Csak óvatosan mostantól azért a spoilerekkel srácok, lécci! Mégsem a Hatodik érzékről van szó, amit már mindenki látott (de vonatkozzon ez bármire). Mert nem konkrétan filmes topikban vagyunk, azért nemcsak a filmek zenéi érdeklik az embert, hanem olykor a hozzátartozó film is. Én sem úgy írok a zenékről, hogy ez a track akkor szól, amikor váratlanul kiderül, hogy a főhős tudathasadásos - anélkül is érteni, hogy vmi jó vagy rossz zene. :)
Oké, most még nem volt semmi komoly, de a Karib3 is így indult, aztán meg a teljes forgatókönyvet beírtátok a végén már párbeszédestől. Köszi.
A film nagy ötlet, főként Mary Show jelentei. Annak a nőnek tényleg túlvilági feje van. Amikor a kisfiú lemegy megnézni a boncterembe mit csináltak belőle, nos ezekben a jelenetekben kellő sötétség és hideg van, szószerint képbe fogalmazva. Bár annyira nem letaglózó a végső felismerés, de azért kicsit idézte a fűrészt. Ez a film azért tetszett jobban mint a fűrész, mert kissé meseszerű volt, ellentétben a pl. fűrész 2. 3. -ban látható jelenetektől. Kissé Tim Burton-ös volt Mary Show, vagyis az ő világába illik ahogy a kisfiú leoson megnézni, meg ez az egész groteszk bizbasz. Egyébként a Legends of the falls valóban tanulós zene nálam is.
na megnéztem a filmet. éjfélkor, egyedül...garantált beszarás. teljesen rendben volt tényleg, a végén a fordulat is ott volt, és a zene is baromi jó. a fűrész 1 összességében nekem jobb volt de nagyon ott van ez is. különösképp az operatőri munka tetszett nagyon. félelmetes hogy milyen gyönyörű képek és színek vannak.
A horror zenékre visszatérve, nekem az elmúlt évekből David Julyan Descent-je volt a legjobb. Annyira nyomasztó film alatt és nélküle is, tökéletesen illett Julyan stílusa a filmhez. Ugyanezért szeretem a Silent Hill zenéjét is, a Saw is hasonló kategória. Némi dallam és kellő sötétség a zenében, ambientes stílusban, szerintem ez a legjobb recept a mai horror zenéhez. Valahogy a nagyzenekari vinnyogásokat nem kedvelem horror alatt.
Kiváló dolgozó
Nobli
2401. Elküldve: 2007-09-03 20:53:23,
Filmzenék
[24083.]
Én meg hol így voltam, hol úgy, de általában tök csend mellett tanultam... Időnként előállt az abszolút lehetetlen helyzet: a totál csendtől megőrülök, de zene mellett nem tudok koncentrálni... Ilyenkor maradt öt perc szünet és a Listen To The Wind a New World-ből, vagy a Portrait a Titanicból...
A melóban meg már egyáltalán nem lehet zenét hallgatni...
Hát már nekem sem aktuális (sajnos), de pl. ilyenek mentek anno: Solaris (Martinez), K-Pax (Shearmur), The Straight Story (Badalamenti), Miller's Crossing (Burwell), Dave (JNH), California in blue (Kaczmarek), I am Sam (Powell), The Time Machine (Badelt), Cider House Rules (Portman), Meet Joe Black, Little Women (TNewman), Hannibal (Zimmer).
Meg még sok más minden például Nicola Piovani-tól, az ő zenéit hallgatva elég jól lehetett tanulni.
Igaz már nem aktuális, de ezek mentek főként:
-Passio, Edward scissorhands, corpse bride, tehát ezeket a nyugisabb zenéket részesítettem előnyben. Az a baj, hogy nekem nagyon elvonják a figyelmem a tanulásról, de ha nem megy semmi akkor meg bealszok.,
Üdv! Újra itt az iskola, ugyhogy új témát szeretnék nyitni. Ki mit szokott hallgatni tanuláshoz? Íme egy gyors lista tőlem:
John Williams-Home Alone
John Williams-Jurassic park
Hans zimmer-Last samurai
Harry Gregson Williams-Narnia
James Horner-Braveheart, Legends of the fall
James Newton Howard- akármi
Igazából dilemmám volt nekem az ominózus pókmalacos mondat a leíráskor, és egyikőnk álláspontjáról sem zárható ki százszázalékosan, hogy jó vagy rossz. Ugye hát ő nem nagyon viszonozta Homer rajongását, csak pislogott és tűrte. Aztán a család többi tagja pláne nem érdekelte. A pallót asszem akkor kezdte el letolni, még mielőtt elkezdtek volna lőni rájuk, tehát hacsak nem jövőbelátó is volt, kifejezetten rosszindulatúnak tűnt, főleg, hogy mégse 10 cm magasan voltak. Szóval ha nics igazam, és nem volt rosszindulatú, akkor is le akarta lökni a padlót, hogy ne lőjék agyon őket, inkább a nyakukat törjék. Ez azért mégiscsak rosszindulatnak hat. :)
Utána többet nem szerepelt emlékezetem szerint. Biztos nem akart médiakarriert befutni nagyobb jelenléttel. :)
Horrorzenék. Azért megnézve a listákat, konkrét horrort talán nehezebb mondani mindenkinek, ráadásul mi van, ha nem a film a horror, hanem a zene? Például a Signs is néhol horrorisztikus zeneileg, miközben a film maga inkább sci-fi. Nekem kifejezetten durvább zenéjű horrorok közül például a Resident Evil 2 és a Darkness Falls tetszik leginkább. Igazán "érdekes" zene még a The Cell is. A Saw-főtéma meg sztem filmzene-történelmi jelentőségű (persze a maga műfajában, de ennyire eltalált téma kevés van), de a zene is jó kis zúzás.
Vagy frissen érkezett lemezem bizonyos Michael Convertinótól: a háborús film címe Straight into Darkness, és teljesen beteg a zenéje. Atmoszférikus neszezés leginkább, helyenként Thomas Newman-i stílusjegyekkel, néhol mintha felgyorsulna és akadna a cd, pedig nem, olykor meg bejön egy templomi énekre emlékeztető vokál, de mégis annyira egyedi hangulata van az egésznek, amolyan magába szippantó hatású. A szerző különben egymaga adja elő a vokalista - meg számítógép és szinti - társaságában. (A csapatból konkrétan nekem meg Attilának tetszik csak.:)
Aztán itt vannak az inkább thriller jellegű zenék, amiket csípek:
The Mothman Prophecies, Jacob's Ladder, Hannibal, eXistenZ, The Silence of the Lambs, The Crimson Rivers, Mulholland Drive, Insomnia/The Prestige, From Hell, The Crow, de sorolhatnám még.
Visszatérve a fűrészes és deadsilence-es Clouserre: egyelőre eléggé egysíkúnak tűnik számomra a stílusa. Egyébként más műfajból (mint a Nine Inch Nails volt tagja) azért ismert név. Én horrorokon kívül nem tudom elképzelni máshoz (persze nyilván a Pantera gitárosa sem a Beethoven 7-hez írna zenét.:) . A DS-ből (zeneileg hatos, a film megnézése tervben) ítélve kiírta magát, de majd a Resident Evil 3-mal szépíthet.
szóval ez most azon kivételes alkalmak egyike lesz, amikor Elfman nem dolgozik együtt Burtonnel, az egyetlen ilyen példa életük során ha jól emlékszem az Ed Wood volt és be kell vallanom, bár Shore nagyon magas szintű komponista, ezen munkája nem maradt emlékezetes, lehet, hogy az a film se nagyon kívánta meg. Abba a filmbe Elfman támad a mars-ból ismert 50-es évekbe illő UFO hangjai meg ilyesmik illettek volna. Mondjuk régen láttam az ed woodot és a zenéjét sem hallottam még egyben, de azt tudom, hogy annyira nem maradt meg a filmmel ellentétben. A Lugosit játszó Martin Landau különösen jó volt, "nekem ne lenne hazám"... azt azért érdemes megnézni.
Tamás jó utat és ne hidd, hogy sajnálunk érte Október 9 már nincs messze. Egyébként nagyon kíváncsi vagyok már Tim Burton új filmjére, a Sweeney Toddra. El sem tudom mondani mennyire bírom ezt az embert,valamint Deepet és a szokásos gárdát, akikkel mindig dolgozik. Különösképp Elfman nagy példakép. A Sweeney Todd, Stephen Sondheim, teljes nevén Stephen Joshua Sondheim musicalje alapján lesz, de pár kép már most látható. Állítólag lefogják pg13-re enyhíteni a filmet, ahogy a simpsonban már hallhattuk az amerikai képmutatás nevében. Már most tudom, hogy az a film iszonyatosan fog tetszeni. A nagyrabecsült államokban dec.21-én mutatják be és mivel előreláthatólag nem fogok átugrani az ünnepek alatt várnom kell amíg majd talán február környékén itt is bemutatják.
Már annyi tippet kaptam hogy a bőség zavarával kell küzdenem:) Azért pár nincs is meg az említett munkák közül de nem baj valahonnan majd lekapom őket. A nyár eseménydúsan telt és holnap utazom is vissza Dublinba.
Ez volt az első nyaram amikor azt csináltam amit csak akartam, szép emlékként fog megmaradni a gálakoncert is meg sok más zenei rendezvény is (Sziget, Utcazene Fesztivál). Egyszóval most térhetek vissza a "való világba":)
a múltkor a horrorzenék kapcsán nem jutott eszembe, de azért a saw3 elég rendben van műfajon belül. closer érdekes figura, kicsit elmélyedne a zeneszerzés rejtelmeiben, és nagyon komoly darabokat tudna produkálni szerintem.