Dönci 1,5 körüli ivartalanított tacskó keverék kan kutya. Egy felszámolás alatt álló telepről mentettük, hónapokig kerülte az embert. Ideiglenes befogadóhoz került, akihez egy idő után már ragaszkodott, hízelgett, bújt, hívta játszani. Idegenekkel tartózkodóbb, meg kell várni. Szépen közlekedik pórázon, már az utca zajától sem fél. Cicákkal, kutyákkal barátságos, legjobban a nyugodt, idős kutyák társaságát kedveli.
Miután az ideiglenesénél szépen kinyílt gazdihoz került, de vele nem volt hajlandó megbarátkozni, így fájó szívvel, de visszaadták 4 hónap múlva. az idiglenese visszavette, nála továbbra is jól érzi magát.
Olyan elkötelezett gazdit keresünk számára, akit Dönci is elfogad.
Dönci után érdeklődni lehet a +36302000969 vagy a +36303119701 számokon lehet.
Szerető gazdáját keresi, ez az utcán talált, kb. 3-4 hónapos kistestű kölyök kanocska. Még félénk, a felé nyúló kéztől még tart, de már oldódik a bizalmatlansága. Kedves, ragaszkodó társ válhatna belőle egy gondoskodó gazdi mellett.
Mangó 2006-os születésű ivartalanított breton spániel lányzó. Előéletéről csak annyit tudunk hogy egy hónapig utcán kóborolt, mire végre valaki bevitte a szegedi Tappancs menhelyre, onnan hoztuk el és gazdit keresünk neki.
Mivel sánititott bal első lábára, megröngeneztettük és kiderült, hogy régebben meglőtték és betokozódott sörétek vannak a bal oldalában, valószinüleg ezek okozzák az időnkénti sántaságot. Zöldkagylós izületvédőt kell folyamatosan szednie, de gyógyszeres kezelést nem igényel.
Szerencsére a mindennapi életben ez egyátalán nem zavarja őt. Ugyanolyan aktív, játékos és jokedvű mint társai. Hihetetlen vehemenciával tud játszani, imád fogocskázni a többi kutyával, labdázni. Olyan gazdit keres aki szeret nagyokat sétálni és kirándulni a természetben. Okos, tanulékony, intelligens, pórázon szépen közlekedik, póráz nélkül elengedhető és behívható (természetesen csak a megfelelő kötődés kialakulása után!). Kutyákkal barátságos (szukákkal kanokkal egyaránt). A cicákat nem szereti! Gyerek mellé is ideállis társ lehetne. Szeret autóban utazni, BKV-n is tökéletesen viselkedik.Szobatiszta, lakásban kulturált, nem ugatós, nyugodtan egyedül hagyható, nem rongál. Lakásba vagy kertesházba bejárással keres gazdit.Nagyon kedves, bújós csajszi, időnként hajlamos azt hinni, hogy ő egy aprócska öleb és a 16 kilójával bebújik az ember ölébe, számára ez a tökéletes boldogság. Ki tudja min mehetett keresztül eddigi életében, szeretném ha ezután csak szeretetben és kényeztetésben lenne része. Mangó olyan gazdit keres, aki szívét és kanapéját is megosztaná vele.
Nina 2012.juliusában született,terrier keverék kislány kutyus.
Magassága 35cm,és már nem fog nagyobbra nőni.Nem tul ugatós,de ha kell jelez.
Korából adódóan nagyon játékos!(kutyával, macskával, gyerekkel)
Szobatisztaságot tanulja! Oltva, chipezve, ivartalanítási
kötelezettséggel fogadható örökbe.Érd: 06 20/ 967-1521
Remy fiatal, ivartalanított angol springer spániel kislány.
Remy már hónapok óta a miskolci menhelyen raboskodott, amikor tudomást szereztünk Róla. Törzskönyves springer spániel, mégsem kereste senki... A lelkét rendbe kell tenni, most még embertől és állattól is fél, a hangos szótól megretten. De ezek mellett végtelenül kedves, pacsis lányka és úgy néz az emberre mint az Istenre, szinte már zavarba ejtő. Fajtához értő, gondos gazdit keresünk Neki, aki amellett, hogy igyekszik kiérdemelni Remy rajongását, időt szakít arra is, hogy nagy mozgásigényét kielégítse illetve észbeli képességeit sem hagyja veszni.
Lakásba, vagy kertesházba kizárólag kinti-benti kutyának adjuk. Elsősorban egyke kutya szeretne lenni.
Továbbá ideiglenes befogadót is keresünk Neki, ugyanezekkel a feltételekkel.
Remy felől érdeklődni a 30/998 3947-es számon lehet.
Berci 8 év körüli ivartalanított springer spániel kan. Berci átélte az iszapkatasztrófát, majd január végéig kórházban várta, hogy gazdái tudják-e rendezni életüket, de sajnos már nem térhet haza, így került nemrég gondozásunkba.Bár kora alapján azt gondolná az ember, már egy nyugodt Öreguracska, de ezt senki ne gondolja. Ha a gazdi talpon, Berci azonnal "működésbe lép" és jön-megy-intézkedik, dünnyög, magyaráz. De természetesen ha mindenki nyugovóra tért, vagy akár csak leül kicsit pihenni, Berci azonnal ott terem és melegíti a gazdi lábát.Kutyákkal sajnos eme dünnyögése miatt nehezen tartható együtt, ezért elsősorban olyan sportos gazdikat keresünk, akik egyke kutyaként imádnák és fedeznék fel Vele a világot.
Ha bárki szívesen feledtetné Bercivel az átélt borzalmakat és képesnek érzi magát lefárasztani egy igazi örökmozgót, hívja a 06-30-998-3947-es telefonszámot.
Berci ideiglenes befogadók jelentkezését is várja!
KisMori 3 év körüli fekete keverék kan.
KisMori nevét kezdeti viselkedéséről kapta, melynek mára szerencsére már nyoma sincs. Kedves, puszis, nagy macskavadász. Azonban bizonytalansága miatt kisebb gyerek mellé nem ajánljuk, mivel új helyre kerülve újra magába fordulhat kicsit, de ez kis türelemmel, odafigyeléssel hamar feloldható.
KisMori felől érdeklődjenek ideiglenesénél a 06-30-998-3947-es telefonszámon.
KisMori ideiglenes befogadók jelentkezését is várja!
Diego 5 éves, ivartalanított, tibeti spániel kan.
Figyelem, öntudatos ölmelegítő gazdáját keresi! 5 éves ivartalanított, oltott, chipezett kan tibeti spániel, a gyömrői Szomorú Szív Alapítványtól került hozzánk. Őseihez méltóan szuperselymes a szőre és igazi öleb, emberekkel végtelenül kedves, közelségüket állandóan igényli, legszívesebben el se mozdul a gazdi mellől. Más kutyákkal szemben azonban éppen ezért hajlamos a féltékenységre, a gazdáját kis morgásokkal bevédi tőlük, ezért lehetőleg egyedüli kutyának ajánljuk lehetőleg olyan gazdi mellé, aki veszi a fáradságot és leszoktatja Diegót erről a viselkedésről.
Diego egyébként magából állandó nyugalmat árasztó, alacsony-közepes energiaszintű kutya, nem igényel hosszú túrákat, komolyabb testmozgást - környékbeli sétákat és TV előtti kanapés összebújást viszont annál inkább! Csakis lakásba, vagy szabad bejárással fogadható örökbe olyannak, aki hagyja, hogy Diego örökre elrabolja a szívét!Die
Diego szeme jelenleg kezelésre szorul, ideiglenes befogadója ápolgatja.
Pápai Humán Állatvédő Egyesület gondozásában lévő gazdikereső kutyusok.
(Kutyáink ivartalanítottak,parazitamentesítettek, koruknak megfelelően oltottak, azonosító chippel rendelkeznek.)
LÁZÁR egy 2009-es születésű nagy maci.Kedves,barátságos,szófogadó,emberközpontú kutya.Lánykutyákat szereti,de a kanokat abszolút nem!
Sportra,munkakutyának is alkalmas.Oltva,chipelve,ivartalanítva keresi szerető,felelős gazdáját!!
Képei: http://gallery.site.hu/u/humanallatvedok/2/lazar/ 06-30-577-0234
Közvetített gazdikereső PADME!!!
Külföldi munka miatt válnék meg szeretett 2,5 éves német juhász szuka kutyusomtól,mely Padme névre hallgat.Barátságos,játékos jó házőrző,és egyben munkakutya is.Oltásai az összes megvan kölyök korától,chipelve nincs.Csak olyanok jelentkezését várom,akik odafigyelnek,és törődnek vele,nagy udvarral.Ingyen elvihető.
06-70-398-6803
Köszönet a Bp-i Hérosz Állatotthonnak akik befogadták Tiplit 2013.02.07.-n (1223 Nyél u.- Brassói u. sarok Tel: 061-3623278, www.herosz.hu), Tipli gazdikeresése tovább folytatódik aki eddig tette kérem most is folytassa hirdetését.
SZERETNÉM HA MINDEN EMBER ÚGY LÁTNÁ AZ ÁLLATOKAT AHOGY EGY NAÍV GYERMEK CSODÁLJA ŐKET: FÉLELEM NÉLKÜL, TELE ODAADÁSSAL, MINTHA MEGVÁLTOZTATHATNÁ ÉRTÜK AZ EGÉSZ VILÁGOT.
Szokolyán gazdit keres Lulu (Lucius), egy négy hónapos kiskandúrka:
"A cica két hete, ónos esőben érkezett a teraszunkra, az éhhalál szélén.
Nagyon szép cicó lesz. Sziámi-perzsa keverék. Kandúr. Fekete az alapszíne, a nyakán egy ezüst szürke sállal, mely a tarkójától a füléig húzódik és a hátába is lefut. Nekünk 3 kutyánk, két cicánk van rajta kívül, és közülük csak egy volt betervezve a többieket befogadtuk,:menhely, utca. Sajnos őt már tényleg nem tudjuk befogadni. Felelős állattartóként az állataink oltva, ivartalanítva , akinek kellett chippel ellátva vannak. Ő már nem fér bele szegény a költségvetésünkbe hosszútávon. Neki is az lenne jó, ha minél előbb gazdihoz kerülne, amíg még kicsi.
Állatorvos látta, hamarosan kapja a második féreghajtását.
Szokolyán van, de be tudom hozni reggeli találkozással a Duna Plázáig."
Elérhetőség: +36-20-9111160
http://allatok.info/animal.php?a=10425261
Veszprém megye,PÁPA
KÖZVETÍTETT gazdikeresők:
(a kutyusokról érdeklődni mindig a megadott elérhetőségeken lehet,mi csak a hirdetésben segítünk!)
TAPPANCS egy tacsi keverék kisfiú,aki mind külsejét ,mind jellemét tekintve igazi tacskó.Nagyon jól szocializált,emberekkel,kutyákkal kedves ,barátságos.Gyermekeket kimondottan szereti.Bármilyen összetételű családban megállná a helyét.Lakásba vagy kertes házba bejárással szeretne költözni .Pórázon szépen sétál.Mindezen jó tulajdonságok ellenére sem szabad elfelejteni,hogy ő még egy fiatal kutya,akivel természetesen sokat kell foglalkozni.Márciusban lesz egy éves.
Chipes,oltott,ivartalanított.
Képei: http://gallery.site.hu/u/humanallatvedok/1/tappancs/ Tel:06-70-300-7171
Tiny
Az alom legkisebb, de legerősebb tagja volt Tiny- Picike!
A kölyköket kidobták, elázva, éhesen találtak rájuk.
Testvérei alig 2 nap alatt elpusztultak, Tiny él és egyre inkább élni akar!
Komoly esélyei vannak a túlélésre, eleven, sokat eszik, alszik, sokat van ölben, amit nagyon szeret.
Tiny 10 hetes körüli keverék szuka kölyök, aki nagy valószínűséggel közepes, de inkább nagytestű felnőtt kutya lesz.
Hamarosan kiadható lesz!
Doris
Megérkezett Lulu hasonmása! Mint két testvér, annyira hasonlóak.
A kutyust az utcán találták viszonylag jó kondícióban, valószínű vemhesen!
Doris 1-1.5 év körüli fiatal spániel keverék szuka, aki a megérkezés pillanatát rosszul élte meg, félt, védekezett, de a fotón jól látható, hogy ez a pánik gyorsan elmúlott és ma már nagyon jól érzi magát nálunk. Bár nagyon sok barátot szerzett azóta új helyén, egy jó gazda kellene, aki kényeztetné, szeretné és mindenképpen lakásban tartaná!
Dodó
Új-Hatvanban találták ezt az álomszép fajtatiszta, jólfejlett spániel kant, aki 1-2 év körüli.
A kutyus mielőbb szeretne hazamenni, kérjük gazdája jelentkezését!
Nem tudunk számára ideális helyet biztosítani, zsúfoltság van nálunk!!!
Dunakeszi és Fót között külterületen találtuk, eredeti gazdája nem jelentkezett érte, ezért szerető, új gazdáját keresi!
5 év körüli, barátságos, kedves nj jellegű szuka kutya. Oltva, chipezve örökbefogadó gazdát keres, ahol családi kutyaként élhet.
Tel: 06 20 425-8065, 06 30 9772-131
Veszprém megye,PÁPA
KÖZVETÍTETT gazdikeresők:
(a kutyusokról érdeklődni mindig a megadott elérhetőségeken lehet,mi csak a hirdetésben segítünk!)
Felelős és szerető új gazdát keres BENDI!!!
Bendi egy 3 éves hatalmas,impozáns megjelenésű nagy maci labrador fiú.Szerető gazdái kénytelenek megválni tőle,de csak olyan gazdának adják,aki jól bánik és sokat foglalkozik vele.Barátságos,szófogadó.Jó házőrző.Gyerekeket kimondottan szereti.
Pórázon sétál,kocsiba szeret utazni,más kutyákkal jól kijön.Kertes házba szeretne költözni,de elegendő séta és mozgatás mellett lakásba is tartható,mivel féléves koráig lakásban volt.
06-30-577-0234
Súlyos betegség miatt,SÜRGŐSEN új gazdát keres!!!
LUKI német juhász forma kan kutya, gazdája szerint 2 év körüli ,
az utcáról fogta be körülbelül fél éve. Nagyon megszerette a kutyát, azonban
egészségügyi problémái miatt kénytelen lemondani róla.
Luki az idegenekkel szemben meglehetősen bizalmatlan, ha ételt kap, még gazdáját
sem engedi magához közel.
A kutya teljesen egészséges, a kötelező oltásokat megkapta, jó fizikai állapotban van,
nagy mozgásigényű. Új gazdájától sok foglalkozást igényel, de tanítható. Őrző-védő
feladatokra,telepőrzésre tökéletesen megfelel!
Macskákkal egyáltalán nem jön ki, más kutyákkal nincs különösebb problémája.
06-20-4746-506
Sürgősen szerető gazdikra vár ez a 4 kutyus!!
Egy fiú (sárga) és 3 kislány,akik kb.2012.05.hónapban születtek.Jelenlegi gazdájuk,sajnos nem tudja már felelősen felvállalni a kicsik tartását,sőt etetését sem.A kutyusok egészségesek,játékosak,nagyon barátságosak és kézhez szokottak,akár gyermek mellé is nyugodtan vihetők.Felnőve közepes méret várható.
Képek még: http://gallery.site.hu/u/humanallatvedok/3/fiatalok/ Tel:06-70-238-9681
BUKSI, kb. 1 éves rendkívül tetszetős keverék kan kutya.
Egészséges, rendkívül játékos és barátságos kutyus,
a gyerekeket különösen szereti.A macskákkal viszont nincsen barátságban.
Kutyákkal is kijön.Családi okok miatt sürgősen keresi új,szerető gazdiját!!!
Képek róla: http://gallery.site.hu/u/humanallatvedok/1/bgybuksi/ 06-70-557-8946 (Pápa-Borsosgyőr)
Gazdit keres Fixír
"Fixír egy közepes méretű, 3 éves kan kutyus. Fajtáját tekinve talán briard és németjuhász keverék, esetleg némi schnauzer beütéssel, de leginkább talán egy tündéri kefepofa! Rendkívül emberbarát és társaságkedvelő, ragaszkodó, bújós, hízelgős. A szeretett lényt óvja, védi. Remek házörző, a területét védi a betolakodóktól. Lánykutyusokkal barátságos, kan kutyussal összeszoktatható. Autóban gyönyörűen utazik, és pórázon is szépen sétál. Nagyon figyel az emberre, kifejezetten értelmes, jól tanítható kutya. Szívesen játszik a gazdival, és a labdát is visszahozza.
Eddigi élete sajnos nem sok jóban bővelkedett, láncon tartották, és szinte semmi figyelmet nem kapott azoktól, akiket a gazdáiként ismert. A jövőben nem ilyen sorsot szánunk neki, reméljük, a leendő gazdi értékeli majd Fixír rendkívüli intelligenciáját, és megmutatja neki az élet napos oldalát. Fixír szívesen menne kutyaiskolába is, ahol biztosan éltanuló lenne! Múltjából adódóan szocializáció terén van még mit pótolnia, ám nagyon gyorsan halad, és a megfelelő gazdi mellett fantasztikus kutya válik majd belőle! Mivel fiatal, értelmes és együttműködő kutyus, gyakorlatilag bármire megtanítható és jól formálható.
Fixír olyan gazdit keres, aki türelemmel, szeretettel foglalkozik vele, nem kerti dísznek szánja, és vállalja őt egy életen át, hogy sose kelljen többet csalódnia. Lehetőleg kertes házba, bejárással adnánk örökbe, láncon tartás kizárva. Fixír örömmel menne másik, lehetőleg szuka kutyus mellé is, mivel rendkívül társaságkedvelő, de azt sem bánja, ha ő lesz a gazdi egyedüli kedvence.
Fixír oltva, ivartalanítási kötelezettséggel várja az álomgazdi jelentkezését. A megfelelő gazdi megtalálása esetén a szállításban segítséget nyújtunk."
Elérhetőség: 06 30 965 5519
http://allatok.info/animal.php?a=10425181
Bigyuszt egyszer már örökbe adtuk, de kárt okozott és ezért most nagyon utálják őt. Minél előbb el kell hoznunk, mert baja eshet. Sürgősen új befogadóra van szüksége!
Lucy újra gazdát keres... Nem gondoltuk, hogy Lucy-nek újra gazdit kell majd keresnünk, de sajnos így alakult. Nem azért, mintha bármi probléma lenne a természetével, hanem mert a család sorsa úgy alakult, hogy nem tudják tovább tartani. Igazán jó természetű, érzékeny lelkű, nyugodt, csendes, szobatiszta, lakásban nem okoz kárt, gyerekbarát kutyus. Társat keresünk neki, aki egy életen át a gondját viseli. Sürgősen új, végleges, szuper és szerető gazdira lenne szüksége ennek a tüneményes kutyának.
A füle rendszeres kezelésre szorul, de a probléma minimális idő- és anyagi ráfordítással karbantartható.