Én nem értékeltem a MC-t, mivel végig egyszer se tudtam hallgatni, csak beletekergettem, de elég unalmas és egysíkú számomra, így ha muszáj én is olyan 10/5 nél megállnék az értékelésben.
Ravasz zene ez a MC, elsőre tetszett, harmadikra már teljesen untam, és max. hatosra értékeltem, aztán mire tegnap negyedjére és ötödjére újrahallgattam, a hét és a nyolc között gondolkoztam. :)
De a hét a reális szerintem.
Én egy régebbi Silvestri-zenét hallottam most mint újdonságot - számomra az volt -, címe: "Shattered"
bevallom őszintén, elsőre csak a belehallgatás szintjéig jutottam, és másodszorra sem volt túl könnyű átverekednem magam a zenén. Olyan 10/4. A nagyzenekari részek tipikusak, jellegzetesek, ami még nem lenne akkora nagy baj, de alatta van egy szintis alap, ami idegesített.
Illetőleg még a Michael Claytonnak futottam neki újból és egy ponttal lett csak jobb (így lett 10/5), amihez nagyban hozzájárult az utolsó tétel.
Nem rossz, még érnie kell, egyenlőre nem osztályozom. Jól megszokott drámazene, elsőre semmi több.
Matilda:
Jókat hallottam D. Newman frissen kiadott zenéjéről, azonban én továbbra is a Phantomot és a Galaxy Questet tartom a szerző legjobbjának. A Matildában semmi extrát nem fedeztem fel. Hallottam már tucatnyi hasonszőrű mesefilm, vígjáték zenét.
Hát össze is kellett szednie magát, mert eddig vagy csak csörgött-zörgött vagy lopott. :)
Mondjuk sztem a lemezről két visszafogottabb tételt választottak ki, de majd meglátjuk.
Tyler Bates kapott egy újabb nagyobb volumenű projektet, ez pedig a Doomsday, ha valakit érdekel az alábbi linken belehallgathat 2-3 score számba:
Elsőre úgy tűnik ez a hallgathatóbb féle Bates score :)
Tomi volt egy olyan rész benne, egy visszaemlékezés, amikor Liam és kisfia együtt javítják a szekeret és jön Harry gyönyörű zenéje, a kamera egy patakban úszó falevél mozgását követi, és a monumentális hatást keltő képsorok a lovak lábáról, ahogy vágtatnak feléjük. Szóval szerintem is jó, kár hogy nem vert kb. akkora port, mint Brosnan serege. :-)
Vasárnap este a Tv2-n a Seraphim Falls-A múlt szökevénye zárta a hetet. Bevallom nem ismertem azelött a filmet, éppen ezért tippelnem kellett a szerző személyével kapcsolatban...első tippként Silvestri merűlt fel bennem, de aztán rájöttem, hogy alapvetően nem egy nagy filmről van szó így hát néztem tovább. Most jut eszembe, hogy 2. tipp nem is volt, mert meghallottam egy rövid, sejtelmes, harsona-szerü szólamot, ami szinte teljesen egyezik a Dézsávűben hallottal. Ejnye-bejnye Harry -mondtam magamban. :)
Most látom, hogy a 10,000 BC soundtrack hosszabb lesz mint a promo, talán érdemes végighallgatni. Nem olyan rossz zene ez, bár én azt sem értem az AVP zenéjével mi volt a legtöbb filmzene rajongó baja, szerintem jó kis akcióscore volt, persze nem ér fel Silvestri, Goldsmith, Goldenthali magasságokba, de arra a 38 percre engem szórakoztatott.
A 10,000 BC-nek is vannak jó pillanatai, csak nagyon szét vannak szórva, legalábbis a promon így volt. A full album feltételezem más élményt fog nyújtani.
Ezen nem kell csodálkozni. Akárhányszor meg lehet ölni, mindig feltámad. Bár az érdekes lenne: A Múmia unokája. (Porból lettünk, s azzá leszünk) (mert alcím nélkül hazánkban nem lehet filmet kiadni)
A mozifilmhez, amely a nyolcvanas években készült, Goldsmith írta, pontosan. Ő viszont egy tv-filmhez írta nemrég, íme:
http://www.imdb.com/title/tt0397501/
Amúgy a Hellraiser 4-et hallgasd meg tőle. Ha kedveled a horror-muzsikát ésaz első három rész score-ját, akkor ebben sem fogsz csalódni. De nálunk Attila a Licht-szakértő.
Licht úr azt említette az interjúban hogy a Salamon király kincse volt az egyik kedvenc munkája. Nem Goldsmith szerezte a zenéjét? Vagy lehet hogy a második részre gondol, mert bevallom még gyerekkoromban láttam a folytatást talán egyszer.
Egyébként még egy munkáját sem hallottam ennek a zeneszerzőnek. A régi kis költségvetésű filmeket általában nagy ívben el is kerültem, amiket olvastam az interjú alatt azok közül csak a Kukorica gyermekei volt ismerős de már arra sem emlékszem hogy láttam volna-e
Sőt, még a tengerből kihalászott főhősöknek is van, csak nem emlékeznek rá. De ez majd úgyis jobban kifejtésre kerül két-három év múlva a The Bourne Familyben.