Gazdit keresünk (üzenet: 23604, Kutya) |
|
|
|
 Fruzsi

Tagság: 2002-12-06 00:00:00 Tagszám: #514 Hozzászólások: 16762 |
22014. Elküldve: 2014-05-08 23:43:09, Gazdit keresünk
|
[2426.] |
Szende 7 év körüli sárga színű labrador retriever szuka. Abszolút barátságos és emberközpontú kutyus. A korából adódóan nincs nagy mozgásigénye, megelégszik rövidebb sétákkal. Békés, jóindulatú. A séta elején ifjonti hévvel indul, de a végére gyönyörűen jön láb mellett. A legfőbb élvezete a simogatás és szaglászás a fűben, vagy az út mentén. A lakásban szobatiszta, nem rombol. A hátsó lábainál szükség van egy kis izomerősítésre, mert a menhelyi bezártság nem tett jót neki. A röntgen szerint több helyen meszes felrakodás van a gerince mentén ezért a járása néha kicsit bizonytalan. A röntgenén az is látszik, hogy 4 db légpuskalövedék van a testében. Ebből is látszik, hogy nem bánt vele kesztyűs kézzel az élet. Ennek ellenére még mindig bízik az emberekben - megérdemelne egy jó, végleges gazdát.
megjegyzés: Tiszakécske Árkusdüllőben egy családhoz szegődött 2014-01-21-én. A kecskeméti menhelyről került a Retriever Rescue gondozásába.
Szende fóruma: http://retrieverhelp.hu/phpBB3/viewtopic.php?f=5&t=666
Szende képtára
Örökbefogadási protokollunk itt olvasható: http://www.retrieverhelp.hu/index.php?id=orokbefogadnek
20/59-333-80 vagy 20/526-2703
[email protected]
___
1 % a Retriever Fajtamentésért: 18618066-1-11
|
|
|
Kiváló dolgozó
|
|
 Fruzsi

Tagság: 2002-12-06 00:00:00 Tagszám: #514 Hozzászólások: 16762 |
22013. Elküldve: 2014-05-08 23:41:25, Gazdit keresünk
|
[2427.] |
Rony 2 éves labrador retriever kan, aki a szarvasi gyepmesteri telepen raboskodott. Gazdája nem kereste, felesleges eldobott kutya ő is, pedig ez a kedves és nagyon fegyelmezett kutya igazán nem ezt a sorsot érdemelné. Rony kifejezetten jó természetű, kiegyensúlyozott, és a napok előrehaladtával egyre szófogadóbbá, képzettebbé váló kutya, aki szépen tanulja a pórázas sétát, kérésre, egy kis jutalomfalatért szépen leül, együttműködő, kedves és emberközpontú, nagyfokú megfelelni akarás szorult bele. Korának megfelelően aktív, ezért aktív foglalkozásra is lenne szüksége új gazdja mellett, viszont aktivitása ellenére mégis jó, kiegyensúlyozott alaptermészettel megáldott, jó karakterű kutya. Olyan felelős gazdit keresünk számára, aki nagyra értékeli kiváló tulajdonságait, és szeretetben élhet nála ez a kedves kutya. Ivartalanítva, oltva, chipezve fogadható örökbe.
Rony fóruma: http://retrieverhelp.hu/phpBB3/viewtopic.php?f=5&t=664
Roni képtára
Jelenleg itt él: Felcsút
Örökbefogadási protokollunk itt olvasható: http://www.retrieverhelp.hu/index.php?id=orokbefogadnek
20/59-333-80 vagy 20/526-2703
[email protected]
___
1 % a Retriever Fajtamentésért: 18618066-1-11
|
|
|
Kiváló dolgozó
|
|
 Fruzsi

Tagság: 2002-12-06 00:00:00 Tagszám: #514 Hozzászólások: 16762 |
22012. Elküldve: 2014-05-08 23:37:53, Gazdit keresünk
|
[2428.] |
Valdo 11 éves törzskönyves labrador retriever ivartalanított kan. Törzskönyve alapján nagyszerű felmenőkkel rendelkezik, akik többszörös kiállítási győztesek, vizsgával és többjük megnyugtató egészségügyi szűréssel (pl. csípődiszplázia) is rendelkeznek. Valdo korábbi életéről nem sokat tudunk, szerető és gondos tenyésztője után belevetődött a nagybetűs életbe és 11 év után nálunk landolt. Valdo egy nagyszerű és gyönyörű kutya, akin a kor vasfoga egyáltalán nem látszódik meg. Annak ellenére, hogy 11 éves, bátran letagadhatna belőle legalább 4-5-öt, annyira fiatalos, dinamikus és lendületes. Más kutyákkal kijön, néhány kannal néha hajlamos a dominancia-csatákra, de ez is kezelhető. Korának megfelelően közepes aktivitású. Olyan szerető családot keres, aki megbecsülné ezt a kedves öregurat hátralévő éveiben és becsületben, szeretetben tartanák őt.
Valdo képtára
Valdo fóruma: http://retrieverhelp.hu/phpBB3/viewtopic.php?f=5&t=617
Jelenleg itt él: Budapest III. kerület
Örökbefogadási protokollunk itt olvasható: http://www.retrieverhelp.hu/index.php?id=orokbefogadnek
20/59-333-80 vagy 20/526-2703
[email protected]
___
1 % a Retriever Fajtamentésért: 18618066-1-11
|
|
|
Kiváló dolgozó
|
|
 Fruzsi

Tagság: 2002-12-06 00:00:00 Tagszám: #514 Hozzászólások: 16762 |
22011. Elküldve: 2014-05-08 23:34:13, Gazdit keresünk
|
[2429.] |
Lucifer 4 éves fekete labrador retriever kan. Aktív, talpraesett, játékos kutya, aki imád az ember közelében lenni. Szeretetéhes, kedves, autóban szépen utazik, pórázon sétálást még tanulja. Lakásban és az udvaron is feltalálja magát. Jól viselkedik, nem rombol és gyorsan tanul. Az ételre és a gazdira is féltékeny, így az lenne a legjobb számára, ha egyedüli kutya lehetne, de más kutyákkal is megfér, most is többedmagával lakik együtt. Bal oldalon csípődiszplázia miatt műtve volt korábban és sajnos még mindig nem használja rendesen ezt a lábát. Kivizsgálása folyamatban van és hidroterápiára is jár, hogy mielőbb rendbe jöjjön. Ez semmiben sem zavarja vagy akadályozza őt. Ugyanúgy futkos, ugrál, mint más kutyák.
Ez a gyönyörű fekete kutya várja álomgazdiját. Természetesen ivartalanítva, oltva, chipezve van. Parazitamentesítő szereket kapott, szívféregre negatív.
Lucifer fóruma: http://retrieverhelp.hu/phpBB3/viewtopic.php?f=5&t=609
Lucifer képtára
Jelenleg itt él: Érd
Örökbefogadási protokollunk itt olvasható: http://www.retrieverhelp.hu/index.php?id=orokbefogadnek
20/59-333-80 vagy 20/526-2703
[email protected]
___
1 % a Retriever Fajtamentésért: 18618066-1-11
|
|
|
Kiváló dolgozó
|
|
 Marcibaba

Tagság: 2008-04-30 20:34:52 Tagszám: #58895 Hozzászólások: 5602 |
22010. Elküldve: 2014-05-08 20:28:57, Gazdit keresünk
|
[2430.] |
7267
2013. 11. szül. shih-tzu - pincsi keverék szuka.
2014.04.20-án a klinikán hagyták.
marmagassága: 25 cm
7267: tündéri, apró, kócos, virgonc, fél év körüli kanapé-dísz várja megmentőjét a menhely rácsai közül.
Kizárólag lakásban tartással, családtagnak fogadható örökbe!
További információk a sorszám (vagy név) alapján CSAK!!! TELEFONON: 20 424 5367, 20 806 0175, 27-313-284, vagy személyesen: Vác, Külső Rádi úton: h-p: 8-16 szo: 8-12.
http://gallery.site.hu/u/Vaci_Menhely/uj-lakok/7267/
7275
TYSON
2007. szül. közép-ázsiai juhász kan.
2014.04.28-án a menhely előtt hagyták.
marmagassága: 65 cm
7275: hatalmas, barátságos, nyugodt, 6-7 éves kan kutyus.
Kertes házzal rendelkező, végleges családot keres.
További információk a sorszám (vagy név) alapján CSAK!!! TELEFONON: 20 424 5367, 20 806 0175, 27-313-284, vagy személyesen: Vác, Külső Rádi úton: h-p: 8-16 szo: 8-12.
http://gallery.site.hu/u/Vaci_Menhely/uj-lakok/7275/
7276
2013. szül. keverék szuka.
2013.04.28-án Vácon kóborolt.
marmagassága: 47 cm
7276: gyönyörű, 1 év körüli, nagyon barátságos, szelíd kislány.
Végleges, szerető családját keresi.
További információk a sorszám (vagy név) alapján CSAK!!! TELEFONON: 20 424 5367, 20 806 0175, 27-313-284, vagy személyesen: Vác, Külső Rádi úton: h-p: 8-16 szo: 8-12.
http://gallery.site.hu/u/Vaci_Menhely/uj-lakok/7276/
7277
2014. szül. keverék szuka.
2014. 04.29-én leadta a gazdája Gödről.
7277: testvéreivel együtt adta felelőtlen „gazdája” a menhelyre. Barátságos, élénk, játékos kiskutya.
Várhatóan kistestű lesz. Benti-kinti tartásra ajánlott.
Olyan gazdi jelentkezését várjuk, aki tisztában van egy kölyökkutya tartásának minden szépségével és nehézségével.
További információk a sorszám (vagy név) alapján CSAK!!! TELEFONON: 20 424 5367, 20 806 0175, 27-313-284, vagy személyesen: Vác, Külső Rádi úton: h-p: 8-16 szo: 8-12.
http://gallery.site.hu/u/Vaci_Menhely/uj-lakok/7277/
7279
2014. szül. keverék kan.
2014. 04.29-én leadta a gazdája Gödről.
7279: testvéreivel együtt adta felelőtlen „gazdája” a menhelyre. Barátságos, élénk, játékos kiskutya.
Várhatóan kistestű lesz. Benti-kinti tartásra ajánlott.
Olyan gazdi jelentkezését várjuk, aki tisztában van egy kölyökkutya tartásának minden szépségével és nehézségével.
További információk a sorszám (vagy név) alapján CSAK!!! TELEFONON: 20 424 5367, 20 806 0175, 27-313-284, vagy személyesen: Vác, Külső Rádi úton: h-p: 8-16 szo: 8-12.
http://gallery.site.hu/u/Vaci_Menhely/uj-lakok/7279/
7281
2013. szül. keverék kan.
2014.05.03-án Dunakeszin kóborolt.
marmagassága: 46 cm
7281: nagyon kedves, barátságos, vidám természetű, fiatal gyönyörűség.
Egy igazi, szerető családot keres, akik élete végéig gondoskodnak Róla.
További információk a sorszám (vagy név) alapján CSAK!!! TELEFONON: 20 424 5367, 20 806 0175, 27-313-284, vagy személyesen: Vác, Külső Rádi úton: h-p: 8-16 szo: 8-12.
http://gallery.site.hu/u/Vaci_Menhely/uj-lakok/7281/
7282
2006. szül. labrador keverék kan.
2014.05.05-én Vácon kóborolt.
marmagassága: 60 cm
7282: felnőtt korú, barátságos, aktív uraság.
Sportos gazdit keres, aki leköti felesleges energiáit.
További információk a sorszám (vagy név) alapján CSAK!!! TELEFONON: 20 424 5367, 20 806 0175, 27-313-284, vagy személyesen: Vác, Külső Rádi úton: h-p: 8-16 szo: 8-12.
http://gallery.site.hu/u/Vaci_Menhely/uj-lakok/7282/
7283
2004. szül. kuvasz keverék kan.
2014.05.08-án Csomádon kóborolt.
További információk a sorszám (vagy név) alapján CSAK!!! TELEFONON: 20 424 5367, 20 806 0175, 27-313-284, vagy személyesen: Vác, Külső Rádi úton: h-p: 8-16 szo: 8-12.
http://gallery.site.hu/u/Vaci_Menhely/uj-lakok/7283/
7284
2013. 01. szül. pincsi-keverék szuka.
2014.05.08-án Sződön kóborolt.
marmagassága: 27 cm
7284: apró, alig 1 éves kicsilány.
Nem tudni, hogy került az utcára… A rácsok mögött nagyon szomorú, még nem érti, miért van ott…
Nagyon szelíd, barátságos, pórázon nem megy.
Lakásban tartással fogadható örökbe.
További információk a sorszám (vagy név) alapján CSAK!!! TELEFONON: 20 424 5367, 20 806 0175, 27-313-284, vagy személyesen: Vác, Külső Rádi úton: h-p: 8-16 szo: 8-12.
http://gallery.site.hu/u/Vaci_Menhely/uj-lakok/7284/
váci gazdikeresők*KÉPEIM*
|
|
|
 zsófi76

Tagság: 2009-04-09 22:27:48 Tagszám: #72743 Hozzászólások: 1915 |
22009. Elküldve: 2014-05-08 20:19:28, Gazdit keresünk
|
[2431.] |
|
| [válaszok erre: #22094 #22142 #22520] |
[előzmény: (21725) zsófi76, 2014-03-18 20:34:32] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 zsófi76

Tagság: 2009-04-09 22:27:48 Tagszám: #72743 Hozzászólások: 1915 |
22008. Elküldve: 2014-05-08 20:19:09, Gazdit keresünk
|
[2432.] |
|
| [válaszok erre: #22095 #22143] |
[előzmény: (21726) zsófi76, 2014-03-18 20:45:38] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 zsófi76

Tagság: 2009-04-09 22:27:48 Tagszám: #72743 Hozzászólások: 1915 |
22007. Elküldve: 2014-05-08 20:18:10, Gazdit keresünk
|
[2433.] |
|
| |
[előzmény: (21736) zsófi76, 2014-03-20 20:53:36] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 zsófi76

Tagság: 2009-04-09 22:27:48 Tagszám: #72743 Hozzászólások: 1915 |
22006. Elküldve: 2014-05-07 19:12:16, Gazdit keresünk
|
[2434.] |
|
| [válaszok erre: #22144] |
[előzmény: (22005) zsófi76, 2014-05-07 19:11:02] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 zsófi76

Tagság: 2009-04-09 22:27:48 Tagszám: #72743 Hozzászólások: 1915 |
22005. Elküldve: 2014-05-07 19:11:02, Gazdit keresünk
|
[2435.] |
|
| [válaszok erre: #22006] |
[előzmény: (21888) zsófi76, 2014-04-18 20:10:36] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 zsófi76

Tagság: 2009-04-09 22:27:48 Tagszám: #72743 Hozzászólások: 1915 |
22004. Elküldve: 2014-05-07 19:10:41, Gazdit keresünk
|
[2436.] |
|
| |
[előzmény: (21889) zsófi76, 2014-04-18 20:10:55] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 zsófi76

Tagság: 2009-04-09 22:27:48 Tagszám: #72743 Hozzászólások: 1915 |
22003. Elküldve: 2014-05-06 20:30:39, Gazdit keresünk
|
[2437.] |
|
| [válaszok erre: #22096] |
[előzmény: (21852) zsófi76, 2014-04-11 19:17:40] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 zsófi76

Tagság: 2009-04-09 22:27:48 Tagszám: #72743 Hozzászólások: 1915 |
22002. Elküldve: 2014-05-06 20:29:58, Gazdit keresünk
|
[2438.] |
|
| |
[előzmény: (21950) zsófi76, 2014-04-27 20:01:29] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 zsófi76

Tagság: 2009-04-09 22:27:48 Tagszám: #72743 Hozzászólások: 1915 |
22001. Elküldve: 2014-05-06 20:29:41, Gazdit keresünk
|
[2439.] |
|
| [válaszok erre: #22128] |
[előzmény: (21962) zsófi76, 2014-05-01 21:26:59] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 BJuli

Tagság: 2005-11-17 20:16:32 Tagszám: #23843 Hozzászólások: 4833 |
22000. Elküldve: 2014-05-06 20:15:05, Gazdit keresünk
|
[2440.] |
Budapesten gazdit keres Luca, egy ivartalanított, fehér-cirmos, ember- és gyerekszerető, minden nemű cicával barátságos szobatiszta cica lányka.
"Ő Luca. Sok cicához hasonlóan gazdit keres. Oltott, ivartalanított és szeretnénk ha megtalálná az álomgazdit. Lucát kinti-benti cicának ajánljuk, eddig is egy ház udvarában lakott. Nagyon kedves, barátságos fiatal(1,5 éves), nőstény cicus. Érdeklődni: [email protected]"
http://allatok.info/animal.php?a=10437633
allatok.info
|
|
|
Kiváló dolgozó
|
|
 Marcibaba

Tagság: 2008-04-30 20:34:52 Tagszám: #58895 Hozzászólások: 5602 |
21999. Elküldve: 2014-05-05 13:35:35, Gazdit keresünk
|
[2441.] |
6488
2005.Tacskó keverék kan 2012.12.21.Váci leadás
6488: Nagyon kedves, de megszeppent, őszülő ábrázatú kis úr. Gazdája megvált tőle, összetörte a szívét és a többi összetört szívű, árva kutyus közé adta. Az itt látható képeken talán nem tűnik a „legjobb fogásnak”, mert nagyon fél; mikor ezek készültek, még nagyon az elején volt annak a kalandnak, ami remélhetőleg minél hamarabb véget ér. Pedig bűbájos, kedves, elképesztően ragaszkodó, hálás, jószívű kutyusról van szó, aki a mai napig nem tudja megérteni, mi lehetett benne a hiba. Továbbra is a menhelyen hagyni olyan bűn lenne, mint egy ijedt gyermeket keserves zokogásában nem megvigasztalni. Jó lenne, ha újra bízhatna az emberekben és újra érezhetné, hogy törődnek vele, szeretik őt. Kis termete miatt akár csak benti tartásra, sok türelemmel.
További információk a sorszám (vagy név) alapján CSAK!!! TELEFONON: 20 424 5367, 27-313-284, vagy személyesen: Vác, Külső Rádi úton: h-p: 8-16 szo: 8-12
http://gallery.site.hu/u/Vaci_Menhely/uj-lakok/6488/
7002
2012. szül. kaukázusi keverék szuka.
2013.10.29-én Börzsönyligeten egy fához kikötötték.
marmagassága: 60 cm
Hatalmas, fiatal, barátságos szuka. Hónapok óta él a menhelyen.
Hihetetlen, hogy senki nem szeret Belé! L
További információk a sorszám (vagy név) alapján CSAK!!! TELEFONON: 20 424 5367, 20 806 0175, 27-313-284, vagy személyesen: Vác, Külső Rádi úton: h-p: 8-16 szo: 8-12.
http://gallery.site.hu/u/Vaci_Menhely/uj-lakok/7002/
7014
2012. szül. keverék szuka.
2013.11.07-én Vácon kóborolt.
marmagassága: 50 cm
7014: barátságos, fiatal keverék kislány – apró szépséghibával.
Nagyon kedves, játékos, embercentrikus. Kutyatársaival remekül kijön.
Kertes házzal rendelkező családját várja, akik egy életen át szeretik.
További információk a sorszám (vagy név) alapján CSAK!!! TELEFONON: 20 424 5367, 20 806 0175, 27-313-284, vagy személyesen: Vác, Külső Rádi úton: h-p: 8-16 szo: 8-12.
http://gallery.site.hu/u/Vaci_Menhely/uj-lakok/7014_001/
7064
2011. szül. keverék kan. 2013.12.16-án Mogyoródon kóborolt.
marmagasság: 35 cm
7064: közepes testű, barátságos, 2-3 év közötti kan kutyus.
Olyanok jelentkezését várjuk, akik szeretnének egy hűséges társat magukhoz fogadni, akiknek fontos a kedvesség, a szeretet egy életen át.
Családtagnak lakásba, vagy kertes házba szabad bejárással adjuk örökbe.
További információk a sorszám (vagy név) alapján CSAK!!! TELEFONON: 20 424 5367, 20 806 0175, 27-313-284, vagy személyesen: Vác, Külső Rádi úton: h-p: 8-16 szo: 8-12.
Chip + oltás költséghozzájárulás: 4.500 Ft.
http://gallery.site.hu/u/Vaci_Menhely/uj-lakok/70664/
7142
2013.01.28. szül. keverék szuka
2014.01.30. Vácon kóborolt
marmagassága: 47 cm
7142: barátságos, nagyon fiatal kislány.
Benti-kinti tartásra ajánlott.
További információk a sorszám (vagy név) alapján CSAK!!! TELEFONON: 20 424 5367, 20 806 0175, 27-313-284, vagy személyesen: Vác, Külső Rádi úton: h-p: 8-16 szo: 8-12.
http://gallery.site.hu/u/Vaci_Menhely/uj-lakok/7142/
Luca
2004. szül.keverék szuka.
marmagasság: 28 cm
Luca közel 10 évesen került a menhely rácsai mögé… L Nagyon megviseli, retteg, fél.
Olyan türelmes, szerető gazdit keres, aki nyugdíjas éveiben szeretetet, biztonságot nyújt Neki, hisz még – remélhetően – 6-8 évig köztünk lehet.
Aprócska hölgy, kizárólag lakásba fogadható örökbe!
Egy kozmetikázás után gyönyörű hercegnő lesz Belőle.
További információk a sorszám (vagy név) alapján CSAK!!! TELEFONON: 20 424 5367, 27-313-284, vagy személyesen: Vác, Külső Rádi úton: h-p: 8-16 szo: 8-12
http://gallery.site.hu/u/Vaci_Menhely/uj-lakok/luca/
váci gazdikeresők*KÉPEIM*
|
|
|
 Marcibaba

Tagság: 2008-04-30 20:34:52 Tagszám: #58895 Hozzászólások: 5602 |
21998. Elküldve: 2014-05-05 09:06:48, Gazdit keresünk
|
[2442.] |
7075 Gábor
2011.03.25. szül. spicc keverék kan.
2013.12.23-án leadta a gazdája.
Marmagassága: 45 cm
7075 - Gábor: igazán gyönyörű, gazdája által megunt és leadott 3 éves kutyus.
Nagyon megviseli a menhelyi élet. Egész napját elbújva, egy kutyaház mélyén éli. De ha kikerül onnan, egy kedves, nyugodt kutyust ismerhetünk meg Benne.
Mindenkivel barátságos, nyugodt, nem agresszív kutya. Pórázon szépen megy, nem húz, nem rángat.
Olyan gazdi jelentkezését várja, aki soha többé nem válik meg Tőle, aki élete végéig szeretettel gondoskodik Róla, szőrét néha átfésüli, nagyokat sétál, kirándul Vele.
Családtagnak jelentkezik!
További információk a sorszám (vagy név) alapján CSAK!!! TELEFONON: 20 424 5367, 20 806 0175, 27-313-284, vagy személyesen: Vác, Külső Rádi úton: h-p: 8-16 szo: 8-12.
http://gallery.site.hu/u/Vaci_Menhely/uj-lakok/7075/
váci gazdikeresők*KÉPEIM*
|
|
|
 gyalog-galopp

Tagság: 2008-04-08 15:57:04 Tagszám: #58065 Hozzászólások: 7113 |
21997. Elküldve: 2014-05-04 17:00:29, Gazdit keresünk
|
[2443.] |
Viktor 1 év körüli, ivartalanított német vizsla keverék fiúcska. Fiatal kora ellenére már elég sok rosszat megélt. Sokáig éhezett, csavargott, megjárta az Illatos utat is ,igazán megérdemelne már egy szerető Gazdit, ahol biztonságban érezhetné magät! Fiatal, 1 év körüli kisfiú (német vizsla mamától, ismeretlen papától), akit maximum az élet nevelt. Hebrencs játékos de végtelenül jó indulatú kutyus, hatalmas szívvel megáldva – igazi kis bohóc. Meleg szemecskéjéböl sugárzik a hála és a szeretet, úgy néz a simogató emberi kézre, mint az Istenre. Más kutyákkal, gyerekekkel remekül kijön, de a cicákat nem igazán szívleli.Ha szeretnéd, hogy az életed csupa vidámságból, hálából és szeretetből álljon, akkor ne is várj tovább! Tárcsázd a 0630/998-3947-es telefonszámot, és kérd Viktort!
Képei: http://gallery.site.hu/u/Cocker_Rocker/Gazditkeres/Viktor/
További gazdikeresőket talál a CockerRocker Spániel Fajtamentő Egyesület honlapján a www.spanielmentes.hu oldalon.
Gazdira várunk
|
| |
[előzmény: (21996) gyalog-galopp, 2014-05-04 16:48:39] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 gyalog-galopp

Tagság: 2008-04-08 15:57:04 Tagszám: #58065 Hozzászólások: 7113 |
21996. Elküldve: 2014-05-04 16:48:39, Gazdit keresünk
|
[2444.] |
Berek gazdit keres!
2 éves oltott chipezett ,kis-közepes termetü kb 35-cm magas 17 kg körüli kan kutyus.
Egyenlöre tartozkodo természetü ,de régota a telepen van,egy szeretö gazdi mellett biztos hamar oldodna és ujra bizna.
Többi kutyával jól kijön,barätsägos.
Az otlàs és chip költséget 8000 ft ki kell fizetni,kihozatalkor.
A Miskolci Gyepmesteri telpen värja megmentöjét.......
érdeklödni: 06 30 756 4723
Gazdira várunk
|
| [válaszok erre: #21997 #22016] |
[előzmény: (21995) gyalog-galopp, 2014-05-04 16:46:13] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 gyalog-galopp

Tagság: 2008-04-08 15:57:04 Tagszám: #58065 Hozzászólások: 7113 |
21995. Elküldve: 2014-05-04 16:46:13, Gazdit keresünk
|
[2445.] |
Bella 2012 januári születésű, vérbeli öleb leányzó. Letagadhatatlan, és nem is áll szándékában rejtegetni ezt a tényt, büszkén vállalja, hogy a gazdi szeme fénye szeretne lenni. Kutyatársaival jól kijön, szeret velük játszani, labdázni, rohangálni; de ezeknek édes fáradalmait már szívesebben piheni ki egyedül, mint hogy osztoznia kelljen a gazdi gondos és ölelő karjain más négylábúval is.
A számára ideális gazdi nem engedi, hogy sokat legyen egyedül, viszonylag keveset hagyja magára a lakásban, igazi kis öleb módjára reggel felnyalábolja és ahova csak tudja, viszi magával.
A törődést hatalmas szeretettel viszonozza, elképesztő módon képes ragaszkodni az emberhez, akinek hiányát keserves sírással nyugtázza... Bella, egy személyes találkozás után oltva, chippelve, ivartalanítva fogadható örökbe.
További információk: 06 20 212 7058 /Budapest/
További képek: http://gallery.site.hu/u/Asterix/egyeb_001/bella/
Gazdira várunk
|
| [válaszok erre: #21996] |
[előzmény: (21994) gyalog-galopp, 2014-05-04 16:44:53] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 gyalog-galopp

Tagság: 2008-04-08 15:57:04 Tagszám: #58065 Hozzászólások: 7113 |
21994. Elküldve: 2014-05-04 16:44:53, Gazdit keresünk
|
[2446.] |
Matyó Mezőkövesdről lett mentve egy kutyagyűjtőtől, ahol falkában huszonvalahány társával együtt "élt". Emberi kezet, simogatást nem ismert. Szerencsére gyorsan a bizalmába tudtunk férkőzni és ez a pici lány azóta rajong az emberekért, bújik, puszit oszt.
2012-es születésű, kis termetű kutyus, aki lakásban is bátran tartható. Társaival jól kijön, kisebbekkel, nagyobbakkal egyaránt. Már ivartalanítva várja a gazdit
Kizárólag szobakutyaként, örökbefogadási szerződéssel, folyamatos kapcsolattartással fogadható örökbe Budapest és környékére.
Az örökbefogadás előtt ismerkedési találkozás szükséges!!!
További információk CSAK telefonon: 06 20 212 7058 /Budapest/
http://gallery.site.hu/u/Asterix/egyeb_001/matyo/
Gazdira várunk
|
| [válaszok erre: #21995] |
[előzmény: (21993) gyalog-galopp, 2014-05-04 16:42:05] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 gyalog-galopp

Tagság: 2008-04-08 15:57:04 Tagszám: #58065 Hozzászólások: 7113 |
21993. Elküldve: 2014-05-04 16:42:05, Gazdit keresünk
|
[2447.] |
Gazdit keres Szonja, a 2012-ben született dalmata szuka.
Szonja alig két éves, és máris az emberi kapzsiság, és kizsákmázsolás áldozata lett.
Két másik testvérével együtt egy disznóolban tartották, enni csak annyit kapott, hogy ne haljon éhen, verést és fenyegetést viszont annál többet....arra használták őt, és testvéreit is, hogy kiskutyákat szüljenek, és ezzel hozzanak pénzt az őket tartó "gazdáknak".....
A bántalmazásnak köszönhetően támadott, oda kapott félelmében amikor hozzánk került.
Szerencsére ez már a múlt! Szonja nagyon sokat változott, és fejlődött, imád sétálni, kirándulni, energikus kutya, aki végre élvezheti a szabad életet.
Elkezdett nyitni az emberek felé, de óvatosan ismerkedik, elsőre bizalmatlan kissé, majd amikor bizalmába fogadta az embert, akkor el sem mozdul mellőle.
Kutyatársait szereti, imád játszani, kanokkal és szukákkal egyaránt játékos, akár második kutyának is tökéletes választás lehetne.
Szobatiszta, szeret az ember közelében, lakásban lenni, de azzal számolni kell, hogy mindent leellenőriz, és megrágcsálhat dolgokat, hisz most éli át az elvesztett gyerekorát.
Lakásba vagy kertes házba szeretne költözni, de szigorúan bejárással, mert rövid szőrű, fázós és hajlamos a felfázásra. Gyerek és cica mellé azonban nem javasoljuk.
Szonja oltott (veszettségi, kombinált), microchipezett, féreghajtott, ivartalanított, a Dalmata Mentés gondozásában keresi végleges gazdiját!
Örökbe fogadása előzetes ismerkedéssel, és az örökbeadási szerződés aláírásával lehetséges.
Érdeklődni: [email protected] (SZONJA) vagy 06303457051, 06703655276
Bővebb info:http://www.dalmatamentes.hu
Több fotó: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/szuka/Szonja/
Gazdira várunk
|
| [válaszok erre: #21994] |
[előzmény: (21992) gyalog-galopp, 2014-05-04 16:40:32] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 gyalog-galopp

Tagság: 2008-04-08 15:57:04 Tagszám: #58065 Hozzászólások: 7113 |
21992. Elküldve: 2014-05-04 16:40:32, Gazdit keresünk
|
[2448.] |
Mamlasz 7-8 év körüli, ivartalanított, fekete-fehér újfundlandi fiúcska. Ne rémisszen meg senkit hatalmas termete, a zord külső mögött igazi meleg szív lakozik. Mamlaszunk egy jámbor, békés, barátságos és kiegyensúlyozott természetű kutya, Akivel egyszerűen öröm együtt lenni. A tekintetéből áradó értelem, a végtelen jóság és odaadás sokakat rabul ejtett már.
Tanítása nem nehéz feladat, mert bár Mamlasz tudatában van hatalmas méretének, mégsem él vissza ezzel, és az emberrel lelkesen együttműködik. Séták alkalmával szépen jön láb mellett, pórázon vagy anélkül, és gyönyörűen behívható. Más kutyákkal is remekül kijön, sőt, szívesen hancúrozik nagyokat azokkal, Akik nyitottak és nem rettennek meg Tőle, ám türelmes azokkal is, Akik termete miatt ellenségesen viselkednek Vele. Vastag, tömött bundája rendszeres és alapos fésülést igényel.
Olyan gazdijelöltek jelentkezését várjuk, akik nem pusztán egy házőrzőt látnak Benne, hanem új taggal szeretnék bővíteni a családot. Olyannal, Akivel megosztanák az életüket, boldogságukat és megadnák Neki azt, amit már régen megérdemel: egy igazi otthont. Bátran ajánljuk nagyobb gyerekek mellé is, ízig-vérig családi kutya.
Ha úgy érzed, hogy szeretnél magad mellé egy igazi játékos mackót, akkor hívd a 06/30/998-3947 telefonszámot, és kérd Mamlaszt!
MAMLASZ IDEIGLENES BEFOGADÓ JELENTKEZÉSÉT IS VÁRJA!
képei: http://gallery.site.hu/u/Cocker_Rocker/Gazditkeres/Mignon/
További gazdikeresőket talál a CockerRocker Spániel Fajtamentő Egyesület honlapján a www.spanielmentes.hu oldalon.
Gazdira várunk
|
| [válaszok erre: #21993] |
[előzmény: (21991) gyalog-galopp, 2014-05-04 16:36:41] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 gyalog-galopp

Tagság: 2008-04-08 15:57:04 Tagszám: #58065 Hozzászólások: 7113 |
21991. Elküldve: 2014-05-04 16:36:41, Gazdit keresünk
|
[2449.] |
Wilson 8 év körüli, ivartalanított, spániel keverék kan.
Wilson középkorú, rövid lábú spániel keverék kisfiú. Rendkívül embercentrikus, imádja, ha simogatják, és igényli is az emberi szeretetet, törődést. Kan kutyákkal egy kicsit domináns, ettől függetlenül mindenkivel remekül kijön. Nagyobb gyermek mellé nyugodt szívvel ajánljuk.
Ha szeretnél megismerkedni ezzel a csodálatos törpe spániellel, akkor hívd a 0630/998-3947-es telefonszámot, és kérd Wilsont.
képei: http://gallery.site.hu/u/Cocker_Rocker/Gazditkeres/Wilson/
További gazdikeresőket talál a CockerRocker Spániel Fajtamentő Egyesület honlapján a www.spanielmentes.hu oldalon.
Gazdira várunk
|
| [válaszok erre: #21992] |
[előzmény: (21990) gyalog-galopp, 2014-05-04 16:32:50] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 gyalog-galopp

Tagság: 2008-04-08 15:57:04 Tagszám: #58065 Hozzászólások: 7113 |
21990. Elküldve: 2014-05-04 16:32:50, Gazdit keresünk
|
[2450.] |
Pacsi 1-2 év körüli, különleges szépségű keverék fiúcska. Egy Nógrád megyei falu környékén tengette napjait kóbor kutyaként, amikor egy ottani állatvédő kérte segítségünket a felkarolásában. Akkor még nem túl sok bizalommal volt az ember iránt, így befogása sem volt egyszerű, de végül hamar hozzászokott az emberi kéz kényeztető funkcióihoz. Emberekkel kedves, puszilkodó, ölelkező típus, Aki igényli a szeretgetést és alig várja, hogy végre igazán tartozzon valakihez.
Sajnos a kutyákkal való viszonya nem az igazi, ennek helyreállítása a leendő gazdira vár. Egész szépen sétál pórázon, de egy-egy mozdulatából látszik, hogy ez azért elég új a számára. Pacsi kimondottan intelligens, azonban igazi izgága sajtkukac, ezért aktívabb életet élő gazdijelöltek jelentkezését várja. Inkább egyedüli kutya szeretne lenni, de megfelelő szocializáció mellett másik kutyussal is összeszoktatható. Emberekkel szemben megadó, így bátran ajánljuk nagyobb gyerekek mellé is.
Ha szeretnéd összekötni életedet ezzel a szeretetéhes kiskutyával, akkor hívd a 06/30/998-3947 telefonszámot, és kérd Pacsit!
PACSI IDEIGLENES BEFOGADÓ JELENTKEZÉSÉT IS VÁRJA!
Képei: http://gallery.site.hu/u/Cocker_Rocker/Gazditkeres/Pacsi/
További gazdikeresőket talál a CockerRocker Spániel Fajtamentő Egyesület honlapján a www.spanielmentes.hu oldalon.
Gazdira várunk
|
| [válaszok erre: #21991] |
[előzmény: (21989) gyalog-galopp, 2014-05-04 16:28:22] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
Gazdit keresünk (üzenet: 23604, Kutya) |
|
|
|
|