Zenta kb. 2.5 éves golden retriever szuka, akit egy nagylétszámú szaporítótelepről hoztunk el. Zenta emberi foglalkozás, szeretet és nevelés nélkül élte élete korábbi éveit, ami viselkedésére súlyos hatással volt. Félénk, kissé bizalmatlan, hiszen nem tanulhatta meg, hogy az emberi kéz simogat, szeret, a gazdi társaságával pedig kinyílik számára a világ, sétálni járhat, kutyákkal játszhat, és megismerheti az ÉLETET. Zenta más kutyákkal jól kijön, sőt, egy türelmes, kiegyensúlyozott kutya társasága kifejezetten jó hatással lenne rá. Elsődlegesen kertes házba, biztonságos kerítéssel rendelkező gazdinak ajánljuk (bár nem tudunk semmit arról, hogy esetleg szökős lenne!!!), aki beengedné a lakásba is, türelemmel, szeretettel viszonyulna hozzá és megvárná, segítené őt abban, hogy újra bízni tudjon az emberekben, és igazi GAZDÁJA lenne egy ilyen, fiatal kora ellenére sokat tapasztalat golden kislánynak. Zenta oltva, ivartalanítva, chipezve várja új gazdáját.
MUFFYN 6 éves ivartalanított labrador retriever kan. Kedves, mindenkivel (emberek, gyerekek, kutyák-macskák-lovak) barátságos kutya. Imádja az embert, bohóckodik, sétánál szájába veszi a pórázt, sétáltatja magát. Figyelmes, könnyen tanul, az ül-t és lassan-t már tudja is. Imádja a vakarászást, a fésülést röfögéssel konstatálja. Békés kis dömper, vannak neveltetésbeli hiányosságai, de rendkívül igyekvő, jóindulatú és gyorsan tanul.
megjegyzés: Tóalmáson hagytak egy üres háznál.A gazdája meghalt, nem kellett senkinek, ám egy illető befogadta. Sajnos ő hirtelen kórházba került (nem is jön ki jó ideig), így a kutyus ismét egyedül maradt.
Emma 3 év körüli labrador retriever szuka.
Az M3-as autópályáról 2012-01-12-én halászták le Emmát, a fiatal labrador retriever szukát. Egyik combcsontja eltörött, amit műtéti úton kellett helyrehozni, mostanra már szépen gyógyul és várhatóan teljesen egészséges lesz. Chipje nincs. Egyelőre eredeti gazdája jelentkezését várják, de hamarosan örökbefogadó végleges új gazdára vár. Kedves, barátságos, kiegyensúlyozott, aktív labilány.
Kitti 5 éves golden retriever szuka. Nem biztos, hogy 100% fajtatiszta, de a fajta minden jó tulajdonságát magán viseli. Egészséges, oltásai rendben vannak, ivartalanított. Jó jelzőkutya, de mindenkivel nagyon barátságos. Más kutyákkal kijön, emberközpontú, szófogadó kutya.
Tristan 3 éves labrador retriever kan, rettenetesen értelmes, kedves, összességében nyugodt, és nagyon kiegyensúlyozott kutya. 2011. november 11 óta a menhely lakója, Tárnok határában kóborolt. Nyakörvet viselt, de azonosító nem volt rajta.
Gyönyörű, nagydarab és nagyon jó kutya szerintem!
06 30 276-6071 (Böjtös Andrea)
06 30 910-6987 (Böjtös Éva)
(lehetőség szerint 9h és 16h között)
siriusalapitvany@gmail.com
Megkérek Mindenkit,aki tud,segítsen!Vacak kutyusomat 2011.10.10-én,be kellett adnom a Zöld menedékbe(Vác). Nem Vacakkal voltak gondok,hanem elég erős konfliktus helyzet alakult ki a szomszédunkkal.Kérem a segítségüket,hogy mihamarabb találhassunk neki új gazdit!Köszönöm!!!!
Lili a 6 hónapos Papillon keverék kislány kutya gazdit keres. Végtelenül kedves, ragaszkodó, játékos kiskutya. Kikötve, magára hagyva találtuk Őt ezért olyan felelős gazdit keresünk Neki aki pótolni tudja mind azt amit kölyök korában nem kapott meg. Van türelme tanítgatni, nevelgetni és tudja mivel jár egy kölyök kutyus örökbefogadása. Agilityzni is kiválóan alkalmas testalkata és képességei miatt is. Mindösszesen 7.30Kg és már nem sokat fog nőni, chipezett, oltási programja jövőhéten megkezdődik. Érdeklődni:30/670-6871, bpgirl2000@yahoo.com
Két fajtatiszta magyar vizslának kellene sürgősen gazdi!
Egy a menhelyen: 2-3 év körüli, szuka.
Egy ideiglenesben: 1-2 év körüli, kan. Neki nagyon sürgős lenne, mert az ideiglenesből el kell jönnie.
Sziasztok !
A facebook-on találtam ezt a tündéri kiskutyát!Ha valaki szeretne a gazdija lenni,ott megtalálja az elérhetőséget.Azt írják hamarosan menhelyre kerül de nagyon félénk szerintem az teljesen taccsra tenné!
Kidobott kutya!!!!!Január 28án este táskába kidobva találtam a kislány kutyust,nagyon fél,sovány.Holnap délben menhelyre kerül,addig nálam lesz,valaki nem szeretné befogadni???????Segítsetek neki!
Örömmel tudatom, h KENDER ma ideiglenes gazdijához költözött! Reméljük, h eredeti hazdija hamarosan felgyógyul. Köszönöm mindazoknak, akik segítettek a gazdikeresésben, elsősorban a Cerberos egyesületnek, valamint Szabó Csillának a Pilis-Budai Kutyamentőktől, az Ember és Állat Alapítványnak, Bogi Áginak és mindenkinek, aki továbbította.
(Hogy lehet ilyen nagy képet ide feltölteni? Nekem nem megy
S.O.S. Altatás Veszély!!!!!!!!!!!!!!!
Sűrgősen gazdit keres egy 2010-es születésű jack russel terrier .
Emberekkel a világ legkedvesebb kiskutyája de kutyák láttán agresszív a viselkedése éppen ezért nem maradhat a menhelyen.
Keresi magabiztos ,elkötelezett gazdáját ahol egyedüli kutyaként élhet.
Energikus ,aktív kisfiú akinek csak szeretetre,törődésre és nevelésre van szüksége.
Zöld menedék 0620-424-53-67
http://gallery.site.hu/u/Vaci_Menhely/uj-lakok/5809/
Csokitó, a kis bumeráng kölyök lassan felnő gazdi nélkül
Szegény kicsi Csokitó egyedül kóborolt 3 hónapja éjjel az utcán. Kedves emberek hazavitték, azóta egyfolytában gazdát keresünk neki, de sajnos egyetlen kéz nem nyúlik felé, senkinek NEM KELL Ő:(( Az ideiglenes befogadók nem tudnak kutyát tartani életkörülményeik miatt, egész nap egyedül van otthon, és a kölyökkutya rengeteget sír, vonyít. A szomszédok fenyegetőznek. A kiskutya sorsa megpecsételődni látszik. Ha nem jelentkezik senki, a családnak lépnie kell, és valljuk be, mi lehet a megoldás? Hova lehet tenni egy kutyát, akit hónapok óta senki sem akar magához venni. Még pár nap türelmet kértem, hátha éppen most történik meg a csoda!! 0630/626-2088 Fogait időközben leváltotta, mozgékony, játékos, gyönyörű. Nem rombol. Ő egy főnyeremény!!! Két oltást kapott, féreghajtása megtörtént. Most gazdit keres. 0630/626-2088
MAX 2 éves, oltott, kistermetű keverék kan kutyus, aki barátságos, gyermekszerető, szeretetre- és törődésre vágyó, gazda centrikus, okos, tanulékony, lakásban-kertben tartható, cica kompatibilis olyan gazdit keres, aki sok időt tudna vele tölteni, és türelmes. Max rosszul viseli a magányt. A kiskutyát még kölyök korában az utcáról fogadták be. Sajnos, azonban nem tudják tovább tartani gondozói, mert albérletbe kell költözniük. Gondoskodni szeretnének róla, ezért keresnek végleges, jó gazdit a kutyusnak. Max gondozója várja mielőbbi hívását: 06/70/411-9716
TordasZoo Állatmentő Farmon rengeteg kutyus vár gazdira!
Érd.: 06-30/ 697-2612, 06-30/ 961-4645
http://www.bioslogos.hu/ http://www.tordaszoo.hu/ A kutyusok megtekintéséhez előzetes bejelentkezés szükséges.
Kinga
3.5 éves iv. szuka kutya
Békés,nyugodt kutya.Idős emberek,gyerekek mellé kiváló társ.
Szófogadó, nagyon kellemes sétapartner.
Manó
9.5 éves iv.szuka kutya
Kedves, nyugis, pórázon szépen sétál.Tud pitizni és mosolyogni. :)
Idős emberek mellé való.
Fanni
Boxer keverék fiatal iv.szuka
Idegen emberektől kezdetben tartózkodó, amúgy labdás,játékos,víz imádó kutya.
Mozzarello
2.5 éves, iv.kan kutya
Csendes, aranyos, jóindulatú, bájos kiskutya. Szereti ha foglalkoznak vele, de nem akadékoskodó és nem követel. Pórázon szépen sétál.
Mamusz
1,5 éves kis termetű iv.szuka kutya.
Hiperaktív, makacs,barátságos kis kutya.Nagyon embercentrikus kiskutya.
A képen látható kutyusokat Bp-en Kőbányán találták egy dobozba gyömöszölve az úttest szélén a három testvérkét. Egy idős hölgy befogadta őket a két kutyája és számtalan macskája mellé, meg ne fagyjanak és el ne üsse őket valami. A két fekete tesónak már találtak gazdit, de a kis barna foltosnak nem. A hölgy nem tudja tovább tartani, idős, kisnyugdíjas, stb.
A NOÉ megigérte hogy vállalja az ivartalanítást chp-elést, oltást és ennivalót is ad, de befogadni nem tudja mert nincs helye.
Szuka, 2-3 hónapos lehet és a lábai alapján nem lesz nagytestű azt mondják.
Érdeklődni lehet:
Kilbinger Ferencné 06-1- 2605458
]
"Az emberek között viselkedned, alakoskodnod kell.
Az állatok olyannak fogadnak el amilyen vagy.
Ezért érzem magam jobban az állatok között."
/Michelle Durell/
Romulus és Remus 3 év körüli ivartalanitott angol szetter mixek.
A négyesi szaporítótelepen tengették életüket egy apró lyukba bezárva. Természetesen nem hagyhattuk Őket hátra, még ha nem is spánielek.A bajban összekovácsolódnak a kutyák, ez fokozottan igaz a két Hömpölygő Dömperünkre. Az első napokban nem lehetett szétválasztani Őket, hiába kaptak külön tálból enni, az volt a biztos, ha még az ételen is megosztoznak. Mára már ragaszkodásuk enyhült, de még mindig lesik egymást a szemük sarkából és nem szívesen szakadnak el Egymástól, ezért elsősorban olyan helyet keresünk, ahol együtt maradhatnak.Két kedves mamlasz, akik nem tudnak betelni a szabadsággal, így ha tehetik, meg sem állnak. Hihetetlen elegáns mozdulattal hömpölyögnek, hullámzanak, de ha bújni kell, azt is elegánsan, finoman teszik. Nem erőszakosak, épp csak mindig kéz alatt vannak. Most pótolják elmaradt gyerekkorukat, egy üres flakonnal képesek órákat szaladgálni. Kellő mozgatás mellett lakásban nyugodtan pihennek, de persze azt is úgy, hogy a gazdi szem előtt legyen.
Ha valaki szeretne megismerkedni a két bűbájos szeretetbombával és készen áll a szíve, hogy rabul ejtsék, hívja a 06-30-998-3947-es telefonszámot.
Baguette 2009.01.01-jén született, ivartalanitott breton spániel keverék kan kutyus.
Élete első 8 hónapja sajnos nem túl jól alakult. Nem kívánt szaporulatként egy menhelyre került, ahonnan egy család hozta el, de nem boldogultak a kutya félősségével, így hozzám került. Mostanra kiegyensúlyozott, csupa mosoly kutya lett. Hihetetlen tanulékony, okos és nagy benne a megfelelni akarás. Imád futni, úszni, bicaj melett szaladni,játszani, de ennek ellenére képes mozdulatlanul feküdni és aludni amig ezt várják el tőle. Mindenképp aktiv életet élő, kirándulós, sportos gazdit keresünk neki. Pórázon lábnál sétál, póráz nélkül sem megy 5 méternél messzebb az imádott személytől és folyamatosan szemmel tartja (természetesen csak a megfelelő kötődés kialakulása után engedhető el!).
Kutyákkal barátságos, akár szuka vagy kan. Második kutyának is tökéletes választás, a cicákat is kedveli. Nagyobb gyerek mellé is ideállis lenne. Szobatiszta, lakásban nem ugat, lakásba vagy kertesházba bejárással szeretnénk örökbeadni.
Bagett régóta vár a megfelelő gazdira, megtanítottam neki mindent amit lehetett ahoz, hogy gazdis kutya lehessen. De még mindig vár az igazira, olyanra aki aktiv élet él, biztositaná a megfelelő mozgást és aki szeretme egy ilyen mosolygós, foltos árnyékot mindig maga mellett tudni.
Gazdit keres Mangó!
5-6 év körüli, oltott, chipezett, ivartalanított breton spániel lányzó. Pontos előéletét nem ismerjük, de azt tudjuk, hogy valamikor meglőtték és ezért előfordul, hogy sántit a bal mellső lábára. Kutyákkal barátságos, játékos, a cicákat nem tűri meg! Nagyon szeret lakásban lenni, hihetetlenül emberközpontú, bújós, barátságos. Lakásba vagy keretesházba bejárással szeretnénk gazdihoz adni.
Érdeklődni: 06-70/365-5276
Bővebben infórmáció és további képek Mangóról: http://gallery.site.hu/u/gyalog-galopp/gazdikeresoim/mango/
S.O.S. Salgótarjáni sintértelepen van,ez annyit jelen pár napja van hátra!!!!
Idézet:
Nem hiányzik valakinek ez a kutyus? a sintértelepen van szegény!! ha esetleg valaki ráismer az hivjon a 06 20 957 96 40!!!! de új gazdik jelentkezését is nagyon várom!!kérleeek titeket valaki vigye haza!!