[SZERVEZETEK] Futrinka Egyesület

Ő is kérdezett az én idekerülésemről, de modtam neki, hogy még nem vagyok kész én sem erről beszélni, így főleg az itteni életről beszéltem neki, hogy milyen az ellátmány, milyen a személyzet, mi a napirend, van-e lehetőség látogatókat fogadni, milyen az egészségügyi ellátás, stb.
Az ellátmány kifejezetten jó, változatos és jó ízű, a napirend nem túl feszített, nem kell rohanni sehova, inkább hasonlít ilyen szanatórium féleségre, látogatók jöhetnek, de nem mindegyik válik be, viszont lehet válogatni, az orvosi ellátásról akkor még nem volt fogalmam, csak a kötelező vizsgálatok tekintetében tudtam véleményt mondani, és a legfontosabb a személyzet viszont osztályon felüli.
Kérdezgetett, hogy kik, milyen emberek vannak itt, akik gondjukat viselik.
Elmondtam, töviről hegyire, hogy ezen a téren mi a helyzet.
Mivel nem akartam rangsorolni semmilyen téren, ezért kikötöttem, hogy a mesélés sorrendje semmit nem jelent, mindannyiukat nagyon csípem.
Hozzátettem, hogy le a kalappal előttük, mert gondolom mindannyiuk egész nap vadásznak és e kimerítő foglalatosság után jönnek és foglalkoznak velünk.
A vizslák feltétlen és minden tekintetben legnagyobb rajongójával, Gombával kezdtem, aki minden vizslával az első pillanatban különleges kapcsolatot tud kialakítani.
Vele kapcsolatban csak azt nem értettem, hogy miért dúdolja folyton azt, hogy "You'll never walk alone".
Majd folytattam a napközben minket gondozó emberrel, akit a személyzet többi tagja Lacinak hívott.
Ő egy erős, de nagyon gyengéd és kedves úriember, akivel hihetetlen jókat lehetett birkózni, aki minden nap, minden lehetőt megtett értünk, hogy komfort érzetünk maximális és az étkezésünk zökkenőmentes és rendszeres legyen.
Aztán Zsini, akiről először azt hittem, a tacskók háziasszonya, de meg kellett lepődnöm, mert ő dogok legnagyobb rajongója. Mázli annyit mondott róla, hogy hallotta, ő az egésznek a feje.
Állam leesett.
Aztán Réka, a tacsis, aki elég sokat törődött a kulturális nevelésünkkel, mivel mindig fontosnak tartotta, hogy fejlődésünk ne korlátozódjon csupán a testi gyarapodásra, hanem ha egy jól képzett látogatóból gazdivá avanzsált kétlábúval összekötjük a sorsunkat, akkor egy nagyobb irodalmi vita kellős közepén ne bújjunk a szőnyeg alá riadtan.
Aztán Duncsi, aki koordinál, segít és kapcsolatot tart a gazdijelöltekkel, de alig várja, hogy itt legyen velünk, Tünde a fotós és aktív háttérvadász, és ha kijön hozzánk, akkor nagyon boldog, ZéZsé a rendszeres látogatónk és rajongónk, Jokersetter a tanár és velőscsont adományozónk, SpanciManci, aki nevéből adódóan egyértelmű kikhez vonzódik, és sokan üdültek is nála egy ideig, Onyx-Léna a szintén dog rajongó, aki minden alkalmat megragad, hogy velünk lehessen és végül, de nem utolsó sorban Gelen aki a különböző rendezvényeket szervezi, meg ilyenek.
Mondtam Maninak, szerencsések vagyunk, hogy ilyen a személyzet, mivel ez a törődés és gondoskodás nagyon sokat segít nekünk abban, hogy ne idegenedjünk el a kétlábúaktól, és ne válljon belőlünk vadállat.
De majd ő is megtapasztalja mindezt, neki is lesz része a változatos masszázs programban, mert úgy tűnik, akik ide jönnek a személyzetet erősíteni, mindegyiküknek el kell végezni egy profi dögönyöző tanfolyamot.
Mani ámult és bámult, és csak annyit kérdezett, hogy nem lehetnének ők a gazdijai, de mondtam neki, hogy térjen már magához, a gazdi azért gazdi, mert ő van egyedül és elvisz magával a házába és gondoskodik rólunk.
Erre csak annyit mondott Mani, hogy ez az, ő pont erről beszél, csak hát ha házhoz jön a gazdi, akkor minek elmenni innen.