[KUTYAMENTÉS] Bull-típusú terriermentés

Kedves Amstaff Rescue.

Főút mellől összeszedtem ma egy kutyát, aki szerintem - ha nem is fajtatiszta - de keverék staffordshire (stafford-bordeaux-i keverék lehet). Voltam vele állatorvosnál, chip nem volt benne, nyakörv sem volt rajta, fiatal (1 év körüli) kan kutya, emberekkel és szukákkal nagyon barátságos, igazán jófej eb. Most itt van nálam, saját kutyámmal kijön egyelőre, de mivel van macskám is, ezért nem maradhat huzamosabb ideig... Több menhelyet hívtam, mindenhol teltház van, gyepire semmiképp sem szeretném adni, ezért kérem a fajtamentők, a Ti segítségeteket. Ti esetleg tudtok neki ideiglenes befogadót vagy valamilyen megoldást az elhelyezésére? Holnap plakátolok a környéken (Érden találtam) és az állatorvosi rendelőkben, több helyre feltettem már neten.
(Biztos, hogy egy ideig gazdás volt, mert pórázon szépen sétál, az ül vezényszót ismeri, autóban tök nyugodtan, szépen utazik és a lakásba is bejön szívesen, de a kinti kutyaházat is használja, nem is evett sokat, inkább fáradt volt. Mellékletben küldök róla képeket.)

Ezen a számon elérhető vagyok: +36/30 6 222 472

Előre is köszönöm.

Üdv.

A mi Szukink az idegenlégióban szolgált mint szanitéc. Jó vitéz volt. Adott s néha kapott is. Jó szót vagy pofont az élettől.
Mert hitt. Elhitették Vele, hogy gyönyörű, hogy csak Ő kell nekik.
Románcaiból szült egy-két-három almot, majd az élet újabb pofont adott Neki. Szolgálataira már nem tartottak igényt, kiállították menetlevelét. S bár fiatal még, a légióban ez már csak így szokás.
Neve sem Szuki Sztekháuz. Titkos múltja miatt álnevet kell használnia.
Nos a mi Szukink gondolt egy nagyot és ment amerre látott. Hegyeken-völgyeken, falvakon s erdőn keresztül.
Útközben mindenkit megállított, hogy elmondja az Ő ki életét. Mondta, hogy menetlevelet kapott, éhes és szomjas vándor Ő, otthontalan ki hazafelé menne már. Vajon segítenének e Rajta? Mondták sokan, Te szegény bárcsak tudnék, de most a légipostaszerelőt várom, most nem olyan a karmám, segítek, de előbb felveszlek a várólistámra.
Szuki nem haragudott, hálás volt a figyelemért is. De mennie kellett... tovább.
Így ment és ment a mi Szukink, amíg egy kedves kis faluba érkezett. Úgy volt ezzel a faluval mint Pilinszky farkasa, aki oly magányos volt, még az angyaloknál is magányosabb. Már a falakat is megszerette, a simogató szagot érezte orraiban. És az embereklábúak! Istenen kívül soha senki olyan szépnek nem látta őket, mint Ő. Így a szokottnál is jobban belemelegedett mondókájába, csak az acélbetét némította el. Egy lépcsőházban ébredt, oda vonszolta be magát, s kitudja mióta feküdt ott.
Elkeseredett, de nagyon. Hisz Ő senkit nem akart bántani. Kért ugyan, de cserébe adott is volna. Hűséget és jó szót. Szeretettel.
Egyszer csak egy hangot hallott maga mellett:
Te szegény vándor! Jer, mondd el nekem mi fáj! Jer, egyél, igyál s pihenj! Én meghallgatlak és segítek Rajtad.
A mi Szukinkba egyszeriben visszatért az élet és azt mondta:
Köszönöm Te ismeretlen! Vándor vagyok, otthontalan, hazafelé mennék már. Hallgasd meg történetem és mutasd meg az utam hazafelé!
Segítője vendégül látta, meghallgatta történetét és megkönnyezte szomorúságát. Végül azt mondta:
Te Szuki Sztekháuz! Fényt hoztál napjaimba, én segítek Neked! Az utad nem lesz könnyű, de hű segítőkre találsz majd, akik hazavezetnek.
Így került a mi Szukink a nagyvárosba.
Csalódottságából újra feltöltekezve, nagy reményekkel érkezett meg.
Ez a város is tetszett Neki, bár a sivatag egyhangúsága és a falu (melynek már a falait is megszerette) után, más helyre érkezett. Nagy volt a zaj, a fények vakítottak, más volt a sok emberlábú, hangoskodtak nagyon és fura lényeket is látott négylábon, emberruhában.
A mi Szukinkat ez nem bizonytalanította el, ellenkezőleg. Odament mindenkihez. Kiváltképp' az emberlábúak érdekelték Őt nagyon. Most talán, végre meghallgatásra talál az Ő kicsiny üzenete.

Az Ő neve Szuki Sztekháuz. Nem emberlábú, csak négylábú, mint azok az emberruhába öltözöttek. Azok nem is érdeklik annyira, mert a kétlábúak sokkal érdekesebbek.

Fiatalon nyugdíjazták ugyan, de Ő még fiatal, agilis, szeret vicceskedni, mindenkivel szóbaáll, mint a piacon szokás. Csak valaki mondja végre, hogy Szuki Sztekháuz, ne menj tovább, ez a Te otthonod! Kérlek maradj itt velem! Az én házam a Te házad is.