Igen a magányos hősök sosem tudnak megszabadulni a sorsuktól. Bár sokan hajlamosak a Rambo-t lebecsülni, mivel akció film is, de egy nagyon fontos emberi sorson keresztül mutatott be egy valós társadalmi problémát. A született Július 4-én-hez hasonlóan sokaknak, akik hazajöttek Vietnámból, rákellett döbbenniük, hogy ők is és a hazájuk is megváltozott. Stallone utolsó megható monológja az egyik legjobb, amit valaha írtak.
Basszus Uram! Köszönöm neked. Hallottam már az Omen 3-t, de nem is rémlett, hogy egy ilyen hatalmas fináléja van. Ma ez a második szám, ami földöntúli érzést adott. Vide Cor Meum volt a másik a Hannibal-ból.
Szóval még egyszer nagyon köszönöm.
Nah, király..épp beszéltem egyik cimborával, hogy G.R. a Snatch után felvette a 8 éve leejtett fonalat és most "hazai pályán", a RockNRollával tér vissza.. De amelyik filmje igazán érdekel majd, az a Sherlock Holmes Robert Downey Jr-ral
Most hallgattam meg a Hannibal-t. Nagyon bejött, régen Zimmer ezen munkája nem tetszett. De nem is ezt akartam mondani, hanem, hogy a Firenze Di Notte eleje mennyire sötét lovagos (Joker téma), Martin Tillman-é az érdem. :)
Odavagyok azért a három filmért! Úgy egyben, zenéstül, mindenestül. Berakom a laptop DVD lejátszójába, és pörög, én meg hallgatom (időnként nézem), amíg egész mást csinálok.
Gondolom sokan az Omen-t mondanák, de nekem azon filmek egyike se jön be. A magányos hős témája jobban megmozgat, függetlenül attól, hogy hány embert mészárol le egyedül. Attól eltekintek. A mondanivalója nekem fontosabb. Meghalni valamiért, vagy élni a semmiért. A negyedik részben is az tetszett, és ez szerintem az életben is igaz, hogy a nagyszívű "hősök", érje őket bármilyen csalódás embertársaikban, sosem fognak kibújni a bőrükből. Nem tanulnak tapasztalataikból, hajtja a szívük. Szerintem ehhez az érzelmi világhoz, Goldsmith tökéletes zenét írt, amely előtt Tyler méltóképpen alkalmazkodott.
Én is szeretek válogatásokat csinálni. Nagyon szép listát állítottál össze.
A Congo nekem se tartozik a kedvenceim közé. Hozzávetőlegesen nekem is ez lenne. 1-2 zenét azért még valahogy belegyűrnék.
Star Trek nyitány, Halhatatlan szerelem főtéma, Rettegés arénájából az ária (címére most nem emlékszem), Pillangó főtéma. Ezek kevésbé akciódúsak, de mindenképpen érzelmesek. Jó hallgatást, adtál egy jó tippet.
Én mondjuk kicsit meg is lepődtem, hogy épp nálunk gyűlt össze az ellentábor. :)
Nekem sem volt komolyabb bajom a 300-zal, és a Watchmennél is a képregény-irodalmi alap az, ami miatt már most biztos a fél siker. Ez a látnok-dolog persze tényleg erős. :)
a 'congo'-t nemrég hallgattam, de az nekem picit sok volt, a 'the first knight'-ot pedig sosem szerettem igazán, ám az összes többi tétel kiváló választás. főleg a 'mulan' jelenléte üde színfolt, az is kiváló muzsika.
Én elhiszem, hogy ott volt, volt már ilyen frissítéskor a szerveres variáláskor, csak azt nem értem, hogy ha én Doomsdayt írok, akkor abból hogy lesz Doomsgay, aztán meg vissza, anélkül, hogy bárki belenyúlna? :)