Én is meghallgattam a Slumdogot, és hát zeneileg nem egy nagy szám. Film alatt biztos jól működik, viszont ennek alapján már tucatnyi zeneszerzőt kellett volna elhalmozni Oscar díjakkal.
Sosem fogom megérteni hogy kaphatott Santaolalla 2 díjat, miközben sok kimagasló zeneszerző még szobor nélkül rohangál.
Az idei felhozatalból a Benjamin Buttonnak adnék díjat, mivel zeneileg magasan ráver bármelyik másik alkotásra. Viszont mint zeneszerzőt mindenképp Elfmant vagy JNH-t díjaznám, hiszen az elmúlt 20 évben rengeteg kiváló anyagot tettek le az asztalra.
Ha nem haragudtok meg, nem szeretnék döntőbíró szerepben tetszelegni, de Shakespeare után szabadon azt kell, hogy mondjam: "Sok hűhó semmiért"
Gonit5, nem szabad ezt a score-t védened, még akkor sem, ha Santaollala-nál különb. Csak a szerző különb, a Slumdog nem sokkal jobb a nyertes Santa anyagoknál.
Desplat pedig annyit még nem tett le az asztalra. Természetesen ha megkerülhetetlen lenne a Benjamin, akkor oké, de nem az. Másik háromból csak a nevük miatt örülni fogok ha vmelyik nyer. Mondjuk JNH a score-ért és Newman a betétdalért. Igen, az szép lenne. :)
ó, azt gondolom, sokkal nagyobb baj is érhet, mint hogy mellőztem ;) de hát mint tudjuk, minden olyan zene közellenség, amit én sosem jelölnék, azok ott meg mégiscsak. pláne, hogy az utóbbi évek tradíciója alapján igen kicsi az odds rahman győzelmére, és az ilyen tuti befutókat pedig nem szeressem. de hát, mint azt minden évben meg szoktuk ilyenkor beszélni, az én díjazottaim itt vannak a polcomon, és minden évből tudnék legalább kettőt mondani :D
Mielőtt még félreértesz nem Rahman Oscar-jelölését védtem. Szerintem sem kellett volna őt a score kategóriában jelölni és én sem adnám neki az állítólag legrangosabb díjat. Csak azt tartom igazságtalannak, hogy a nomináció miatt közellenség lett ez a zene, meg a szerzője.
Az meg, hogy nem hallgattad végig a te bajod.
én úgy értelmeztem a slumdog zenéjét, hogy elkezdtem hallgatni, és körülbelül az ötödik tracknél ki is kapcsoltam. nekem ennyi értelmezés bőven elég volt belőle :D amíg az úgynevezett "mainstream" kategóriában számos olyan művész munkáját nem sikerült még az állítólag legrangosabb díjjal elismerni, akik hosszú idő óta meghatározó egyéniségei a szakmának, addig nekem az ilyesfajta zenéknek semmi keresnivalója arrafelé. én így értelmeztem ezt a zenét
Nem kifejezetten neked szól, csak most jött el az idő, hogy nyilatkozzak Slumdog-ügyben, mert egy kicsit igazságtalannak érzem, hogy Rahman ki lett pécézve. :) A gond ott kezdődik, hogy te sem jól értelmezed a Slumdog zenéjét, mert nem tisztán a score az értékes benne, pláne mert olyat csak 10-12 percnyit tartalmaz. A valódi lényeg a dalokban van, amiket ugye Rahman írt, ellentétben például a 'Babel'-lel, ahol Santaaolallanak köze nem volt a dalokhoz. Ezért is nem értem, hogy miért az indiai népzenei vonal oldaláról van megközelítve ez az album. Ugyanakkor a tisztánlátás kedvéért szerintem sem érdemel oscart a filmzene kategóriában, legjobb dalok között viszont igen.
nem kell mindjárt a torkomnak esni, anyatigris, csak vicceltem :) egy pillanatig sem vitatom, hogy rahman értékesebb eleme pillanatnyilag a szakmának, mint gustavo, de oscar-beugróként legalább olyan előélete van, mint a kétszeres díjazott zenésznek. semmi nem indokolja számára a díjat, mert zenéje egyáltalán nem kimagasló szerzemény (elég csak a 'monsoon wedding'-re, a 'the four feathers'-re vagy a 'himalayá'-a gondolnom, hogy ha más nemzetek zenei világából keresek hasonló példát), és ha történetesen tökéletesen is illeszkedik a filmhez, ez az alapkövetelmény, és ennek az elmúlt nyolcszáz év jelöléseinek zöme eleget is tett.
tehát oscar-jelölés tekintetében (és nem a műveket összehasonlítva, mely esetben eleve az öt jelölt nincs egy súlycsoportban) bőven egy napon lehet emlegetni rahmant és santaolallát :D
Na azért álljunk itt meg egy kicsit. Rahmant és Santaolallát egy napon sem lehet említeni. A két ember nem ugyanaz a kategória. Én megértem, hogyha valaki nem nézi jó szemmel Rahman jelöléseit, a score kategóriában szerintem sem érdemli meg, de csak azért mert jelölte őt egy botfülű testület még ne nevezzük már rossz zeneszerzőnek. Valószínűleg nem kényszerítette az akadémiát, hogy jelöljék őt...
A 'Slumdog Millionaire' alá tökéletesen illik a zenéje, ahhoz a filmhez olyan zene illet. És nem ez a cél egy filmzenénél? Az meg csak plusz, ha külön hallgatva is élvezetes. Ez például a 'Babel'-ről nem mondható el, nem hinném, hogy azt albumot sokan élvezettel hallgatnák. A 'Slumdog Millionaire'-t meg bizonyára igen. Az meg megint más kérdés, hogy a stílusa távol esik a mainstreamtől.
jocelyn pook 'caotica ana' című albumát hallgattam reggel, és mintha coulais spanyol megfelelőjével találkoztam volna. nagyon kellemes hallgatnivaló, picit zaklatottabb drámai mű, sok vokállal.
az idei oscarnál nekem szinte mindegy, hogy a hármas nagy befutók közül ki kapja, mert tnewman, jnh és elfman is megérdemli, nem konkrétan a jelölt zenéjéért, hanem az elmúlt tíz-tizenöt év kiváló muzsikáiért. desplat-nak hagyjunk még egy kis időd, rahmant pedig felejtsük el.
Jók ezek az évi összesítések, mert tényleg sok olyan zenét helyez előtérbe, amiről lemondtam, vagy nem is ismertem. Az egyik ilyen Danny Elfman-től a Standard Operating Procedure, amit már nagyon szeretnék meghallgatni. Az általatok kiválasztott legjobb számokat megfogom hallgatni. Egy biztos az év valóban egyik legjobb kiadása a John Williams - Indiana Jones: The Soundtracks Collection. Attila, a Happening valóban felesleges vétel, de a Defiance már reménytelibb alkotás. Már háromszor hallottam és egyre inkább hajlok arra, hogy megérdemli az oscart (annak erős tudatában persze, hogy a régóta díjazandó JNH szerezte) de a Milk-el is így vagyok. Szerintem Elfman kapja.
Én is nagyon szépen köszönöm az összefoglalótokat.
Nekem egy kicsit meglepetés volt több helyen a listátok. Ennek örülni szoktam, mert mint ez esetben is, fel tudtam fedezni egy-két új anyagot. A jobbára közös Fireflies Garden-t és a Standard Operation Procedure-t már meg is hallgattam. Nem rossz,de nem teljesen az én világom. Az SOP lepett meg jobban, és valószínűleg meglepetésként fogom feltüntetni, az én kis privát best of 2008-amon.
Haladó
OST_Zoli
10924. Elküldve: 2009-01-26 17:38:53,
Filmzenék
[15596.]
Köszönöm a listákat!
Jól sikerültek!
Majd "kielemzem" őket egy nyugisabb napon. De nagyon örülök neki!
Les Enfants de Timpelbach
Frederic Talgorn most sem okozott csalódást, továbbra is az egyik legjobb méltatlanul alulértékelt zeneszerzőnek tartom. Epikus stílusát sikeresen viszi tovább ebbe a muzsikába, amit szívből ajánlok mindenkinek aki fogékony a kalandos-megható filmzenei stílusra.