Bár vannak az albumnak jó pontjai, két és fél óra még egy LOTR-ból is sok, nemhogy ebből az alapvetően egysíkú szintizenéből.
10/6, de ebben benne van az is, hogy a sorozat alatt jól működött, mint hangulatfokozó. Önmagában azonban nagyon unalmas, szerintem nem éri meg a ráfordított időt a végighallgatása.
Nagyon szépen köszönöm. Már azt hittem vége a sornak (a Shipwrecked-et még nem sikerült meghallgatnom). Winterbourne lesz a következő amit megkeresek.
A Dead Again-t viszont már igen. Ha nem tartotok unalmasnak ez ügyben, írnék egy összefoglalást Doyle-ról majd a végén.
nyilván kellett hasonlítania a stílusnak az előző miller-művek hangulatához. na de hát azért ehhez nem volt szükség david newmanre. azt gondoltam, hogy talán visz bele egy kis életet, és végre megint megmutatja magát a szakmának. hát nem jött be.
és ha még van időd, én épp most lendültem bele a 'mrs winterbourne'-be. egy rejtőzködő szépség, kifejezetten kellemes, vidám hangulatú hallgatnivaló. újabb doyle-albummal vagyok kénytelen gyarapítani gyűjteményemet.
meglepett, mennyire rendben van, már amikor nem kifejezetten filmzenei irányban keresgélek. hazafelé hallgattam a 'less than zero' [thomas newman] és a 'we don't live here anymore' [michael convertino] promóit, és közéjük simán befért volna. jó kis chillout muzsika. kár, hogy csak letöltős, véletlenül lenne egy djawadi-albumom eredetiben... (igaz, az RC-oldalon fel van tüntetve egy "ambient designer", valszeg neki is elég sok köze lehet ehhez a tompított megszólaláshoz)
[előzmény: (10855) Bíró Zsolt, 2009-01-20 21:25:51]
Engem a Spirit több helyen a Sin City zenéjére emlékeztetett. Talán a szaxofon miatt, de azért Newman stílusa is ott volt, valahogy mégis a felejthető kategóriában érzem a darabot.
érdekesség, hogy közvetlen Obama eskütétele előtt Yo-Yo Ma, Itzhak Perlman és tsai egy új John Williams kompozíciót az "Air and Simple Gifts"-t játszották..Kis egyszerű vót...
Örülök hogy valami új dologról beszélgetünk és nem a szokásos RC-s frázisokról. A Dead Again-t csak úgy felvettem a listára, de most már nagyon kiváncsi vagyok. Shipwrecked, ez lesz a másik a mai nap.