Terminator I. : Szintetizátor + elektromos hegedű. Nálam alap darab. Bár zörej masszának tünhet, de én minden hangját szeretem. Olyan egyéni szinti hangzások vannak benne, és a hegedű amit produkál sztem isteni, egyedi. És elmebeteg. Nekem való :D
Hamár szinti:
- Paul Hertzog - Bloodsport, Kickboxer
- David Michael Frank - Showdown In Little Tokyo
-Hans Zimmer - Days of Thunder
Különben nem a tisztelet hiánya, ha egy többszázas JW/JG/EM bióból nincs minimum 50 írásunk fejenként, egyszerűen így alakult. Azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy csakis úgy lehetett volna megnyitnunk az oldalt, hogy a biójuk zenéinek legalább feléről írtunk, mert csak és kizárólag azzal bírjuk jelezni, hogy tiszteljük őket.
Hogy van legalább öt Badeltünk, annak például az az oka, hogy gyakorlatilag hetente mutatják be a filmjeit, és én amit látok, arról általában írok. Hogy éppen ő a szerzőjük, arról nem én tehetek, hanem a kis sztahanovista. :)
Konkrét példa is eszembe jutott, a pejoratív értelemben említett Mark Ishamtől (aki egyébként a legsokoldalúbb szerzők egyike, számos stílusban mozog otthonosan).
Ütközések/Crash.
Azt ne mondja nekem senki, hogy amikor eldördül az öreg kezében a fegyver, miközben a szerelő felé fut a kislánya (az albumon: A Really Good Cloak), abban a jelenetben nem volt a zenének köszönhetően ugyanakkora katarzis, mint amikor a LOTR3-ban egymás után gyúltak ki a tüzek a hegytetőkön. Mennyire más hangszerelés, és mégis mindkettő képes ugyanazon érzelmek kiváltására. Erről szól a filmzene, mint műfaj, a minél nagyobb-hatalmasabb elv önmagában még nem garancia a sikerre.
John Powell: Bourne Supremacy, To the Roof c. tétel. Hol a kórus? Sehol. Hatásos? Igen. Megunhatatlan darab.
HG-W: Veronica Guerin, Bad News.
Dinamikus? Dübörög? Gigazenekar? Semmi ilyesmi.
Thomas Newman: The Green Mile egésze.
Van benne bármi bombasztikus? Nincs. Csendes érzelmi hullámvasút.
Maurice Jarre:Jacob's Ladder egésze. Fütyülhető dallamok? Dúdolható motívumok? Na persze. Iszonyatosan rosszul érezheted magad közben, garantáltan hatásos.
Angelo Badalamenti: Twin Peaks Theme. de hát csak néhány hangszer adja elő! Mégis vitathatatlan a hatásossága.
A sort lehetne még folytatni. De talán ebből a pár példából is nyilvánvaló, hogy a filmzene jóval összetettebb műfaj annál, mint akként gondoljunk rá, amit két-három (négy-öt), hibázásra képtelen isten ural csak. Totál jól megférnek egymás mellett mindannyian, műfajtól függetlenül.
Igen, nem feltétlen alap a nagyzenekar. Egyik örökérvényű kedvencem nymann Pianoja vagy másként zongoralecke. Glass művei sokszor magányos zongorázásba fakadnak. Elfman Corpse Bride-járól a Victor's piano solo önmaga a tökéletesség, csak én nagy átlagban a max számú zenekart és kórust szeretem. Kiskoromban operabuzi voltam, ez az oka :)
A legjobb szám:
Episode I: Flag Parade
Episode II:Love Pledge and the arena
EpisodeIII: Anakin saves the day, heroes collid-yoda falls (bővítettről)
Episode IV:Battle of Yavin
Episode V:rescue from cloud city/Hyperspace
Episode VI: Battle of Endor II.
Itt van az a rész, amikor Luke és Vader kardoznak, gyönyörű, fogalmam sincs Williams miként találja ezeket ki.
Röviden ennyi, a hosszú elemzés igencsak terjedelmes lenne.
Na most komolyan, nehogy már jól összeszokott közösségünk ilyen hülyeségek miatt szétmenjen. Brooks, ez nem John Williams rajongói oldala, abból van elég.
Pl. jwfan.com. Ez egy komoly, JW-el foglalkozó oldal, igaz angolul.
A kritikák pedig már rég elkészültek, mindenkinek a maga fejében.
Hát, nekem a GYU megvan hat eredeti albumként, ahogy írtam, egyikből sem ismertem előre egy hangot sem, szóval cseppet sem utálom, mindhárom rész 10 pontot fog kapni, ha egyszer elkészül majd. És mégcsak nem is utálom-munka lesz. Csak hosszabb nyugalmat kérnék végre az alkotáshoz.
A doki rá van kényszerítve, hogy megtanulja a nemszeretem dolgokat, mert abból fog élni, mi meg akkor "tanuljuk meg", mikor arra erőt érzünk. Nem azt, egy másfajtát. :)
Kis ugrás.
A pontozáshoz/szerzők nagyságához annyit, hogy JW nagyságát mindenki elismeri itt köztünk, de elhibázott az a felfogás, hogy akkor ő csak tízpontos zenéket szerezhet, meg hogy minden zene, ami tíz pontot kaphat nálunk, abban 500 tagú kórusnak és 3700 tagú nagyzenekarnak kellene közreműködnie. A The Village sem valami hatalmas zenekarral lett előadva, mégis tízpontos, és mondjuk Lisa Gerrardtól is sztem kilenc pontot megérdemel egy ambientes Whale Rider, hiába lényegesen egyszerűbb, mint egy SW. Zimmertől is kilenc a Weather Man, mert valamilyen szempontból kiváló zene.
A filmzenéket önmagukban kell értékelni, nem leszedni pontokat, mert mondjuk kettővel kevesebb hegedű van benne, és akkor már nem lehet max. Philip Glass The Hoursa is tízes nálam, pedig százszor monotonabb dallamban, mint egy Óceánjáró, és mondjuk ugyanez a szitu az egyik legjobb elektronikus filmzenével, a Solarisszal is. Nem összevethetőek szerzőik JW-vel, de e logika szerint lenne úgy három szerző, aki csak tízpontos műveket hozott össze, mindenki más meg tehetségtelen lúzer.
Nyugi Brooks higadj le, esetleg dugj egyet :D:D, aztán gyere vissza közénk. Semmi értelme ezen felbaszni az agyad.
Nem tudom mi a fenéért olyan fontosak ezek a kritkák, és ha meglenne, akkor erre recskáznánk minden nap, vagy mi? Ezek után már tényleg semmi értelme ennek az egésznek. Mi lenne, ha esetleg nem tíz violinkulcs fityegne ott, kitörne a balhé megint. Nem a kritika fontos hanem a ZENE.
De majd én megírom a SW kritkáját, itt és most, bár kicsit rövid lesz :)
Star Wars I. - 7 pont
Star Wars II. - 8 pont
Star Wars III. - 7 pont
Star Wars IV. - 10 pont
Star Wars V. - 10 pont
Star Wars VI. - 10 pont
Sajnálom Brooks döntését, őszintén sajnálnám bármelyikünk azon döntését, hogy többet nem osztja meg gondolatait itt, és ezt nem csak azért írom, mert elismerően szólt rólam. Én nem tudok elég új részletet, eddig meg nem figyelt momentumot felfedezni Shore és Williams itt már végképp más színben feltünő fő alkotásában. A lehető legnagyobb tisztelettel tekintek mindenki felé, aki a Gyűrűk Urában és a Csillagok Háborújában részt vett, ahogy Tolkien világát oda vissza ismerem, ahogy a filmet oda vissza ismerem, ahogy Shore irdatlan vagy ahogy Középföldén szeretik "roppant" művét ismerem, kijelenthetem, hogy az új-zélandi menetelés azokkal a fákkal pont nem azt jelenti aminek látszik, ahogy a fűrész sem pusztán egy láb levágásáról szól másfél óra idegbaj után. Peter Jackson még ezt az elsőre képtelenségnek látszó dolgot is kellő érzelemmel vitte színre.
Mint már írtam, elfogadom (mást nem tehetek, nem is tennék) azt, hogy ti döntötök a kedvetek szerint, miről írtok, de egy orvos se biztos, hogy szereti a histologiát vagy a haematológiát és mégis megtanulására kényszerül az egész véget, a betegekért, a szakmáért. Vannak szükséges rosszak,amiket le kell nyelni, bár hol is jársz, akár a borzalmas köptetőt. SW és LOTR két páratlan alkotás, de személy szerint mint már mondtam Menken, aki oscar gyáros, a lehető legjobb score és dalszerző, is kevés művel képviseli magát. Ha azt mondjátok Ariel egy prepubertás mutáns aki egy polipbanyának adja el a lelkét, akkor sosem értitek meg miről szól, vagy ha értitek, hogy a meséhez hűen a felnötté válás nehézségeiről szól, ne mondjátok az ellenkezőjét, ezt most a menetelő fák miatt írtam. Az oldalatok neve Filmzene.net, nem a "mi mit szeretünk első magyar filmzene" oldal. Az újságok, a stúdiók igaz közvetlen nem hallgatják meg mint ti az "olvasók" vagy fogyasztók igényeit, de ha nem azokra támaszkodnának, nem lenne profitjuk. Nektek ebből nem jön $, ezért kevésbé vagytok arra támaszkodva, hogy feltétlen a 800 olvasóra építsetek. Én sem zaklatlak titeket többet ezekért, bár nekem alapművek és Shore-tól azelőtt a Bárányokon kívül nem is nagyon tudtam. Brooksnak abban igaza van, hogy Williams messze a többiek felett áll, bár ez csak egy képzeletbeli rangsor. Most hallgattam a Gésát, egyszerűen kikapcsol a valóságból, tökéletes már azt hiszem ennek kellett volna kapnia az oscart. Igaz ti szerkeztitek az oldalt, nem egy közös elfoglaltság és ezért sosem fogjátok belevonni a fórumozókat, de én, ha a helyetekben lennék és rajtam követelnék a Star Trek zenék kritikáit, megkérném az önjelölt kritika írók segítségét, mert én nem készíteném el, hisz egy rész zenéjén kívül nem hallottam őket, a filmeket nem láttam, SW fanatikus vagyok A baj csak az, hogy az SW és LOTR annak a 800 olvasónak is biztos alapmű. A baj talán az, hogy a fő kritika íróknak sztem nem annyira jönnek be ezek a nagyszimfónikus, kórusos 100 órás művek, nem mondom, hogy utáljátok vagy nem szeretitek őket, csak talán nem ez az ami megfog titeket. Brooks, csatlakozz újra az erőhöz, és SW LOTR 4ever!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Itt már ki adták DVD-n azt hittem már otthon is meg volt...Végülis mindegy lényeg hogy meg lesz:)
Én sem hallottam a filmről korábban a múltkor amikor meg néztem a Zodiac-ot akkor láttam a bemutatóját ami azért is érdekes mert maga a film 2006-os...LOL.
A zenét még én is csak a film alatt hallottam mert nem találtam a zenéjét semmilyen formában de már csak HG-W miatt is érdemes lesz meg hallgatni. A Ned Kelly-t hallottam de már nagyon régen szívesen bele hallgatnék összehasonlítás képpen de MO-on van az album. Nem baj 3 hét múlva úgyis megyek haza majd akkor be pótolom.
800 az nem rossz...1100? Minek köszönhetően? Az Oscar közelsége miatt lehetséges...már magyarázatot nem látok rá bár nem is igazán kell keresni inkább örülök neki. Az kicsit gáz hogy ennyi látogatóból van max 10 fórumozó és ebből 3-an magatokat képviselitek:) Majd csak lesz jobb...jajj már eggyel kevesebben vagyunk
Az olvasói kritika-topikba arról írtok majd, amiről szeretnétek, abszolút mindegy, hogy mi már írtunk-e róla. Ha Signs, akkor Signs. :)
Erről ő írna valamikor, igen, a Fountain meg szerintem a dvd-premier felé lesz meg, és én írom. Kilencet fog kapni. Egy ponttal rosszabb, mint a GYU.
Seraphim: bocs, akartam rá reagálni, csak másra kellett...
Szóval érdekes, de nem is ismertem a filmet, még nem néztem utána a zenének, de ki sem adták, gondolom. Társának, Badeltnek van hasonlója, a Ned Kelly. Írtam is róla, azt hallottad? Mármint a zenét, nem azt, hogy írtam róla. :D
Kicsit ugyanarra a motívumra épül, de nagyon szép.
Látogatottság átlagolva 800 körüli. Tegnap éppen 856. De februárban 1100 felett is jártunk. :)
Na végre meg jöttem melóból és látom továbbra is zajlik az élet...Na mivel is kezdjem. Én is írtam az Avatar-al kapcsolatban egy hírt amit még asszem az SG.hu-n olvastam x hónappal ezelőtt de Attila ki javította miszerint kacsa volt be vallom annyira nem néztem utána ő biztos tehát valószínűleg neki van igaza.
Látom Brooks részéről már fikázássá fajult a dolog...hát erre azt hiszem erre mondják hogy NO COMMENT:) Azért nem volt szép Okeanos-t bele vonni a dologba mikor semmi köze nem volt hozzá...ez csak egy kisebb észrevétel.
Ha lenne olvasói "kritika topic" vagy nem tudom hogy a nyavajába nevezzem én elsőként a Fountain-t "szedném ízekre" majd után kapásból a Signs-ot amit mostanában egyre többet hallgatok újra és újra és újra, gondolom tudjátok miért:)
Kivéve ha írtok róluk hamarosan...gyanítom ez Attila felség területe lenne:)
De el sikkadt az elmúlt napok csatározásaiban amit a Seraphim Falls-ról írtam Harry Gregson-Williams kapcsán. Nincs kedvem újra le írni ha nem haragszotok csak a véleményetekre lettem volna kíváncsi...hangsúlyozom én nem fogok meg sértődni ha nem válaszok senki eme felvetésemre
Ja igen erről már korábban is akartam kérdezni hogy adjatok adatot mennyien látogatják az oldalt? Amit Attila a korábbi komment-ben írt az sacc volt vagy nagyjából annyi amennyi?