Még a Beowulffal is így voltam, csak azt végignéztem. Nekem olyan volt az egész, mintha a Shreknek látnám a felnőtt változatát. Most vagy rajzfilm legyen valami, vagy nem, de egy ilyen hibrid komoly filmnek beállítva nekem érdektelen. Ráadásul az első felét mérhetetlenül untam is, talán a sárkányos rész elment. Részben előjátszottak a jelenetek ugyan, mégis teljesen illúzióromboló minden emberi mozgás. A Polarnal nem zavart ennyire. Nem kéne erőltetni ezt a fajta filmezést, márpedig Zemeckis már csak ebben bír gondolkozni sajnos.
Ejj-ejj, hát így figyelsz? Mikor meghallottam, azt hittem lesz is belőle valami, de így olyan, mintha figyelmetlenek lettek volna és bennehagytak egy "hanghibát" :))
"Nagy" sikernek ígérkező film lesz ez különben. A nyolcvan év egy rendezőnél érdem lehet és nem állapot, mert úgy látszik, ez minden kaput megnyit. A papa még akart élesben melleket látni, aztán mindenki egyetértett abban, hogy miért ne láthasson. Nagyon rendes dolog ez, valljuk be. És nem került sokba...
Aki különös perverziót érez a hallgathatatlan "zenék" iránt, és bejövős neki Björk DR9-ja is, annak ajánlom a hazai mozikba ma kerülő Földrengések zongorahangolója című film varázslatos aláfestését.
Itt lehet róla olvasni, hogy mi ez, csak a csillagok számát kéne negatívba fordítani, aztán rendben is vagyunk:
http://www.soundtrack.net/albums/database/?id=4444
Nem vitatom, hogy tehetséges a srác, csak a könnyedebb hangvételű zenéinél azt érzem, hogy az addig felgyülemlett játékos zene-ötleteit belesűríti, aminek zsúfoltság az eredménye - hozzáteszem: az én meglátásom szerint, ám mivel gyakran megkapom, miszerint nem értek a zenéhez, így nem is kell rám hallgatni :)).
Egyébkét most meghallgattam a második felét is és 10/6 lesz a vége.
Nekem nagyon bejött a Horton, sokkal bolondosabb, mint a korábbi rajzfilm zenéi, pedig azok is eléggé olyanok voltak. Bár a közepe kicsit bealvós az tény, viszont néhány zenei megoldáson ismét elesett az állam. Hogy honnan szedi ezt a rengeteg ötletet az az ember.
Bavallom nektek őszintén, hogy én semmi különöset nem láttam ott. Okés, Károly-híd, meg a templom, megszépen rendben vannak a házak, de részemről elmaradt az a nagy hanyattesés, amit mindenki mond (sokan mikor megtudták hogy megyek elkezdték mondani, hogy milyen jó, mekkora élmény, stb), én pedig csak úgy elvoltam. Abszolut többet nyújtott nekem Róma, Gent, London (ez utóbbi az első helyen van, szorosan mellette Róma a Colosseum miatt, ami varázslatos sztem.). Úgyhogy én nem tudok szuperlatívuszokbban beszélni, sztem Bp ezerszer szebb. Persze ez beállítottság kérdése.
Amúgy filmes helyszíneket mi Londonban néztünk meg Zsoltival és Sutterrel: MI6 épülete, Nothing Hill. :))) Az király volt :))
Nagyon szép város, sok hátizsákos fiatal túristával és remek bulikkal. Az amcsik csináltak ebből is nagy bizniszt, ugyanis a belváros nagyrésze amerikai kézben van és az otthoni fiataloknak reklámozzák ezerrel, ezáltal népszerűsítenek egy másik országot de a profit mégis az övék marad. Amúgy nekem az első dolgom az volt mielőtt elmentem oda majdnem 3 éve hogy megnéztem az MI első részét mert fel akartam keresni a helyeket ahol forgatták, érdekes volt látni Azóta pedig más filmekben is fel véltem ismerni a jellegzetes helyeit a városnak, egyszer kíváncsi lennék egy olyan kimutatásra hogy melyik városban mennyi filmet forgattak eddig. Persze csak az európai városokra gondolok. Annó vicces volt látni a Münchenben hogy az Andrássy út volt Olaszország asszem aztán átmentek a másik oldalra este és ott meg a Párizsi jelenetet forgattak:)
Bevallom haloványan fogalmaztam.:-) De tényleg, mintha Budapest lett volna. Szóval nemtom, hogy csehül is így van -e. Voltál Prágában?! Jó lehetett. Szép kis város. 14 évesen láttam (először) az M:I-t, ugyhogy gyerekfejjel félelmetesül szépnek tűnt, és hát azóta töretlenül érdeklődöm minden iránt, ami Prágával kapcsolatos. + Ha Trevor Rabin barátunk még ír is egy olyan gyönyörűséget a látkép alá.
Félig bírtam az albumot és utána váltottam másra. Kb mint az Ice Age 2 vagy a Happy Feet: aranyos, meg színes meg minden, de abszolut semmilyen fogódzkodót nem találok rajta. Érezni rajta, hogy zeneileg sokszínű tud lenni Powell, de jó lenne, ha valahogy ezt jobban összeszedné egy zenén belül.
Hát igen az a srác a feminin vonásaival meglehetősen érdekes volt, de a rövid jelenet amit William Fitchner eljátszik az szerintem jó, amúgy is csípem az ipse játékát más kérdés hogy a Prison Break is már egy mexikói szappanoperává vált az elmúlt 2 évben:)
A Burgundy-s film nem nagy eresztés véleményem szerint de van benne egy jelenet ami eszméletlen király volt. A poén lelövése nélkül ajánlom mindenkinek azt a kb 5 percet a filmből amikor a híradósok csatároznak
Nekem egyébként tetszik hogy Vince Vaughn, Ferrel, Luke Wilson, és Ben Stiller sokszor szerepelnek együtt és rendkívül megdobják egy film poén értékét.
Akkor nekem sikerült először írni a Mist-ről már 1-2 héttel korábban...hú mekkora király vagyok
Úgy érzed, hogy a fórumban összegyűlt társaság csehül áll csehekből? (na jó, ez erőltetett volt, elismerem, de gondoltam mégis beírom).
A kis vakondot tudtam anno csehül, mert egyszer Prágában voltam és gondoltam onnan nem térek haza kis vakond figura nélkül, ezért az idegenvezető elmondta, mit kell mondani a boltban, ha ilyet szeretnénk. :) (de már elfeledtem, valami kvratek vagy mi a fene volt.)
Hát azért gyerekek, azért 5.1-en az M:I 1-ben, az Akvárium nevezetü kis étteremben, (gyönyörű) Prágában elég szépen hat Danny Elfman feszültségfokozó zenéje. Tényleg az "Akvárium" csehül is az?
nálam csak mint steve butabi maradt meg. a burgundyról csak jókat olvastam, de hát az embert lépten-nyomon félrevezeti az írott sajtó... lásd 'emilyrose'-írásomat