Hát ha már a szerző is sírva fakad akkor biztosan jó lesz. Bár Hornertől a Radio (szép film) is sírósnak készült mégsem érte el a hatást a képsorok nélkül.
Berlinálé: "Ezüstmedve a legkiemelkedőbb művészi teljesítményért: Jonny Greenwood, a Vérző olaj zeneszerzője ("Johnny nincs itt, mert most született a kisklánya, de így duplán boldog lesz", vette át a díjat helyette a rendező.)" Mondjuk Santaollalánál jobb zenszerző az biztos, így teljesen megérdemelte a díjat. ;)
Persze, hogy megállja. Rendezőbácsi elmesélte anno, hogy volt, mikor is James először látta, és teljesen szabályosan sírvafakadt tőle. (Már csak ilyen sírós fajta - több irányból hallottam.)
A D-War valami olyan szinten gagyi hogy azt elképzelni nem lehet. Ennél szarabb már csak a Host volt számomra márcsak azért is mert utóbbit végig sem bírtam nézni bár a D-Wart is csak Jablonsky score-ja miatt néztem meg. Először hallottam a zenét és simán el tudtam volna hozzá képzelni egy frankó kis zúzós sárkányos filmet mint pl. a 2010 Tűz birodalma. Ehelyett egy teljesen sablonos, kiszámítható a végletekig (kb mint az AVPR) és a szinte már 2D-s sárkányok inkább feldühítik a nézőt mint lelkesítenék. De a találkozón nem azt mondtad h már láttad? Én úgy emlékszem...
Én tegnap végre pótoltam egy régi hiányosságomat és megnéztem a Field Of Dream-et. Érdekes film de a befejezése mindenképpen megható és Horner zenéje is illik alá. Ez az alkotása még tetszett is, bár kérdéses számomra hogy a képsorok nélkül mennyire állja meg a helyét.
Tamás, mit is írtál a D-Warra?
Megnéztem tegnap... azaz ez túlzás, mert sztem letudtam 35-40 perc alatt az egész filmet, annyira érdektelen az egész, és léptettem a nem látványos jelenetek alatt. Én szeretem az ilyen óriásszörnyes mozikat, de ebben vmi hihetetlenül gagyi trükkök voltak, hasonló kaliberű színészekkel, talán a Robert Foster kivételével. Ráadásul a készítők túl sokat néztek új Star Wars - trilógiát, meg Gyűrűt, még a végső leszámolás is a két torony lábánál játszódott. A körzeti orvosnak kinéző főgonosz szövegelése meg úgy hangzott, mintha büfögne. Különben is be kéne tiltani, hogy az idegen lényeknek, az ördögnek stb. ilyen öblösen hörgő hangja van, mekkora fárasztó klisé már. Oké, ne a Paul Giamatti utószinkronizálja őket, de ha már valami földöntúli emberi alakot ölt, akkor gondolom nem lenne hiteltelen, ha a hangjával is bírna kezdeni vmit, nem hörögve beszélne egy szemeteskukába.
Ja, a parkinsonos operatőr gumikötélen tartja a szélviharban a kamerát, miközben lökdösik őt technikára gondolsz? :)
Nem annyira gáz, sztem a Cloverfieldben ezt meghaladó rángatózások lehetnek. :)
Nem tudom. A gigabájt-libamáj rímpár biztos nagyon megfogott. :)
Ilyen romantikus-logikus sorokat én is ki tudnék találni. Például:
Hiányzol nekem, mint padlónak a lakk,
Új készletet hoztak az újságárusnak.
Boccs, jóval több helyen van bevágva még más track is a Légyből. Vagy nem volt elég ideje Fiedelnek a zenére, vagy a készítől tempnek használták, és benne hagyták.
[előzmény: (6309) Kulics László, 2008-02-15 22:43:38]
Most megy az Árral szemben Bruce Willisszel. A zenét Brad Fiedel írta, viszont a tárgyalóteremből mikor kimeg Willis és Jessica Parker, akkor A légy egyik trackje hallható Shore-tól. :)))))