Jaja ezt észrevettem a Rambo tokjánál is. Azt hittem igényesebb lesz, de végülis a tartalom a lényeg. Nem szívesen áldoznék fel 10 perc zenét +2-3 lapnyi bookletért.
Nálam nem lesz ellentmondásos, még csak a film alatt hallottam, de abszolut nem jött be - egy-két track kivételével, e az is a nagyzenekaris részből volt -, ahogyan a film sem.
Mostanában egyre többször látni, hogy a Varése összeszedi magát. A Charlie- Wilsonnal sincs különösebb gond, az I Am legenddel sem. Persze azért még mindig vannak fekete-fehér belsővel rendelkező borítók, de pl egyre inkább figyelnek arra, hogy minél több információt tegyenek a lemezre, ami a felvételekkel kapcsolatos, és ez pozitívum, mert engem ezek érdekelnek.
Aki most sztem úgymond kicsit gagyizik, az a Lionsgate Records: teljesen színes, kétlapos borítókat gyárt, de olyan vékony lapra, hogy teljesen eligényteleníti - plusz a sok festéket nem bírja a vékony lap, ezért picit hullámos lesz tőle.
Foglalkoznak a Fókuszban mással is, mint Dunkdika esküvője és Annácska újabb plasztikai műtétje? Hihetetlen - ahogyan az is, hogy az első adásokhoz képest mennyire zuhant ezeknek a "műsoroknak" az értéke.
A zene mondjuk ellentmondásos lehet.
Egyfelől zseniálisan éri el azt a hatást amit akar (70-es 80-as évek gagyi szintis horrorzenéi), másfelől persze komoly zenei értéke nincsen.
Igy nehezen tudnám osztályozni, mondjuk filmbeli értéke kb. 10/9, önálló hallgatnivalóként olyannak aki nem szereti a filmet kb. 10/4 lehet.
Egyezzünk ki 10/7-ben
Most nyitottam ki a Planet Terror cd lemezt, és az utóbbi idők legjobb varése artwork-el találkoztam. Színes képek belül, az átlátszó cd tok belsejében egy dögös Rose McGowan kép. Bárcsak minden filmzene csomagolása ilyen igényes, ötletes lenne.
Annak volt asszem a legelején valami olyan jelenet, amiben kínaiak püfölték a dobokat. Nekem az volt a legemlékezetesebb a zenéből, pedig csak rövid ideig szólt. Jól emlékszem, van ilyen benne?
Tegnap a fókuszban (ismét) párhuzamot vontak a komoly- és filmzene között. John Williams papa is benne vót. :-) Közben megnéztem a Harc mestere című filmet. Eredeti címe asszem: The war of Art. Zeneileg szegényes, de aztán jön a rész miután megölték az ügynök-társnőjét. Rövid szinti és zongora ringat a társaival töltött időkbe miután egyedül maradt...
Inkább térjünk is a filmzenékre, konkrétan egy olyanra, amit most épp hallgatok.
Ha rendező lennék, nem valószínű, hogy a Pet Shop Boys jutna eszembe a filmem score-ja kapcsán. Őket is zavarhatta ilyesmi, bizonyára emiatt csinálták meg az 1925-ös Patyomkin páncélos saját szájízük szerinti aláfestését a nyolcvanadik évfordulóra. Az eredmény egy egész érdekes szintipopmuzsika, amit szimfonikus zenekar egészít ki, és nem is mondanám tipikusan PSB-osnak, van benne Jean Michel Jarre is. A filmhez nem igazán bírnám elképzelni, de végül is nem szó szerinti aláfestésről van szó. A legjobban a No time for Fears tetszik, aminek egy tök jó kis téma bontakozik ki a végén, a legkevésbé meg a Nyet tucctucca. Klasszikus szerintem nem született, de a dolog különlegessége miatt mindenféleképpen megvan a 10/7.
akkor egy pici magyarázat:
ha kötelező lenne mennem, akkor adnék pénzt érte, hogy ne kelljen. mert nem szeretem a légy zenéjét, meg amúgy shore zenéit sem, meg amúgy is lacinak szólt.
az egyszer színpadiasan, kebelbarátját könnyezve átölelve eltávozó kollega beírásait ezután törölni fogom.
Te fizetsz azért, hogy ne mehess el?:))) Én ingyen megteszem ugyanezt. Brooks: Fogadatlan prókátor vagyok, de szerintem ez a hozzászólás 1: humoros volt (poén akart lenni) 2: Csipkebokor vessző. 3: Ez nem a zeneszerzőre irányult, hanem egy művére. Nálam is van olyan, hogy hiába szeretem egy adott zeneszerzőt, van olyan munkája, amit ha kényszerítenek drasztikus eszközökkel (24 órás best of Kiszel), se tudnék meghallgatni. (Bár ilyen esetekben talán mégis). Ne vegyük mindig szívünkre a traktort. Próbálj meg nevetni, akár a Szeszélyes nézőközönsége a stúdióba. :))) (ja, ez is humoros írás próbált lenni, mielőtt az a vád ér, hogy komolykodok, amiket persze mindig kikérek magamnak)