A koncert kiegészítő show elemei kiválóak voltak. Remekül alátámasztották a zenét. Az nagy átlag aki nem szokott hozzá 1,5 óra komolyzenéhez az kapott mellé egy kis showműsort, hogy könnyebben csússzon. Szerintem sokat dobott rajta.
Az Imperial March-ot felvettem a fényképezőgépemmel, nem lett rossz. De a többit inkább nem tiszteletben tartottam a kérésüket miszerint ne kamerázzanak:)
Szerény személyem volt a második a szerkesztőség tagjai közül, aki nem volt jelen a koncerten. mert bár JW fan vagyok halálomig, de anyagi gondjaim és pontosan a tálalástól való félelmem (hülye showelemek, bunkó magyar nézők) nem mentem. Abban biztos vagyok, hogy a zenészek tehetségek voltak. Ti is ezt mondjátok.
Az előadó-szerkesztőkollegának gratula, remélem vki felvette kamerával, hogy láthassuk mi is, Zsoltok:))
Kérdésem, azokhoz, akik jelen voltak: a John Debney interjúfilmünk be lett mutatva rendesen? Ki látta? Hogy tetszett?
A második napi előadásokról is illik meg mlékezni szóval írok pár sort róla a hallgató szemével illetve fülével:)
Szóval...amikor odaértem a sátorhoz már ment egy előadás Szirányi Pétertől a forgatókönyvekről és a filmekben található érzelmekről. Igazából amellett hogy sok újdonságot nem hallottam nagyon érdekesnek tartottam az előadást sőt utána még pár percig beszélgettem is az úriemberrel a magyar filmek problémáiról. Rendívül készségesen válaszolgatott a kérdéseimre illetve felvetéseimre szóval dícséret illeti ezért is.
Utána következett ha jól emlékszem Gergő előadása a Bond filmekről. Hát egy dolog biztos...a srác rendesen utána ment a témának, rengeteg új dolgot hallottam bár ez annak a ténynek az ismeretében nem újdonság miszerint a Bond filmekről kb annyit tudok mint a 70-es évek előtti score-okról:) A 90-es évek Bond filmjeinek zenéjét meghallgattam de a betétdalon kívül csak a Casino Royale zenéje maradt emlékezetes számomra, ebben közrejátszhat az is hogy a korábbi részek mint filmek sem tetszettek. Ettől függetlenül az előadás nem nélkülözte a humort sem (kellő adaggal!!!), ez részben a srác előadói stílusából következik és persze pár be szólásból is lettek vicces momentumok. Utána igazából még kérdezni sem nagyon tudtam szinte mindent el mondott Gergő ami tudni kell illetve érdemes erről a témáról.
Simon Zoltán a saját képeiről tartott előadást és rendkívül örült hogy megoszthatta élményeit velünk a Star Wars fesztiválról. A saját munkáiról önmagában nem beszélt sokat inkább csak amikor kérdezték róla. A fókuszban a fesztivál állt ami ugye Londonban volt és erről is sok érdekes dolgot megtudhattunk mert a TV-ben általában a lényegtelen dolgokat láthatjuk (még erről a fesztiválról is, gyanítom a Sziget ugyanilyen lesz amire már ma készülődök). A képei is érdekesek voltak főleg a nagy kép amire a legbüszkébb volt. A kérdésekre ő is szívesen válaszolt és az előadás után még sokáig ott tartózkodott a sátor körül tehát akinek volt kérdése nyugodtan feltehette neki.
Ezután következett Attila előadása a visszautasított zenékről ami önmagában egy elég érdekes téma főleg ha a végeredményt nézzük (amire Attila külön rákészült tekintve hogy több tételt is meghallgattunk ) de a háttér történetek is megérnek egy külön misét:)
Kicsit kevesen voltunk az ő előadására bár utána bevallotta hogy sok ember elé nem is állt volna ki:) Ebből következően eléggé ideges volt az elején de hamar belelendült és egy elég kellemes fél órát biztosított számunkra, sajnos az idő rövidsége miatt nem tudott mindent elmondani amit szeretett volna mert mint tudjuk ez nem 30 perces téma. Azt ő is tudta hogy sok újdonságot nem fog mondani de ettől függetlenül mindent megtett azért hogy minél jobban előadja a legalább 15 oldalas anyagot amit hozott magával:) Utána sikerült azért beszélgetni egy keveset vele meg a többiekkel is.
Ezt követte a számomra utolsó előadás mert sajnos nem tudtam több időt Pesten tölteni (valamikor haza is kellett jönni:).
Nyitrai László tartott egy előadást Rózsa Miklósról ezt követően amire azért elég sokan összegyűltek. Neki kereken 1 órája állt rendelkezésre hogy RM munkáját elemezgesse. Ő a többiekhez hasonlóan, alaposan felkészült a szerzőből de sajnos nem tudta elég jól előadni. Én a problémát abban láttam hogy annyira jól akarta csinálni hogy elveszett a részletekben. Tényleg tudott mindent s szerzőről a legapróbb részletekig ezért piros pont illeti de az előadói képességét még javítania kellene. Bizonyára ideges volt (ki nem lenne az) talán ennek lehetett a számlájára írni. A végén kiválasztott egy filmet amihez a kapcsolódó RM művet is elemezte. Ez teljesen jó is lett volna de véleményem szerint egy olyan művet választott amit kevesen ismernek illetve láttak, én mindenesetre közéjük tartozom. Az El Cide című filmről van szó, nem tudom hányan ismerik közületek? Ekkor a srác elmondta a film történetét plusz még bele is hallgathattunk a zenébe a kommentárjával fűszerzve ami érdekesebb lett volna ha ismerem a filmet. Egy Ben Hur jobb választás lett volna ez a személyes megjegyzésem.De minden negatívuma ellenére köszönet illeti az úriembert hogy bemutatta nemzetünk egyetlen nagy nevű filmzene szerzőjét.
Hát számomra ennyi volt, sajnálom hogy a többi előadást nem tudtam végig hallgatni majd talán írtok ti is egy "szózatot":) erről a rendezvényről. Elsőre jó volt de nyílván a továbbiak még jobbak lesznek.
Te vagy az én emberem, teljesen igazad van. A PG-koncerten például lépcső mellett ültem, és már ment az első zene javában, mikor még fel-le mászkáltak (mit mászkáltak, dübörögtek!) a hasonló majmok, de folyamatosan. Aztán az egyik megállt a lépcsőn bámészkodni, pont a "képben", na annak erőteljesen szóltam, és még ő kért elnézést, hogy elémállt. Utána meg én szégyelltem magam, hogy pont egy ilyennél durrant el az agyam, aki átérezte a gondomat :DDD
Meg a koncert ideje alatt folyamatosan (szintén nagy számban) mászkáltak ki vécére meg sörért, hihetetlen. Szerencsére arrébb, a körszínpadhoz közelebb, egy sokkal jobb helyre ültem, és onnantól semmi nem zavart. Például ezért sem szeretem az ilyen rendezvényeket, mert a nézők felét ketrecbe lehetne zárni és a rendezvényt követően mutogatni. :)
Lacinak és Zsoltnak a Morricone-koncerten akadt afférja egy popcornzabálós csörgő-zörgő apával például. Én ugyanezen majdnem a végéig megúsztam, akkor kezdett el a mellettem ülő pár férfi tagja hangosan beszélni a nőjéhez, kérni kellett, hogy ne tegye.
Különben jut eszembe, hogy nemrég megtaláltam a videóját minden idők leggyönyörűbb dalának (szerintem), már be akartam linkelni, tessék szépen megnézni. :)))
http://www.youtube.com/watch?v=UG75ucMYg-s&mode=related&search= [Ezt a hozzászólást újraszerkesztették: 2007-08-06 01:16:39]
A koncert szükséges negatívuma volt a kajás piás ember, hogy ne menjek messzire, bent a múzeumban láttam hasonló arcokat. Szükséges rossz az ismert tételek játszása, mert bár ezeket ismeri mindenki, a szerző nagysága a hihetetlenségig tökéletes hangszereléssel ellátott műveinek nagyrészére igaz. De nem akarok panaszkodni, Németh Tamás dublini tartózkodása során talán a higgadt "európainak" vélt mértékletes bírálatot is megismerhette és valahol vele vagyok hasonló véleményen. Nézzük el és örüljünk, hogy volt egy ilyen és szokjuk meg, hogy lassan akár moziba akár színházba, akár koncerten vagy, vagy csak a villamoson, beleköhögnek a képedbe, a lábadra lépnek, túlharsogják szövegükkel a figyelem tárgyát stb. Minden esetre csak így tovább, jövőre azt hiszem Rózsa koncert lesz. Az 500 fős kórussal én is egyetértek. A Magyar Operaház Gyermekkórusa (nem tudom még létezik e, de két három éve még léteztek) nos náluk nincs szebb, velük kellene a Double Trouble-t elénekeltetni. Sorry, hogy ma nem tudtam elmenni. Zsolt kollégának pedig: A star wars témát jó melegen öltözve hallgasd!
Nálam 10/9 volt a koncert! Nagyon ott volt! Mondom, egyedül a kórust hiányoltam.
Egy dolgot említenék még. Egyszerűen undorítónak tartottam hogy egy tetves tétel alatt kb. egyszerre 100 néző volt mozgásban valamerre. HIHETETLEN! Én arra számítottam hogy itt azért majd az emberek tudni fognak viselkedni. Katasztrófa. De az hogy 2 sorral előttem levő fószer fekete öltönyben chipset zabált és sört vedelt kicsit sok volt...Mondjuk ez a szervezők hibája...sört legközelebb csak nem kéne árulni. Iron Maiden koncerten alap, itt talán ne.
Ja és még a karmestert akartam megemlíteni, ha jól írom D'Agostino, kegyetlen nagy arc volt! Amikor az elején meglengette a pálcáját a fénykard hangjára már éreztem hogy vele tuti nem lesz gond.:D
A pénzkérdéshez még annyit, hogy szerintem a szervezők a nyereségből nem tudnának még egy picurka villát sem venni a Rózsadombon. :)
Ez persze nyilván nem vigasztal senkit, aki kidobott pénznek érzi a belépőt, de hát sajnos szinte mindennel úgy van, hogy az első nyögvenyelősen megy, és nem lehet kiküszöbölni, hogy ennek ne a néző/vásárló/érdeklődő igya meg a levét. :(
A negatív tapasztalatok és visszajelzések majd remélhetőleg segítenek a második ilyen rendezvény (ha lesz) hiba nélküli lebonyolításában.
Sziasztok. Egy kicsit kivontam magam a forgalomból. Akkor szépen sorjában.
Jw. fan, köszi a voxos második részt.
Marw, gratula a sikeres felvételihez, Noblinak meg a hosszú szabihoz.
Gábor és Tamás, akkor a Zodiacot még elkapom moziban, itthon megnézve az ilyen jellegű filmek nem mindig jönnek be, moziban mégis más.
Tamás:
[Vacancy] ezt a Wilson gyereket a buta jófiú arcával nem sok mindenre lehet elképzelni vígjátékon kívül, nem?
[Severance/Csapatleépítés] Láttam, és egész szórakoztató, olyan 10/6 majdnem a végéig, de a rosszarcok megmutatásától kezdve borzasztó lesz. Az ember a fán-jelenet nagyon emlékezetes. Az mindenesetre frenetikus poén, mikor az erdő közepén arról értekeznek, hogy vannak-e Magyarországra áttévedő román medvék, és ha igen, nem állnak-e meg mégis a határnál, nincs-e nekik útlevélellenőrzés. Ha az ilyen erdei túlélős filmek bejönnek, akkor ajánlok két nagyon hasonlót. A Dog Soldiers a The Descent rendezőjének farkasemberek ellen harcoló katonákról szóló filmje, a Wilderness pedig egy csapat fiatal sittes túlélőtúrája, akik elkezdenek valahogy hullani. Főleg az utóbbiban akad két nagyon eltalált jelenet/beállítás is (ha megnézed esetleg, majd megtárgyaljuk, mire gondoltam), de mindkettő jópofa. Persze közel sem alapfilmek, sőt, de ilyen egyszeri esti szórakozásnak megfelelnek. Ha már horror, akkor még a Laura Palmer apjával a főszerepben készült Dead Endet (ennek elvileg van valami magyar címe) is ajánlom, mert más olyan filmet hirtelen nem tudnék mondani, amin felváltva fostam és röhögtem. :)
[Matthewman] Ő Sade háttérzenészeként is ismeretes, talán három kiadott zenéje van összesen, de többet nem is nagyon csinált. A Northforkot láttam a filmjei közül, az egy nagyon különleges dolog, afféle felnőttmese iszonyatosan eltalált atmoszférával és helyszínnel, ellenben olyan jelenetekkel is, amiket elsőre a képből kilógónak találtam. Tipikusan az az utólagosan felértékelődő mozi.
Az előzetes:
http://www.paramountvantage.com/northfork/trailer.html A zene a Farmerhez hasonlóan talán Thomas Newmanére hajaz leginkább, itt lehet belehallgatni:
http://cdbaby.com/cd/matthewman A különben elég hosszú End Titlesből az első két percet lehet meghallgatni, de önmagáért beszél. (Zárójeles megjegyzés: a letöltések ellen hivatalosan küzdők orra alá lehet dörgölni, hogy mi van olyan esetben, mint ennél is , ha egy zene összesen pár darab példányban jelenik meg...)
Gábor:
[Djawadi- Mr. Brooks] A hatszázadik zimmeres ipse, a zene meg valóban jó nagy szar.
Geooorge:
Mivel nem voltam ott, nincs alapom vitába szállni veled, de egy ponton innen nézve sem értek veled egyet. Szerintem ez egy hagyományteremtő rendezvény kívánt lenni, emiatt a nem kifejezetten filmzenés embereknek nem lehet ismeretlenebb témákat (azaz minden mást a főtémákon kívül) eljátszani, mert unták volna. Eléggé gyerekcipőben jár még nálunk a filmzenék ismerete (szeretete), és az al/köztes/töltelék témák csak az ismertek elől vették volna el az időt. Az 1492 főtémája bármennyire is unalmas, akkor is azt fogják eljátszani mindenhol egy Vangelis-esten, nem valami más témát, mert akkor az a Blade Runner (főtémája) elől venné el a helyet. A fél 9-fél 12-vel mi a gond, ezt nem értem. Én voltam Jarre- és Oldfield-koncerten is, és marhára zavart, hogy úgy 1:15 körüliek voltak emlékezetem szerint összesen.
A showrészt ugyan nem (sem) láttam, de hát azért ez mégsem a Zeneakadémia volt, gondolom kicsit fel szerették volna dobni valamivel.
***
A magányos virtuális mészáros jelző tetszik, de félre lettetek informálva, nem én nem mentem egyedül a csapatból. Az tény, hogy én bizonyos szempontból ki is lógok a gárdából, mert nem csak azért nem mentem Ubedába, mert nem volt hirtelen ennyi fölös pénzem, de őszintén szólva marhára nem is érdekelt az egész, az én filmzenei fanatizmusom nem végtelen. Ahogy arra itt már volt is utalás, nekem nincs afféles saját "mesterem", mint gondolom mindegyikőtöknek, nekem kedvenc szerzőim vannak (azok sem a nagy öregeknek nevezettek közül kerülnek ki), sőt inkább már csak kedvenc zenéim. John Williamsnek (érdemei elismerése mellett) nagyon kevés zenéjét kedvelem, a Star Wars-zenéket film alatt hallottam csak, önállóan végig nem bírnám hallgatni egyiket sem (a főtémát ahányszor csak meghallom valahol, a hideg kiráz tőle), ahogy az első Indiana Jones-zenétől meg legalább annyira ideges lettem, mint Kamen első két Die Hardjától - ugyanis mindegyiket hallgathatatlannak találom, legyenek bármilyen klasszikusok is mindenki más számára.
Szóval nem voltam ideális alanya a koncertnek, a második nap meg annyira mozgatott meg, mint Ubeda. :)
Tudomásom szerint rajtam kívül más fórumozóval nem találkoztak a szerkesztők. Utólag is köszönöm a baráti fogadtatást kár hogy nem igazán volt időnk beszélgetni, sebaj majd legközelebb.
Én azért a második napra vártam a fórumozókat hogy az előadások alatt-után lett volna idő talizni személyesen is. Azért mindenképpen érdekes volt látni így titeket élőben és sajnálom hogy a többieket nem volt alkalmam megismerni (Zsolti, Gábor, Marw, Okeanos, és a többiek).
Részemről a hibák ellenére mindörökké hálás leszek hogy ezeket a zenéket élőben hallhattam. A kis show műsorokat nem érdemes szerintem szidni ugyanis az ehhez hasonló kis vicces prodoktumok kellenek ha nincs másra pénz. A látványvilág nyílván jobb lett volna ha több pénz van de a lényeg hogy a lelkesedésükkel kijavították - legalábbis számomra - a hibákat amiket szervezésileg elkövettek. Az hogy ez nem mindenkinek tetszik hát istenem ez van olyan műsort soha nem készítenek amivel mindenki maradéktalanul elégedett lesz, egyszerűen ilyen az emberi természet.
Én két olyan ismerősömet is elhívtam, akik nem igazán szeretik a filmzenéket, ám ez a koncert nagyon tetszett nekik, amiben többek között ezek a show-elemek is közre játszottak, mivel az átlag embereket úgymond közelebb hozta a zenéhez.
Beállítottság kérdése.
Ami viszont abszolut pozitívum volt, az az üdvözlőlevél Williamstől, amit az elején felolvastak. Nem volt itt, de így mégis itt volt...
A hsz-ekből látszik az örök igazság, miszerint olyat nem lehet csinálni, ami mindenkinek tetszik. Tény, hogy nem egy hagyományos értelemben vett koncert volt, hanem show-elemekkel illusztrált előadás, amiről persze már az előharangozóban is szó esett. Többeknek tetszett, volt akiknek nem. Mindez azonban tényleg nem vet árénykot arra, miszerint a zenészek igencsak jók voltak. Főként az első két-három tételnél lehetett észlelni hibákat, de utána belelendültek a dologba.
A beengedés csúszása tényleg egy olyan, ami nem említhető pozitívumként, azonban hozzátenném, hogy a nézők egy részének viselkedése - önkéntes helyfoglalás, sorépítés, bekiabálás, nem megfelelő öltözetben történő megjelenés - ismét ízelítőt adott a tipikusan magyar szokásból. Érdekes, hogy külföldön is megesett már a csúszás - legutoljára Ubedában, szintén kb. háromnegyed órát -, ám érdekes módon, ott csendben , kultúráltan vártak a nézők (sőt, olyan is volt, hogy betegség miatt távol maradt a komponista, így más vezényelt, mégsem volt balhé). Szóval nemcsak a szervezőknek kell hiobákat küszöbölni, hanem a közönségnek is...és sztem ezzel a véleménnyel nem vagyok egyedül.
Természetesen részletesebb, képekkel illusztrált beszámoló hamarosan felkerül a honlapra - előbb azonban a madridi jön pár napoon belül, továbbá az ubedai
Én nagyon sajnálom,hogy nem tudtam elmenni de most a továbbtanulás miatt eléggé le leszek gatyásodva de remélem,hogy jövőre is lesz ilyen és arra már minden bizonnal el tudok menni.Én nem kétlem,biztos jó volt és egy életre bánni fogom,hogy nem mentem el...hát még ha tényleg előadták volna a Dual of Fates-t Egyébként sokan voltak?Vagyis bizakodthatom egy következő koncertben?Visszatérve egy kicsit az előbbire már azért is fáj a fejem mert nem hallhattam az Imperial March-ot élőben,na de késő bánat!Én döntöttem így Hú lenne még egy kérdésem:fórumozók találkoztatok egymással?
Na mindegy üdv mindenkinek!!!!