namost a nell filmhez kellemes, külön hallgatva nem jelentős darab. a forrest gump silvestri egyik legerősebb drámai muzsikája, még akkor is, ha a műfajban ritkábban teszi tiszteletét (ezért sem merek rá tíz pontot adni). a braveheart lehet, hogy tökéletes filmzene, de a maximális pontszámot azért nem tudom lelkiismerettel megadni neki, mert az első végighallgatását azóta sem követte mégegy. a hitcher százszázalékos, az evildead kapcsán pedig én kérek elnézést, hogy szintén remek groteszk horrormuzsikának tartom (lásd a vagrantot - brooks, SOHA ne hallgasd meg azt az albumot, mert ha utána megnézed az értékelésemet, egyszerűen le fogsz mészárolni). twin peaks főtémán kívül misztikus szőnyeg (de inkább ködszitálás), az unbreakable pedig szintén majdnem százas muzsika.
ugye ezt a "nem mernek visszaírni", és ezt a "hatalmi játékot" már egyszer befejeztük? nagyon szívesen vitatkozok bárkivel egy sör mellett, hogy ne érezzen magában frusztrációt. kérek másfél hetet, amíg befejeződik a színház bemutatója, és esküszöm megszervezem azt a szurkolói ankétot, hogy egyszer s mindenkorra véget vegyek ennek a kitalált hierarchikus rendszerképnek.
milyen tűzre gondolsz pontosan? hogy egy filmhez teljes mértékig passzoló, hasonló stílusban olyan erővel korábban sosem működő filmzenére ne lehessen tíz pontot adni csak azért, mert mondjuk nem száz fő játszotta fel, nincs benne kórus, és a tételek megalkotásához nem kell negyvenméteres partitúrákban gondolkodni? minden viszonyítás kérdése.
a transformers az év filmzenéje lehetne, ha ilyen megszólalásban sosem hallottuk volna még ezeket a harmóniákat, ilyen dallamfelépítést és hangszerelést. ha csak egy vagy két korábbi hasonló muzsikát tudnék felemlegetni párhuzamban ezzel, még akkor sem mellőzném teljes mértékig, de hogy a komplett remotecontrol-diszkográfia véletlenszerűen kiválasztott bármely akciózenéjével azonnal tudnánk hasonlóságokat sorolgatni, azt akkor is túlzásnak tartom. sőt, szégyennek.
Közben visszatérve a valódi témához, meghallgattam a folytatás apropóján ezt az score-t, mert anno vmiért csak film alatt hallottam, és úgy nem fogott meg.
Az album kicsit nehezebb falat, néhoz erős komolyzenei, operás beütéssel, de éppen ez teszi érdekessé, ha zseniálissá nem is.
10/7
Kíváncsi leszek Craig Armstrong zenéjére (annak a címlapja (hivatalos plakát?) elég ötlettelen egyébként, mintha vmi olcsó doksi lenne).
Régebben is szóltak másról a hozzászólásaim és régebben is hallgattam mást a LOTR-n kívül.
Nem azóta vagyok jó írányon amióta te azt mondod, hanem mikor az édesanyám beiratott zongorázni 6 évesen.
Azért nem érted, mert te más vagy. Nem mindenki olyan, mint te. Empátia szót már hallottad?
Mellesleg ha a barátom nevet ki valamiért, esetleg ha kikap a Bayern, azon én is kacagok.
De hagyjuk is abba.
Azért ne jussunk már el túl messzire simán csak zenék miatt a beszélgetésben, mert elég groteszk lenne, mint az eltúlozva és leegyszerűsítve ebből a példából is kiderül :
- A Nell / Transformers / Forrest Gump/ Braveheart / The Hitcher / Evil Dead / LOTR / Twin Peaks / Unbreakable (stb. tetszés szerint behelyettesíthető) szerintem egy jó zene.
- Anyád a jó!
Értitek a lényegét, remélem. Hallgasd, ha tetszik, ne érdekeljen más véleménye, kész. A másikat viszont ne próbáld beszabályozni, hogy szépen nyilatkozzon arról, amit utál a fentiek közül, mert miért tenné?
Hát azzal pedig nem teszel rosszat a LOTR-nek, ha vmi szted más szempontból ugyanolyan jó, de mindegy, mindenki másképp pontoz.
Mondjuk e logika mentén a Forrest Gump egy 100%-os film, és más 100%-os film nem létezik, mert csakis a Forrest Gump lehet 100%-os. :)
Éppen azt írtam, hogy mostanában már nem csak ezt hallgatod, és érdekel más kedvence is, de akkor így írom: a hozzászólásaid már másról is szoktak szólni, és ez teljesen jó irány, szélesedik az ízlésed.
Én konkrétan tojok rá, ha az én kedvencem másnak nem tetszik, nem értem sosem, miért vannak ebből viták. A csapatból egymást is kiröhögjük a zenei ízlése miatt, ha úgy adódik vmi zene kapcsán, és tényleg mindenki mindenkit, mégsem lesz durca.
Közülünk Dobrosi kollégának például 100% a Tr. aztán azért még szóba áll velünk.
Én nagyot nézek, ha valakinek 100%
egy olyan zene, mint a Tr, más meg vigyorog azon, hogy miért 100% nálam a Glass-féle Orion. Ez már csak így megy, nem mindegy? Ezen kár érzékenykedni, tőlem azt a kedvencemet szidjátok, amelyiket csak akarjátok. :)
Marianelli Pride és Prejudice-e vagy Thomas Newman legtöbb műve nem 200 tagú zenekarra íródott, mégis imádom. Vagy ahogy Glass Hours-at is nagyon szeretem.
A fő az, hogy nem zajok tömkelegéből áll.
[előzmény: (3216) Bíró Zsolt, 2007-10-16 13:25:20]
Nem ez a probléma.
Nálam, ha LOTR tízes, akkor más 10-es nincs. Mert ezt tartom a lejobbnak. Terjedelme, sokszínűsége, dallamvilága és összetettsége miatt.
Emellett több száz film zenéjét hallgatom.
Egyszer azt írtad nekem, aki kritikát oszt, az tudja is fogadni. Ez azóta is a fejemben van és maximálisan egyetértek vele. Én tettem közre legelőször a 10-es toplistámat, tehát szűklátókörűséggel ne vádolj.
Csak az idegesített, hogy itt többen is azt írták, kedvelik ezt a zenét. Sokak szerintem nem mernek visszaírni nektek, hiába érzik magukat megbántottnak. Én nem vagyok Transformers rajongó, de azoknak rajongója vagyok, akik így tudnak beszélni egy adott filmzenéről, s közben hetente háromszor nem röhögik ki azokat, akik nem értenek egyet velük.
Na jó, hát neked csak a LOTR lehet tízes, és csak mostanában kezdett el létezni nálad más zene is a trilógián meg a Modiglianin kívül, szóval ne ehhez viszonyítsunk azért. :)
Más stílus, más atmoszféra, más film. Nemcsak a kétszáztagú zenekaros mű lehet 100%-os. Philip Glasstől a The Hours is lehet unalmas és monoton ismétlődés egy szemszögből, míg a másikból zseniális minimalista mestermű. Egyébként utóbbi. Hitcher nálam 10/8.
De már máskor is ezzel példáloztál, hallgasd meg mondjuk tőle a Nellt.
Shore-tól a The Score is tízpontos,aztán mégis csak "néhányan" adják elő a LOTR zenéjéhez képest.
Trans valóban a legvitatottabb, de az idő engem fog igazolni, mikor ráuntok a tizedik hasonló Jablonsky-műre. :)
A tűz szításában úgy látom, nemcsak én jeleskedem. Isham Hitcher-ének 10 hangjegye kétségkívül sokkal eredetibb és egy óriási zenei teljesítmény.
A Transformers most már biztos, hogy az év legvitatottabb albuma.
Steve Jablonsky - Transformers /2007/ - Csak a score, dalok nélkül!
Szerintem nagyszerű album, gyakorlatilag az idei év egyik kiemelkedő akciózenéje, messze jobb szerintem mint az idei termés 95%-a.
Hangos és dübörgő, sokszor dallamos és igaz, hogy erősen Zimmeres behatás érezhető, de mit is várhatnánk egy Zimmer tanítványtól. Amúgy amit tesz azt nagyszerűen csinálja.
Nálam a legkiemelkedőbb trackek:
01 - Autobots - 3. kedvenc
02 - Decepticons - 2. kedvenc
06 - Optimus - 1. kedvenc
07 - Bumblebee
12 - Arrival To Earth
18 - Sam On The Roof
19 - Optimus Vs. Megatron
20 - No Sacrifice, No Victory
Szerintem jó kis album.
Nálam 10/9,5.
(A dalokat tartalmazó albumról csak a What I've Done tetszik - de az nagyon - a Linkin Park-tól.)
Egyébként magát a Transformers filmet én nem tarom jól sikerült mozinak, sőt messze a leggyengébb Michael Bay filmnek érzem. Persze ettől a zenéje még lehet jó.