Jó, hogy felhoztad ezt a témát Zsolt.
A Faluval kapcsolatban már én is meg akartam szólalni. Talán Laci alulbecsülte a művet, de véleményem szerint a 10-es vagy 9-es pedig sok érte. Gyönyörű hegedűmuzsika van benne, talán az egyik legszebb a filmzene történetében. De ahogy a tracklista halad előre, úgy laposodik el. Bár a film talán ezt kívánja meg, de nem elég változatos a zene. Sok elemet a Signs-ből pedig át is vett. Ez csak az én véleményem.
Szerintem 8-as.
Ugyan a múltkori Simpsonsnak nem volt túl nagy sikere, de megkockáztatom ennek a gyűrűkurás jelenetnek a belinkelését. Tegnapelőtt láttam, és párszor megnéztem az ominózus részt. Az utolsó öt másodpercnél köptem ki a kólát, de tilos azzal kezdeni, úgy nem üt. http://www.youtube.com/watch?v=QiAd_E7Ix8w&mode
What Dreams May Come
10/8, nekem ez a Kamen-stílus jön be, majd ajánlok is tőle egy zenét, ha végighallgatom. A film giccses, mint egy festmény, de mivel abban játszódik, ez talán el is várható tőle. A látványvilág eléggé rendkívüli.
A Honor tényleg jó zene. A film is az, mondjuk én a közepén döbbentem rá, hogy 3 órás, és onnantól kezdve kezdett feszélyezni a hossza. :)
De ettől függetlenül tetszett.
A Host furcsa film, nekem azért tetszett, mert lábbal taposott mindenre, amit elvártál volna. Ne mondd már, hogy a szörny kicsámpázása nem volt hatásos a tizedik percben. :)
Hol láttál már ilyet? Mindig rejtegetik a végéig, itt meg egyszer csak előront a messzeségből.
Mightyban sztem elég tehetséges volt az éppen aktuális Culkin gyerek. Ezek már majdnem annyian vannak, mint Baldwinék. :D
A Jelekben is volt egy.
Szezonról én azért lehagytam volna a beszélgetéseket, de annyira nem volt elviselhetetlen.
What Dreams May Come. Már korábban láttam egyszer, és ma vhogy beugrott h mintha tetszett volna, így hát gyors letöltöttem, és megnéztem. Csak ajánlani tudom, igaz egy kicsit borult lelkiállapot kell hozzá hogy tessen. És a zene is csodálatos. Michael Kamen egy zseni. Kár hogy már nincs köztünk.
"a társadalomnak egy meg nem értett rétege vagyunk"
Ez rendkívül találó.
A "Contact" és a "Forrest Gump" valóban jó kis muzsikák. Jó lenne, ha egyszer megjelentetnék végre Silvestritől a "The Boduguard" és a "Long Kiss Goodnight" score-okat, mert ezek igencsak hiányoznak a gyűjteményemből. :))))))
Én ma eddig ezeket hallgattam:
Szabadság, szerelem - Nick Glennie-Smith
Terminator 2 - Brad Fiedel
Interpreter - James Newton Howard
Hollow Man - Jerry Goldsmith
Sajnos, egy ideig megint nem lesz lehetőségem annyi zenét hallgatni, mint az emlúlt napokban, de legalább feltöltődtem. :))))))))
Alan Silvestri-The Sum Of All Fears, ez a favorit (jelenleg).
A Die Hard 4-ben van egy nagyon szép lassú dallam, amikor a srác rákérdez McClane múltjára, honnan jött, meddig jutott, hová tart meg stb.
Ez nagyon megfogott. De egyébként szerintem Beltrami kicsit mintha elsiette volna ezt a dolgot. Lehetett volna jobb is.
John Powell meg nekem utat mutatott az Álarc-al. 16 voltam amikor ezen munkájának hatására ténylegesen is elkezdtem fokozatosan több időt fordítani a filmzenére.
Tényleg tök jó hogy megint együt vagyunk és megosszuk a gondolatainkat.
Sajnos a társadalomnak egy meg nem értett rétege vagyunk mi. Sokszor már kedvem sincs megmodani az embereknek, hogy filmzenéket hallgatok. Legtöbbször az a válasz, hogy "te ilyen elvont f''z vagy?" , vagy jobbesetben társalgást próbál kezdeményezni úgy hogy " a tokio drift-nek jó a zenéje, mi? "-ilyenkor kedvem lenne azt mondani, hogy haver gőzöd nincs miről beszélek.
Jelenlen Alan Silvestri két gyöngyszeme forog nálam leggyakrabban, a Contact és a Forrest Gump. ajánlom mindnkinek
Nekem is tetszik az "X3" Powelltől, bár eleinte az sem igazán fogott meg. Továbbá a két Bourne zene (2 és 3), valamint a "Face/Off" és természetesen a "Shrek". :))))
A Jaws valóban az egyik legjobb munkája, hihetetlenül találó hangszereléssel és nem kövezünk meg SW miatt A Bourne Ultimatumot én is megakarom hallgatni már egy ideje. Powellt az X-men 3-al kedveltem meg de nagyon és még mindig úgy vélem, hogy a Phoenix Rises az egyik legjobb track, amit valaha hallottam, egyszóval tökéletes. Viszont most beleszerettem az Evan Almightybe, most is azt hallgatom. Az angyal téma teljesen ilyen Ben Huros régi jézusos filmes hangulatú, nagyon jó. Aztán még a hétvégén szeretném egyben meghallgatni a Lemony Snicket's-t, mert Thomas Newman esetében lemaradásban vagyok. A filmek alatt hallottam párat de külön a zenét csak 1-1 esetben.