Gazdit keresünk (üzenet: 23594, Kutya) |
|
|
|
 kasznakata

Tagság: 2006-07-18 21:19:19 Tagszám: #32799 Hozzászólások: 33130 |
22154. Elküldve: 2014-06-04 11:23:42, Gazdit keresünk
|
[2276.] |
CSALÁDOT KERES DÓKA BENIKE!
Dóka Benike 2013. decemberében született keverék kisfiú. Kifejlett mérete kb. 22-24 kg körülire várható.
Előzményeiről annyit tudunk, hogy 2 hónaposan fogadták „örökbe” az Illatos útról. A gazdák elmondása szerint munkarendjük megváltozott, így Benike 12 órákat volt egyedül és áriázott a szomszéd lakóknak, hogy VALAKI foglalkozzon már vele.
Benike édes-aranyos csupa szív gyerek, ám megdöbbentően szocializálatlanul került hozzánk. Pelenkára intézte – ha éppen – a dolgát, hiszen nem volt, aki megerősítse, ha jól csinálta, és a sokk erejével hatott rá, hogy rajta kívül más kutyák, és a gazdin kívül más emberek is léteznek. Így nagyon nagy hátrányból indult. Az emberekkel először bizalmatlan, így az, aki örökbe szeretné fogadni, a barátkozásra egy kicsit több időt kell, hogy szánjon. De Benikének ebben is tökéletesen igaza van: kétszer elárulták, és cserben hagyták már, pedig még csak 6 hónapos!
Hihetetlenül okos, és gyorsan tanul. Rettentő emberfüggő, így kicsi kora ellenére rájött: ha a szeretett emberrel akar lenni, esetenként le kell küzdenie az akadályt, amit a kilincs és az ajtók jelentenek. Mindössze két nap kellett ennek elsajátításához. Nagyon sokat fejlődött a szobatisztaságban is, de itt még van bőven tennivaló. A pórázon látszólag gyönyörűen megy. Az igazság szerint nem sok köze van a dolognak a pórázhoz: akiben bízik – a megfelelő időben elmaradt szocializációból adódó bizonytalanságát csökkentendő – le nem mászik róla, követi, mint az árnyék. Így inkább azért „megy szépen”a pórázon, mert vigyáz folyamatosan, hogy a biztonságot adó gazdi el ne vesszen! Jó jel, hogy azért már elkezdett a séták során barátkozni, szaglászni, tehát bizonytalansága csökken. Benike rettentően barátságos az ismerős kutyákkal, falkatársaival. Az idegen kutyáktól fél, még ha kerítés választja is el tőlük! A rosszindulat szikrája sincs meg benne, így hörcsögebb kutyák akár be is tudják terrorizálni, méretüktől függetlenül.
A nálunk töltött idő alatt igazi boldog gyerek lett, aki dobálja, hurcolja a játékait, imád segíteni főzni – a kenyérdagasztást is kipróbálná -, hancúrozik, fogócskázik, birkózik fél napokat a kedvenc barátosnéjával a kertben, és meglepően szófogadó.
Legszívesebben egész nap akciózna (vagy enne), de megérti, ha nem szabad: ilyenkor duzzogó arcot vág ugyan, de ha megkapja a gazdi papucsát, hogy az orrát beledughassa, a lábánál alszik. Mennydörgésszerű hangját csak módjával használja, annak jelzésére, hogy valamit szeretne. Házőrzői véna nyomelemeiben sincsen benne.
Pillanatnyilag ágybakutya státuszban várja örökbefogadóját, aki barát, családtag státuszában szeretné őt!
Nagyon jó kutyát kap Dóka Benikében!
Érdeklődni Takács Katinál lehet a 06 70 223 64 76-os telefonszámon.
kasznakata Adószámunk: 18195376-2-42 www.állatésember.hu Számlaszámunk: 12010453-01006150-00100004
|
| |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 zsófi76

Tagság: 2009-04-09 22:27:48 Tagszám: #72743 Hozzászólások: 1915 |
22153. Elküldve: 2014-06-02 19:45:13, Gazdit keresünk
|
[2277.] |
|
| | | [válaszok erre: #22204 #22281 #22314] |
[előzmény: (21920) zsófi76, 2014-04-22 15:15:26] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 zsófi76

Tagság: 2009-04-09 22:27:48 Tagszám: #72743 Hozzászólások: 1915 |
22152. Elküldve: 2014-06-02 19:44:42, Gazdit keresünk
|
[2278.] |
Cseles kb. 2012 júniusában született, puli jellegű, ivartalanított keverék kan kutya. Két társával élt egy háznál, ahol a tulajdonos halála után a ház új lakója nem kívánt bútordarabnak nyilvánította őket. Mivel sintérkézre szánta az új „gazda” őket, Cselest és egyik társát, Csülköt átvettük. A harmadik kutya, aki folyamatosan verte őket, más szervezethez került
Cseles a pulik legtöbb fajtajellegét, tulajdonságát magában hordozza, ezért többek között cserfes és csahos kiskutya, csak hogy a neve kezdőbetűjénél maradjunk. Ha ezt a két, sokak számára esetleg zavaró, ám a pulik legtöbbjétől elidegeníthetetlen tulajdonságot leszámítjuk, Cseles egy igazi kincs: áldott jó természettel rendelkezik, valaha biztosan jól tarthatta egykori gazdája, mert minden „tortúrát” (pl. az ivartalanítással járó gallérozást, sebkezelést, varratszedést) egy mukk nélkül hagyott, és azóta sincs egy rossz szava vagy mozdulata semmire sem, teljes mértékben elfogadja az ember döntéseit.
Társaságfüggő, imád falkában élni, jelentsen ez akár egyetlen embert, vagy sok-sok kutyát. Most a társával, Csülökkel lakik együtt, de minden fajtájú, korú és nemű kutyával jól kijön, sőt, imádja, ha kiélheti a terelő hajlamait, kergetőzés közben csaholva rohan a kutyacsapat mögött, és a többiek nagy örömére csipkedi a lemaradt kutyákat, így sarkallva őket gyorsabb futásra.
Imád labdázni, botozni, játszani bármivel, ami után szaladni lehet. A hangját – mint minden puli – használja, de nem ész nélkül, ha történés van, akkor viszont mindent belead. Ugatni játék közben is szeret, sőt, ha az ember nem elég gyorsan dobja a labdát neki, és - szerinte – sokat kell várni, akkor is a tudtára adja, hogy „siess már!”.
Pórázon még húz, hiszen igyekszik mindent felfedezni, lehetőleg azonnal, és az ő felfogásában nagyon lassú az ember tempója, neki nincs ennyi ideje, ő mindent rögtön meg akar nézni, meg akar szagolni.
Valaha lehettek rossz élményei is, mert a bottal közlekedő emberektől tart, ugyanígy a seprűtől is. A félelem nála csak annyiban merül ki, hogy igyekszik nem a közelében lenni ezeknek a tárgyaknak és a tárgyat tartó embereknek, de hamar nyit, pár kedves szó és néhány finom falat után Cseles máris legyőzni a félelmét.
Roppant életvidám, pörgős kiskutya, aki mindig, minden szituációban jól érzi magát, mindegy, hogy mit hoz még az élet, ő igyekszik kiélvezni minden pillanatát, és persze 1000 km/órával megélni mindent. Az unalom mellette ki van zárva, sőt, a kanapén a tévé előtt heverészés is csak ideig-óráig működik, mert Cseles szeretne, menni, tenni valamit, sétálni, futni, élvezni az életet. A gazdi bárhová magával viheti, autóban is szépen utazik.
A szőre is a pulikéhoz hasonló, és mint olyan, rendszeres karbantartást (nyírást) igényel, különben a szőr összefilcesedik, bepállik alatta a bőr, ami egészségügyi problémákhoz vezethet.
Szobatiszta kutya, kertes ház esetén sem adjuk csak kinti tartásra, Cseles szeretne része lenni a gazdi életének.
Cselesről érdeklődni Takács Katinál lehet a 06 70 223 64 76-os telefonszámon!
|
| | |
[előzmény: (21924) zsófi76, 2014-04-24 18:13:38] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 Marcibaba

Tagság: 2008-04-30 20:34:52 Tagszám: #58895 Hozzászólások: 5602 |
22151. Elküldve: 2014-06-02 12:27:04, Gazdit keresünk
|
[2279.] |
ÚJ KUTYÁK A ZÖLD MENEDÉKNÉL:
7300
2011. szül. labrador keverék kan.
2014.05.24-én Vácon kóborolt.
marmagassága: 60 cm
További információk a sorszám (vagy név) alapján CSAK!!! TELEFONON: 20 424 5367, 20 806 0175, 27-313-284, vagy személyesen: Vác, Külső Rádi úton: h-p: 8-16 szo: 8-12.
http://gallery.site.hu/u/Vaci_Menhely/uj-lakok/7300/
7500
2000. szül. tacskó keverék szuka.
2014.05.29-én Gödön kóborolt.
További információk a sorszám (vagy név) alapján CSAK!!! TELEFONON: 20 424 5367, 20 806 0175, 27-313-284, vagy személyesen: Vác, Külső Rádi úton: h-p: 8-16 szo: 8-12.
7302
2007. szül. spicc keverék szuka.
2014.05.26-án leadta a gazdája.
marmagassága: 40 cm
További információk a sorszám (vagy név) alapján CSAK!!! TELEFONON: 20 424 5367, 20 806 0175, 27-313-284, vagy személyesen: Vác, Külső Rádi úton: h-p: 8-16 szo: 8-12.
http://gallery.site.hu/u/Vaci_Menhely/uj-lakok/7302/
7303
2012. szül.keverék kan.
2014.05.26-án leadta a gazdája.
marmagassága: 40 cm
További információk a sorszám (vagy név) alapján CSAK!!! TELEFONON: 20 424 5367, 20 806 0175, 27-313-284, vagy személyesen: Vác, Külső Rádi úton: h-p: 8-16 szo: 8-12.
http://gallery.site.hu/u/Vaci_Menhely/uj-lakok/7303/
7306
2012. szül.keverék szuka.
2014.05.29-én a bejáratba tették.
marmagassága: 33 cm
További információk a sorszám (vagy név) alapján CSAK!!! TELEFONON: 20 424 5367, 20 806 0175, 27-313-284, vagy személyesen: Vác, Külső Rádi úton: h-p: 8-16 szo: 8-12.
http://gallery.site.hu/u/Vaci_Menhely/uj-lakok/7306/
7307
2011. szül. keverék kan.
2014.05.29-én Diósjenőn kóborolt.
marmagassága: 63 cm
További információk a sorszám (vagy név) alapján CSAK!!! TELEFONON: 20 424 5367, 20 806 0175, 27-313-284, vagy személyesen: Vác, Külső Rádi úton: h-p: 8-16 szo: 8-12.
http://gallery.site.hu/u/Vaci_Menhely/uj-lakok/7307/
7309
SZOTYI
2012.07.04. szül. keverék ivartalan szuka.
2014.05.29-én leadta a gazdája.
További információk a sorszám (vagy név) alapján CSAK!!! TELEFONON: 20 424 5367, 20 806 0175, 27-313-284, vagy személyesen: Vác, Külső Rádi úton: h-p: 8-16 szo: 8-12.
http://gallery.site.hu/u/Vaci_Menhely/uj-lakok/7309/
7310
REXI
2006.szül. keverék kan.
2014.05.30-án leadta a gazdája.
marmagassága: 67 cm
További információk a sorszám (vagy név) alapján CSAK!!! TELEFONON: 20 424 5367, 20 806 0175, 27-313-284, vagy személyesen: Vác, Külső Rádi úton: h-p: 8-16 szo: 8-12.
http://gallery.site.hu/u/Vaci_Menhely/uj-lakok/7310/
7311
2013. szül. keverék kan.
2014.05.30-án Vácon kóborolt.
marmagassága: 52 cm
További információk a sorszám (vagy név) alapján CSAK!!! TELEFONON: 20 424 5367, 20 806 0175, 27-313-284, vagy személyesen: Vác, Külső Rádi úton: h-p: 8-16 szo: 8-12.
http://gallery.site.hu/u/Vaci_Menhely/uj-lakok/7311/
váci gazdikeresők*KÉPEIM*
|
|
|
 zsófi76

Tagság: 2009-04-09 22:27:48 Tagszám: #72743 Hozzászólások: 1915 |
22150. Elküldve: 2014-05-31 21:56:11, Gazdit keresünk
|
[2280.] |
|
| | |
[előzmény: (21684) zsófi76, 2014-03-14 20:23:44] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 zsófi76

Tagság: 2009-04-09 22:27:48 Tagszám: #72743 Hozzászólások: 1915 |
22149. Elküldve: 2014-05-31 21:55:45, Gazdit keresünk
|
[2281.] |
|
| | |
[előzmény: (21667) zsófi76, 2014-03-10 19:39:16] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 zsófi76

Tagság: 2009-04-09 22:27:48 Tagszám: #72743 Hozzászólások: 1915 |
22148. Elküldve: 2014-05-31 21:55:22, Gazdit keresünk
|
[2282.] |
|
| | |
[előzmény: (21963) zsófi76, 2014-05-01 21:27:35] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 Gy.Viki

Tagság: 2006-10-09 16:22:19 Tagszám: #35734 Hozzászólások: 3137 |
22147. Elküldve: 2014-05-31 20:20:05, Gazdit keresünk
|
[2283.] |
Vándort altatás elől mentettük egy vidéki gyepmesteri telepről.
Oltott, chipezett fiatal kan kutyus. Nagyon játékos, kedves kutya.
Tel: 06703353659
Ebremény Kutyavédő Egyesület
|
| |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 zsófi76

Tagság: 2009-04-09 22:27:48 Tagszám: #72743 Hozzászólások: 1915 |
22146. Elküldve: 2014-05-30 19:20:20, Gazdit keresünk
|
[2284.] |
|
| | |
[előzmény: (21766) zsófi76, 2014-03-27 21:16:50] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 zsófi76

Tagság: 2009-04-09 22:27:48 Tagszám: #72743 Hozzászólások: 1915 |
22145. Elküldve: 2014-05-30 19:19:05, Gazdit keresünk
|
[2285.] |
|
| | |
[előzmény: (21811) zsófi76, 2014-04-04 21:04:10] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 zsófi76

Tagság: 2009-04-09 22:27:48 Tagszám: #72743 Hozzászólások: 1915 |
22144. Elküldve: 2014-05-29 18:20:29, Gazdit keresünk
|
[2286.] |
|
| | |
[előzmény: (22006) zsófi76, 2014-05-07 19:12:16] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 zsófi76

Tagság: 2009-04-09 22:27:48 Tagszám: #72743 Hozzászólások: 1915 |
22143. Elküldve: 2014-05-29 18:19:59, Gazdit keresünk
|
[2287.] |
|
| | |
[előzmény: (22008) zsófi76, 2014-05-08 20:19:09] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 zsófi76

Tagság: 2009-04-09 22:27:48 Tagszám: #72743 Hozzászólások: 1915 |
22142. Elküldve: 2014-05-29 18:19:26, Gazdit keresünk
|
[2288.] |
|
| | |
[előzmény: (22009) zsófi76, 2014-05-08 20:19:28] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 ludas3274

Tagság: 2014-05-12 10:04:43 Tagszám: #130076 Hozzászólások: 6 |
22141. Elküldve: 2014-05-29 18:16:33, Gazdit keresünk
|
[2289.] |
Mi Nagyrédén a www.matragyongye-kennel.hu vagyunk, mama Isildur Papa Marki vonal, és 2014 ápr 29-én született alom. 3 briard vörös kutyus még eladó!
|
| | |
[előzmény: (22139) gyalog-galopp, 2014-05-29 09:34:22] |
|
Zöldfülű
|
|
 gattone

Tagság: 2010-01-19 08:38:20 Tagszám: #81414 Hozzászólások: 16070 |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 gyalog-galopp

Tagság: 2008-04-08 15:57:04 Tagszám: #58065 Hozzászólások: 7113 |
22139. Elküldve: 2014-05-29 09:34:22, Gazdit keresünk
|
[2291.] |
Gazdis lett.
Gazdira várunk
|
| | | [válaszok erre: #22141] |
[előzmény: (22126) gyalog-galopp, 2014-05-25 17:40:51] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 bigtakeover

Tagság: 2010-11-07 19:19:53 Tagszám: #89846 Hozzászólások: 1160 |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 bigtakeover

Tagság: 2010-11-07 19:19:53 Tagszám: #89846 Hozzászólások: 1160 |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 bigtakeover

Tagság: 2010-11-07 19:19:53 Tagszám: #89846 Hozzászólások: 1160 |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 zsófi76

Tagság: 2009-04-09 22:27:48 Tagszám: #72743 Hozzászólások: 1915 |
22135. Elküldve: 2014-05-27 20:58:33, Gazdit keresünk
|
[2295.] |
|
| | |
[előzmény: (21888) zsófi76, 2014-04-18 20:10:36] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 zsófi76

Tagság: 2009-04-09 22:27:48 Tagszám: #72743 Hozzászólások: 1915 |
22134. Elküldve: 2014-05-27 20:58:03, Gazdit keresünk
|
[2296.] |
|
| | |
[előzmény: (21889) zsófi76, 2014-04-18 20:10:55] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 zsófi76

Tagság: 2009-04-09 22:27:48 Tagszám: #72743 Hozzászólások: 1915 |
22133. Elküldve: 2014-05-27 20:57:24, Gazdit keresünk
|
[2297.] |
|
| | |
[előzmény: (21890) zsófi76, 2014-04-18 20:11:14] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 Szakállmama

Tagság: 2010-01-19 17:05:12 Tagszám: #81441 Hozzászólások: 5739 |
22132. Elküldve: 2014-05-27 07:58:40, Gazdit keresünk
|
[2298.] |
Fb-ről loptam e szívhez szóló,gyönyörű,gazdikereső sorokat...)))
Családra vágyik egy határba kidobott, áldott jó lelkű, vak németjuhász fiú!
Mert jól csak a szívével lát az ember és ami szívvel látható, az a szemnek láthatatlan. Vándor ezt jól tudja, minden porcikájába beívódott…… hosszú évek óta, amióta világtalanul igyekszik minden szeretetét átadni az embernek. Hol van hát a hálánk, hol van az az emberi szeretet, ami megmutatná neki, hogy tartozni valakihez mennyire szép és mekkora boldogság? Vándornak olyan gazdit keresünk, aki egy igazán csodálatos lelkű, hűséges társra vágyik.
Köszönöm, hogy jó vagy hozzám! - Ez Vándor jelmondata, és ezt is érzed mellette.
A 7 év körüli, teljesen vak németjuhász fiú már biztonságban, ám kennelben élő árvaként kereshet egy hozzá hű családot és a szabadságát. Mert épp olyan nagy szüksége van családra, hovatartozásra neki is, mint a fogyatékosság nélkül élő sorstársainak. Mert ő sem érez kevesebbet, mert ő is ugyanúgy ragaszkodik, ugyanúgy szeret és ugyanúgy vágyik a szeretetre...."csak" neki látás nélkül kell megbíznia bennünk, emberekben. És ő ezt újra és újra megteszi. Hihetetlen nagy szíve van. Nézzétek Őt a fotókon! Egy kert nyújtotta szabadság pedig hatalmas öröm lenne számára, épp azért mert ő nem a szemével értékel és élvez dolgokat.
Vándor mindene az ember közelsége, nem habozik az újabb ismeretlen, ám kedves emberi szónak azonnal bizalmat szavazni. Úgy bújik, mintha egy kiscica lenne, pedig egy nagy, édes, csupaszív mackó. Pórázon gyönyörűen vezethető, mert figyel és bízik vezetőjében. A kennelbe be nem piszkítana, méltósággal viseli sorsa minden változását. Elgondolkodtunk, vajon mi történhetett ezzel a kutyussal, hogyan kerülhetett ilyen kilátástalan helyzetbe. Úgy hisszük egykor kellett lennie egy jó gazdájának, aki évekig gondozta négylábú, vak társát. Vándor áldott jó természete semmiféle bizalmatlanságot, ellenszenvet, félelmet nem mutat az ember felé. Őszintén elhiszi, hogy csak jót akarhatunk, még egy látó, gazdis kutyus sem mindig képes erre. Talán elment közülünk a gazdija és a rokonság bánt el vele, kirakta a határba, mert nem kellett nekik a világtalan. Ha csak eltévedt volna, a gazdája biztosan nagyon kereste volna szeretett kutyáját. Csak találgatunk, de bármi is történt, teljes szívből azt szeretnénk, ha Vándor igazán boldog lehetne. Ha nem egy kennelben kellene élnie, hanem egy jó illatú, gazdiközeli kertben, ahol szabadon szimatolhat kedvére, ahol viszonozzák azt az örömöt, amit ő tanúsít a másik érkezésekor, ahol nagyon- nagyon szeretik. Ez a KUTYA maga a szeretet és ez a jó érzés tölti majd be az őt befogadó gazdi lelkét is.
További fotók Vándorról:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.495996007167145.1073742130.174673555966060&type=3
https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/t1.0-
|
| |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 BJuli

Tagság: 2005-11-17 20:16:32 Tagszám: #23843 Hozzászólások: 4833 |
22131. Elküldve: 2014-05-27 00:15:31, Gazdit keresünk
|
[2299.] |
"Szaffi (szuka - Affenpinschert- majompincs fajtáját tekintve) 8 hónapos 5 kg-s cukor szeretett bomba keresi hű gazdiját. Eleven, barátságos, nagyon játékos, éber....igazi egyéniség! :)
Gyereket szereti, de tudni kell róla, hogy ő nem egy rongybaba hanem egy igazi élő kis személyiség.
Más kutyákkal imád játszani, társasági lény akár kutya akár ember mindig jó ha van vele. Amennyiben egyedüli kutya lenne, az se lenne ellenére, mert nagyon szereti ha babusgatják, szeretgetik. Macskákkal közömbös. Nagyon tanulékony szófogadó kutya. Kis termete miatt bármikor bárhová a gazdival tud tartani. Fajtáját tekintve igen ritka országunkban. A fajta nevét az arcáról kapta, mert hasonlít egy kis makkira. :-) Olyan gazdát keressünk, aki tisztában van egy kölyök kutya felnevelésével. Oltva, chipezve és ivartalanítva fogadható örökbe.
Jelentkezni az alábbi számon lehet: 06306108414"
További képek: http://allatok.info/animal.php?a=10438106
allatok.info
|
| |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 zsófi76

Tagság: 2009-04-09 22:27:48 Tagszám: #72743 Hozzászólások: 1915 |
22130. Elküldve: 2014-05-26 19:47:17, Gazdit keresünk
|
[2300.] |
|
| | |
[előzmény: (21963) zsófi76, 2014-05-01 21:27:35] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
Gazdit keresünk (üzenet: 23594, Kutya) |
|
|
|
|