Teljesen egyetértek.
Nálam a katarzis pont az, mikor "Mary Goes To Jesus", a kép és a zene összhangja.
"Látod anyám, mindent újjá teszek."
Nem az számít, volt-e csodák?! Hanem hogy elhiszi egy ember, saját élete kevésbé fontos a közösségénél. Önfeláldozás.
Én nem vagyok vallásos (a véleményemet inkább nem írom le róla mert ez nem az a hely) ezért számomra a ledöbbentő látvány mellett semmilyen lelki "katarzist" nem váltott ki persze nem szólom le azt akinek igen. Ettől még a zene király:)
Én ezt a filmet kétszer láttam eddig, és hozzáteszem, római katolikus vagyok.
Lehet, nem is kell mindjárt felfogni az egészet, csak az emberi felét, azt, hogy aki szenved, ártatlan. Aztán meg azt, hogy ennyit szenved, Aki ennyire ártatlan. Gibson nem véletlenül találta ki, hogy ilyen mértékig fokozza a fizikai brutalitás bemutatását. De ezt nem könnyű megérteni, még annak sem, aki vallásos. Hallottam én püspököt is azt mondani, hogy ez már tényleg túlzás.
Én is egyszer láttam a filmet és elég is volt! Szerintem jó érzésű ember nem képes egy ember kínzását megnézni többször még ha csak filmről van szó akkor is (természetesen nem kell megsértődni). Nem rossz film számomra nem is "kemény" volt hanem inkább a lehangoló jelzővel illetném. Igazából ha nem lenne a kínzás nyers látványa semmivel sem emelkedne ki a hasonló témájú alkotások közül kivéve Debney muzsikáját!
Valóban remek film és minden évben ilyenkor megnézem. A reklámokkal való megszakítás az ilyen filmek esetében elég nagy szemétség, arról nem is beszélve, hogy 01.00 felé már aligha van ember akit érdekel a hüvelygomba. Egy ilyen filmet sem tud az ember egyben megnézni. Minden támadástól függetlenül, vallássoságtól is függetlenül ez az egyik legjobban megcsinált film, zeneileg pedig teljesen egyértelmű 10/10-es. Mel Gibsont már tiszteltem a rettenthetetlen miatt de ezzel a filmmel beírta magát a hallhatatlanságba. Sosem felejtem el ahogy piros bohóc orral és római sisakban rendezte a filmet, láttam egy werkfilmen, fantasztikus ember, nem tűr megalkuvást és olyat tett le az asztalra amilyet előtte senki.
Éjjel egy órai kezdettel lesz a Passió az egyik csatornán. Egy pillanatra elméláztam, hogy mi lenne ha...aztán rájöttem, hogy elég volt anno egyszer a moziban. Iszonyatosan nagy 10/10 a film, de többet nem szeretném látni, mert akkor is úgy jöttem ki a moziból, hogy "uh, ez kemény", pedig nem vagyok vallásos.
Én első hallgatás után azt mondtam, hogy ez jobb lett, mint az előző. Aztán néhány nap múlva újra hallgattam és rájöttem: ez ugyanúgy rossz, mint az előző volt. 10/4
Lalalandos barátaink a napokban adják ki John Murphy legújabb alkotását, a Last House On The Left c. horror remake zenéjét. A kiadó oldalán néhány trackbe bele lehet hallgatni, egész kellemesek. A szerzőre jellemző dallamvilág visszaköszön mindenhonnan, de Murphy még egy olyan komponista, akiben van kreativitás, így tőle nem várok egy nyiszatolós, klisé horror zenét.
Nekem a szerző idei első műve, a Dragonball igen tetszett, egy erős hetesnek tartom, ez a lemez viszont sajnos elég középszerű, rutinmunka. 90%-ban technos berregés, dobogás, becsempészve némi nagyzenekart. A Tokyo Drift se volt egy csoda, de annak legalább volt főtémája. Ennek még az sincsen, minden szám elüt az előzőtől, mintha egy Techno Sampler cd lenne.
Nem mondom, hogy frizbi, hiszen átdolgozva 40-45 perces albummá, egész zúzós kis egyveleg lehet, de majd' 78 percben ez sok, nagyon sok.
itt jegyezném meg, hogy az utóbbi időben összegyűlt nálam jónéhány kollega olyan lemeze, melyeket már nem hallgat, külföldi értékesítése pedig nem különösebben lehetséges. az ebay jelenlegi árfolyamait tekintve összeírtam egy listában, hogy reálisan mennyit lehet ezekért a lemezekért kérni, és úgy döntöttünk, hogy ezt a listát szívesen közzétesszük mindazoknak, akiket érdekel a turkálás. nagy általánosságban 1-2 dollárnak megfelelő összegért (tehát maximum 500 forint) gyűltek össze lemezek sok egyéb mellett pl hornertől, goldsmithtől, jnhtól, úgyhogy bárki, aki kíváncsi rá, dobjon rám egy mailt a
siriacusa kukac hotmail pont com
címre. amelyik lemezre több jelentkező is lesz, azt valahogy megoldjuk.
E hónapban hódoltam kicsit a western zenék iránti szeretetemnek, és az alábbi két albumot rendeltem meg:
Il Grande Silenzio (E. Morricone)
A film maga fantasztikusan hangulatos, és egyben az egyik legmegrázóbb befejezésű, melyet valaha láttam.
Korához képest kifejezetten véres, és brutális. A zene viszont gyönyörű. A főtéma drámai, nincs túlhangszerelve, mégis kifejező. A közel 35 perces score többi része olyan minimalista, és brutális mint maga a film.
3:10 To Yuma (M. Beltrami)
Bár Beltrami nem tartozik kedvenc szerzőim közé, mégis előrukkol néha olyan darabbal, mely kifejezetten tetszik. Ez is egy ilyen mű, melyben jól visszaadja némely spagetti western zene vészjósló, minimalista hangulatát.
Most szinte mindenhol potom pénzért hozzá lehet jutni, szóval aki eddig szemezett vele feltétlen rendeljen egyet.
Én talán Giacchinotól az Up-ot merem majd megrendelni hallgatás nélkül, a The Incredibles és a Ratatouille alapján valószínűleg nem ér majd csalódás, de tényleg nagyon ritka, hogy be merjem vállalni a rendelést ismeretlen zenére.
[előzmény: (11827) Bíró Zsolt, 2009-04-05 10:48:09]
Nálam szintén top10-ben lesz, ehhez nem férhet kétség. Zarvost azért kedvelem, mert mostanában TNewman, vagy Isham elszürkülése nyomán keletkezett űrt próbálja kitölteni.
[előzmény: (11824) Bíró Zsolt, 2009-04-05 10:40:37]
Soha, senki esetében nem fogok többet belehallgatás nélkül albumot rendelni. :) A tavalyi The Edge of Love volt az uccsó, előtt meg nagyon rég volt ilyen, nem is tudom már, hogy micsoda.
Ezt szerintem be fogom választani az év legjobbjai közé, mert nagyon szép muzsika: elkezdődik, és mindvégig ugyanazt a szintet tartja, jó hallgatni ilyesmit. Ráadásul megvan nálam az év első kiemelkedő betétdala is (Greg Laswell és MZ közös nótája), ami méltó lezárás. A szerzőtől a The Door in the Floort és a Hollywoodlandet ajánlom, egyik jobb, mint a másik.
Egy kis összegzés az elmúlt hetekben általam hallgatott új zenékről:
Taking Chance - Marcelo Zavros: az év első olyan zenéje volt, mely minden bizonnyal sokszor megfordul majd a lejátszómban évek múltán is. Kicsit Isham ’Crash’-ére emlékeztet, legalábbis a hangulata és a stílusa, viszont, ami ott szinti az itt élőzene. Gyönyörű, melankolikus muzsikát rejtő album egy jó kis betétdallal a végén. 9/10
Duplicity - James Newton Howard: Hű, hát JNH-ról eddig is köztudott volt, hogy nagy szerző, de ebben a tőle kissé szokatlan jazzes, funkys hangzásban óriási zenét tett le az asztalra. Az év egyik legjobbja, jöhet bármi más ezt nehéz lesz felülmúlni. 9/10
The Young Victoria - Ilan Eshkeri: a Stardust óta szerintem sokan várjuk, hogy mivel rukkol elő, és hát megérte várni, mert ez a zene megint egy nagyon kellemes kis mű lett. A nyitótétel kissé muris, ugyanis elhangzik benne a Bajnokok Ligája himnusza (illetve egy ahhoz hasonló valami). Olyan, a nagy XIX. századi klasszikus zenékre emlékeztető részek vannak benne, amilyet nem is gondoltam, hogy valaha még hallani lehet eredeti filmzenében. 9/10
Knowing – Marco Beltrami: az eleje Herrmann zenéinek találkozása Goldsmith Alienével, ami ugyan nem rossz, de nem ezek adják az album emlékezetesebb perceit, mivel kb. a felétől belép egy új hangzásvilág. A szerzőtől kommersz zenei elemeket kapunk (és itt a jelzőt nem negatív értelemben használom), erősen gondolkodóba ejtett, hogy egyáltalán hallottunk-e már ilyen stílust Beltramitól. Néhány albumvégi tétellel egy számára teljesen új útra lépett a szerző, nem mondom, hogy nem tette jól. 7/10
The Secret of Moonacre - Christian Henson: a szerző számomra teljesen ismeretlen volt, mondjuk ez nem is véletlen, hiszen nem igazán van ismert alkotása, bár nem kezdőről van szó, viszont Csupó Gábor újabb családi fantasyje alá elég szép kis aláfestést írt. Kicsit a Harry Potter-filmek zenéinek világát idézi, néhol a Narnia erőteljes dinamikája is visszaköszön, a komponistáról pedig elmondható, hogy biztos kézzel bánik a nagyzenekarral. Néhány figyelemre méltó tétel mellett, inkább összhatását tekintve megnyerő ez a score 8/10. Az album végén itt is van egy jól sikerült betétdalocska.
Phoebe In Wonderland - Christophe Beck: a szerző eddig sem tartozott a kedvenceim közé, és ezután sem fog. Aranyos kis zene, de semmi egyediség, sehol egy emlékezetes momentum, klisés dallamok, tulajdonképpen egy nagyon unalmas zene, amit nem ment meg az egy-két jobban sikerült tétel sem. 5/10
Elküldve: 2009-04-11 13:15:16, 
Hallgatok is inkább valami jó muzsikát h jobb kedvű legyek.
