Nem, az volt az angol, hogy AFT. Lezuhant a gép az első 5 percben, aztán máris jöttek a gonosz szigetlakók, hogy lelőjék a betolakodókat, ami mókás volt (már a zuhanás is megér egy misét), mert a színészek csak fogták a fegyvert, a torkolattüzet pedig egy C64-es játékból kiemelték, és a fegyvercsőhöz tették. Eddig bírtam.
Én félek, hogy a pénzhajhászás miatt esetleg elrontják. Bár ha ugyan azok készítik, akkor nagy esély van rá, hogy nem lesz elrontva az eddigi trilógia.
Üdv.
Bár itt friss vagyok, a filmzenéket nagyon régóta szeretem és gyüjtöm. 9 éves lehettem amikor megérintett a Srar Wars, majd később az E.T. (Talán 11 évesen az E.T. utólsó számát majd minden nap meghalgattam. /a többit egy barátunk letörőlte a kaziról/) Csak később derűlt ki számomra hogy a nekem leginkább tetsző zenéket egy és ugyanaz a szerző jegyzi: JOHN WILLIAMS (nick nevemet is tiszteletem jeléűl választottam) Én Őt tartom a valha élt legnagyobb zeneszerzőnek. Valahogy majdnem minden zenéjével sikerült telibetalálnija az izlésemet. Természetesen azóta megszerettem a többieket is. Talán leginkább őket: Zimmer, Goldsmith, Morricone, Elfman, Silvestri, Horner, Rózsa. Rajtuk kivűl is vannak szerencsére sokan akik emlékezetest alkottak. Most pedig nekifogok olvasgatni a fórumot.
Azt a jelenetet még megnézted, aztán gondoltad, innen már csak gyengébb jöhet, és akkor meg miért ne pihenj inkább, nem? :)
Én a Baljós árnyakat láttam anno a hivatalos premier előtt moziban. Mikor egy SW-mániásnak elmondtam, hogy elaludtam rajta, akkora tág szemekkel bámult rám hüledezve, hogy sztem mangában nem látni olyat. Ha álmos az ember, bármin elalszik, a Gladiátornál ugyanez lejátszódott.
Jaj, basszus, annyira szeretném megszerezni, mgvenni, megrendelni... a Surf's Up Original Score-ját!
Csak hát magyar Cd online-ken nincsen és download-olni sem lehet... De meg fogom szerezni!!!
Néztem a Monkot, aztán megnéztem ,hogy ki az utána következő zseniálisan zs film zeneszerzője, de már a címén ledöbbentem:
Air Force Two - Az alelnök végveszélyben
Jó kis zene ez a Buth & Sundance. Leginkább tradicionális western hangszerekre van kihegyezve (hegedű, gitár, harmónika, ütősök), de némi vonós szekció is előkerül. A limitált kiadásra való tekintettel lehet, hogy érdemes lenne beruházni rá, nem is vészes 18 dolcsis ára van.
A zene egyébként elsőre 10/7.
És megnéztem az Atonementet. Bár ez így nem teljesen igaz, mert a felénél bealudtam:) Bnőm a végén keltett fel és óriási lelkesedéssel kezdte el mesélni h mennyire jó volt és hogy a végén tisztult le minden és hogy én mekkora pöcs vok és én nem értek az igazi művészethez...hát ez van.:D Viszont a vágatlan rész, amiről mindenki beszél tényleg kegyetlenül ott van.
Hát igen, érdekes lesz erről még egy bőrt lehúzni. Bár eddig ez nem bőrlehúzásról szólt mert ugye Ludlum asszem 3 könyvet írt és ezekből el is készült a trilógia, de én úgy tudom h van még 2 könyv Bourneról amit vki más írt Ludlum halála után...Kérdés hogy az a sztori mennyire lesz jó. Nekem teljesen elég lett volna ez a 3 film, mint a gyu-nál. 1000edszer is elmondhatjuk a nagy közhelyet, hollywoodban a pénz beszél...:)
nicholas dodd 'treasure island'-jét hallgattam, de valahol a tizedik track környékén elmenekültem tőle. kétségtelenül a legnagyobbaktól tanult, minden passzol egy remek nagyzenekari produkcióhoz, csak épp a zeneszerzői véna hiányzik rohadtul. borzasztó gyenge motívumok, alig értékelhető témák, fantáziátlan pörgés, dögunalom. a 'renaissance' lényegesen izgalmasabb volt ennél. 10/5, de csak azért, mert a cyborgra anno négyet adtam... ;)