"Ugyanakkor azt be kell látni, hogy Nolan realista Gothamje nem engedi meg a zenei sokszínűséget és a változatosságot" Belátom hogy a drámai finomság az első részben helytálló volt, mert több érzelmi kicsengése volt a történésnek. A második részben gyakorlatilag elég is volt amit Halmai Gábor írt a két esemény kapcsán.
Nem, nem is azt mondtam, hogy nem Zimmer viszi a művet, de ez már egy bejáratott szuperhős-sztori, aminek sok rajongója van az egész világon. Na de valljuk be azért a pötyögések nélkül túl monoton lenne.
nekem 2 alkalom rémlik...az egyik ezek közül az amikor dent bejelenti a sajtónak h ő batman, a másik pedig amikor gordon begyűjti a maffiózókat az étteremben.
Ez hülyeség szerintem. Miért félne Zimmer bármitől? Elvállalta legutóbb a Karibot, most meg az Angels And Demons-t. Egyszerűen kiváncsi volt, milyen lehet együtt JNH-val dolgozni. Megjegyezném sokkal jobban érződik Zimmer hatása a zenén, és szerintem ő többet tett érte, mint JNH. Azért mert belepötyög néhányat a zongorába JNH, és üdítőleg hat az akciódús részek között, azért ne ő legyen már aki miatt szeretni lehet ezt a zenét.
Ez azt is jelentheti, hogy Zimmer nem mert egyedül belevágni egy megszokott témába? És ha felhívja a "barátját", hogy ha bukik, akkor ne egyedül, és így a projektet is megmenti és még keres egy "kis" pénzt is vele?
egy 2007es rádióinterjút hallgatok jnhval, ahol megemlíti, hogy chris nolan egyedül zimmert kérte fel a 'batman begins'-re, aki ha igaz, elég ideges lett, hogy egy újabb blockbuster vár rá, s mivel a 'secret window' közös ügye elmaradt, felhívta jnh-t, hogy csinálják együtt. tekintve, hogy ebben a kétórás interjúban jnh hihetetlen szimpatikus fickó benyomását kelti, és semmi nagyzolás nincs a szavaiban, sőt, külön kiemeli régóta tartó barátságát zimmerrel, egyáltalán nem olyan megközelítésben jön le a dolog, hogy ő felül akarná überelni zimmert, mindenesetre érdekes infó a zene születéséről.
Jah olyan hatása van mintha idősebb lenne a Face/off-ban, de viszont nagyon más az arca a Bourne-ban, mint a Death Race-ban, az utóbbiban látszik hogy nem kis mennyiségü smink van rajta, de nekem tetszik a nőci bár kicsit idős lenne hozzám, de jó arca van a színészethez.
Mélységesen egyetértek Goldsmith hiányával, valamint azzal, hogy a 13. Harcos egy tökéletes zene. Azt tisztelem a Goldsmith féle szerzőkben, hogy a legegyszerűbb jelenetet is megtöltik élettel, érzésekkel. Igazi monumentális pillanatok és csendes, sejtelmes részek összhangja.
Megérkezett a DK teljes verziója. Elég mutatós maga a doboz amibe rakták a 2 korongot. középen egy könyv található ami telis tele van szép képekkel a filmből:)
Túl sok információ nincs beleírva csak a szokásos stáblisták meg köszönetek!A minőségre nincs panasz a zenét illetően bár kíváncsi lennék a collektor's edition mennyiben különbözik ettől.
Jah, tényleg olyan. Viszont Joan Allen, ahogy öregszik, úgy annál jobban mutat a vásznon, és minden filmben más és más módszert választ a szerep előadásához. A "Death Race"-ben is jó volt.