok. Most ezt átemelni egy teljesen más, igaz részben a kereszténységre alapozott történetbe tényleg nem valami jó ötlet. Az angyalok és démonok talán azért volt számomra kissé leértékelt, mert nekem meg a Da Vinci kód tetszett jobban és az angyalokat utána olvastam el, ezért is a tévedésem amit Gonit javított is. A séma viszont nagyon egyezik a kettő esetében, még a fejezet leosztás is, az elején ugye a gyilkossággal, ezzel nem mondtam el semmit és így tovább, mindenki rá fog ismerni, itt egy sémára született két történet. Az Angyalok és démonok fő kérdése a katolikus egyház jövője jelene, feltudja e venni a harcot a tudománnyal és az ellenségekkel, akik itt az illuminátusok.
A jó zenék rossz zenék kérdéshez pedig még annyit szólnék, hogy nagyon várom már a Terminatort, a Wolfmant az Angels & demonst, a Transformers 2-t és a Wolverine-t, az Avatart, ezután visszatérünk a kérdésre.
Debney-t pedig annyira lehet tisztelni mint amennyire neheztelni rá, amiért eltékozolja a tehetségét ruppora. A Passióval és a Passió szimfóniával az Istent is megsiratta, de íme az idei termése:
"Bár gyönyörűre sikeredett, nem tartom jó ötletnek a Da Vinci kód főtémájának átemelését. Az a téma azt a filmet jellemezte. "
Nekem is ez ugrott be, egyetértek. Én sem érzem a folytonosságot, nem amolyan Langdon-téma volt ez, hogy Indy-témaként kéne továbbhurcolni.
Nekem a Démonok regényben sokkal jobban tetszett, mint a Da Vinci, bár ennek a film megnézése után álltam neki, és mikor nem volt időm egy hétig olvasni, utána már nem is folytattam, nem érdekelt. A Démonokat viszont pár nap alatt kiolvastam. A kettő azonos sémája engem is eléggé zavart, meg az is, hogy nem a sztem jobb lett az ismertebb regény.
Csodálkozol? Én onnan tudtam meg, hogy létezik még Budapesten lemezbolt, hogy ápr. 4-én a Vámház körúton belehajtott egynek a kirakatába vmi öreg a kocsijával.
[előzmény: (11912) Kulics László, 2009-04-20 22:22:39]
Szerintem mindenki tudna mondani példát hogy bizonyos filmek alá melyik más szerző írt volna hangzatosabb muzsikát inkább ne menjünk bele:) Én úgy vagyok vele hogy aki nagy tehetség annak nem feltétlen kell blockbuster hogy bizonyítsa tehetségét ennek már számtalan bizonyítékát láttuk felesleges neveket sorolni. Az hogy nem millió számra adják el a score-ját meg kit érdekel hiszen ezt a stílust alapvetően kevesen veszik meg szerintem nem ez a szempont játszik egy producernél mert filmzenéből meggazdagodni senki nem fog annyi szent.
A kritikán aluli valóban erős volt a Hellboyra nézve. :)
Ugye az volt a felvetés, hogy nem születnek jó zenék. Én erre azt mondtam, hogy a jó zenék egy tekintélyes hányada látványos, nagy filmek alá íródik. A három említett Beltrami-zene ilyen mozikhoz készült, nem feltétel, hogy a film is kimagasló legyen, de jó alapok voltak egy minőségi zenéhez, ez tény. A Hellboy bizonyos részei nekem is tetszenek, de nem egy emlékezetes zene, viszont a film kihozhatott volna a szerzőből (akár Beltramiból) valami nagyobb volumenű dolgot. Az I, Robot és a T3 dettó ugyanez az eset.
Beltramit szerintem sem érdemes temetni, meg lehúzni sem, nem is azt teszem, pl. a Knowing második felében figyelemre méltó dolgokat művelt.
hellboy, mint kritikán aluli zene? innentől, ha nem ismernénk egymást, nem is olvasnám tovább a hozzászólásodat :)
fogalmam sincs, mi az igazi gyűlölet tárgya egy olyan fantasy-kalandzenében, ahol három elképesztően jó téma váltogatja egymást végig. ráadásul sokkal jobban működik a film alatt, mint elfman másodikja.
és hát az i, robot kapcsán sem tudom azt mondani, hogy kritikán aluli. dübörög, ahogy illik, arról nem is beszélve, hogy filmként sem marad örökzöld ahhoz, hogy elvárjunk egy százas muzsikát. beltramiban sokkal több van, mint a mostani cuccok, fog ő még bizonyítani, de ehhez mindenképpen kell egy normális producerekből álló stáb, ahol nem elvárás az RC-s tömegscore.
Sok mindennel egyetértek amit írsz. :) Debney-t én sem emelném piedesztára, mert bár remek komponista, nagyon jó érzékkel tud az adott film hangulatához igazodó zenét szerezni, de semmi több. Életművűben kb. öt-hat maradandóan emlékezetes alkotás van, és bár írhat hozzá még ennyit, de nem hiszem, hogy a mai szerzők közül harminc év múlva Debney-re fognak úgy visszaemlékezni, mint mi most Barryre, Herrmannre vagy Rózsára. A manapság kevésbé foglalkoztatott komponisták közül (és a figyelem középpontjában lévőket szándékosan nem említem) Fenton, Doyle vagy akár William Ross legalább olyan tehetséges zeneszerző, mint Debney, ha nem jobbak. Tehát én sem nagyon tudok azonosulni Debney efféle magasztalásával.
Valahol tényleg abban van az igazság ezzel a régen jobb zenék voltak című nosztalgiázós gondolatokkal kapcsolatban, hogy az elmúlt 30 év filmzenéinek többségével annak idején gyorsan, pár év alatt ismerkedtünk meg, így nagyobb arányban is jöttek az emlékezetes zenék. Ezért én sem érzem szörnyűnek, ha egy évben nem tudok csak 2-3 zenére, vagy annyira sem, pontokban kifejezve maximumot adni. Az átlagosnál jobb zenék pedig egy évben azért akadnak annyian, hogy ne érezzem azt, hogy a ma filmzenéi csapnivalóan borzalmasak. Arról nem is beszélve, hogy hajlamosak vagyunk egyszeri meghallgatás után gyorsan véleményt mondani és ejteni egy score-t, csak azért, mert nem azt kaptuk az adott zenétől, amit vártunk, holott lehet, hogy az nem is olyan rossz - ezért nem is várok én egy zenétől sem semmi agyameldobom újdonságot.
Másrészt a jó zene filmfüggő is. A múlt nagy zenéit nem nézőt sem vonzó melodrámákhoz írták, hanem általában nagy blockbuster filmekhez. Ilyenek meg az utóbbi időben egyre kevesebben vannak, amik meg ebbe a csoportba tartoznának azok többségéhez az RC-csoport valamely képviselője szerzi a zenét. Képzeljünk el egy Transformerst Silvestri zenével vagy egy Iron Mant Jones-tól, egy Hitmant Hornertől. De, hogy ne csak a gyakran szapult csoportosulást említsem, ott van Beltrami is, akinek ugyan bizonyos zenéit kedvelem, de az olyan látványos, kasszasikernek szánt filmekhez, mint a Hellboy, I robot, T3 kritikán aluli zenéket írt - és akkor megint képzeljük el ezeket a mozikat a manapság nem alkotó szerzők zenéivel. Aztán az olyan szerzők filmjeit nem is hozom fel, mint Bates vagy Haslinger. Illetve manapság a film kínálat is jelentős kihívásokkal küszködik. Egy Fűrész akárhányhoz, vagy egy belezős unalomig ismételt, klisés horrorsztorihoz ki tud minőségi horrorzenét írni? Tehát olyan zseniális mű megszületésének, mint amilyen a The Final Conflict esélye sincs, vagy ha egy szerző ilyen kórusos, erősen komolyzenei alkotással állítana be a producerhez, valószínűleg páros lábbal rúgnák ki.
Lehetne még folytatni az okokat, hogy miért nem élnek szerzők a lehetőséggel és miért nem írnak óriási zenéket azokhoz a filmekhez, melyek alá az ember elvárna egy nagy score-t. A rendezők egy jelentős részének fogalma sincs a filmzene jelentőségéről, azt a szerzőt alkalmazza, akit a producer akar, az RC-stílus univerzalitása, olcsósága miatt kiirthatatlannak tűnik, a kor legtehetségesebb rendezőinek zöme Zimmer tanítványait foglalkoztatja. És tegyük hozzá, hogy ez a stílus ma a legjobban eladható film alatt és CD-n is, és nem is lenne vele baj, ha nem jelenne meg minden évben egy újabb iráni, izlandi, pakisztáni RC-tanonc, akinek zenei képzettsége erősen megkérdőjelezhető, és venné el a teret a már bizonyított és valóban jó komponistáktól. Én a régi és az új zenék különbségét ebben látom.
A Gyűrűk Ura nem terjedt el széles körben? Szerintem ez nem állja meg a helyét, attól még, hogy nem lehet fütyülni a dallamait nem jelenti azt, hogy ne terjedt volna el széles körben. Szerintem nincs még egy olyan filmzene, amit ennyi koncerten játszottak volna. :)
JNH és még jó pár, kissebb kaliber, vagy hozzás hasonló olyan szerző van, akinek viszonylag egyenletes a teljesítménye. Bár én nem igazán vagyok nagy Elfman rajongó, mások visszajelzései azt mutatják, hogy tudja tartani a szintet, s közben mutat valami, hoozá képest érdekességet (pl. Wanted), aztán itt van még Young, aki szintén hozza a megszokott formáját, . Én az utóbbi egy évben pl JNH-tól és Youngtól vettem a legtöbb zenét. De ott van még Isham, Ottman, Rona, akiknél szintén kevésnek tartom a magukhoz képest rossz zenét ahhoz képest, amennyit írnak.
Igaz az is amit mondasz, hogy visszafelé ismerkedtünk meg sok klasszikussal, viszont én emlékszem, hogy adott évben milyen várakozás előzött meg egyes filmzenéket. Pl. 96-ban a Szikla, Függetlenség Napja, Phantom, First Contact, Twister. Ezeket mind abban az évben hallottam, és vásároltam is meg lemezeiket a szerencsére még nagyobb itthoni kínálatból.
Persze folyamatosan visszafelé is gyűjtögettem a fontosabb zenéket, de igyekeztem lépést tartani a jelennel is.
A szerzők közül meg több kiemelkedő van ez nem vitás, de én úgy érzem mindössze Debney és talán Giacchino azok, akiknek a stílusában nem érzem azt, hogy beledöglenek, ha nem szintizik szét adott zenéjüket.
Félreértés ne essék, imádom a szintetizátoros, elektronikus filmzenéket, de a tradicionális filmzene ugy olyan mint a Golden Age korszakban volt, bár ki tudja, nyilván a korral is változik az, hogy mit tekintünk tradíciónak.
A fenti két komponista mellé Hornert még betehetném, de sajnos ő a folyamatos önismétlésével már kiírta magát a fejemből, inkább a régi darabjaira tekintek megbecsüléssel.
JNH-nak szintén a régi darabjait kedvelem, mostanra mintha vesztett volna az erejéből, hol van már egy Waterworld, Dinosaur, Wyatt Earp stb?
Az új évezredből tőle a King Kong és a Blood Diamond tetszett igazán, ezek visszahozták a klasszikus JNH-t.
én változatlanul nem érzem annyira tragikusnak a jelent. ha jobban belegondolok, nekem évekig óriási felüdülés volt, ahogy az egyes zeneszerzők szinte teljes diszkográfiáját megismertem, és a jók, illetve kevésbé jók közül szépen kialakult, hogy melyik zenéket szeretem igazán. de ha nagyon átlagolni akarnék, azért nem nagyon tudok mondani igazán kiemelkedően jó évet az elmúlt huszonötből (mondjuk legyen az 1995 és az 1996, mert akkor tényleg meghatározó filmzenék kerültek ki a palettára), és mivel szinte mindent ismerek most már, amit az elmúlt 25 évben az ún. mainstream filmzenei kategóriában az asztalra tettek, meg sem lep igazán, ahogy tulajdonképpen csalódom az egyes újabb megjelenésekben. hiszen ha egy évben hallok mondjuk száz filmzenét, és abból nagyjából ötöt jelölök ismétlésre méltónak, akkor pl nekem az égegyadta világon semmi bajom sincs azzal, hogy mondjuk idén még nem tudok igazán megemlíteni a 'duplicity'-n kívül jó muzsikát. és tegyük hozzá halkan, hogy említett darab is csak azért emelkedik ki a mezőnyből, mert nagyvonalúan hajlamosak vagyunk elfeledkezni a 2006os 'the devil wears prada'-ról, amelynél shapiro legalább ennyire zseniális muzsikát alkotott. nekem idén egyetlen album nyerte el úgy a tetszésemet, hogy végig bírtam hallgatni (és ez már hoppá...), az tylertől az új 'fast & furious', és az sem azért, mert összefostam volna a bokám a megannyi újítástól és váratlan fordulattól, mindössze film alapján emlékeztem, hogy helyt állt, és külön sem túlzottan zavaró (bár rohadt hosszú az a hetven perc...).
kicsit tehát szerintem igazságtalanok vagyunk, amikor minden új zenére valami iszonyat nagyot várunk, és azt sem tartom igazságosnak, hogy debneyt emeljük ki egyedül a mai generáció legnagyobb zeneszerőjeként, aki a szakma arcpirító haknimogulja, miközben elfmanről is ugyanúgy el lehet mondani, hogy ötévente alkot egy remek muzsikát, csak nála véletlenül a köztes szerzemények sem annyira kifogásolhatók. és ez ugyanígy igaz powellre is, JNHt pedig szándékosan nem is merem kiejteni hozzászólásomban, mert aztán nála aligha lehetne belekötni nagyon az egyes ötéves periódusaiba...
azt gondolom, hogy mindannyian nagyjából az elmúlt 5-10 évben kóstolgattuk meg a filmzene világát, ezalatt ismertük meg nagyjából 25-30 év termését, és teljesen érthető, hogy a nagy számok törvénye alapján akár kéthetente sikerült megismernünk valami orbitális klasszikust. utolértük magunkat, utolértük az érdeklődési körünket, és nyilván türelmetlenebbek vagyunk a zeneszerzőkkel szemben, holott reálisan nézve az eddigi filmo-, és diszkográfiákat, azért korántsem olyan rózsás a statisztikai helyzet, mint ahogy most hajlamosak vagyunk annak hiányát ilyen mértékben felemlegetni.
De milyen 5 évente lesz az!!! Egyébként teljesen egyetértek a leírtakkal. Azt mondják a filmszakmára hamarosan változás jön és visszatérnek a régi idők profizmusával jellemezhető, művészibb alkotások, reméljük ez a filmzenére is igaz lesz. Nem mondom, hogy nem várom az Angyalok és Démonokat de régebben milyen más volt várni pl egy új SW zenét, vagy a következő Gyűrűk Urát. Ami még szerintem jó sikerülhet idén, az Elfmantől a Wolf Man.
Elküldve: 2009-04-22 06:43:57, 
