a technika valóban fejlődött, ráadásul olyan sebességgel, amivel érezhetően az emberiség nem tud egyelőre mit kezdeni - emiatt azt hiszi, hogy az életszint is emelkedett, viszont romlott az erkölcs. szerintem az erkölcsi romlás azért tettenérhető, mert nyilvánosságra kerül, de az a kor, hogy testvér testvér ellen forduljon, nem most jött el, hanem mindig is létezett. azt nehéz lenne megmondani, mi az a kedves dolog, amiért harcolunk, s hogy egyáltalán harcolunk-e, illetve van-e értelme keresni bármit is, amiért vagy vagy ami ellen harcolni kellene. noha én nem tudok (és nem is akarok) ellenpéldát mondani, pláne a gyűrűkurából nem tudok idézni, de egy fiktív világ értékrendje alapján keresni a modern kor előnyeit és hátrányait mindenképp félrevezető szerintem. még akkor is, ha van, ami igaz. és hát igen, amatőr filozófiai fórum is lehet, de hát pont ez a lényege a beszélgetéseknek :)
Okés, a Cápa 3-ért engem kell lehurrogni, nem Gergőt. . :)))))
A Forrest Gumpot én ígértem meg neked, és le is fogom szállítani, csak befejezem azokat, amikkel félkész állapotban vagyok.
Én elismerem amit írsz, de továbbra is úgy gondolom, hogy a mai világ annak ellenére, hogy rengeteg olyan dolgot is tartalmaz, ami nélkül élni se tudnánk normálisan, a technikai, életszint emelkedésért cserébe eladott valamit az ember mélyéről, nem feltétlen vallási értelemben, de mindenképpen szakrálisan. Ahogy a Gyűrűk Urában a végén Aragorn az emberek jelen koráról beszélt: "eljöhet a nap, amikor testvér testvér ellen fordul, az emberek kora széthullik, a farkasok órája, de ez nem az nap, mert ma harcolunk mindazért ami kedves nekünk" elmondta, hogy az ő koruk, ez a történelem elötti aranykor miben különbözött a jövőtől, ami ma van, a vaskor. Ez a lényeg, a gyűrű minden, ami a mai világ, és Samura azért nem hatott, mert neki elég lett volna egy kis kert is a boldogsághoz. Érdemes ezen elgondolkodni. Lassan átnevezhetjük a fórumot, amatőr filozófia fórummá
Közben bele kukkantottam a filmzene letöltések fórumba. Hát ha legalább score-okat töltenének le akkor még én is találnék benne értelmet de a látottak alapján túl nagyok voltak az elvárásaim.
jah, a farkasokkal táncolót pedig én személy szerint azért nem veszem elő, mert az a legjobb indulattal is hét pont, amit adnék rá, valszeg kirántaná a bicskát egy-két ember zsebéből :)
én spec tökre örülök, hogy ilyen zenékről is olvasok, mert azt tudom, hogy minden hiányosság előbb-utóbb pótolva lesz, de a büdös életbe nem jutna eszembe elővenni barry első szintis muzsikáját, ha nem tudnám, hogy egyáltalán létezik :)
nem akarok túlságosan filozofikus mélységekbe jutni, de az én meglátásom az, hogy a világon minden korban volt valami rossz, így a mostaniban is van. alapvetően viszont nem tesz jót az embernek, ha nagy hangsúlyt helyez a hiányzó dolgokra, mert közben elsikkad a meglévők mellett. a saját felfogásomban szigorúan azt nézem, hogy mi van meg, és nem azt, hogy mi kéne. visszautasítom, hogy a mostani korban nem lehet szép dolgokat találni, és hogy a bátorság, a hűség, az emberség és a hősiesség elveszett belőlünk. ugyan miért veszett volna el, ha mondjuk a te példádból élve valakinek sikerült elérnie egy járatot, mert egy másik ember segített rajta? miért gondolod, hogy volt valaha olyan kor, ahol minden ember segített a másiknak? ó igen, volt, de abban a korban semmi mással nem kellett foglalkozniuk, mint a törzsükkel, meg azzal, hogy ledarálják az ételhez a kukoricát. persze, hogy lehet rossz példák egész seregét felhozni, miért is rossz ez a világ, de erkölcsi fertő akkor is létezett, amikor megtiltották, hogy beszéljünk róla (vagy épp nem volt ennyire felkapott a híradás, melynek mai formája teljesen felesleges, és egy ijedősebb embert arra késztet, hogy ki se tegye a lábát a lakásból).
a régmúltból kiemelt dolgok állandó keresése elveszíti a jelen iránti figyelmet és szeretetet, ráadásul előbb-utóbb félelmet is ébreszt az emberben, hogy egyáltalán megismerje, felismerje az előnyeit.
Óbudai.
Most dolgozgatok egy saját filmzenés oldalon, amely persze nem lesz ilyen profi, de olyan művekről is lehet majd olvasni, amikről itt nem. Van egy pár zene, ami a világon minden filmzenés oldalon megvan, de itt nincs. Tényleg nem akarom újra kezdeni a már lefutott köröket, csak megjegyeztem.
Ezt a kört nemhogy lefutottuk többször, de már minden egyes méterét tökéletesen ismerjük. Meg különben is, személyesen azt mondtad, hogy írhatnánk többet régi zenéről, most épp ezt tettük, így nem ér reklamálni. Akkor érne, ha azt mondtad volna, hogy régi zenékről, amiket te határozol meg. Na így tényleg nem stimmel.
Arra azért kíváncsi vagyok, hogy mi indít be valakit, hogy megírjon egy Jaws 3, OK Connery vagy egy Jagged Edge score-t?
Én nem mondom, hogy nem jó dolog ismeretlen score-okat felfedezni, közszemlére tenni, kivesézni, de.... Na mindegy.
Én akkor már inkább, csak hogy passzoljon a dolog. Farkasokkal táncoló illetve Jó, rossz és a csúf vagy teljesen mindegy melyik eastwood-os western-t venném górcső alá.
Arról nem is beszélve, hogy egy Rettenthetetlen vagy Forrest Gump is, azt hiszem beférne. Már csak azért, mert filmtörténeti mérföldkővek voltak.
De ez már lerágott csont.
Hubai Gergely meg kérem ne haragudjon rám, vele azt hiszem még nem kommunikáltam. Csak így tovább a kritikaírási gyakorisággal.
Uh, mire felkelek, lesz 1-2 válaszlevél, az biztos.
VHS-n és DVD-n is meglehet szerezni. Egyébként nem veszel el, azzal, hogy rátalálsz önmagadra. Az egyik nap HÉV-el mentem és egy 16 év körüli lány felakart ugrani de az ajtó becsukódott és egy pillanat alatt oda ugrottam és megtartottam, hogy feltudjon szállni. Nem valami hősies, de legalább nem ültem bambán és néztem ahogy ott kínlódik. Ha többre vagy képes, mint amire ezen kor, már nyert helyzet. Az pedig valóban igaz, hogy egyre több a rövid album.
Albumot akartam írni, csak már késő van, egy részét már sikerült meghallgatnom.
A zene által kedvem lett megint megnézni a filmet. Már ha meg lehet még szerezni.