Érdemes ránézni a Valkyrie weboldalára, mert van rajta zene, ami nagy eséllyel Ottman score-ja, és igen kellemesen hangzik.
Remélem az album is ilyen jó lesz. Amit hallottam abból simán a szerző egyik legjobb zenéjét fogjuk hallani.
Hát eddig az egyik Best Of albumáról sikerült meghallgatnom a Main Title-t, és ezzel sem tudok nagyon betelni. Remélem sikerül megszereznem a többi dalt is. Még egyszer köszi.
[előzmény: (10011) Bíró Zsolt, 2008-11-21 19:12:59]
Hát én meglehetősen le vagyok, voltam maradva. Nem hallottam még eddig Kitaro Heaven And Earth-jét. Most már igen. Azt hiszem az első Land Theme című szám minden idők egyik legszebb filmzenei darabja.
(Megjegyezném sok dallamocska kísértetiesen hasonlít a Kung Fu Pandára, ejnye Zimmer mester)
Meghallgattam a Sakamoto zenét, amihez egyébként korábban már volt szerencsém. Nagyon szép, andalító, valószínűleg illik a filmhez, amit még nem láttam, de egy kicsit unalmassá vált a végére. Lehet azért, mert nem azonosult a pillanatnyi lelkivilágommal, hangulatommal. De azután betöltöttem Iwashiro (szintén melankólikus) Kenshin-jét, és rájöttem, nem ez a helyzet. Nálam ez az album lemossa az előzőt.
"burtoni látványvilágba mégiscsak jobban beleillik Batman karaktere" - ezen nagyon elgondolkodtam, és egyet is értettem vele addig, amíg eszembe nem jutott, hogy a Batman Begins-ben mennyire jól ki van találva, hogy ő miért is lett Denevérember.
Maradjunk abban, hogy mindkettőhöz passzol. :)
Én lettem a 10ezredik? Frankó. Mióta létezik ez az oldal?
Batman ugye alapból nem szuperképességekkel rendelkező hős, mint általában a Marvel/DC karakterek többsége, tehát nem meglepetés, hogy nem zöldül be, nem lő hálót, meg más hasonlót sem csinál. Ilyet egyébként Burton-filmjeiben sem láthattál. A korábbi Batman-filmek azért hihetőbbek, mert a burtoni látványvilágba mégiscsak jobban beleillik Batman karaktere, az új filmekben pont az a bibi, hogy a modern, high-tech városi világban kissé nehezen elképzelhető, hogy valaki ilyen maskarában rohangáljon. Ettől függetlenül nekem mind a két rendező elképzelése maximálisan bejött. Schumacheré meg mondanom sem kell, hogy kalap szart sem ér.
Hát srácok elértük a 10 000. hozzászólást. Réges-régen egy mára már elfeledett fórumon Feared érdeme volt a jubileumi hsz, most a dicsőség justice83-é. :)) Annak idején egyik szerkesztő kolléga tett ígéretet, hogy a 20 000-nél is ott leszünk. Hát nem lettünk. :D Na de majd itt összejön. :)
wow, nagyon belelendültetek itt a Bond-témába.:) Hát én érdemben csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy soha nem szerettem és nem is fogom. Egy dolog miatt bojkottálnám a filmet...a szívem törik össze amikor látom h ripityára zúznak egy Aston Martin-t.:)))
andrew lockington - city of ember (2008): kaland-töltelékzene, hangulat és egyéniség nélkül. 10/5.
john powell - bolt (2008): kaland-töltelékzene powell-módra, de ki lehet emelni azt a rövid szösszenetet, amikor valaki artikulátlanul ráénekel a főtémára. 10/6.
elia cmiral - splinter (2008): hát ezt meg mégis minek? 10/3.
Nagyon hasonló a véleményünk.
Szerintem az új két Batman film sokkal nagyobb újításokat hozott az előzőeknél. Bevallom a régieket én meg se tudom nagyon nézni. Az egész atmoszférája, meg úgy egyébként ez a Burton-os, Elfman-es "vigyoriság" engem rohadtul idegesít. A Batman Begins és a Dark Knight kilépett abból a képregényes "nyálfantasy"-ból, amit szintén utálok. Végre egy hős, aki nem zöldül be, nem lő ki hálót és a kriptonit se gyengíti le. Az az 1-2 nem reális dolog benne pedig, betudható az általános filmbeli akcióknak.
Az új James Bondoknál szerintem ekkora reform nem történt.
Nekem ez külön tetszik, h egybefüggő a történet, és nem mindig vmi új küldetés. A Quantum a harmadik részben is visszatér majd a hírek szerint. Nekem a gonoszokkal sincs semmi bajom, szerintem egy macskáját simogató Blofeld ma már nehezen menne el.
Nem az a cél nyilván, h totál reálisak legyenek a filmek (még Bourne is előmászik a tizedik összetört autóból is), hanem csak reálisabbak. El tudom hinni DC-ről, hogy tud ölni, és nem csak egy pozőr mint Pierce, akiről kevéssé hittem, hogy kiüt egy hatalmas feka securitys a TND-ben, vagy mondjuk Moore-ról nem hittem, ahogy 60 felé rohangál az Eiffel-tornyon (az is kaszkadőr volt persze, mert a rohanással is gondjai voltak akkor már). De nyilván azoknak a filmeknek meg ez a bája. Mondjuk nekem az OHMSS Lazenbyvel az egyik kedvenc Bondom, ami szintén kevesebb embernek jön be
nekem gyerekként abban volt leginkább bája a bond-filmeknek, hogy tulajdonképpen egyiket sem tudtam igazán elhinni. amelyik filmek túlságosan a realitások talaján mozogtak (vagyis mondjuk túl közel egy sima akciófilmhez, lásd a 'for your eyes only'-t vagy a legtöbbet támadott 'licence to kill'-t), azt eleve szétcincálta a kritikus tömeg. pont amiket kiemeltél (kütyü, nők, originál és lehetetlennek tűnő gonoszok) voltak a legfontosabb kellékei a régi filmeknek, és mivel ezeket az új gárda szépen kiszedegette, már nem is tudok igazán mit kezdeni ezekkel az új darabokkal. semmi bajom, ha realista akciófilmet akarnak csinálni, csak az első kábé 17 rész a szériában baromira nem erről szólt. és látod: ha a batmant el tudjuk fogadni (tehát van olyan kiváló rendező, aki elhiteti velünk a történetet), akkor szerintem más megközelítésben ugyanúgy el tudnám hinni bondnak is, ha nem akarná magát ennyire komolyan venni.
Az volt még negatívum, hogy idehaza csak szinkronos verzió ment, és ez kissé rontott rajta. Egyetértek a leírtakkal, szerintem lesz egy ütősebb új rész. Szerintem ez a két film jó tesztelésre, hogy miként fogadják és mi az amit hiányolnak az új Bondból.
Én is egyetértek hogy DC a legjobb Bond eddig. Igazi angol pont amilyennek lennie kell. Pontosan azok miatt jobb szerintem amiket sokan negatívumként hoznak fel ellene (beszéd, kinézet, Magnum tekintet:D). Én személy szerint egyáltalán nem hiányolom a ketyeréket a filmből, ideje volt már hogy realista legyen ez a karakter is mert azért valljuk meg hogy a Brosnan adaptációk tele voltak baromságokkal főleg a történet esetében. Az akció jelenetek meg simán kenterbe verik a korábbi részeket elég csak a CR első 15 percére gondolni. Egyész egyszerűen azt történt a Bond filmekkel ami megtörtént a Batmannal, a Ramboval is.
Újragondolták az egészet mert a régi dolgok nem voltak már működő képesek és nem értem miért könnyebb denevér barátunk új verzióját elfogadni mint ezt. Azzal egyet kell értenem hogy karakteresebb gonoszokat kellene találni, és annak viszont örülök hogy nem csajozásról szól végre a történet. Az új rész nyilván a sztori folytatásából adódóan egy bosszúhadjárat lett de le kellett zárni a történetet valahogy. Elég bénán vette volna ki magát ha egy totál új sztorit adnak anélkül hogy mindent tisztáztak volna korábbról most majd jöhet egy új történet új izgalmakkal és remélhetőleg jobb gonosszal.
A film címekkel illetve félrefordításokkal kapcsolatban annyit hogy ezeken vitázni a legfeleslegesebb. Kit érdekel h milyen a címe ha jó a film? Nekem semmi bajom nem volt a Batman Kezdődikkel valaki nyilván eldöntötte hogy le kell fordítani és ennyi. A AvP nél ugyanez a helyzet nem tehet róla senki sem hogy a mi nyelvünkön bénábban hangzik az adott szó