Igen, Henry Jackman talán az utolsó idáig a csapatból, akit sokszor láttunk itt-ott, de még nem kapta meg a maga nagy projektjét. :)
Aztán jöhet Lorne Balfe.
Azt jól látom, hogy a szürke ki van vágva, és a város részlete így látszik? Mert úgy nagyon rendben van. Ha viszont a címlap egy sima kép, akkor szerintem gagyi ezzel a szürkével, ahogy írtam korábban.
Én ma lepasszoltam druszámnak a film kritikáját, megfelelő motiváció híján. Közben le is ment hetesre.
Aki nem ismerné a szerzőt, ő a megalapítója, és zeneszerzője az Adiemus nevű formációnak, csapatnak, ki hogy hívja.
Ez tudtommal az első filmzene próbálkozása, és egyből hibátlan művet rakott le az asztalra. Dallamos, kellemes, drámai muzsika, melyet a LSO előadása csak fokoz. Mióta először hallottam rajta volt a 'must have' listámon, a mai nap pedig véletlen belefutottam egy használt lemezboltban potom 1500 forintért.
Aki nem hallotta még, de kedveli a dallamos, romantikus zenéket feltétlen tegyen vele egy próbát!
Brian Tyler-Bangkok Dangerous. Meghallgattam és szerintem hordozgat magában kellemes perceket. Főleg, hogy a Prágai Filharmónikus Zenekar szép ütősei is felcsendűlnek.
És ha még lett volna benne helikopter, ami pont a takarítás után bukkan fel. Kezdhette volna elölről az egészet. Ami alatt egy heroikus, ámde megható téma hallható.
[előzmény: (10452) Kulics László, 2008-12-20 09:45:02]
A kivágott jelenetek között van egy olyan is, amikor kérdőre vonja Bayt, hogy 5 autó roncsa után szerződött takarítani, erre megfejelte még néhánnyal, plusz egy hajóval. Persze Bay azt felelte neki, hogy "örülj, hogy mindezt nem naplementében forgattuk, úgy este takaríthattál volna." :)))
Én egy hatossassast adok a Valkűrnek. De az első tételt nagyon szívesen meghallgatnám élőben - ebből adódik, hogy felkerül az "év tételei" listámra. Iszonyatosan szép kezdés!
Amit Ottmantől egyre többet hallgatok, az a Superman Returns. A végén még megveszem. :)))
A Bad Boys 2 az túlságosan minimalista lett, még dallama sem igazán volt. Egy zene ragadott meg, amikor a végén mindenki Lawrence mellé áll az örsön, és elindulnak kiszabadítani a tesóját. Mondjuk a film is lényegesen rosszabb lett az első résznél...